Belépés
Szabadka
Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Ugrás:
navigáció
,
keresés
Figyelem
: Nem vagy bejelentkezve.
Spam elleni ellenőrzés.
NE
töltsd ezt ki!
===Újjászervezés=== Szabadka a királyi udvari kincstár tulajdonába került, és mint általában az egész Bácskát az alakítandó határőrvidék részére a katonai kormánynak engedte át. Bácskának tiszamelléki helységekből alakult tiszai határőrvidékhez tartozott Szabadka és [[Zombor]] is, mint katonai sánc. Szabadkán már a '''XV. század''' óta fennálló kis erőd volt a város magva; közelében telepedett meg a köznép, míg bent a várban a kapitányok laktak. E tisztséget többnyire a Szuszics család tagjai töltötték be. ::A vár szilárd anyagból épült háromemeletes épület volt, északi és déli sarkán egy-egy toronnyal. '''1730'''-ban az egészet templommá alakították át, az északi tornyot lebontották, a délit pedig magasabbra emelték s ebből lett a mai templom tornya. A várat két nagy árok vagy sánc vette körül. A belső közvetlenül a vár körül kanyarodott, a külső sánc a Rogina bara és a szerb templom mellett húzódott. [[Fájl:Szabadka címere 1.jpg|thumb|left|100px|A város legrégibb pecsétje]] E korszakban egy 3 cm átmérőjű köralakú pecsétet használt a város. Ebben egy balra ágaskodó nagy oroszlán bal lábában egyenes kardot tart, jobb lábával egy S. betűvel jelölt pajzsra támaszkodik, fejét pedig hátrafordítja. A körirat: ''„Sigil. Comun. Milit. In Sabatka”''. A Rákóczi-féle szabadságharc alatt a kuruc hadak többször megjelentek e vidéken a császárral tartó szerbek megbüntetésére. '''1704'''-ben Rákóczi maga vezette le seregét a Bácskába. Jöttének hírére Szabadka védtelen lakossága is megrémülve, Kovács József szerzetessel [[Pétervárad]]ra menekült és több hónapig volt távol a várostól.[[Fájl:Szabadka belváros.png|Szabadka belvárosa|thumb|right|180px]]Szabadka jelentősebb károk nélkül vészelte át az időszakot. A szabadkai milicia különben nemcsak a török háborúkban vett részt, hanem a monarchia külföldi háborúiban is; így az 1740–41. évi sziléziai hadjáratba Szabadkától két lovas és gyalogszázad vonult ki.
Összefoglaló:
Apró változtatás
Mégse
|
Szerkesztési súgó
(új ablakban nyílik meg)
Ez a lap egy rejtett kategóriába tartozik:
Kategória:A címertár települései
Szócikk
Vitalap
Szerkesztés
Kezdőlap
A Vajdaság
Településtár
Helységnévtár
Lap találomra
Feltöltés
Hírek a Vajdaságból
Mi hivatkozik erre
Kapcsolódó változtatások
Fájl feltöltése
Speciális lapok