Szabadka

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Szabadka
Суботица
Subotica
A városháza
A szecessziós városháza
Table separator.png
Szabadka címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Észak-Bácskai
Község Szabadka
Rang Város
Terület 290 km²
Népesség (2002)
  • 99.881 fő
Irányítószám 24000
Körzethívószám 024
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Szabadka (szerbül Суботица / Subotica, horvátul Subotica, németül Maria-Theresiopel) a Vajdaság északi részén az Észak-Bácskai körzetben, Magyarország déli határától 10 km távolságra fekszik, a Telecskai fennsíkon.

A Vajdaság második legnépesebb városa Újvidék után. Topolyával és Kishegyessel együtt az Észak-Bácskai körzetet alkotja, melynek adminisztratív központja. Szabadka a vajdasági magyarok, horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai központja.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1720-ban 2000 lakosa volt 264 házban, többsége bunyevác és szerb, és összesen 2 magyar lakost tartottak nyilván, akik közül az egyik határőr, a másik kovács volt[1]
  • 1743-ban lakosságának 2/3-a dalmát (bunyevác), 1/3-a rác (szerb)[2]
  • 1786-ban több mint 24.000 lakosának többsége bunyvác, 1/4-e szerb, 1/8-a magyar[3]
  • 1890-ben 72.737 lakosából 38.327 magyar, 31.824 szláv, 1898 német anyanyelvű
  • 1910-ben 94.610 lakosából 55.587 magyar, 33.247 bunyevác, 3514 szerb, 1913 német
  • 1919-ben 101.286 lakosából 65.135 bunyevác, 19.870 magyar, 8737 szerb, 3293 zsidó
  • 1941-ben 61.581 (59,9%) magyar lakos
  • 1948.: 63.048
  • 1953.: 66.057
  • 1961-ben: 74.999 lakosából 37.529 (50,02%) magyar
  • 1971-ben: 88.769 lakosából 43.068 (48,49%) magyar
  • 1981-ben: 100.472 lakosából 44.065 (43,84%) magyar
  • 1991-ben 100.386 lakosából, 39.749 magyar, 17.454 jugoszláv, 15.734 szerb, 10.874 bunyevác, 10.683 horvát, 1434 crna gorai[4]
  • 2002-ben 99.881 lakosából 34.983 magyar, 26.242 szerb, 10.870 bunyevác, 10.424 horvát, 6787 jugoszláv, 1596 crna gorai[4]

[szerkesztés] Nevének eredete

Szabadka legkorábbi ismert írásos említése 1391-ben, Zabadka néven történt. Ez a jelenlegi helyesírásában viszonylag későn, 1679-ben jelent meg. A várost 1743-ban Szent-Máriának nevezték, majd 1779-ben Maria-Theresiapolisként. 1811-ben hivatalosan Szabadka lett.
Szabadkának más névváltozatai is fellelhetőek úgy mint Szabatka vagy Theresienstadt.

Szerb neve Subotica mely a szombat szerb nevéből (subota) ered, és először 1653-ban jelent meg. Egy másik elmélet azt állítja, hogy azt a várost Subota Vrlićről nevezték el, aki Jovan Nenad pénztárosa volt a XVI. században.

[szerkesztés] Történelme

[szerkesztés] Középkor

Szabadka keletkezésének idejét legvalószínűbben a XIII. század közepe tájára tehetjük. Ha nem előbb, bizonyosan a tatárpusztítás után, IV. Béla idejében alakult, szabad királyi jobbágyokkal telepítve s ez magyarázza meg a város nevét is. Szabadka első okirati említése 1391-ben történik, amikor az oklevél egy „furem Augustinum de Zabotka” (Ágoston nevű szabadkai tolvaj) említ a Bodrog vármegyei gonosztevők közt. 1429-ben még határozottabb adatunk van Szabadkáról. Egy ez évi okmány bizonysága szerint Szabadka akkor királyi szabad helység volt, melynek lakosai a vastoroki jobbágyokkal álltak viszályban.

A vár rekonstrukciós rajza

A város gyors fejlődéséről tanúskodik az a tény, hogy mikor Albert király 1439-ben Szabadkát, Tavankútat, Madarast s Halast Hunyadi Jánosnak zálogba adta, Szabadkát már mezővárosként (oppidum) említik. Hunyadi kormányzó 1449 február 14-én Szabadkán volt, és itt kelt egy nyugtája, mely szerint Tőttöstől 52 aranyat vett fel.

Hunyadi János halála után 1456-ban, sógoráé Szilágyi Mihályé lett Szabadka, majd három év múlva, ennek halála után, Mátyásra szállt át. Mátyás király sem tartotta azonban sokáig birtokában, mert már 1464-ben Dengeleghy Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, aki ekkor vagy ezután ide várat is építettek, mert már 1504-ben „castrum Szabadka” néven említik. 1476-ban utódja fia, Mátyás lett, akinek a kalocsai érsekkel támadt kellemetlenségei miatt Szabadkát egyházi interdiktummal sújtották, s erről az érsek 1496-ban Lukács szabadkai plébánost is tudósította.

1501-ben Corvin János lett Szabadka földesura, aki már előbb is nagy birtokosa volt e környéknek. 1504-ben Corvin János Szabadka várát Madaras, Tavankút stb. helységekkel együtt Enyingi Török Imre nándorfehérvári bánnak, mint kedves emberének adta s bár Corvin özvegyének második férje György brandenburgi őrgróf, többször megkísérelte Szabadka visszavételét, ezután is sokáig Török Imre birtoka maradt.

Az 1514-es Dózsa-féle parasztlázadás idején a keresztes parasztok és az ellenük segítségre jött szerémségi szerbek is nagy pusztításokat végeztek, s így a város sem maradhatott sértetlen.

Török Imre halála után fia, Bálint örökölte apja tisztét és birtokait s bár Nándorfehérvár eleste után 1521-ben kegy- s birtokvesztett lett a király előtt, később mégis bocsánatot nyert, birtokait visszakapta s a mohácsi csatamezőn már Tomorival együtt sietett a király seregéhez csatlakozni.
A mohácsi vereség után a török Budára, majd innen a Bácskába vonult le pusztítva, rabolva. Szabadkának és környékének lakossága a nagy mocsaraktól jól védett várba sereglett össze s oly erélyesen védekezett, hogy a török eredmény nélkül kényszerült elvonulni.

[szerkesztés] Az első szerb települők

A török okozta zavarokat kihasználva a szerbek felfegyverzett parasztokkal indultak Bácskába. Szapolyai még Tokajban volt, mikor híre járt, hogy egy Cserni Jován (Jovan Nenad) nevű alacsony származású ember fölfegyverzett paraszthaddal a szent hit jelszava alatt pusztít Bácskában. Koholt fejedelmi származással kérkedett, bitorolta a szerb despota címet s földijeit bő hadizsákmány ígéretével nagy számmal maga köré gyűjtötte. Ezek voltak e vidéken az első szerbek, s az itt maradt kevés magyar nép nem igen szegülhetett ellen az új jövevényeknek, ezek tehát könnyű szerrel foglalhatták el Szabadkát és az egész vidéket.

Sétány

Szapolyai János Jovánt, Ferdinánd ellen felhasználhatni vélvén magához hívatta Tokajba, ahol Jován Szapolyainak hűséget esküdve, most már királyi jóváhagyással folytatta terjeszkedését, elfoglalta a gazdag tájat, székhelyét Szabadkára tette Török Bálint várába, és a lassanként visszaszállingózó lakosság és az ő fegyveres népei között még ezután is sokáig napirenden volt a rablás, gyilkosság és verekedés. Mindezek ellen Szapolyai semmit sem mert cselekedni, a magyarok követségét folyton ígéretekkel bíztatta, de határozottan nem lépett fel Jován ellen.
Így volt ez mindaddig, mígnem Török Bálint 1526-ban Szapolyaitól Ferdinándhoz nem pártolt, 300 lovassal megtámadta és vissza is vette Szabadkát. Jován ekkor Szegedre tette át székhelyét. Ez alatt Ferdinánd király Jovánt is meg akarta nyerni pártjának, ami sikerült is neki. Jován ezek után Törökkel is szeretett volna kibékülni, de Török engesztelhetetlen maradt. „Jól van, – úgymond – de Jován mégis az én kezem által fog meghalni.”

Szapolyait roppant felingerelte Jován kalandorsága, s ezt megbosszulandó, hadat indított ellene; ismételt csaták után 1527 júl. 15-én Jován seregeit leverte, a súlyosan megsebesített Jovánt pedig emberei a Zenta melletti Tornyosra vitték. Ide sietett Török Bálint is, de Jovánt már halva találta s bosszúját nem elégíthette ki. Levágta tehát Jován fejét, és mintha maga ölte volna meg, Szapolyaihoz küldte, aki e feletti örömében Törököt ismét kegyébe fogadta. Mikor azonban Török hamissága kiderült, ismét Ferdinándhoz pártolt, de már 1536-ban megint Szapolyai híve lett.

1541-ben Török Bálint török fogságba került, ahol a Héttoronyban nemsokára meg is halt. A két trónkövetelő párt közé pedig befészkelte magát a török és újra szomorú korszak borult e vidékre.

[szerkesztés] A török hódoltság

A szultán Magyarországon még 1543-ban török hódoltságot alapított s így Szabadka is török fönnhatóság alá került. Közigazgatásilag a török a meghódított országot helytartóságokra (ejalet), ezeket kerületekre (szandzsák), s ezeket ismét járásokra (nahije) osztotta.

A városi könyvtár bejárata

A vidékre vonatkozólag e korból kevés adatunk van. Szabadka valószínűleg Szegeddel egy időben 1542-ben adta meg magát a töröknek. Szabadka, mint nagyobb helység, melyben erőd is volt, a szegedi szandzsákság egyik járásának főhelye lett. A szabadkai nahije egész Szenttamásig terjedt és mintegy 31 helység tartozott körébe. A sokféle adótól, vad portyázóktól kifosztott nép Szabadka környékéről a messze terjedő pusztákra menekült, és ott földbe vájt üregekben (zemunicza) rejtőzött. Az itthon maradtak pedig sínylették a sok kapuadót, tizedet, fejadót, fűpénzt s az örökös büntetéspénzeket.

A szegény nép nemcsak háború idejében, de békében is ki volt téve az örökös háborgatásoknak. Ilyen volt többek között a nőrablás is, a mivel a török igen félelmessé tette magát. Ezért a lányokat s az egész lakodalmi menetet ilyenkor fegyveres kíséret vette körül s oltalmazta esetleges támadtatások ellen, aminek emlékéül a bunyevác lakosságnál megjelent a musztulundzsia (lovas vőfélyek).

A súlyos adózás és robotolás elől a lakosság lassanként eltávozott a városból és helyét új népek, a szerbek foglalták el. A török szívesen befogadta őket, mert volt, aki a földeket művelje.

Így pusztult a másfélszázados török uralom alatt az Alföld és vele Szabadka magyar lakosságával, míg végre 1686-ban elkövetkezett Magyarország felszabadulása s a félhold uralma lehanyatlott.

[szerkesztés] A felszabadulás

A ferencesek temploma

1686. szeptember 2-án az egyesült magyar és császári seregek Budát a töröktől visszavéve, október 5-én már Szeged is meghódolt. Ezek után már a gyengébb Szabadka várában sem tarthatta magát sokáig a török őrség. Így tehát Bácska lassanként felszabadult a török iga alól.
A nagyrészt elnéptelenedett vidéket újra kellett betelepíteni. Szabadka is mérföldekre terjedő puszták közepén elszigetelve állt, pedig hajdan a falvak sűrű sora vette körül.

[szerkesztés] Betelepülők

Szabadka környékén és a pusztákon elszórva élő nép – legnagyobb részben szerbek – még 1686-ban visszaszállingóztak a városba, s a törökök ellen szervezkedtek. Ekkor jelentek itt meg – mintegy ötezren – a dalmatáknak nevezett római katolikus bunyevácok, akik még ma is jelentős részét képezik Szabadka lakosságának. Valószínű, hogy Boszniából és Dalmáciából költöztek ide 18 ferences rendű szerzetes vezetése alatt. Szabadkára érve, a városban telepedtek le, a barátok pedig visszatértek Boszniába. A bunyevácoknak már 1686. december 1-től vannak egyházi anyakönyveik vagy matrikuláik.

Szabadka és Palics egy 1697-es térképen

A város lakosságának sorsa azzal, hogy a török innen kivonult, még korántsem volt biztosítva. A Tiszán túli rész még mindig török kézen volt, és egy ideig még Titel és Pétervárad is. A török ezután is nem egy alkalommal csapott be a Bácskába. Az 1692. évről is azt írják a ferences barátok, hogy a török itt lakott a várban. Ez években történhetett az is, hogy a közeledő veszély hírére a lakosság a pusztákra menekült s a ludasi rétben rejtőzött el.

1697. szeptember 11.-én Szavolyai Jenő zentai győzelmével vége szakadt a török portyázásoknak, és Szabadka lakossága visszatérhetett otthonába.


[szerkesztés] Újjászervezés

Szabadka a királyi udvari kincstár tulajdonába került, és mint általában az egész Bácskát az alakítandó határőrvidék részére a katonai kormánynak engedte át. Bácskának tiszamelléki helységekből alakult tiszai határőrvidékhez tartozott Szabadka és Zombor is, mint katonai sánc. Szabadkán már a XV. század óta fennálló kis erőd volt a város magva; közelében telepedett meg a köznép, míg bent a várban a kapitányok laktak. E tisztséget többnyire a Szuszics család tagjai töltötték be.

A vár szilárd anyagból épült háromemeletes épület volt, északi és déli sarkán egy-egy toronnyal. 1730-ban az egészet templommá alakították át, az északi tornyot lebontották, a délit pedig magasabbra emelték s ebből lett a mai templom tornya. A várat két nagy árok vagy sánc vette körül. A belső közvetlenül a vár körül kanyarodott, a külső sánc a Rogina bara és a szerb templom mellett húzódott.
A város legrégibb pecsétje

E korszakban egy 3 cm átmérőjű köralakú pecsétet használt a város. Ebben egy balra ágaskodó nagy oroszlán bal lábában egyenes kardot tart, jobb lábával egy S. betűvel jelölt pajzsra támaszkodik, fejét pedig hátrafordítja. A körirat: „Sigil. Comun. Milit. In Sabatka”.

A Rákóczi-féle szabadságharc alatt a kuruc hadak többször megjelentek e vidéken a császárral tartó szerbek megbüntetésére. 1704-ben Rákóczi maga vezette le seregét a Bácskába. Jöttének hírére Szabadka védtelen lakossága is megrémülve, Kovács József szerzetessel Péterváradra menekült és több hónapig volt távol a várostól.
Szabadka belvárosa
Szabadka jelentősebb károk nélkül vészelte át az időszakot. A szabadkai milicia különben nemcsak a török háborúkban vett részt, hanem a monarchia külföldi háborúiban is; így az 1740–41. évi sziléziai hadjáratba Szabadkától két lovas és gyalogszázad vonult ki.

[szerkesztés] Szent Mária mezőváros

A várost érdemeiért a bunyevácok utánjárására 1743-ban – mikor a katonai sáncokat feloszlatták – a polgári hatóságnak adták át, szabadalmazott kamarai mezővárossá lett. Május 7-én bocsájtotta ki Mária Terézia Prágában a szabadságlevelet, mely szerint Szabadkát katonai érdemeiért és hűségért a polgáriasításon fölül még szabadalmazott kamarai mezővárossá tette, címerrel ajándékozta meg s nevét Szent Máriára változtatta. Biztosította továbbá a várost a határához tartozó 12 pusztájának birtokában, és a városé lett a Kőrös-ér és a Palics-tó. A várost mindezekért bizonyos földesúri adó fizetésére kötelezték.

Szabadka pecsétje (1743)

A mezővárosi korban használt pecsét vízszintesen két mezőre van osztva. A felső kék mezőben a város védő szentje: Szent Teréz apácaruhában az előtte álló, piros ruhával fedett oltáron levő feszület előtt imádkozik. A feszület mögött könyv áll. Az alsó piros mezőben kettős farkú, ágaskodó oroszlán, jobb lábában kardot tart. A körirat: „Sigillum Regio Privilegiati Oppidi Szent Maria 1743.”

A szerbek, bár kisebbségben voltak Szabadkán, továbbra is katonák akartak maradni, s elégedetlenségükben zavarokat okoztak. Végre is a hadi tanács kijelenti, hogy akik a polgári hatóságot el nem ismerik, hanem továbbra is katonák akarnak maradni, más helyre fognak költöztetni. Nemsokára a határidőt is kitűzték a szerbek kiköltözésére: 1745 november 1. Mindamellett nem ekkor, hanem a következő évi aratás után történt meg a kiköltözés, amikor már Szabadka is bekebeleztetett a vármegyébe. Csak néhány család maradt vissza, de az elköltözöttekből is sokan visszakívánkozhattak, úgy hogy négy év alatt nagy részüket már ismét Szabadkán találjuk.
Ekkor a tanács engedelmével lassanként magyar lakosok is jöttek a városba – A XVIII. század folyamán számos szegedi polgárcsalád is letelepedett[5] – és néhány német iparos is költözött ide. – 1751-ben épült fel az első városháza téglából és vályogból. 1773-ban a kalocsai érsek az eddig itt lelkészkedő ferences rendi szerzetesektől a plébániát elvette és világi papokat küldött ide.

[szerkesztés] Szabadka szabad királyi város

Szabadka a királynőhöz 1764-ben először intézett folyamodványára, valószínűleg a vármegye akadékoskodásai következtében, semmi válasz nem érkezett vissza. Erre egy másik folyamodványt is intéztek Bécsbe, melyben újabb ígéreteket tettek az esetre, ha a város a szabad királyi város címet megkapná. Bécsben azonban még ekkor sem méltatták figyelemre a város kérelmét. Állandó ágensei sem tudtak semmit elérni és ezek, bár „privatim egy füstölt hússal vagy sós hallal” igyekeztek megnyerni az urak jóindulatát, sokáig nem értek célt.

Szabadka szabad királyi várossá avatása (Jantyik Mátyás festménye)

Az 1749. évi kamarai szerződés a már tényleg itt lakó szerbeken kívül újabb jövevényeket nem engedett a városba befogadni. A városi tanács ezután négy szerbet a külső tanácsba vetetett fel. A királynőhöz intézett folyamodványukban felsorolták panaszaikat, de abbeli erőfeszítésük, hogy a belső tanácsba is bejussanak és a város főterén is vehessenek házakat, sok ideig eredménytelen maradt. A küzdelem a vármegyével és részben a szerbekkel mintegy 15 évig elhúzódott, míg végre 1779 január 22-én a királynő teljesítette Szabadka óhaját, és Szent Mária kamarai mezővárost Mária-Theresiopolis néven szabad királyi várossá emelte.

Szabadka ezzel felszabadult a kamara hatósága alól, saját címert, pecsétet, egyházi patronátust, vámszedési és vásártartási jogot kapott; joga lett továbbá az országgyűlésre két követet küldeni.
A privilégium a szerbeket nem engedte ez új város polgárai közé felvenni, csak városi lakosok maradhattak. A város földbirtokában megmaradt a 12 puszta, név szerint: Csantavér, Verusity, Tompa, Ludas, Zobnatica, Nagyfény, Vámtelek, Györgyén, Bajmok, Tavankút, Sebesity, Kelebia. Kötelezték a várost, hogy Bajmokot és Csantavért minél előbb falvakká telepítse, hogy a város lakossága az előfogatok terhe alól felszabaduljon. Mindeme jogokat 266 666 frt 40 kr. váltságdíj fejében kapta a város, melyet hat év alatt tartozott a királyi kincstárba letörleszteni.

[szerkesztés] Címere

Az új privilégium némi változtatással meghagyta az eddigi címert. A felső kék mezőben felhők közül Szűz Mária tűnik elő skarlátszínű ruhában, karján a kis Jézussal, előtte Szt. Teréz karjait Jézus felé terjeszti ki. Az alsó mezőben kettős farkú, aranyszínű oroszlán ágaskodik, jobb felé kardot tartva. A címer fölött korona van. A körirat: „Sigillum Liberae et Regiae Civitatis Maria Teheresiopolis.”

Raichle-palota (homlokzati részlet)

Miután Vlassics András királyi biztos a szabadalomlevelet 1779 szeptember 21-én ünnepélyesen kihirdette, megalkotta a város bírájából és a 12 tanácstagból álló városi hatóságot. Az első új bíró Vojnics Lukács lett. A tanács a kalocsai káptalan vezetése alatt 1780 január 10. és következő napjain az új szabad királyi város lakosságát az egész földterület birtokába beiktatták. Ez alkalommal a szomszédos birtokosok több óvást emeltek, de ezeket a kamarához utasították.

[szerkesztés] A város gondjai

A beiktatás után 1779 december 13-án a vármegyénél is kihirdették a privilegiumot. A felszabadulásnak örvendő város nyugalma azonban nem volt állandó. A vármegye a két falu telepítése után sem akart tágítani az előfogatok ügyében. A városnak a roppant váltságdíj lefizetése is sok bajt okozott, melyet fokozott még az 177879-iki szűk termés s a marhavész, mi miatt igen nehéz volt a II. József török háborúinak idejében huzamos ideig itt tartózkodó katonaság ellátása.

Maga II. József uralkodása idejében háromszor fordult meg Szabadkán. Először 1786-ban, a bácskai telepítéseket tekintette meg; másodszor 1788 március 1-én Futakra mentében egy napig pihent itt, és végül 1789 október 22-én szintén egy napot töltött a városban, honnan Halason át Bécsbe tért vissza.

Az 1790 június 6-ra II. Lipót által egybehívott országgyűlésen Szabadka – mivel a vármegyék akadékoskodásai miatt nem volt becikelyezve a szab. kir. városok sorába – nem jelenhetett meg, és csak december 7-én mondta ki a rendek többsége Szabadka ülési és szavazati jogának becikkelyezését. Ekkor megválasztották a város első országgyűlési követeit is Parcsetics Antal bíró és Szucsics János tanácsos személyében.

A vármegye mivel nem volt megelégedve Bajmok és Csantavér betelepítésével, még egy harmadik telepítést is kívánt; végre hosszas alkudozások után megegyeztek abban, hogy a városhoz közelfekvő Sándor-dűlőt – bár 100 telek nem fér el rajta – mégis telepítsék be,és akkor a várost az előfogatok terhe alól teljesen felmentik. Erre a város 1786-ban megkezdette a falu telepítését, amely azonban csak hosszú pörlekedések után 1800-ban ért véget, amikor azután a betelepített falut Szabadkától elvették s a vármegyéhez kapcsolták. Minthogy ez a falu a szabadkai határ közepében feküdt s így a vármegye területével nem érintkezett fejlődése igen sok esetben meg volt nehezítve. Célszerűnek látszott tehát Sándor község visszakebelezése, illetőleg Szabadkával való egyesítése, ami hosszú utánjárás és küzdelmek után sikerült is, és az 1904. évi XIX. t.-c. értelmében ismét Szabadka területéhez tartozott. (Ma Alesandrovo)

[szerkesztés] A város fejlődése

A régi városháza

A béke helyreálltával a város végre saját belügyeire fordíthatta figyelmét. 1798-ban felszentelték Szent Teréz főplébániát, 1820-ban megkezdették a két külvárosi templom építését, elemi népiskolák építését vették tervbe, 1818-ban pedig a városháza mellett gimnáziumot is emeltek. Elrendelték, hogy minden polgár fia látogassa az elemi s a „gramatikális” iskolát, és a legjobb hat tanulóifjúnak 100–100 frt. jutalomdíjat tűztek ki. 1816-ban a tanács kijelölte azokat az utcákat, melyekben a zsidók házakat vehettek – templomuk környékén.

Szabadka fejlődését azonban az 1831. évi kolera visszavetette, mely utóbbinak Szabadkán mintegy 3000 áldozata volt.

1839. év elejétől kezdve már az összes ügykezelés magyar nyelven folyt, és a város neve is Szabadka lett. 1845 március 27-én törvényesen engedélyt kapott a városi címer latin köriratának magyarra fordítására és a régi Szabadka név használatára.

1828-ban befejezték az új emeletes városháza építését. Az épület tornyába harangot is tettek s tűzőrt is rendeltek oda fel. 1841-ben megkezdették a házszámok és utca nevek kitűzését. 1844-ben behozták újra az éji őrök intézményét, mely már 1780 körül is fennállott, de a tanács ok nélkül beszüntette. 1840-ben alakult meg a német polgárok „Polgári Kaszinó”-ja s ugyanez évben nyílt meg a Nemzeti Kaszinó is. 1741-ben a „Nemzeti nyelven munkálkodó társulat” alakult az irodalom fejlesztésére a helybeli egyetemi ifjúság körében. Ez 1843-ban demokratikus alapon Olvasókörré, majd „Baráti körré” változott.
1847 szeptember 16–17-én díszes ünnepet tartott a város. József nádor utódját, István főherceget üdvözölte falai között, és fogadására 200 tagú díszőrséget is szervezett, melynek őrnagya Spelletics Bódog ügyvéd lett.

[szerkesztés] Szabadságharc

1848 március 19-én rendkívüli nyilvános közgyűlést tartottak, melyen felolvasták és megmagyarázták a pesti 12 pontot, a közbéke fenntartására pedig 500 gyalogosból és 200 lovasból polgárőrség alakult.
A honvédseregbe több szabadkai ifjú is beállt, elsőnek Vojnics Géza, kit főleg az úribb osztályból többen követtek, és számuk júniusban már 54-re emelkedett. Az állam pénzszükségletén segítendő, Szabadka népe vetekedve vitte ékszereit, drágaságait, arany s ezüst asztali eszközeit a városháza előtti emelvényre, úgy hogy november hó végén már mintegy 10,000 frt. érték gyűlt egybe, melyhez még a város fényes ajánlata is hozzájárult, úgy hogy az évi 40,000 frtnyi adón felül honvédelmi adó címén még egyszer annyit szolgáltatott be a kincstárba.

Az egykori Szent István tér

A szabadkai nemzetőrök július 16–17-én Ófutaknál érték el legszebb sikerüket, ahol 20–30 huszárral és egy század Don Miguel gyalogkatonával egyesülve védték meg a dunai átjárást a szerbek ellen.

Az 1849. évben még mozgalmasabb események színhelye volt a város és buzgón készülődött a szerb támadók elleni védelemre, mivel a zombori szerbek Szabadkán át akartak egyesülni a császáriakkal és így e várost minden áron el akarták foglalni. 1849 március 4-én érkezett meg a 4–5000 főnyi szerb sereg Szabadka határához, a kaponyai csárdához, de Gál ezredes vezérlete alatt a következő napon Szegedről érkezett honvédség és a helybeli nemzetőrség által visszaverve, három ágyújukat hátrahagyva menekültek. A kaponyai hősök emlékezetére a csata ötvenedik évfordulója alkalmából díszes obeliszket emelt a város a Nemzeti Kaszinó palotája előtti téren, Paganini József honvédtüzér-százados sírját pedig 1866-ban külön emlékkővel jelölte meg.

Az 1849 április 14-iki függetlenségi nyilatkozatot Szabadkán is kihirdették, a Buda vára bevételénél megsebesült honvédek javára pedig a lakosság körében 662 frt és két arany gyűlt össze.

Mikor 1849 júliusában Szabadka őrsége Szeged védelmére vonult, július 30-án Ramberg ellenállás nélkül vonulhatott be a városba. Közeledésének hírére maga a polgármester is, több kompromittált tanácstaggal elmenekült, magával víve a város pecsétjét és kulcsait. Ramberg négy napig tartózkodott Szabadkán, azután Horgos felé távozott; a bujdosó polgármester azonban csak augusztus 20-án mert visszatérni a városba. Ramberg bevonulásával Szabadkát, valamint az egész országot ostromállapotba helyezték.

A város első újsága is ezen időszakhoz kötődik. 1848 novemberében jelent meg Honunk Állapota címmel, szerkesztője Szép Ferenc, a Teréz-templom segédlelkésze volt. A „hetente egyszer, pénteken” megjelenő lap, Szalády Antal A magyar hírlapirodalom statisztikája 1780–1880-ig című munkája szerint „keletkezett 1848. november 3-án. Megszűnt 1849. január 5-én a 10. számmal”. Szabadka monográfusa, Iványi István viszont öt megjelenési időpontot említ (1848. november 27., december 7., 15., 22. és 1849. január 8.), azzal a megjegyzéssel, hogy „több számot nem ismerek”.[6]

[szerkesztés] Abszolutizmus kora

1849 március 4-én Szabadka az akkor kiadott birodalmi alkotmány alapján a szerb vajdaságba jutott, és élére Majerhofer Ferdinánd került, mint tartományfőnök. Az új kormány a városi tanácsnak a forradalmi korszakban tett intézkedéseit mind megsemmisítette, és elrendelte, hogy fölfelé kizárólag a német, a jegyzőkönyvekben a német és dalmát nyelvet használják. Zomborcsevics Ferenc tanácstag erélyes fellépésére azonban legalább a jegyzőkönyvek magyar nyelvét mégis visszaállították.

A nemzeti kaszinó épülete

1850 szeptemberében egy másik, szintén ideiglenes szervezetet hoztak be, mely a törvénykezést a közigazgatástól teljesen elkülönítette. Ez ideiglenes állapot tartama alatt hozták be a telekkönyv intézményét, a pénzügyőrséget és a csendőrséget. Utóbbiak azonban csak 1853-ban kerültek be Szabadkára és az iskolaépületben kaptak szállást. 1857-ben telekkönyvi törvényszéket is állítottak fel a gimnázium épületében és kataszteri földbecslő biztosok is működtek itt a földek osztályozása céljából.
1853 májusban ismét egy újabb szervezet lépett életbe. A Szerb vajdaság és Temesi Bánság számára Temesvárott kir. és csász. helytartótanácsot állítottak fel, élén egy katonai kormányzóval. A tartomány öt kerületre és ezek ismét járásokra oszlottak; így a zombori kerület része volt a szabadkai járás is. Az igazságszolgáltatást Szabadkán és környékén külön járásbíróságra bízták.

[szerkesztés] A város fejlesztése

1853-ban készült el a Pest városhoz címzett szálloda, melyet még a szabadságharc előtt kezdettek építeni és a következő évben a színház is; december 16-án Latabár Endre a „Két Barcsai”-val nyitotta meg az előadások sorát. 1856 novemberében az utcavilágítást kezdték meg 137 petróleumlámpával. 1858-ban állították fel az első kisdedóvót s ugyanekkor határozták el az algimnáziumnak főgimnáziummá való emelését.

A főtér a XIX. század elején

Mikor 1860 július 18-án Bigot de St. Quentin kormányzó meglátogatta a várost, Mukics János községtanácsos nagyszámú küldöttség élén 200 aláírással ellátott kérvényt adott át néki, hogy a szerb vajdaság megszüntetését és visszacsatolását kérelmezze. A kérelem teljesítése nem sokáig váratott magára. A szerencsétlen olaszországi háborúk legközelebbi eredménye volt az abszolutista kormány bukása Bécsben és még ugyanez év december 27-én a császár elrendelte a vajdaság és bánság visszacsatolását. Szabadka város mindjárt első közgyűlésén, 1861 március 12-én kimondta, hogy az 1848-as törvények szerint fog eljárni, s megtartotta a tisztújítást is. Azonban fennmaradt jogkérdések megoldása a bécsi központosító kormány kívánsága szerint nem sikerült, így az országgyűlés augusztus 22-én feloszlott. Szabadka közgyűlése még néhány hónapig szabadon kifejezésre juttathatta alkotmányos érzületét, de egy november 5-én kelt rendelet a városi képviselő testületeket feloszlatta, így Szabadka közgyűlése is feloszlottnak jelenti ki magát.

[szerkesztés] Provizórium

Az alkotmányos élet tehát ismét megszűnt, helyébe új állapot lépett: a provizórium. Szabadka város Bács vármegye hatósága alá került, a városi helyhatóságot egy bizottmány vitte Mukics János, később Flatt Endre polgármester vezetése alatt, a városi képviselőket pedig a kinevezett községtanács helyettesíti.

1863-ban ínség sújtotta a várost. Ennek enyhítésére Szabadka 300.000 frt kölcsönt vett fel, minthogy saját forrásai kiürültek. Hogy a nép keresethez jusson, a tervezett alföldi vasút építését 1864 tavaszán megkezdették.

[szerkesztés] A boldog békeidők

A Szent Teréz katolikus székesegyház

1867 február 17-én a király elismerve a nemzet jogfolytonosságát, kinevezte a felelős minisztériumot. A belügyminiszter április 8-án kelt rendelete a tisztújítás megejtésére szólította fel a várost. Ekkor két párt alakult ki: a Deák- (később szabadelvű) és a balpárt.

[szerkesztés] A város külterületei

Az ősi Szabadka helység birtokterülete alig lehetett nagyobb, mint a mai városi belterület s az ezt körülvevő ugarok és szőlők, mert az ezeken túl elterülő puszták hajdan maguk is falvak voltak. Ez az állapot azonban a török uralom alatt megváltozott, a falvak elpusztultak s lakosaik Szabadkán húzódtak össze, magukkal hozták az általuk használt földeknek jogát is, amiért az egész környéket már 1702-ben Szabadkához tartozónak tekintették, és az elnéptelenedett roppant terület az 1743 és 1779. évi privilégiumok alapján törvényesen is Szabadka területéhez kapcsolódott.

[szerkesztés] Bajmok

Bajmok már 1462-ben faluként szerepel Mátyás király anyjának, majd 1484-ben Korvin Jánosnak a birtokában. Fel van sorolva az érseki dézsmákban s a török defterekben is. A következő években elpusztult, és 1702-ben hivatalosan Szabadkához kapcsolták. 1705-ben betelepítették s önálló falu lett. Bajmok határában van az ú.n. kaponyai csárda, ahol 1849 március 5-én Gál alezredes fényes győzelmet aratott a szerbeken.

Raichle-palota (oromzati részlet)
[szerkesztés] Csantavér

Csantavérnek is hasonló története van, mint Bajmoknak. 1783-ban telepítették be, Szabadka akkor az új falu északi részén 4204 holdat foglalt le a maga számára uradalmi földnek.

[szerkesztés] Egyéb területek

Györgyén pusztát is 1462-ben említik először, sorsa közös volt Bajmokéval. 1598-ban szerb lakosai Esztergom vidékére költöztek, a török kor után a szabadkaiak foglalták el. 1904-ben 1896 római katolikus és két izraelita lakott e pusztán.

Nagyfény 1462-ben szintén falu volt, de a következő években elpusztult és 1702-ben Szabadkához került. 1890-ben 1791 lélek lakott a pusztán, 180 házban.

Zobnatica puszta (ma Topolya község) szerb nyelven zabföldet jelent s 1543-ban említik először. Keleti részét a nép Kukoriknak nevezi; e nevet a hajdan állítólag az itt volt fajdkakasok kukorékolásáról vagy az itt termett sok pipacsról (szerbűl kukorik) magyarázza. A 1880-ban 1160 lélek lakott itt.

Vámtelek is 1543-ban szerepel először, Bornemisza Pál birtoka volt. 1598-ban elpusztult és szerb lakosai Esztergom vidékére költöztek. 1880-ban 1278 lélek lakott e pusztán.

Verusity régi neve Vörösegyház volt. Előbb az óbudai apácák faluja volt, később a Koroghi családé, majd Corvin Jánosé lett. Utóbbi 1504-ben Török Imrének adta, utána Bornemisza Pálé lett. 1880-ban 3091 lakos volt e pusztán.

Palicsfürdő

Tavankútat már 1439-ben városnak mondják a Hunyadiak birtokában. 1658-ban Serényi Pál kapta a nádortól. Templomhegy nevű határrésze a mostani iskola mellett a hajdani város emlékét tartotta fent. 1880-ban 3041 lakosa volt.

Sebesity hajdan a Hunyadiak birtoka volt Sebesegyháza néven. 1639-ben Lósi István, 1640-ben pedig Milojkovics Miklós kapta. 1880-ban 3444 lélek lakott e pusztán, melynek határában az 1880-as években egy Bosznia nevű kis telep keletkezett (Ma Kisbosznia).

Tompa (Ma Magyarország) egy 1572. évi összeírás szerint régi kun szállás volt. Története Sebesityével közös. Tompa puszta déli részében vannak a város körüli régi szőlők és Radonovác szántóföld. Tompa puszta területén elszórva 1890-ben közel 7400 lélek lakott 1629 házban.

Kelebia (Ma egy része Magyarország) szintén régi kun szállás volt. Lakosainak száma kb. 5000 volt.

Ludast már 1335-ben említik először Ludasegyház néven s nevéről is ítélve, falu lehetett. A török uralom után került Szabadkához és azóta a lakosság itt annyira megszaporodott, hogy 1832-ben iskolát és templomot, 1862-ben pedig rendszeres lelkészséget is kapott. 1880-ban 4129 lélek lakott e helyen. Nevezetessége a ludasi tó, melynek nádasai között a szabadkai nép a török elől futva, gyakran biztos menedékhelyre talált.

Palics a városnak kedvelt kirándulóhelye, nyaralóhely és gyógyfürdője, mely a várostól keletre Sándor (Aleksandrovo) faluig terül el.

[szerkesztés] Ipar, kereskedelem

A technikai iskola

Bár már 1748-ban volt itt néhány iparos és kereskedő, de a helybeli lakosok nem igen vásároltak tőlük, mert szükségleteiket maguk készítették; úgy nem is árultak, csak a marhatenyésztésből volt vásárjuk. 1743 óta rendszeres országos és heti vásárok kezdik élénkíteni némileg az adás-vevést, és 1766 után néhány szabó, kovács, cipész, bognár, lakatos és köteles is jött a városba. Mikor pedig a város 1779-ben szabad királyi város lett, lassan megindult az iparos élet, úgy hogy már 1816-ban két gyógyszertáron kívül 45 iparágat találunk 560 mesterrel képviselve. 1842-ben már nyomda is volt a városban, az első könyvkereskedés pedig 1853-ban nyílt meg. 1908-ban megnyílt földműves-iskola.
Nagyobb arányú lendületet azonban a város ipari és kereskedelmi életének csak a Budapest–Szabadka–Zimony közötti vasútvonal kiépítése adott. Ezzel Szabadka az egész Bácska gócpontja lett, és kereskedelme jelentősen megemelkedett. Ebben az időben a következő vasútvonalak indultak Szabadkáról:

Az ipar fejlődését legjobban az 1900. évi népszámlálás mutatja, mely szerint Szabadkán ekkor legtöbb munkás foglalkozott a szabó (551) és cipész (309) iparral; a faipar 288, az élelmezési 571, az építő 416, a vas- és fémipar 466, a műipar 58, a vegyészeti 49, a gépgyártás 166 iparosnak adott munkát.

A városháza gazdagon díszített folyosója

A Szabadkai tégla- és cementgyár rt. nagy körkemencéje évi öt millió gyártási képességgel bírt. Mellette még három tégla- és egy fedélcserépgyár is említést érdemel. A város lisztszükségletét mintegy tíz gőzmalom látta el. Megemlítendők a Rottmann-féle vasbútor-gyár, egy keményítő- s egy bútorgyár, a Brummer-féle cukorkagyár, a vattagyár, a Reiter-féle mezőgazdasági gépgyár, a kőfaragó és márványipar részvénytársaság ipartelepe, a Klotild-féle műtrágyagyár, Montallion József híres műszövője, a Hartmann-féle jéggyár és a sertésvágó-telep, és celluloidáru-gyár.

Házi iparral Szabadkán leginkább a bunyevác és a szerb nők foglalkoztak. Különösen kitűntek ízléses hímzéseikkel. Foglalkoztak azonkívül len- és gyapjúfonással, vászonszövéssel és fehérítéssel. Nevezetes volt a padlószőnyegnek és asztalterítőnek használt házilag készült tyilim nevű török ízlésű tarka szövet, és az élénk színváltozatú kötény, pregacsa, mely jelentékeny kiviteli árucikk is volt.

Az első pénzintézet Szabadkán a takarékpénztár és népbank, 1869-ben alapították és már 1880-ban díszes palotát kapott.

A városi forgalom s közlekedés kifejtésében fontos helyet foglal el a Szabadka és Palicsfürdő közt közlekedő villamos vasút, melynek még magában a városban az állomásra és a főutcákon át a római katolikus temetőbe is van elágazása. Ez 1897-ben nyílt meg, és különösen Palicsfürdő forgalmát nagyban emelte. Vonalhossza 11,5 km volt. – 1972-ben megszüntették, a síneket felszedték.

[szerkesztés] A város lakossága

A mai Szabadka csak 1686-tól kezdett újból, új lakossággal szaporodni; a török időkben elpusztult magyar lakosság helyébe nagyrészt római katolikus bunyevácok és kis számmal ortodox szerbek jöttek. Mindamellett 1748-ban már mintegy 60 magyar család volt itt, 1809-ben az egész lakosság 3/10 része, a századfordulóra pedig már a fele magyar volt. 1823-ban még csak 28 892 lakosa volt a városnak, míg az 1890. évi népszámlálás már 72 737 lelket tüntet fel Szabadkán.

Szabadkai magyar lakodalom

A város lakossága – a pusztákat és Sándor városrészt is beleértve – 1900-ban 83 593 volt s így népesség tekintetében az Magyarország városai közt a harmadik helyet foglalta el. Anyanyelv szerint a lakosság: 46262 magyar, 2141 német, 166 szlovák, 6 román, 1 ruszin, 26 horvát, 3459 szerb, 31 533 egyéb. Vallás szerint: 75 541 római katolikus, 220 ortodox, 3273 görög keleti, 373 ág. evangélikus, 1028 református, 10 unitárius, 3026 izraelita, 122 egyéb. A lakosságnak mintegy fele a pusztákon lakott, és pedig a magyarok tömegesebben Radonovácon, Ludason, Tompán, Csíkérián és Tavankúton, míg a többi pusztákon a bunyevácok voltak nagyobb számmal. Szerbek leginkább Kelebián voltak találhatók.
Bent a városban is minden nemzetiség képviselve volt. A II. és III. körben kizárólag bunyevácok laktak, a IV. és V. körben bunyevácok és magyarok vegyesen, a VI., VII. és VIII. körben magyarok, a szerbek a VIII. és részben a VII. körben, a zsidók is a VII. körben laknak tömegesebben. Az I. kör az kulturális élet és a kereskedelem középpontja volt.

[szerkesztés] Kulturális élet

A női tanítóképző

1787-ben megnyílt első kávéház, és az 1830-as években pedig a sörház. Rendes színházi előadásokat már 1780 óta tartottak a gimnázium épületében, majd a „Fekete sas” vendéglőben, 1854 december 16-án pedig az új színházépületben kezdődtek meg az előadások. Ez lett Szabadka első kulturális intézménye. A színházban Magyarország legkitűnőbb színművészei fordultak meg, így: Egressy Gábor, Lendvay, Szentpéteri, Szerdahelyi, Bulyovszkyné, Komlóssy Ida és Sz. Prielle Kornélia. Itt kezdte pályafutását Blaha Lujza és Hegyi Aranka is, kikből később a fővárosi színházak művésznői lettek.

A városi közkönyvtár és múzeum egyesület 1892-ben alakult. A Nemzeti Kaszinó 1840-ben nyílt meg, majd 1895-ben új épületbe költözött.

Már 1843-ban volt itt egy magánóvoda, a város pedig 1859-ben állította fel első két óvodáját. Elemi iskolákról már a XVIII. század közepe óta van említés s a század végére már 11 belvárosi és 31 szállási (pusztai) népiskola állt 107 tanítóval a népnevelés szolgálatában.
Az elemi oktatás fejlődésének következménye volt a polgári iskolák felállítása, melynek kérdésével Szabadka sem késett soká, és már 1875-ben polgári leány- s 1892-ben négy osztályú polgári fiúiskola nyílt meg. 1905-ben az előkelőbb családok leányai számára, a magasabb műveltség elsajátítására „felsőbb leányiskola” nyílt meg, mint magániskola.
Az állami tanítónőképzőt 1873-ban nyitották meg-

A könyvtár épülete

Több mint egy század előtt, 1782-ben vetette meg már alapját Szabadka a városi magyar főgimnáziumnak, melyet 1859-ben Czorda Bódog indítványára, nyolc osztályúvá egészített ki. Első épülete a régi városház melletti kis raktár volt és ennek helyén 1818-ban épült fel a mai régi gimnázium. 1898-ban költözött át a 350 000 korona költséggel felépített új kétemeletes palotájába.

Alsófokú iparos és kereskedelmi tanonciskoláján és nőipari magániskoláján kívül egyedül az állami földmüves iskola volt jelentősebb, mely Schmausz Endre főispán és Mamuzsics Lázár polgármester idejében, 1898-ban nyílt meg Palicson.
A városi zeneiskola alapját 1873-ban vetette meg a város.

A Mária Valéria közkórház

A „Szabadkai Önkéntes Tűzoltó-Testület” 1888-ban kezdette meg működését s több országos tűzoltó-versenyen első díjat nyert. Az „Önk. Mentőegyesület” 1896-ban kezdette meg működését kezdetleges felszereléssel, mígnem 1898-ban a városi hatóság a csapatot megfelelő mentő- és halottszállító kocsival, fertőtlenítő géppel és egyéb szükségletekkel látta el.

A város 1893-ban 280,000 frt költséggel felépített „Mária Valéria-közkórház” 7 1/2 kat. hold területen 12 külön részből álló épületcsoportjával. Ezenkívül már 1886 óta tart a város egy mintaszerű járványkórházat.
Az első gyógyszertárat 1780-ban, a másodikat 1814-ben állították fel.

Szabadkának Palicsfürdőn kívül 1879-ig más nyilvános fürdője nem volt. Ez évben épült fel nagy áldozatkészséggel a Joó Dezső-féle „Artézi gőz- s kádfürdő”.

[szerkesztés] Egyházak

[szerkesztés] A római katolikus egyház

Szabadka lakossága egyházi szempontból a mohácsi vész előtt a szegedi esperességbe volt beosztva s világi papok gondjaira volt bízva. A helység akkora volt, hogy külön templommal s plébánossal bírt. A templom azonban a török időkben nyom nélkül elpusztult, és a lakosság templom és külön lelkészek nélkül élt, csak néha jöttek át Szegedről ferences rendi szerzetesek.
1686 óta már állandóan itt tartózkodott egy Bertalan nevű szerzetes s ő, valamint utódai, matrikulás könyvet is vezettek. Lakásuk és kápolnájuk a „kulá”-nak nevezett régi vár alsó részében volt. 1710-ben már véglegesen a ferencesrendi szerzeteseket rendelték ide.

A ferences templom bejárata

A lakosság szaporodásával több lelkészre is volt szükség és így 1730-ban hozzáfogtak a vár átalakításhoz. A közfalakat lebontották, bolthajtásokat építettek és az egészet templommá alakították át. E munkával hat év alatt készültek el. 1736-ban a templom mellett egy új klastrom építéséhez is hozzá kezdettek.
1773-ban a plébániát elvették a barátoktól, világi papokra bízták és már október 1-én az első világi pap-plébános kezdette meg itt működését

A Szent Teréznek szentelt templom építése még ez évben megkezdődött ugyan, de igen lassan haladt s bár még be sem volt fedve, 1778 április 26-án már misét tartottak benne. A templom ünnepélyes felszentelésére 1798-ban került sor. A paplak alapkövét 1806-ban tették le s 1809-ben teljesen elkészült. 1888-ban újabb átalakításokat és újításokat végeztek rajta.

Az ortodox templom

1786-ban a lakosság növekedésével a plébánia felosztásának gondolatával kezdett foglalkozni a tanács, azonban a terv pénz hiányában egyelőre nem volt megvalósítható. Csak 1820-ban vették ismét elő e tervet, s 1829-ben a szentgyörgyi és a rókusi városrészekben ideiglenes templomhelyiségeket építettek. Ezek azonban nem voltak elégségesek a hívek befogadására; az ügy sokáig húzódott, végre csak 1896-ban épült fel az új díszes szt. Rókus és két év múlva a Szt. György templom, mindkettő külön-külön plébániával.

[szerkesztés] Az ortodox egyház

A ortodox vallású lakosságnak már idetelepedése után lehetett kis temploma vagy kápolnája. Jelenlegi templomuk 1725 körül épülhetett; 1777-től kezdve a város pártfogását is megnyerték, előnyöket kaptak s lelkészüknek a város évi 216 frtot, és a szerb iskola fenntartására 150 frtot fizetett.

[szerkesztés] Izraeliták

A szecessziós zsinagóga

A zsidók, akik tömegesen 1786-ban telepedtek le Szabadkán, eleinte egyik-másik hitsorsosuk házában gyűltek össze vallásgyakorlataikra. Zsinagógájuk 1802 körül épülhetett, mostani alakját azonban egy, az 1850-es években végzett restaurációban kapta. 1905-ben a volt Széchenyi tér elején épült az új pazar szecessziós zsinagóga.

[szerkesztés] Protestáns egyházak

Protestánsokat először 1805-ben találunk Szabadkán és pedig öt evangélikus és nyolc református lakost. Az egyház ideiglenesen azonban csak 1863-ban alakult meg, és az első istentiszteletet Szilády Áron halasi lelkész tartotta a Pest szálló nagytermében. Ugyanekkor az evangélikus iskola is megnyílt, ahová azonban római katolikus ifjak is jártak, és ezért rövid időre bezárták. 1880 óta a polgári leányiskola egy tantermében tartották istentiszteletüket. 1883 február 3-án tartották meg az alakuló ülést, de már 1885-ben a reformátusok kijelentették különválásukat, mire a következő évben, december 25-én az evangélikus hitközség is újra megalakult. Azóta mindkét vallásfelekezetnek külön temploma és lelkésze van.

[szerkesztés] A 20. század

A színház korinthoszi oszlopsora a lebontás előtt

Az erőteljes fejlődést a város lakosságának gyarapodása is jól tükrözi. Amikor Szabadkát 1920. június 4-én hivatalosan is elszakították a történelmi Magyarországtól és az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, az egész Kárpát-medence egyik legnépesebb településének számított, ahol a jelentős horvát, illetve bunyevác, és a szerb lakosság mellett, a magyarok már abszolút többséget alkottak. Az újonnan létrehívott délszláv királyság legnagyobb városa is Szabadka lett.

Jugoszlávia felbomlása után 19411944. között Szabadka ismét Magyarországhoz került 1941. április 12-én.

1944. október 10-én a szabadkai partizánosztag elfoglalta a várost a Vörös Hadsereg segítségével, s megkezdődtek a megtorlások. Az áldozatokat a zentai úti temetőben hantolták el négy hatalmas tömegsírba. A halálraítélteket teherautóval szállították a kivégzés színhelyére, sok volt közöttük a nő. A mészárlás hetekig tartott, 5-6 fegyveres kísért 10-12 fős csoportokat.
In memoriam 1944-145
A szabadkai vasútállomáson minden átutazót igazoltattak, aki nem tudta magát igazolni, azok közül is sokat kivégeztek. Ezeknek az áldozatoknak a számát nem lehet pontosan megállapítani, de jellemző eset erre a hadikligetiek tragédiája, akik szintén Szabadkán át próbáltak menekülni. Az 19441945-ös megtorlásoknak 2000[7]-7000[8] magyar, horvát, bunyevác esett áldozatául. – A törött szárnyú turulmadár emlékműve a Zentai úti temetőben a megtorlás áldozatainak állít emléket.

A háború utáni időszakban Szabadka fokozatosan modernizálódott. Az 1990-es Jugoszláv háborúk alatt jelentős számú szerb menekült települt be főként Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, és Koszovóból, míg a város magyarjai és horvátjai közül sokan a gazdasági válság és a Miloševići időszak politikai nyomása miatt elhagyták.

[szerkesztés] A város épített örökségei

[szerkesztés] A Városháza

A városháza

A Városháza kecses alakja a városközpont legkiemelkedőbb része. Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján építették mindössze két év alatt (1908–1910) a magyar szecesszió stílusában. Napjainkban a városi önkormányzat, a Városi múzeum, a Történelmi levéltár, bankok és üzletek otthona.

[szerkesztés] A színház

Az 1854-ben épült színház a monarchia egyik legelső színháza volt. Ez az építmény is Skultéti János, Szabadka első iskolázott építészének nevét öregbíti, melynek legfőbb jellegzetessége a bejárati hat khorintoszi oszlop, klasszicista vonalakkal. 2007-ben a homlokzatát meghagyva lebontották, s a színház más helyre költözött.

[szerkesztés] Templomok

A színház felépítése előtt ezen a vidéken három szakrális épület létezett, melyek a város fő pontjait jelölték meg. Ezek a Barátok temploma, mely falai közt a valamikori erőd maradványait találhatjuk meg. Mai alakját 1901-ben kapta, és azóta a neoromantizmus legmonumentálisabb építményét képviseli a városban.
Nyugat felé haladva találjuk az 1779-ben épült barokk típusú katolikus katedrálist, mely az akkori püspökség központja volt.
A Barátok templomától keletre található az 1730-ban megépített az Úr magasztos feltámadása szerb pravoszláv templom, melyen számos átalakítást végeztek, hogy megőrizhessék annak hagyományos barokk típusát.

Szecessziós palota kerthelyisége

[szerkesztés] Szecessziós emlékek

A XX. század elején Szabadka építészeti csúcspontjához ér, amikor is megépült számos épület a szecesszió stílusában. Számos épülettel ajándékozta meg a várost a budapesti Komor Marcel és Jakab Dezső építészek. Munkájuk közé soroljuk az 1901-ben felépített Zsidó templomot – számos színes vitrázzsal ékesítve, melyek stilizált szegfű-, rózsa-, liliomszirmokat valamint pávatollat ábrázolnak.
Az említett építészpáros következő munkája a mai Korzó 4-es szám alatt található épület, mely szintén kitűnik egyedülálló ornamentikájával.
A város védett központjában, pár száz méterre a Városházától található a város legszebb építménye, mely a szecesszió stílusában épült – ez a Rajhl-palota, melyben ma a képzőművészeti találkozók tárlataiban gyönyörködhetnek az érdeklődők. Nem szabad elfeledni a városközpontban a zsolnai kerámiából épült Zöld és Kék szökőkutat sem, mely két építmény a város egészét adja.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Képeslapok

[szerkesztés] Épületek

[szerkesztés] A szecessziós építészet Szabadkán

[szerkesztés] A Szabadkai Egyházmegye címere

[szerkesztés] Forrás

  • Antun Rudinski, Petar Andrić: Szabadka város fejlődésének fenntarthatósága. Zetna, 2006/2–3.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
  • Iványi István: Szabadka története. Szabadka, 1892.
  • Miskolczi Miklós: Szabadka elvesztése. 2008.
  • Slobodan Ćurčić: Broj stanovnika Vojvodine. Novi Sad, 1996.
  • Slobodan Ćurčić: Naselja Bačke - geografske karakteristike. Novi Sad, 2007.
  • Szabadka község honlapja
  • Címer. Szabadka város blog, 2009. szeptember 21. (Hozzáférés: 2009. december 29.)
  1. ^ Etnolingvistička i istorijska istraživanja o Bunjevcima, Zbornik radova sa naučnog skupa održanog 25. oktobra 2008. godine u Subotici, Matica Srpska, Novi Sad, 2008, 24.-25 oldal.
  2. ^ Seoske crkve i groblja u Vojvodini, Novi Sad, 2000, 6. oldal
  3. ^ Dr Dušan J. Popović: Srbi u Vojvodini. II. 322. oldal, Novi Sad, 1990.
  4. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet adatai
  5. ^ Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75 II., Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976.
  6. ^ Kalapis Zoltán; Molnár Imre: Százötven éves sajtótörténetünk dátumai és fejezetei (1848–1998). Kapocs Könyvtári Csoport, 1998. (Hozzáférés: 2009. december 29.)
  7. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
  8. ^ Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Budapest, Magvető kiadó, 1991.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök