Belépés
Magyarkanizsa
Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Ugrás:
navigáció
,
keresés
Figyelem
: Nem vagy bejelentkezve.
Spam elleni ellenőrzés.
NE
töltsd ezt ki!
===A török után=== '''XVII. század''' második felében Kanizsát teljesen elhagyta a szerb lakosság is, csak a régi földvár pusztuló sáncai emelkedtek még ki az elvaduló természeti tájból. De ekkor már a török hatalom is leáldozóban volt, s rövidesen megkezdődött e területekről való kivonulása. <br/>A keresztény szövetség a Habsburgok vezetésével '''1686'''-ban felszabadította Magyarország nagy részét, így október 20-án a mai [[Magyarkanizsa község|Kanizsa község]] területét is.<ref>Ezért ünnepli Kanizsa október 20-át a község napjaként</ref> A török elleni felszabadító háború idején a magyarok elhagyták az utolsó települést, [[Martonos]]t is. A bécsi haditanács a katonai szükséghelyzettől függően előbb [[Martonos]] ''(1687.)'', majd a [[karlóca]]i béke megkötése ''(1699.)'' után Kanizsa elhagyott helységeket az ide bevándorolt szerbekkel telepíti be, akiket katonai határszolgálatra alkalmaz. <br/>A lovas és gyalogos egységekbe szervezett határőri szolgálatot végző katonák felújították a kanizsai és a [[martonos]]i sáncot, amelyet a bécsi haditanács '''1700'''-ban betagosított a Tisza menti határőrvidék szervezetébe. Az ismét betelepített kanizsai sánc, amelyet a török időkben Földvárnak neveztek ''(Feudvar, 1560.)'' ekkor kapja az ''Ókanizsa'' ''(Vetus-, Alt-, Stara)'' nevet. A '''XVIII. század''' elején a törököt a Tisza bal ''(bánsági)'' oldaláról is kiűzték, így megszűnt az határnak lenni, ezért a Tiszán inneni határőrvidéket '''1741'''-ben feloszlatták, majd '''1751'''-ben „polgárosították”. A határőrök egy része elvándorolt, hogy továbbra is kiváltságait megtarthassa, kisebb része maradt: a határőrök ekkor telket, a tisztjeik nemesi címet kaptak; kollektív jogaik védelmére Tiszán inneni kiváltságos koronakerületet hoztak létre, amelybe [[Martonos]] és Kanizsa is beletartozott. Maga a Kerület azonban Bács-Bodrog vármegye része lett, Ókanizsa pedig mezővárosi rangot és révjogot kapott. [[Kép:001.jpg|Szent Pál római katolikus templom|thumb|right|180px]] Az elvándorolt szerb határőrök pótlására a Magyar Kamara az északibb megyékből magyarokat telepít vissza a Tisza melletti helységekbe, így '''1753'''-ban Kanizsára, '''1771'''-ben [[Martonos]]ra, majd a földesúr Kárász Miklós '''1772'''-ben [[Horgos]]ra is. A magyar betelepülők jogállását '''1774'''-ben kiegyenlítik a szerbekével; ez időtől fogva Ókanizsa a lakossága túlnyomó többsége miatt Magyarkanizsa néven is ismeretes ''(míg a Tiszán szomszédos Rév-, majd Kiskanizsa '''1699''' után kapja a „Török” jelzőt, amelyet a magyar helynévhasználat '''1718'''. után is, mind a mai napig megtartott)''. A kanizsai sánchoz '''1700'''-ban csatolt [[Adorján]] pusztát is a XVII. század második felében kanizsai szállásbirtokosok, majd dohánykertész-zsellérek kezdik hasznosítani; ez utóbbiak a Tisza mellett a középkori települést is felújítják. A '''XIX. század''' első felében a Tisza menti kiváltságos koronakerület részeként Kanizsa gyorsabban fejlődött a szomszédos [[Martonos]]nál, de lemaradt a délről szomszédos [[Zenta]] mögött. Észak felől a mocsaras Kőrös-patak szeszélyes medre, délről viszont a hatalmas rét ''(az egykori Miruth-tó)'' szorította be a Tisza szögletébe; a határa a település nyugati oldalán szikes, szántója kevés. A valójában földművelésre, belterjesebb gazdálkodásra alkalmas terület a településtől jó 12-15 kilométerre, az ún. „Orompartok” szegélyénél kezdődött. A térföldrajzi viszonyok sajátosságai miatt a város határában ugyan nagy kiterjedésű tanyavilág jött létre módos gazdabirtokosokkal, de azok nem vettek részt olyan tevékenyen a mezőváros életében. Viszont Kanizsát tiszai révje, a [[Szabadka]]-Temesvár postaút áthaladása forgalmassá tette. <br/>Kanizsára korán települt a céhes ipar ''(az első céhszervezet 1777-ben alakult)'', jelentős volt a malomipara<ref>Csak a Tiszán harmincnál több vízimalom őrölt a harmincas években, nem számítva a száraz- és szélmalmokat</ref> és forgalmas a csütörtöki hetipiac ''(1751-ben nyerte, ma is csütörtök a hetipiac egyik, vasárnap a másik napja)''.
Összefoglaló:
Apró változtatás
Mégse
|
Szerkesztési súgó
(új ablakban nyílik meg)
Ez a lap egy rejtett kategóriába tartozik:
Kategória:A címertár települései
Szócikk
Vitalap
Szerkesztés
Kezdőlap
A Vajdaság
Településtár
Helységnévtár
Lap találomra
Feltöltés
Hírek a Vajdaságból
Mi hivatkozik erre
Kapcsolódó változtatások
Fájl feltöltése
Speciális lapok