Tiszakálmánfalva

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Tiszakálmánfalva vagy Budiszava
Будисава
Budisava
Tiszakálmánfalva címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Dél-Bácskai
Község Újvidék
Rang Falu
Terület 14,0 km²
Népesség (2002)
  • 3825 fő
Irányítószám 21242
Körzethívószám 021
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…
Telepes ház

Tiszakálmánfalva vagy népiesen Budiszava (szerbül Будисава / Budisava, németül Waldneudorf), a Vajdaság Dél-Bácskai körzetében, Újvidék községében terül el, 20 km-re Újvidéktől.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1944-ig főleg magyar lakosok, de jelentős német lakosság
  • 1991-ben 3685 lakosából 1856 szerb, 1363 magyar, 232 jug.[1]
  • 2002-ben 3825 lakosából 2260 szerb, 1204 magyar[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

A XIX. század közepe táján készült osztrák térképen a Sajkás-vidéken már jelölve volt a mai településközeli Budisawa Wald.

Kezdetben Kovil-Grahovai telep, majd Újfalu, Novo Selo, 1884. novemberétől Tiszakálmánfalva – gróf Tisza Kálmán tiszteletére. Első írásos említése is ebben az évben föllelhető a Bácska című újságban. 1920-tól hivatalosan Budisava, mely magyarul a hétköznapi szóhasználatban elterjedt.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] A falu alapítása

A Magyar Királyi Államkincstár kétszáz magyar család letelepítését irányozta elő, de a Sajkás-vidéki szerbség között a vártnál kevesebb telepes akart új otthont teremteni, ezért a kincstár a jelentkező 121 magyar telepes család mellett 31 német család letelepítését is lehetővé tette.
A magyar kormány célja egy életerős magyar község megteremtése volt a Sajkás-vidéken, ezért kezdetben csak olyan egyének kaphattak letelepítési jogot, akik hivatalos okiratokkal igazolni tudták, hogy legalább ezerforintnyi vagyonnal rendelkeznek. Különböző okokból ez nem sikerült. Ennek következtében az első magyar telepes családok nagy részét a legszegényebb népréteghez tartozó, írástudatlan, földnélküli nincstelenek alkották, akik Bács-Bodrog vármegye mintegy ötven községéből, illetve Szeged környékéről származtak. Legtöbben mégis Temerinből, Pirosról, Csúrogról, Feketehegyről, Újvidékről, Ókérről, Óbecséről és Bácsföldvárról jöttek.
Az első német ajkú telepes családok Káty, Kiskér, Ókér, Bulkeszi, Járek, Verbász, Futak és Sóvé községekből érkeztek.

A falu címere, az alapítás évével

1883. december 2.-án került sor Zomborban a kollektív adásvételi szerződés megkötésére a Magyar Királyi Államkincstár és a telepesek között. A Kincstár képviseletében a Zombori Királyi Jószágigazgatóság részéről Mareschan József királyi tanácsos, jószágigazgató volt jelen, az első telepeseket pedig a következő telepbizottsági tagok képviselték: Máttyus Arisztid budapesti ügyvéd, Hankónyi Ferenc, illetve Szabó József újvidéki lakosok és Kuszli János szenttamási polgár.
Az adásvételi szerződés értelmében a kincstár eladja a telepeseknek az ő kizárólagos tulajdonát képező felső-kovili-grahovai és az alsó-kovili-sanaci földbirtokot 425 000 forintért, illetve a két eladott területen levő faanyagát 180 000 forintért, vagyis az egész vételárat 605 000 forintban állapították meg.[2]

A római katolikus templom

A telepesek által megvásárolt birtok tehát különálló és egymással nem határos területből állt, amelyből a grahovai 2683, a sanaci pedig 529 katasztrális hold nagyságú volt, ami azt jelenti, hogy a telepesek összesen 3212 katasztrális hold területű birtok tulajdonosai lettek. A földbirtokért és az erdők faanyagáért fizetendő 605 000 forintot a telepesek 1883. december elsejétől 1892. december elsejéig tíz egyenlő részletben kötelesek törleszteni, vagyis minden év december elsejéig 60 000 forintot kell fizetni a Zombori Magyar Királyi Adóhivatalnál évi 6%-os kamattal együtt.[3]
Ezek a feltételek a szegény telepesek számára nagyon súlyosak voltak. Az adásvételi szerződés értelmében a telepesek 1884. tavaszán kötelesek megkezdeni a tervezett kétszáz ház építését, és legkésőbb 1885. tavaszára a munkálatokat be kell fejezni. A 200 magánház családonként egy-egy holdnyi területen épül. A külső birtokokból amelyek a jövőben szántóföldek lesznek miden család részére 12 katasztrális holdnyi terület jut.

A telepes község helyének kijelölésére 1884. február 28.-án, délután két órakor a helyszínen került sor. A kijelölő bizottság elnöke Schmausz Endre, Bács-Bodrog vármegye alispánja volt. A falu létrehozásának nagy pillanatában jelen voltak még dr. Nagy Kálmán titeli szolgabíró, a Bács-Bodrog megyei Magyar Királyi Építészeti Hivatal részéről Tripolszki Gyula királyi főmérnök, Máttyus Arisztid, a telepesek budapesti ügyvédje, Dörner Márton óbecsei postafőnök, a telepesek meghatalmazott elnöke és jó néhány telepes.
A szóban forgó erdőterületek megtekintése után a jelenlevő felek megállapodtak, hogy a község főutcáját a Káty-Kovil-Szentiván út képezze, maga a község pedig az úttól jobbra és balra eső felső-kovili, illetve grahovai erdőterületeken egyenlő szélességű kiterjedésben feküdjön.

Kezdetben Tiszakálmánfalvát Kovil-Grahovai telepnek, Újfalunak hívták. 1884. novemberében keresztelték el Tiszakálmánfalvának, mert gróf Tisza Kálmán hozzájárult a település alapításához, és később fennmaradásához is.

1894. június 27-én, az önálló nagyközséggé nyilvánításának napján a község vezetősége Tisza Kálmánt a falu díszpolgárává választotta.

[szerkesztés] A 20. század

A falu az elmúlt 120 év alatt Kovilj, Sajkás és Zsablya községekhez tartozott. Igazi fejlődése azonban Újvidék községhez való csatolása után indult meg.

Az óvoda az SzHSz idelyén

1909-ben felszentelték Nagyboldogasszony tiszteletére épült templomát,[4] 1912-ben felépült a Kör épülete, Milla Imrének és dr. Várcssy Gyula kalocsai érseknek köszönhetően.

Tekintet nélkül arra, hogy a Délvidék hivatalosan még mindig Magyarországhoz tartozott, az újvidéki 1918. november 25.-én meghozott szerb határozat után, hogy elszakadnak Magyarországtól és Szerbiához csatlakoznak, a szerb hatóságok – minden tiltakozás és ellenkezés dacára – a megszállt területeken fokozatosan bevezették a szerb közigazgatást. A Magyarországhoz kötődő gazdasági együttműködést szintén igyekeztek megakadályozni és Szerbia felé irányítani. Így az 1920. június 4.-én aláírt trianoni békeszerződés – bármennyire is csalódást és nagy csapást jelentett – a már fennálló szerb megszállást és közigazgatást szentesítette. (1920-ig Bács-Bodrog vármegye titeli járásához tartozott.)

[szerkesztés] A II. világháború

A partizánok tevékenykedése miatt a magyar hadsereg összeszedett néhány parasztcsaládot felelősségre vonni azonban a magyar parasztok kezességet vállaltak értük, – így azoknak bántódásuk nem esett. Ennek ellenére 1944-ben ezt a falut sem kerülte el a megtorlás.

A település helységnévtáblája
1944. októberében részeg partizánok Tiszakálmánfalva egész lakosságát kihajtották a Duna partra, hogy lelőjék. Egy orosz csapattest akadályozta meg a vérengzést, de a szerbek a falu 15-20 legtekintélyesebb polgárát a községházára vitték, napokig kínozták, majd megölték őket.[4]

A háború után a német nemzetiségűeket elüldözték. 1946. májusában jöttek az első szerb telepesek.

[szerkesztés] Napjainkban

A falu az egyik legfejlettebb falu a környéken, hiszen minden utcáját aszfalt borítja, villany- és telefonhálózattal rendelkezik, az elmúlt évtizedekben pedig szinte minden háztartásba bevezették a városi vizet és a gázfűtést.
Ami pedig a hagyományokat és a kultúrát illeti, a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület aktívan részt vesz a munkában, hiszen az utókor számára a jelentősebb pillanatokat, szokásokat csak ilyen formában lehet megőrizni.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Vajdasági levéltár, 421-es Fond: Bács-Bodrog vármegye /1861–1918/, Tiszakálmánfalva, Adásvételi szerződés, 1883. december 2.
  3. ^ Vajdasági levéltár, Bács-Bodrog vármegye /1861–1918), Tiszakálmánfalva, Adásvételi szerződés, 1883. dec. 2.
  4. ^ a b Magyar Katolikus Lexikon
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök