Temerin

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Temerin
Темерин
Temerin
Temerin madártávlatból
Temerin madártávlatból
Table separator.png
Temerin címere
Hivatalos? Nincs adat
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Dél-Bácskai
Község Temerin
Rang Község
Terület 110,6 km²
Népesség (2002)
  • 19.216 fő
Irányítószám 21235
Körzethívószám 021
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…
A római katolikus templom

Temerin (szerbül Темерин / Temerin, németül Theresienring vagy Temeri) a Vajdaság Dél-Bácskai körzetében fekszik, Újvidéktől pár kilométerre északra. Határa 11.122 hektárnyi, jól termő, zsíros bácskai föld. A hozzá tartozó Tiszaistvánfalva (Járek) és Szőreg településekkel együtt közigazgatási egységet, Temerin községet alkotja.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1900-ban 9518 lakosa közül 8711 magyar, 787 német, 13 szerb
  • 1948: 11.438
  • 1953: 11.621
  • 1961: 12.705
  • 1971: 13.584
  • 1981: 14.875
  • 1991-ben 16971 lakosából 9495 magyar, 6002 szerb, 920 jugoszláv[1]
  • 2002-ben 19216 lakosából 9660 szerb, 8187 magyar, 304 jug.[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Első írásos említése 1332-ből maradt fenn Themeri néven.

[szerkesztés] Történelme

[szerkesztés] Őskora

Temerinről először egy 1332-ben összeállított pápai tizedjegyzékben olvashatunk, amely Laur. de Temeri (Temerini Lőrinc) plébános adófizetéséről tudósít. A befizetett összegből ítélve a bácsi esperesség kisebb falvai közé tartozott.
1552-ben ugyancsak egy hasonló tizedjegyzékben szerepel, de ebben feltüntették az adózó jobbágyok neveit is. A dézsmakerület 13 helysége között 21 családdal a nagyobbak közé tartozott. A török hódoltságot megelőző években készült Lázár-térkép ugyancsak feltünteti Themeri helységet, majd a hódoltság idejéből fennmaradt török defterek a titeli nahijében említik 1554-ben 5, 1570-ben 13 és 1590-ben 28 adózó házzal.
1522-ben még magyarok lakták a falut, de a korabeli török okiratok szerint 156061-ben már megérkeztek az első szerb telepesek. Az összeírás földpalánkkal körülvett helységként említette, ahol mintegy 19 katonai személy tartózkodott, s a helyi kenéz neve Radic Stepan volt.

[szerkesztés] A 17.–18. század

Temerin pecsétje 1714-ből

1656-ban Gbelányi és Mihalek Miklóst iktatták be birtokosként. 1681-ben a lévai várbeli határőrök kapták adományul, de Gbelányi és érdektársai kimutatva, hogy e birtokaikat már régóta békében bírták, új adomány címén visszakapták és a beiktatás 1682-ben történt meg „longa manu” a füleki várban.

1722-ben Temerin már szerb település volt 183 szerb háztartással és három pravoszláv pappal: Misko, Mihajlo és Petar. A házak száma folyamatosan növekedett, így 1769-ben 208, 1773-ban 283, 1786-ban pedig 215 szerb háztartás volt. Abban az évben öt pravoszláv pap dolgozott és élt Temerinben, ebből ketten miséztek.[2]

[szerkesztés] A török után

1745-ben egy katonai és kamarai vegyes bizottság a Szabadkáról elköltözni akaró volt szerb határőrök számára e helységnek egy részét lefoglalta, de kérdéses hogy ezek 1746 tavaszán e helyet tényleg el is foglalták. 1762-ben Temerint kamarai falunak említik.

Temerin egy 1783-as térképen

A török kiűzése után a királyi kamara volt a helység ura. Az akkori viszonyokhoz képest Bácskában a gazdagabb falvak közé tartozott, így 1773-ban az itteni 200 szerb család aránylag jobb körülmények között élt, mint a magánföldesurak falvaiban élő jobbágyok. Egy 1772-ből származó bírósági oklevél ezt írja: „30 éves az iskola”, tehát 1742-ben építették, „itt megtanulnak olvasni, írni, imádkozni és plébániai dalokat énekelni”.[2]
A magyar lakosság újratelepítése 1781-ben kezdődött, amikor is harminc család érkezett Kishegyesről és Veprődről. A németek betelepítése 1787-től indult. 1790-ben már 1250 római katolikus és 1673 ortodox vallású lakosa volt. 1793-ban vert falú, náddal fedett templomot építettek. Az 1790-es összeírás már 335 „régi parasztházról” tett említést, amelyben 1673 görögkeleti és 1250 római katolikus élt

1798-ban a királyi kamara felszámolta a kamarai uradalmakat, és ekkor Szécsen Sándor megvásárolta Temerint és Tiszaistvánfalvát a kincstártól 80.000 forinton, de a vételár felét a kincstár érdemei elismeréséül elengedte. 1789-ben ugyan ő a Temerini előnevet is megkapta a birtok után.
1799. júliusában 178 szerb család Temerinből beállt a sajkások közé s katonai szolgálatot akart vállalni. Őket 1800-ban Paska pusztára áttelepítették, ahol megalapították Gyurgyevó falut. A szerb lakosságnak a sajkáskerületbe való távozása után újabb telepeshullám érkezett. A magyarok származási helye a Jászság, Pest, Heves és Nógrád megye,[3] illetve Bács és Békés megye is. A németek Pfalzból, a Rajna vidékéről, a Feketeerdő környékéről jöttek.

[szerkesztés] A 19. század

Temerin 1799. októberben Széchen Sándor kérelmére mezővárossá lett és négy országos vásárt tarthatott. Ez lendületet adott a kézműipar, a mezőgazdaság és különösen az állattenyésztés fejlődésének. Céhei 1815-ben kaptak szabadalmat.
A Szécsenek felépítették a barokk stílusú kastélyt, a vendégfogadót, gazdasági épületeket, magtárakat, majorságokat, továbbá a templomot (1804.), a plébániát, majd az iskolát 18041835 között. A lakosság lélekszáma ekkor már elérte a 6000-et.

A mezőváros fejlődését az 1848-as szabadságharcban bekövetkezett pusztulása szakította meg. Az elmenekült lakosság 1850-es évek első hónapjaiban tért vissza és csak több évtized során sikerült pótolni a veszteséget.

A Szécsen kastély

Az 1860-as években a Széchenek temerini birtokát az egyházi patronátusi joggal együtt Fernbach Antal apatini gabonakereskedő vette meg. A múlt század utolsó évtizedeiben alakult meg a Katolikus Polgári Kör, az Iparos Egyesület, a Gazdakör, majd a Temerin Torna Club. 1899 július 2.-án megnyílt az Újvidék–Temerin–Óbecse vasútvonal, s ekkor adták át a helyi vasútállomást is.

[szerkesztés] A 20. század elején

Az első világháború után bekövetkezett hatalomváltás a gazdaság fejlődésében nem hozott lényegesebb változást, továbbra is a mezőgazdaság dominált a fejlett állattenyésztéssel. A lakosság nemzetiségi összetétele azonban megváltozott 1920. és 1924. között a frontharcos szerb családok letelepítésével.
A fellendülés jelei az 19301940-es években mutatkoztak, különösen a kisipar és kereskedelem terén. Az itteni magyarság kulturális életében pedig igen élénk tevékenységet fejtettek ki az értelmiségi-, iparos és gazdaifjak, így a műkedvelő színjátszók vajdasági viszonylatban az élen voltak.

[szerkesztés] II. világháború

1941-ben Bácska és vele együtt Temerin ismét Magyarország része lett egészen 194445-ig, amikor is megérkeztek a „felszabadító” partizán egységek.

[szerkesztés] Szerb vérengzések

A központ madártávlatból

A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság jelentésében egy tucatnyi magyar bűnösségét állapította meg 1941 és 1942-vel kapcsolatban. A községben 1941-ben valóban volt fegyveres összetűzés aminek halálos áldozatai is lettek és 1942-ben ezt a falut sem kerülte el a zsidóüldözés.
1944-ben október 23-tól kezdődően kisebb partizán csapatok vonultak át Temerin községen, majd megérkezett egy századnyi partizán osztag, akik október 29-re kijárási tilalmat rendeltek el és razziát tartottak. Az aznap összefogdosott embereket a községházára hurcolták és fejbe lőtték. A szintén összeterelt kocsi tulajdonosoknak kellett a holtesteket a temetőbe, másokat a sintérházhoz szállítani. Október 30-án minden 17 és 60 év közötti férfit a templomudvarra tereltek, egy részüket lista alapján a zárdába különítették el, a megmaradottakat Újvidékre hajtották. A zárdában lévőket október 31-én éjjel az összekötözött foglyokat a temetőbe terelték és ott kivégezték. Akiket Újvidékre tereltek, azokat különböző helyeken szállásolták el, volt olyan hely is, ahol az őrök nem csak kegyetlenkedtek, hanem szükségüket végezni sem engedte ki a foglyokat. Sokan életüket vesztették. Akik életben maradtak, azokat más vidékről származókkal együtt kényszermunkára hajtották.

A temerini áldozatok száma Mészáros szerint 150 fő körül lehetett,[4] Csorba Béla kutatásai alapján meghaladhatja 250-et,[5] míg Cseres egyházi adatokra hivatkozva 480-at említ.[6]

[szerkesztés] A 20. század második fele

Parasztbarokk ház

Az új Jugoszlávia első 10-15 évében a központosított, adminisztratív hatalom intézkedései nyomán sikerült a romba dőlt országot talpra állítani, de az államosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, a beszolgáltatás és más kényszerintézkedések megbénították az egyéni kezdeményezést, lelassították a természetes fejlődést. Helyi viszonylatban a központosított hatalom bizonyos decentralizációja adott lökést a gazdasági és társadalmi fejlődésnek. Az egyéni kezdeményezéssel létrejött kisebb üzemek képezték a magvát a gyáriparnak, így jött létre a Jávor Bútorgyár, a Gördülőcsapágy- és Tengelykapcsológyár, a Termovent Ipariszelepgyár, az Ugled Készruhagyár, fejlődött ki a kis manufakturális téglaégetőből a téglagyár.
Az iparosításnak lendületet adott az ipari övezet kialakítása a hetvenes években, és a földgáz bevezetése ipari célokra 19731975 között, amely lehetővé tette a háztartások részére is gázfűtés bevezetését, 19891990-ben. A mezőgazdaság mindkét szektora, az időnkénti nehézségek ellenére is, csúcseredményeket ért el a 70-es években, köszönve a gépesítésnek és a korszerű agrotechnikának. Sertéstelepek, takarmánygyár, öntözőrendszerek épültek. Új kisipari műhelyek nyíltak, a kereskedelemben is megjelentek a magánboltok, a szolgáltatóipar is kielégítette a lakosság szükségleteit.

A gazdaság fejlődésével párhuzamosan a társadalmi szolgálatok lépést tartottak a szükségletekkel és igényekkel. Az iskolahálózat két új iskolaépülettel gazdagodott. Új épületet kapott majd 150 év után a magyar nemzetiségű gyerekek általános iskolája 1973-ban, majd felépült 1975-ben a vegyes tannyelvű iskola, 1982-ben a sportcsarnok, korszerűsítették és új létesítményekkel gazdagodott az óvoda, javultak a munkafeltételek a szakirányú középiskolában.
Az egészségügyi szolgáltatások irigylésre méltó színvonalat értek el szakkáderek és felszereltség tekintetében.
A polgárok mindennapi szükségleteinek kielégítésére az 1956-os évek közepén megalakult helyi közösségek szolgáltak.

[szerkesztés] Kulturális élet

Illés napi ünnepség

Ma Temerin területén két helyi közösség is működik. Önigazgatási szerveiken keresztül mozgósították a lakosságot, hogy elsősorban az alapvető objektumok épüljönek ki helyi hozzájárulásból: járda, kerékpárút, aszfaltozott út minden utcában, vízvezeték-hálózat szükséges kutakkal, földgázvezeték a háztartások részére, kivették részüket a villanyhálózat korszerűsítéséből, a telefonhálózat kiépítéséből, az iskolák felépítésében, azok megszervezésében vagy az anyagiak előteremtésében. Önerőből épült fel a fürdőközpont egy olimpiai méretű nyitott medencével és három gyógyhatású hévizes medencével, adaptálták az 1915-től működő Grisza-féle gyógyvizű fürdőt, a helyi közösség otthonát a központban és a Kolónián. Rendezték a piacteret és a temetőket. A kedvezőbb anyagi körülmények hozzájárultak a kulturális élet felélénküléséhez.

[szerkesztés] Közösségek

Temerin legmagasabb pontja, a Kálvári-domb

A nagymultú amatőr színjátszás nem szakadt meg a háború utáni években sem, ennek ma a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület a hordozója, ahol igen színvonalas néptánc- csoport is tevékenykedik, ugyanígy a Vuk Karadžić Kulturegyesület Staro Đurđevón.

A könyvtár temerini fiókjában mintegy 20 ezer magyar és 10 ezer szerb nyelvű könyv áll az olvasók rendelkezésére. 1972-ben alakult meg a Helytörténeti Múzeum mintegy utódjaként az 19351944 között működő múzeumnak, amelyet az akkori Magyar Katolikus Polgári Kör alapított.

Több mint 25 éves múltra tekint vissza a Temerini Képzőművészeti Alkotótábor, a TAKT. Több képzőművészeti gyűjteménye van Temerinnek: Dr. Fehér Mihály 100 festménye, Andruskó Károly 104 kubikus és temerini témájú festménye, Baranyi Károly és Zlata Emlékgyűjteménye.
Szirmai Károly temerini születésű írónak emlékszobája van, valamint Verbász községgel együtt Szirmairól elnevezett irodalmi díjat is alapított Temerin.

[szerkesztés] Temerini média

Nem hagyható említés nélkül, hogy helyi erőkre támaszkodva több mint tíz könyv jelent meg Temerin múltjáról. A lakosság tájékoztatását szolgálja a magyar nyelven hetente megjelenő Temerini Újság, amelynek elődje már 1928-tól rövidebb megszakításokkal önállóan, később az újvidéki Magyar Szó keretében jelent meg. A szerb nyelvű helyi sajtó folyamatos megjelenését eddig nem sikerült biztosítani, ezt az űrt némileg pótolja a huszonöt éves múltra visszatekintő Temerini Rádió egész napos adása szerb és magyar nyelven.

[szerkesztés] Történelmi települések

[szerkesztés] Almás

Thournon az új Bodrog vármegyének főispánja Almásnak nevezi Temerint. Almás egykor Temerin határában volt, amelyet Almásvölgy néven már 1317-ben említ egy okmány. Nevét utoljára a török defterek említik 1590-ben, azontúl már csak mint puszta szerepel 1770-ig, míg végre egészen beolvad a temerini határba.
Az 1709. évi Müller-féle térképen Almás falu épen Temerin helyén van feltüntetve, így az 1717. évi Schenk-féle térképen is. 1715-ben Almás 20 adófizetővel van felsorolva Kabol után. 1717-ben Almás falu, másképp Temerin 9 családdal (adója 1–20 frt) és 18 adózó fejjel van felsorolva. 1718-ban Almás, más néven Temerin az új Bodrog vármegyében van 39 adózóval. 1722-ben Temerin van csak felsorolva 62 adófizetővel, de Almás mint puszta 17371770-ben is említve van. 1725-ben Temerint és Boldogasszonyfalvát együtt vették fel az adójegyzékbe 89 adózó egyénnel. 1725-ben a települést Rácz Ádámnak adományozták, de Rácz T. András ennek ellentmondott. 1737-ben Temerin használta Acsa és Almás pusztákat és Aranyad felét.

[szerkesztés] Acsa

Acsa nevű puszta nevével már 1318-ban találkozunk és okmányaink legkésőbb 1655-ben említik, mint gróf Wesselényi Ádám birtokát.
Ugyancsak Temerin határába olvadt Aranyád is, amelyről már IV. Béla király korában történik említés; de a török korszak elején elpusztult. A helység nyomára enged következtetni, hogy Temerinnél egy magaslaton 1762-ben is a régi falu templomának romjai voltak, melyeket az ottani nép ma is Aradnyanszka Kliszának, azaz aranyadi templomnak nevez. Temerin határában tehát három régi helység volt.

[szerkesztés] Aranyad

Villa Oronati-ról szól egy 1237. évi oklevél és később 1267-ben szintén. Amikor IV. Béla király 1237-ben a bélakúti apátságnak adományozta e birtokot, az adománylevél Aranyad néven említi. A falunak számos későbbi urát is ismerjük. 1331-ben Szent Oldrik tiszteletére szentelt temploma volt. A XIV. században az Aranyani családnak névadó helysége és 1389-ben birtoka volt. Nehány évvel később itteni jószágát a Dabosiaknak adta egy Aranyani nevű kanonok. 1400-ban a Tőttös családot találjuk a birtokban; a mikor pedig 1466-ban, Tőttös László testvéri örökösödési szerződést köt Várdai István kalocsai érsekkel, a birtok később a Várdaiaké lesz. De másoknak is voltak itt birtokaik; így a század elején a Marhárti, majd az Aranyani Pap családnak is, mely utóbbitól 1423-ban a Marótiak szerzik meg, de birtokaik egy részét, közöttük az Aranyanit is, 1468-ban Mátyás király a Szentmihályi Czoboroknak ígérte, ha Maróti Mátyus utód nélkül halna el. Ez 1476-ban be is következett és a Czoborok a birtokot el is nyerték királyi adományul. Ámde a király ugyanekkor a Szentgyörgyi grófoknak is odaadta a jószágokat, akiket 1477-ben annak birtokába is helyezett. Ebből nagy viszálykodás támadt a két család között, amit még szított az, hogy a Szentgyörgyi grófok ezt a birtokot, több mással egyetemben, zálogba vetették Matucsinai Gábor kalocsai érseknek, aki viszont a zálogjogát a kalocsai káptalanra ruházta át. A viszálykodásnak alighanem egyezség vetett véget, mert 148687-ben Aranyant a Szentgyörgyi grófok birtokában találjuk ugyan, de a Czoborok is visszaszereztek néhány birtokot a vitás részekből.
A XV. században Aranyan faluban birtokosok voltak még: 1430-ban a Gyantai család, 1445-ben a kalocsai érsek; 1455-ben pedig birtokba iktatták itt Nagyvölgyi Lászlót is.

Több adatból arra is lehet következtetnünk, hogy nem csak egy ilyen nevű községet különböztettek meg a középkorban. Csánki az Arany és Aranyai nevű községeket is kettőnek tekinti, az előbbit Baja vidékére helyezvén, a másikat a mai Zombor határába. Sőt megkülönböztet egyet Temerin mellett is.[7] A XVIII. században ismerték meg Temerin mellett az aranyadi tavat és pusztát.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Templomok

[szerkesztés] Középületek

[szerkesztés] Képeslapok

[szerkesztés] Forrás

  • A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Szabadka, Kiss Lajos Néprajzi Társaság, 2003.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Csorba Béla: Temerin lakóinak származási helye a Kalocsai Érseki Levéltár bérmálási anyakönyvei alapján. Hungarológiai Közlemények XVIII:66-67, 67-90. 1986.
  • Iványi István: Bács Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. I-V. Szabadka, 1991.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ a b Temerin Község Idegenforgalmi szervezete
  3. ^ Bori Imre: Ezredéve itt. Újvidék, Forum Könyvkiadó, 2004.
  4. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
  5. ^ Csorba Béla: Emlékezés az ártatlan áldozatokra. VajdaságMa, 2010. október 25.
  6. ^ Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Budapest, Magvető kiadó, 1991.
  7. ^ Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök