Zenta
Сента
Senta
  
| |
| Hivatalos? | 
|
| Használatban van? |
|
| | |
| Tájegység | Bácska |
| Körzet | Észak-Bánsági |
| Község | Zenta |
| Rang | Község |
| Terület | 261,0[1] km² |
| Népesség (2002) |
|
| Irányítószám | 24400
24401 |
| Körzethívószám | 024 |
| | |
A térképen:
 Térkép betöltése… | |
Zenta (szerbül Сента / Senta) a Vajdaság legrégebbi települései közé tartozik. A tartomány északi részén terül el az Észak-Bánsági körzetben, de földrajzilag Bácskában található. Keletről Csóka községgel határos, ahol a természetes határt a Tisza folyó képezi. Nyugaton a Csík-ér jelenti a határt Topolyával, északon pedig Magyarkanizsa és Szabadka irányában, valamint délen Ada irányában mesterségesen lettek meghúzva a határok.
A község területén találhatók még a következő falvak is: Bogaras, Felsőhegy, Kevi és Tornyos.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Népessége
- 1948-ban 23.277 lakos
- 1953-ban 23.320 lakos
- 1961-ben 25.062 lakos
- 1971-ben 24.723 lakos
- 1981-ben 23.690 lakos
- 1991-ben 22.827 lakosából 17.888 magyar, 2485 szerb, 1470 jugo.[1]
- 2002-ben a város 20.302 lakosából 15.860 magyar, 2655 szerb, 373 jugoszláv, 235 cigány, 118 montenegrói, 78 horvát, 57 albán[1]
A község népessége 25.568 fő, melyből 20.587 (80,6%) fő magyar nemzetiségű. A község valamennyi települése magyar többségű.
[szerkesztés] Nevének eredete
Neve a magyar szent melléknévből, vagy a régi Scente női személynévből ered.
A város első írásos említése 1216-ban egy II. András Árpád-házi király uralkodása alatt kelt oklevélben Zyntharew (Zentarév) néven történt. Az oklevél szerint Saul ispán özvegye földet ajándékozott a „Zenthai klastromnak” (monostornak). A település ekkor már virágzó, népes egyházi hely melyet később a tatárjárás elpusztított.
Levéltárban fellelhető névváltozatai:[2]
- Szenta
- Zentha
- Szinta
- Zyntharew
- Portus Zyntha
- Civitas Zyntha
- Zenderev
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Őskora
Zenta városa a középkor elején már fennált, annak köszönhetően, hogy ezen a területen kiváló átkelőhelye van a Tiszának. Becslések szerint 800 éve létezik. Az első írásos emlék, amelyben megemlitik a nevét egy a II. András Árpád-házi király uralkodása alatt kiállított 1216-beli oklevél. A dokumentum, mint fontos tiszai átkelőhelyet említi az akkor még Zyntharew (Zentarév) néven ismert települést. Zentarév a város történelmi elődje, területileg a mai várostól délre helyezkedett el. Ezen a területen a régmúltban számos őskori leletre, bronz- és agyagtárgyakra bukkantak.
[szerkesztés] 14.–15. század
1247-ben a Csanád nemzetséghez tartozó Kelemenös ispán fiának, Pongrácnak birtoka volt a Tisza bal partján. Az átellenben levő oldalon keletkezett Zenta falu, mely 1367-ben már a budai káptalan birtokaként szerepel a korabeli okiratokban. Ebben az időszakban indult fejlődésnek, és a későbbiekben Dél-Magyarország fontos kereskedelmi csomópontjává lett. Környéke, pontosabban a várostól északnyugatra fekvő Csésztó, mely egykoron ártéri halastó volt (áradáskor a Tisza két mellékága itt folyt keresztül) egy 1224.-évi határbejárási jegyzőkönyv szerint a budai káptalan birtoka.[3]
1475-ben konfliktusba keveredett Szeged városával, melynek előzménye, hogy a zentai réven jogtalanul szedtek vámot azoktól a szegedi polgároktól akiknek Szerémségben voltak szőlőbirtokaik, s boraikat szállították hajókon haza. Mivel Szeged szabad királyi város volt, polgárai vámmentességet élveztek az egész ország területén. A folyamatosan elkövetett jogsértések után a szegediek megtorlásképp elfoglalták Zentát és több hónapon át megszállva tartották.
A konfliktusnak Báthory István országbíró vetett véget egy kétoldali megállapodással. Ebben az 1475. évi megállapodásban a szegediek elismertek bizonyos (szimbolikus) vámfizetési kötelezettséget, viszont a zentaiaknak lényegesen mérsékelniük kellett a vámtarifát (20 hordó bor után 1 forint). – Zentát ekkor már mezővárosként említi ez az okirat (itt említik első ízben városként Zentát). Ennek megfelelően egyháza és hetipiaca van.
[szerkesztés] A szabad királyi város – 16. század
A szegediekkel történt konfliktus után a budai káptalan arra törekedett, hogy Zenta is kiváltságos városi státuszt kapjon, de erre Mátyás király uralkodásának ideje alatt nem számíthatott (aki a szegedieket pártolta e konfliktusban). Mátyás halála után – a budai káptalan (Pakosz Balázs) folyamatos közbenjárására – az engedékenyebb II. Ulászló király 1506. február 1-én végre megadja a hőn óhajtott kiváltságlevelet, s Zenta – Szegedhez hasonlóan – szabad királyi város lesz, megkapván mindazokat a jogokat melyekkel Szeged városa is rendelkezett.
A város a pecsét használatának jogát is megkapta, melyet az 1506. évi kiváltságlevél igen pontosan meghatároz. A pecsétet a város minden kiadványán használhatta: a magánosoknak kiadott okiratokon épp úgy mint a városi felterjesztéseken, bizonylatokon, adóiratokon. – A pecséten Zenta város címere szerepelt – Szt. Péter két keresztbe fektetett kulcsa, köztük a virágzó búzakalásszal, a kulcsok fogójában pedig a két kecsege – a következő körirattal: „Sygillum Civitatis Zyntha”.
[szerkesztés] A török idők
Az 1526. évi mohácsi csata után a törökök kirabolják Budát, és szeptember végén a sereg egy része a Duna, a másik a Tisza mentén vonul vissza elpusztítva az útjukba eső településeket, mely dúlásnak Zenta is áldozatul esett. A törökök 1541–42-ben hódítják meg véglegesen a Duna-Tisza közét, de a közigazgatást csak a szultán 1543. évi hadjáratának befejezése után szervezik meg a Tisza mentén.
Zenta egy ideig még megőrizte városi jogállását, de az 1560.–1561.-évi török adóösszeírásban már faluként szerepelt. Közigazgatásilag a szegedi szandzsák szabadkai nahijébe tartozott, ahol a szegedi bíró (kádi) helyettesével (naib) ítélkezik a peres ügyekben igazhívők és gyaurok felett.
A XVI. század vége felé szerb betelepülők szivárogtak be a török katonaság nyomában a gyéren lakott településre, akik halászattal és pásztorkodással foglalkoznak. A XVII. század első évtizedében 600-700 lelket számlált a község.
1697. szeptember 11.-én a Savoyai által vezetett egyesült hadak a város határában világtörténelmi jelentőségű csatát nyertek a török hadakkal szemben, ugyanis ezzel a győzelemmel szabadult fel majdnem egész Magyarország az oszmán hódítás alól. E csata következménye az 1699-ben megkötött karlócai béke, mellyel lezárul a törökök közép-európai térhódítása.
[szerkesztés] A 18. század
1704-ben Rákóczi Ferenc csapatai felgyújtják a várost, mert a bécsi háborús rendelet utasítására a szerb határőrök előzőleg a magyar felkelők ellen fordultak.
A Rákóczi-féle szabadságharc után a község tengődik, főleg szerb határőrök tanyáznak benne és csak „Széntai sánc” néven tartják számon, amely a nemrég alakult katonai határőrvidékhez tartozik. 1715-ben III. Károly osztrák császár harmincadhivatalt létesít a községben, de a vámszedés alig jövedelmezett valamit.
A másfél évszázados török hódoltság megszűnte után 1702-től a Tisza mente (Martonostól Szenttamásig) katonai határőrvidék lesz egészen 1751-ig. Ekkor az uralkodónő Mária Terézia, a határőrvidéket kiváltságos korona-kerületté nyilvánítja annak érdekében, hogy a szerb nemzetiségű katonák és családtagjaik ne vándoroljanak el.
1751-ben a Katonai Határőrvidék megszűnik és a szerbek tömegesen költöznek a Bánságba és Oroszországba, helyükre pedig magyarokat és elmagyarosodott szlovákokat telepítenek.
1753-ban 93 magyar családból álló telepes csoport érkezik Zentára Jászságból, Heves és Hont megyékből, akik itt megtelepednek, felépítik otthonaikat, földet művelnek, gazdálkodnak.
A megtelepedett magyar lakosság felépíti templomát és az ezt követő években lassan az itt lakók összetétele is átrendeződik: közel 1200 magyar és 600 szerb lakosa van a községnek.
A Tiszai Korona-kerület kiváltságlevele a szerb nemzetiségűek számára különféle privilégiumokat biztosított, s egyik a települések bíráinak (elöljáróinak) megválasztására vonatkozott. Az 1751. június 28-án kiadott oklevél 4. pontja a bíróválasztást illetően egyértelműen fogalmaz: Minden község évente bírót választ az uradalom által jelölt három alkalmas szerb nemzetiségű személy közül, és annyi esküdtet amennyi szükséges.
A szerb nemzetiségű bírók választásának gyakorlata 1756-ig tartott, mivel az időközben újra betelepült magyar lakosság ekkorára már többségbe került, s az óbecsei provizor erre való tekintettel Zentán és Ókanizsán magyarokat jelölt bírónak akiket meg is választottak. A bíróválasztás ezután komoly összetűzések forrásává vált, s ezért bevezették az évenkénti váltakozó bírói tisztségviselést, s általában minden harmadik évben szerb bírót választottak.
Az uralkodónő 1773-ban a katolikus vallásúakra is kiterjeszti a kiváltságokat melyeket tovább bővít a következő évben. Ebből születik meg 1774-ben a Tiszai Korona-kerület II. kiváltságlevele mely a bírák személyéről úgy rendelkezik, hogy: a városi, illetve községi bírák és esküdtek választásakor a két vallás számarányát kell figyelembe venni (katolikus és pravoszláv).
1769-ben nagy tűzvész pusztítja el a várost, de kamarai segítséggel ezt hamar kiheveri.
A XVIII. század utolsó évtizedében Zenta látványos fejlődésnek indult. Vízi- és szárazmalmot létesítenek, az utak mentén eperfa-sorokat telepítenek, epreskerteket hoznak létre, fellendül a selyemtenyésztés és a kézműipar, a céhrendszer virágkorát éli. A lakosság vagyonosodik. A városhoz tartozó 64 ezer hold kiterjedésű határban tízezrével legel a szarvasmarha, ló, juh és sertés. A lakosság száma ekkor kb. 7000 fő.
[szerkesztés] A 19.–20. század
1833-ban kórház létesül, de nem elsőként Bács vármegyében, hiszen 1234-ben Bácson már működött kórház.[5] 1832-ben megalakul a Magyar Kulturkör mely munkájában Jovan Đordević, a Szerb népszínház megalapítója is részt vett.
Az 1848–49-es szabadságharc alatt a lázadó szerb csapatok Zenta ellen vonultak és az itt maradt ártatlan polgári lakosság körében nagy mészárlást hajtottak végre. A mészárlás Zentán két hétig tartott, s senkit sem kíméltek. A halálos áldozatok számát 2000 főre teszik. Sokakat felakasztottak, agyonvertek, a legtöbb embert csoportokban az alsóvárosi temető táján lévő, úgynevezett dézsma-magazinum mellé vezették ki, és ott lőtték le őket.
Ekkor még elég kis számban éltek itt zsidók, és a korabeli Magyarországon a zsidóság egy jelentős része támogatta a magyar forradalmat. Ezt a szerbek is jól tudták, ezért menet közben megpróbálták a zsidókat a saját oldalukra állítani, de kevés sikerrel, így Zentán a zsidókat sem kímélték a vérfürdőben. Maga a rabbi is áldozatul esett, Adát korábban elfoglalták, onnan is magukkal hurcoltak zsidókat, és itt végezték ki őket Zentán.[6] A lakosok egy részét arra kényszeríttették, hogy fegyveres felügyelet mellett a megöltek fejeit levágják, és hogy a levágott fejekkel a Szentháromság szobrot díszítsék fel, ami azonban elmaradt.[7] A szerbek ugyan elkezdték a gúlába rakást, de Zagorica Mózes, Zenta jegyzője lebeszélte őket,[6] sőt a már feltett öt emberfejet is levette.[8] A fejlevágásokban élen járt Aleksandar Trifković, aki a szerbiai önkénteseket vezette, és őt beszélte le a jegyző.[6]
Ezeken kívül folyamatosan napirenden voltak a súlyos botozások. A botozások Aradszki Samu zentai lakos háza előtt történtek. Ide tömegesen hozták az embereket, és a minimális botütések száma 50-60 volt, aminek következtében sokan megnyomorodtak. Rengeteg asszonyt, leányt és leánygyermeket tömegesen megerőszakoltak.[8]
[szerkesztés] A város aranykora – a boldog békeidők
1855-ben elkezdődik a Tisza medrének szabályozása. Az 1867-es kiegyezés után a fejlődés megindul. Középületeket emelnek, iskolákat alapítanak és 1873-ban felépül az első fahíd a Tiszán. 1867-ben megnyílik az óvoda, 1868-ban megkezdi oktatási tevékenységét a Szerb Olvasókör. 1870. és 1900. közt négy hitelintézmény létesül, 1870-ben polgári iskola nyílik, 1876-ban pedig gimnázium. 1880-ban megnyitják a kikötőt.
Egy 1882-es perirat alapján véghezviszik a községi legelők felosztását, így a birtokok többségét a tehetős polgárok kapták a szegények kárára. Így kialakul a mezőgazdasági proletárság, akik nehéz helyzetük miatt 1896-tól rendszeresen aratósztrájkokat szerveznek.
1884-ben elkezd működni a gőzhengermalom. 1889-ban megnyílik a Szabadka-Horgos-Zenta-Becse, illetve a Szabadka-Zenta vasútvonal, így a város is bekapcsolódik az országos hálózatba és a gazdasági vérkeringésbe. Az 1890-es évek elején a zentai járáshoz 4 község tartozik 42 ezer lakossal, magának a városnak kb. 26 ezer lakosa van, közülük 23 ezer magyar, 2200 szerb, 1200 izraelita.
1893-ban üzembe helyezik a gőzcséplőgépet, amit 1910-re felvált az üzemanyag meghajtású cséplő- és aratógép.
1895-ben I. Ferenc József császár és király Zentára látogat, hogy megszemlélje a környéken tartott hadgyakorlatot. A város milliós kölcsönt vesz fel és készül az uralkodó látogatására. Ezzel új korszak indul a város életében. Utcákat köveznek ki, a királyi látogatás maradandó emlékeként utakat aszfaltoznak és bevezetik a villanyvilágítást, s ezzel Zenta városa az egész Délvidéken elsőnek kap elektromos világítást, mely akkor ritkaságszámba ment.
Ekkor a városnak van már algimnáziuma, polgári leányiskolája, elemi és iparos inasiskolája, mezőgazdasági tanintézete, kórhaza, vasúti- és gőzhajó állomása, posta és távíróhivatala. 1899-ben városi telefonhálózat létesül. Mindezek mellett fejlett kereskedelmi hálózattal és gabonaközponttal rendelkezik, van négy pénzintézete, két nyomdája, két helyi újságja és számos kulturális s egyéb egyesület áll a lakosság szolgálatában.
1904-ben működni kezd a Népkönyvtár. A század utolsó évtizedeiben nyomdák dolgoznak Zentán és újságok jelennek meg.
A fejlődés a századfordulót követő évtizedekben is tart. 1908-ban megépül a páratlanul szép, vadgesztenyesorral szegélyezett rakpart, majd a tiszai vashíd. Egy évvel később országos tekintetben is egyedülálló munkástelep épül a városban, hogy enyhítsen a lakásgondokon.
1911-ben leég a Városháza és a nagytemplom. A város új, monumentális Városházát építtet, ugyanakkor több jelentős, művészi stílusú épület épül. 1915-ben átvezetik a korábban megépült tiszai hídon a vasúti pályát, összekötve a bácskai és a bánsági vasúti hálózatot, mellyel ez a vonal nemzetközi jelentőségűvé vált. Ezután itt halad keresztül az Orient-express északi (bukaresti) szárnya.
[szerkesztés] Az I. világháború korszaka
Az első világháború végén 1918. november 16.-án Zentát szerb csapatok szállják meg, s rövidesen megkezdődik a helyi hatalom átszervezése. A közigazgatási teendőket a szerb ún. Nemzeti bizottság látja el.
A bevonuló szerb katonaság parancsnoka Gligorije H. Jovanović 1919. januárjában körlevél illetve plakát formájában adja tudtára a zentai lakosságnak az új rend elvárásait és elképzeléseit (a parancsnok már ekkor félreérthetetlenül közli, hogy a Szabadka felett kialakult magyar-szerb határ csekély mértékben ugyan módosulhat, de alapvetően szó sem lehet ennek gyökeres megváltoztatásáról).
1922-ben Zentán alakul meg az országos Magyar Párt, a jugoszláviai magyarok első politikai szervezete az új államban.
Az impériumváltás következtében a város gazdasági fejlődése megtorpan, s elveszti korábbi nagy gazdagságát a földkisajátítások következtében. A két világháború között iskolái egy részét megszüntetik, gimnáziumát négyosztályosra fokozzák le. A fejletlen közállapotok nem kedveznek a korábbihoz hasonló kibontakozásokhoz.
[szerkesztés] A II. világháború
A II. világháború Zentán 1941. április 12.-én kezdődött az Első magyar gépesített hadosztály egységeinek bevonulásával és a város felszabadításával.
A várost 1944. október 8.-án elfoglalta a Vörös hadsereg 31. gyalogos egysége és a vajdasági Népfelszabadító Hadsereg fővezérkara.
[szerkesztés] Vérengzések
A háborús bűnösök listáján 32 ember neve szerepel, akik feltehetően nem mind zentai lakosok voltak.
Zentán az addig illegalitásban lévő helyi Népfelszabadító Bizottság 1944. október 8.-án kezdte meg munkáját. Itt a Bizottság figyelembe vette a lakosság összetételét, tehát tagjai között magyarok is voltak. A néhány nappal később megalakult háborús bűnöket kivizsgáló albizottság annak ellenére, hogy a valódi bűnösök jórészt már elmenekültek, sok feljelentést kapott. A letartóztatott 80-90 foglyot hozzátartozóik rendszeresen látogathatta és élelemmel elláthatta. 1944. október 17.-én bevezették a katonai közigazgatást, aminek következtében a Bizottságból a magyar tagokat eltávolították. Október 31.-én a zentai városi parancsnokság betiltotta hivatalosan a magyar nyelv használatát, majd ezt követően különböző korlátozások láttak napvilágot a magyarokkal szemben.
A kivégzésekre 1944. november 9-én került sor. Az áldozatokat kettesével összedrótozva fegyveres kísérettel a Tisza partra terelték, a vasúti töltés közelébe. Kivégzőhelynek az árvízédelmi árkokat használták. Az áldozatoknak kivégzés előtt az árok szélére kellett feküdniük. Egyenként végeztek velük. A kivégzés után vékony földréteget borítottak rájuk. Az elkövetkezendő napokban a hozzátartozók néhányat kiástak közülük és a temetőben jeltelen sírokban helyezték őket örök nyugalomra. Ez után is tűntek el magyar polgárok, de tömegesen többet nem végeztek ki. Jugoszlávia népfelszabadító antifasiszta tanácsa 1944. november 21-én a jugoszláviai németeket megfosztotta állampolgárságuktól. A magyarok valószínűleg külpolitikai okokból elkerülték ezt a sorsot.
A zentai magyar áldozatok száma 70 és 90 között van,[10] a rögtönítélő bíróság november 9-én este 64 zentai polgárt halálra ítélt.[11]
[szerkesztés] A II. világháború után
A II. világháború után Zenta és a környező települések gyors fejlődésnek indulnak a mezőgazdaság, ipar, pénzügy, közlekedés, oktatás, kultura és a sport terén.
Az 1960-as évek elején megépül az új tiszai híd, a jugoszláv hadsereg által 1941-ben felrobbantott helyén, mely meggyorsítja a gazdasági életbe való bekapcsolódást. Ekkor épül fel a cukorgyár, mely a legjelentősebb ipari objektummá vált. Később kiépül a várostól délre fekvő ipari zóna és a kikötő, melyet sajnos a zentai csata színhelyére telepítettek.
[szerkesztés] Gazdaság
A kezdetekben a jó termőföldeknek, a Tisza közelségének, árterületeinek, valamint a legelőnek kiválóan alkalmas határterületeknek köszönhetően elsősorban mezőgazdaságból élt a lakosság. A XVIII. században az állattenyésztés dominál a földműveléssel szemben. Az 1770-es években élénk bőr- és gyapjúkereskedelem folyik. A napóleoni háborúk következtében jelentős mértékben megnő a kereslet a mezőgazdasági termények, főként a gabona iránt. Mind a tiszai, mind a tavi halászat jelentős szerepet kapott. 1766 és 1769 között a tiszai halászat joga Zenta mezővárost illette.
A céhek a XVIII. század végén és a XIX. század végén élték újravirágzásukat a mezővárosokban, így Zentán is. Az iparnak fejlődéséhez nagyban hozzájárult a város vásártartási joga. 1776-ban Mária Terézia jóváhagyta a zentai szűcsök, szabók és csizmadiák céhszabályzatát a bajai leánycéheként. Ebben az időszakban egyre több árufelesleg keletkezik, ennek köszönhetően a város gazdasága kezdte elveszíteni önellátó jellegét. Ráadásul egyre nagyobb a kereslet olyan árucikkek iránt, amelyek előállítására helyben nem kerülhetett sor. Mindez fellendítette a kereskedelmet. Az orosz gabona kiszorította a nemzetközi piacról a magyart, ezért leginkább az örökös tartományoknak állították elő a gabonát Zentán is.
A búzatermelés egyeduralmát még az egyre népszerűbb kukoricáé sem törte meg. 1804 és 1840 között 19 száraz- és 18 vízimalom működött a városban. Akkoriban csatlakozott Zenta a selyemhernyó-termesztési mozgalomhoz. Az udvarokon, utcákon megjelennek az eperfák, a déli részen kialakul az Epreskert, melynek gondozására a város elöljárósága külön kertészt rendelt. A 1820-as évektől nem csak eperfa, hanem különböző gyümölcsfajták nemesítése is feladata lesz a kertésznek. Mindez a pálinka előállítására is igen kedvezően hat.
Egy 1805-ös rendelet engedélyezte a különböző szakmákat tömörítő céheket. Olyan szakmák művelői kapták meg a céhszabadalmat, amelyek elsősorban a paraszttársadalom szükségleteit voltak hivatottak kielégíteni. Az 1830-as évekre 30 év alatt megfeleződött az iparosműhelyek száma. Az iparosok inkább földekbe fektetne be, mintsem műhelyük bővítésébe. A század elején rohamosan nő a kereskedők, azon belül is a nagykereskedők száma. A város nem akadályozza letelepülésüket, hogy ezáltal előlendítse a gazdaságot. Harcba száll az elvesztett révjogért is, amit a csókai uradalom birtokosa, a Marcibányi család tart tényleges hatalma alatt. Zenta a révjogért cserébe híd építését ígéri. 1836-ban Ada is mezőváros lesz, a versenynek pedig jótékony hatása van gazdasági fejlődésre.
[szerkesztés] Kulturális élet
Kulturális viszonylatban a városnak van művelődési háza, könyvtára, múzeuma, művésztelepe, történelmi levéltára. Vallási tekintetben öt római katolikus és egy görög-keleti templom, illetve néhány imaház áll a különböző felekezetekhez tartozó hívek rendelkezésére.
A Tisza bal partján a várossal szemben homokos, strandolásra alkalmas hely található. A folyó kiválóan alkalmas sporthorgászatra, erdős partrésze kirándulásokra és táborozásokra.
Az 1866-ban a várostól északra létesített 34 holdnyi Népkertet már akkor is rekreációs célokra szánták: „mely népes, vagyonos s ma-holnap az előkelőbb városok sorába tartozandó városunknak dicsére, emelésére s az azt óhajtóknak üde levegővel, szórakozással szolgáland”, ahol ma labdarúgóstadion, atlétikai pálya, uszodák, teniszpályák, tekepálya, kosárlabdapálya és játszótér van.
[szerkesztés] Oktatás
[szerkesztés] Általános iskolák
A Stevan Sremac Általános Iskola több településen működik:
- November 11. munkaegység, Zenta
- Emlékiskola munkaegység, Zenta
- Thurzó Lajos munkaegység, Zenta
- Csokonai Vitéz Mihály munkaegység, Felsőhegy
- Tömörkény István munkaegység, Tornyos -kihelyezett tagozatokkal Kevin és Bogarason.
[szerkesztés] Középiskolák
Gimnázium:
- általános szak
- társadalomtudományi szak
A Zentai Gimnáziumot 1867-ben alapították. Azóta többször is profilt váltott: Algimnázium, középfokú szakirányú oktatás. 1990-ben ismét megnyíltak a természettudományi és nyelvi gimnáziumi szakok, melyeket 1991/92-es tanévtől általános szakra cseréltek. 1992-től állami tulajdonban van. 2008-ban újból megnyílt a társadalomtudományi szakirány is.
- Közgazdasági -kereskedelmi Középiskola:
- közgazdasági technikus (4 éves, magyarul is)
- kereskedő (3 éves, magyarul is)
- Egészségügyi Középiskola
- egészségügyi nővér (4 éves, magyarul is)
- fizioterapeuta (4 éves, csak magyarul)
- Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
- matematikai szak
- képzőművészeti szak
[szerkesztés] Főiskolák, egyetemi karok
Zentán működik a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata, ahol kertészmérnöki szakon folyik az oktatás magyar nyelven.
[szerkesztés] Templomok
Zenta község 9 templommal büszkélkedhet. Ebből 6 a városban, 3 pedig a községhez tartozó falvakban (Felsőhegy, Tornyos és Kevi) található. Nyolc közülük katolikus, ahol az istentisztelet nyelve magyar. A város és a község egyetlen ortodox templomában a szertartások szerb nyelven zajlanak.
[szerkesztés] A Szent István templom
A város egykori legnagyobb temploma, melyet Szent István tiszteletére szenteltek, 1770-ben épült, de az 1911-es tűzvészben a városházával együtt leégett. Míg a régi városháza helyett új, nagyobb épületet emeltek, a templom újjáépítési kísérletei kudarcba fulladtak. A világháború ellehetetlenítette, a délszláv állam pedig megtiltotta a magyarok első királyáról elnevezett katolikus templom újraemelését. A mai Szent István-templom méreteit tekintve inkább kápolna, mégis templomi ranggal rendelkezik, hogy a nagytemplom jelképes utódjaként működhessen.
A kápolna épülete az ún. plébániapalota neobarokk és neoreneszánsz stílusban épült 1907 és 1909 között. Az épület otthont ad még a városi múzeumnak is.
[szerkesztés] További katolikus templomok
A ma is álló legnagyobb katolikus templom a Jézus Szent Szíve (röviden Jézus Szíve) 1895-ben épül neogótikus stílusban. 1906-ban szentelték fel, majd 1961-ben fel újították.
A szintén neogótikus Páduai Szent Antal-templomot 1910-ben, a Szent Ferenc-templomot pedig 1939-ben építik fel. A Kisded Jézusról elnevezett Szent Teréz Zenta legkisebb temploma, 1929-ben nyitották meg.
A felsőhegyi Szent József, a munkás 1890-ben épült, és 1892-ben szentelték fel, így ez a község legrégebbi katolikus temploma. Az 1906-ban épült tornyosi Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya és az 1900-ban épült kevii Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya az előbbiekben felsoroltakkal szemben nem a zentai esperességhez tartoznak, hanem a topolyaihoz. A közigazgatásilag Magyarkanizsa községhez tartozó Adorján plébániája (Sarlós Boldogasszony) viszont a zentai esperesség része.
[szerkesztés] A Lisieux-i Szent Teréz templom
A zentai csata 300. évfordulója alkalmából 1997-ben újabb katolikus templom építésébe fogtak a városban. Lisieux-i Szent Teréz halálának centenáriuma csak néhány nappal tolódott el a csata évfordulójától, ezért az épülő nagytemplomot is neki szentelték. Zenta legtöbb katolikus hívet számláló és legszegényebb részén emelik a templomot, ahol régebben csak egy kápolna állt. A két említett évforduló mellett egy harmadik is okot adott az építkezés megkezdésére. István 997-ben lett fejedelem, és a koronázás ezeréves évfordulója is közeledett. Szimbolikájában az ezeréves magyar államra, és a magyar nemzeti összetartozásra hívatott emlékeztetni, a három kupola a magyar címerben található hármashalomra utal a kettőskereszttel. Ezzel egyúttal a fel nem épült Szent István-templomot is pótolni rendeltetett.
[szerkesztés] A szerb templom
Az ortodox Szent Mihály Arkangyal templom 1762 környékén épült barokk stílusban. A Szerb Pravoszláv Egyház tulajdona. A régebbi ikonokat (két kép, két freskó) Jovan Isailović festette 1782-ben, az újabbak pedig a romantikus Pavle Simić alkotásai, melyek 1859-1862 között készültek.
[szerkesztés] Emlékművek
[szerkesztés] A zentai csata emlékműve
Az első emlékmű 1895-ben készült a honfoglalás ezeréves évfordulója, valamint Ferenc József látogatása alkalmából. Ez hamar tönkrement, és a csata jelentőségéhez képest amúgy is túl egyszerűnek bizonyult. A város rendelt egy hatalmas Savoyai Jenő lovasszobrot, ez azonban sosem érkezett Zentára, azóta is a budai várban látható. A királyi Jugoszlávia idején elmaradt mind az ünneplés, mind a felújítás. Erre csak 1942-ben a Bácska visszatérése után egy évvel került sor. A második világégés után újból a most már szocialista délszláv államhoz került városban sem volt helye a nyilvános megemlékezésnek. A 90-es évek elején a korábban az Eugen-szigeten lévő emlékművet áthozzák a Homok-lakótelep mellé. Ekkortól kezdik ünnepelni a város napjaként szeptember 11-ét. A 300. évfordulóra pedig ezen a helyen emelték a ma is álló új emlékművet.
[szerkesztés] A magyar áldozatok emlékművei
A városban három emlékművet emeltek a különböző történelmi események helyi magyar áldozatainak. Egy közülük az 1848-49-es történések, kettő pedig az 1944-es délvidéki vérengzések halottjainak állít emléket. A 48-as emlékmű a Felsővárosi temetőben található. Az 1889-es vasútépítéskor felásták a 49-es sáncokat, és az ott talált maradványokat tömegsírban helyezték el, ahová később az emlékművet emelték. A szabadságharcnak rengeteg (körülbelül kétezer) polgári áldozata is volt. Az elesett szerbeknek a pravoszláv temető kápolnája állít emléket.
A 1944-es magyar polgári áldozatok első emlékműve szintén a Felsővárosi temetőben épült közvetlenül a 48-asoké mellett. Erre a gyilkosságok ötvenéves évfordulóján került sor 1994-ben. Az alkotáson megtalálható a lemészárolt személyek névsora, melyet a 65 nevet tartalmazó halállistáról másoltak át, ám egyesek szerint az áldozatok száma 90 körül lehet. Az emlékművet először kivégzések helyszínén, a híd mellett képzelték el, ahol 2007-ben fel is állították a Recskó Béla által készített kopjafát. A holtesteket egykor a közelben ásták ki. A megemlékezések hagyományosan halottak napján a temetőben, november 9-én (a gyilkosságok évfordulóján) pedig a hídnál.
[szerkesztés] Szobrok
Zentán két nagyobb szobor található, emellett számos kisebb mellszobor szerte a városban, melyek híres szülötteit ábrázolják. Nepomuki Szent János impozáns szobrát az egykor róla elnevezett téren (ma Joca Vujić tér) állították fel. 2006. szeptember 11-én pedig Zenta szabad királyi várossá válásának 500. évfordulója alkalmából emelték a Révészt ábrázoló szobrot a Tisza-parton. Az avatáson jelen volt és beszédet is mondott Sólyom László magyar és Boris Tadić szerb államfő.
[szerkesztés] Képek
[szerkesztés] A történelmi levéltár anyagai
Katonai elbocsátó levél Rövid András zentai lakosnak, több mint nyolc év katonai szolgálatáért 1868.
III. Ferdinánd nemesi oklevele a felvidéki Groczky Ábrahámnak és családjának, 1651
Mária Terézia adománylevele Zentának, amely vásár- és piactartásra jogosítja fel a várost, 1751.
[szerkesztés] Templomok
A Szent István katolikus templom
A Jézus Szíve katolikus templom
Páduai Szent Antal templom
A Szent István kápolna
Az ortodox templom
[szerkesztés] Középületek
A tiszai vashíd
A Lajta Béla tervei alapján 1904-ben épült Tűzoltólaktanya
Parasztbarokk ház
Zentai ház a XIX. századból
A Városháza
A Városháza az 1930-as években
A Városháza régi épülete
A zsinagóga a XIX. század végén
A Royal-szálló régen
A Royal-szálló ma
Az autóbuszállomás
A vasútállomás
Zenta madártávlatból
A gimnázium épülete
[szerkesztés] Forrás, jegyzet
- (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
- Tari László: Zenta rövid története.
- Pejin Attila: Zenta 1848–49-ben. Zenta, Thurzó Lajos Közművelődési Központ
- Zenta Község fejlesztési terve (2007–2013)
- Az I. világháború zentai katonaáldozatai (1914-1918)
- ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
- ^ Történelmi Levéltár Zenta
- ^ Több történész – Csánki, Szekeres – szerint a Tisza nyugati partján elterülő Zenta révjével együtt a budai káptalané volt 1247-ben a Csésztóval együtt.
- ^ II. Ulászló király 1514-ben kiadott VII. dekrétumában számba vették a szabad királyi városokat – tehát a királyi birtokokat – de Zenta nincs közöttük, viszont II. Lajos király 1517. dec. 24-én kiadja a kiváltságlevél másolatát, s meg is erősíti.
- ^ Dr. Józsa László: A honfoglaló és Árpád-kori magyarság egészsége és betegségei. Budapest, Gondolat, 2006. (ISBN 963 282 751 1)
- ^ a b c Horáth Ágnes: A „nagy szaladás”. Az 1849-es zentai vérfürdőről. Magyar Szó, 2010 március 14.
- ^ Dudás Andor: Zenta bevétele 1849-ben, 1999.
- ^ a b Vikman Zsuzsa: A zentai emberfejkoszorú. Budapest, 2006.
- ^ Grbovi Jugoslavije. Zágráb, Kava Hag d.d., 1939.
- ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
- ^ Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Budapest, Magvető kiadó, 1991.
| ||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
