Belépés
Titel
Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Ugrás:
navigáció
,
keresés
Figyelem
: Nem vagy bejelentkezve.
Spam elleni ellenőrzés.
NE
töltsd ezt ki!
===A 18. század=== [[Kép:Sajkaska.png|A Sajkás kerület területe|thumb|left|160px]] '''1701'''-ben a határőrvidék szervezésekor Titel is katonai sánccá lett 200 hajdúval és 50 lovassal, a dunai határőrvidék részeként. Ekkor hozzácsatolták Barba és Kövesd pusztát is. '''1728'''-ban Titel sánc kapitánya Bosnyák volt. '''1740''' körül a vármegye panaszolja, hogy Titelben 300-an is vannak akik adót fizethetnének, így pedig, mint katonai sáncban lakók fel vannak mentve. '''1745'''-ben Titelt a szegedi parancsnokság alatt álló tiszai határőrvidékbe sorolták át. Az '''1750'''. augusztusban kelt királyi rendelet után, ami a tiszai és a dunai határőrvidéknek az országba való visszakebelezését mondta ki, Titel és környéke nem csatoltatott vissza a vármegyéhez, hanem két csajkásszázad alakítására kötelezték. '''1752'''. március 17-én Titelt és környékét a vármegye ideiglenesen átvette. '''1763'''-ban ismét a katonaság felügyelete alá került, amikor is a csajkásszázadok szervezése kezdetét vette és Titel a kerületnek székhelye lett. <br/>'''1769'''-ig [[Újvidék]]nek volt leányegyháza, ekkor új templomot kapott. A parókiát '''1788'''-ban szervezték, a templom '''1812'''-ben épült. A görögkeleti templom '''1891'''-ben épült és ugyanekkor alakult az evangélikus egyház is.
Összefoglaló:
Apró változtatás
Mégse
|
Szerkesztési súgó
(új ablakban nyílik meg)
Ez a lap egy rejtett kategóriába tartozik:
Kategória:A címertár települései
Szócikk
Vitalap
Szerkesztés
Kezdőlap
A Vajdaság
Településtár
Helységnévtár
Lap találomra
Feltöltés
Hírek a Vajdaságból
Mi hivatkozik erre
Kapcsolódó változtatások
Fájl feltöltése
Speciális lapok