Törökbecse

==Története==
===Őkora===
:[[Óbecse]] és Törökbecse középkori története elválaszthatatlan egymástól, ugyanis csak a '''XV. században''' kezdődött meg a Tisza két partján elterülő település különválási folyamata. Az írásos forrásokból arra következtethetünk, hogy a középkorban a két Becse még egy település volt. 
::*''Bővebben lásd: [[Óbecse#Története#A város|Óbecse középkori története]].''

A község már az '''1332'''–'''37'''. évi pápai tizedjegyzékekben is szerepel, így már ekkor is volt plébániája. Vára '''1342'''-ben már állt. '''1386'''-ban Zsigmond brandenburgi őrgróf, a későbbi király, ideiglenesen Losonczy István fiainak, Lászlónak és Istvánnak adományozta. 

===A 15.–16. század===
A '''XV. század''' elején a szerb despoták birtokába került. István szerb despotától örökségképpen Brankovics Györgyre szállt, aki '''1440'''-ben Geszti Mihály fiának Lászlónak zálogosította el. '''1440'''-ben azonban I. Ulászló király elvette tőle és a Thallóciaknak adta. Ulászló halála után ismét Brankovics György birtokában találjuk, akitől Hunyadi János '''1450'''-ben az országgyűlés rendeletére elfoglalta. A vár a Tisza-szigetén állt. 

Becse helység szintén a Tisza-szigetén épült és '''1440'''-ben már városi kiváltságokat élvezett és vámos hely is volt. '''1442'''-ben itt tartotta Torontál vármegye közgyűléseit. 

'''1451'''-ben a vár és a város ismét Brankovics György birtokába került, ki azt '''1458'''-ban Szilágyi Mihálynak adta át. Szilágyi pedig ismét visszaadta a despotának. Később a vár és a város Mátyás király birtokába került. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 

===A 17.–18. század===
Az '''1695'''. évi hadjárat alatt Frigyes Ágost választófejedelem táborozott Törökbecsén. Az '''1717'''. évi kincstári összeírásban a [[becskerek]]i kerület községei között találjuk, 20 lakott házzal. 
[[Kép:Tb14627930.jpg|A katolikus és ortodox templom|180px|right|thumb]]
II. József császár délmagyarországi utazásai alkalmával Albert szász-tescheni herceg és Nostitz gróf társaságában '''1768''' május 10–11-én ellátogatott Törökbecsére is. Másodízben '''1773'''-ban fordult meg itt s innen [[Melence|Melencére]] majd [[Nagybecskerek]]re utazott. '''1782'''-ben a Szissányi család kapta donációba Törökbecsét. Az utolsó három Szissányi leányt Rohonczy Lipót ezredes, gróf Leiningen Károly tábornok és Urbán Gyula vette el s e réven volt itt birtokos gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok, az aradi vértanúk egyike. 

===A 19.–20. század===
'''1848''' október 13-án Rohonczy Lipót honvédőrnagy 3000 szerb felkelőt vert itt szét. Az e csatában elesett honvédek és nemzetőrök sírja fölé síremléket állított a kegyelet. '''1849'''. április 24-én határában verte vissza Perczel a Teodorovics vezette osztrák-szerb sereget. A község főterén szabadságharc emlékére Hungária szobrot emeltek a következő felirattal: 
[[Fájl:09-01-1.jpg|Hungária-szobor|110px|left|thumb]]{{Idézet|Az 1848–49-iki szabadságharc dicső emlékére emeltetett 1903-ban. Örökre a szabadság emléke legyen és soha létünk nagyság sírköve.}} 
'''1911''' szeptember 17-én pedig nagy ünnepségek között leleplezték a művészi alkotású Leiningen szobrot, mely a következő feliratot viselte:
{{Idézet|Gróf Leiningen Westerburg Károly honvád tábornok, ki Aradon új hazája szabadságának kihívásáért 1849 október 6-án, mint vértanú hősi halált szenvedett, porhűvelyed visszaállt ugyan e föld rögébe, de nemes lelked, annak vitézsége és geniuszod örökké élni fog magyar honunk egén és minden magyar szívében.}}
Később a szobor hányatott sorsot élt meg. Utoljára '''1954'''-ben látták/találták meg a Schlesinger-ház udvarán, bontás közben. A szobrot ekkor az Óbecsei labdarúgó csapat szerezte meg, akik a csapat fenntartási költségeinek fedezésére szétverték, és beolvasztatták.<ref>Kalapis Zoltán: „Negyvennyolcnak nagy idejében”, Forum kiadó, 1998. (ISBN 86-323-0443-7)</ref>
[[Kép:Miloje Ciplic Általános Iskola.jpg|Miloje Čiplić Általános Iskola|thumb|right|180px]]
'''1886'''-ban a helység harmadrésze leégett; '''1893'''-ban pedig a kolera pusztított. '''1884'''-ben a vasútvonal kiépítésével fellendült a polgáriasodás. A gazdaságban is nagy előrehaladást jelentett, amikor kiépült a hajómegálló. '''1872'''-ben Ferenc József császár hajója is kikötött itt. 

A '''XIX. század''' második felében igen élénk volt a gabona kereskedelme is a városnak, mert itt rakták a hajóra a bánáti búzát, amit Nyugat-Európába, Amerikába szállítottak. Így Törökbecse az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb gabonakereskedelmi központja lett, ami lehetővé tette, hogy gazdag polgári réteg alakuljon ki. Megkezdődött a malmok építése, bankok alapítása és sok kereskedelmi és kisipari üzlet nyílt. '''1907'''-ben tégla és cserépgyár létesült. Rohonczy Gedeon törökbecsei földbirtokos '''1890''' után a gyöngyszigeti földbirtokon honosította meg egy Észak-Afrikából hozott szőlőfajtát, amelyből a híres krokán bor készül. '''1871'''-ben épült fel az első községi iskola, amelyben ma is folyik oktatás. A településnek ma három óvodája, két általános iskolája és egy középiskolája van. Az óvodákban és elemi iskolákban magyar és szerb nyelven folyik a tanítás, de a tanulók zöme szerb ajkú. A római katolikus templom '''1809'''-ben, az ortodox '''1741'''-ben épült.

===Történelmi emlékek===
[[Kép:Sokolac.jpg|Sokolac kastély a XIX. században|thumb|right|180px]]
A községben levő úrilakok közül az egyik Solymos Eleméré, a másik Rohonczy Gedeoné volt. A régi Szissányi kúriát '''1908'''-ban átalakították és volt nagy parkja helyén egy utca épült. 

A Törökbecse közelében levő Sokolac villát Dunderski Lázár építette nászajándékul leányának Emíliának. A villa körül rendezett mezőgazdasági birtok és híres méntelep húzódott. Manapság a kastély elnéptelenedett viszont a körülötte elterülő parkosított terület a törökbecseiek kedvenc kirándulóhelye lett. 

A település másik látványossága az 5–6&nbsp;km-re keletre fekvő – [[basahíd]]i és [[beodra]]i utak között – 500 hektáron elterülő Sóskopó. Erre a területre a víz kizárólag csapadék és talajvíz alakjába kerül. Innen csak pároldással távozhat a víz az agyagos föld miatt. Ezzel két lassú folyamat indul meg: az elszikesedés és a kiszáradás, aminek következménye a pusztai tájforma kialakulása lett. A Sóskopó sós vize gyógyhatású, környéke pedig madárrezervátum ''(kb. 200 madárfajtát számláltak itt meg)''.