Piros

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Piros
Руменка
Rumenka
A református templom
A református templom
Table separator.png
Piros címere
Hivatalos? Nincs adat
Használatban van? Nincs adat
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Dél-Bácskai
Község Újvidék
Rang Falu
Terület 30,7 km²
Népesség (2002)
Irányítószám 21201
Körzethívószám 021
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Piros (szerbül Руменка / Rumenka, németül Piross) Újvidéktől 15 km-re észak-nyugatra fekszik a Vajdaság Dél-Bácskai körzetében.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1900.: 2203 lakos, 1048 szerb, 1009 magyar, 72 német, 64 szlovák. Vallás szerint 932 református, 109 ágostai evangélikus, 1028 görögkeleti, 13 izraelita és 44 egyéb
  • 1948-ban 1951 lakos
  • 1953.: 2023 lakos, 1100 szerb, 919 magyar
  • 1961.: 2546 lakos
  • 1971.: 2906 lakos
  • 1981.: 3629 lakos
  • 1991-ben 4361 lakosából 2767 szerb, 434 jugo., 785 magyar[1]
  • 2002-ben 5729 lakosából 4302 szerb, 747 magyar[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Nevét Pyros formában már 1237-ben, 1279-ben és 1385-ben említették az oklevelek.

Elnevezését feltehetően Szent László király lányáról kapta (Piroska), aki a XII. században feleségül ment II. Komnénosz János bizánci császárhoz. Az akkori feljegyzések szerint Piroska többször utazott Konstantinápolyba, és utazása közben a mai Piros helyén fekvő királyi birtokon, Piroska-majorban pihent meg. A helységet tehát Piroska-majornak, majd később csak egyszerűen Pirosnak nevezték.

[szerkesztés] Története

Már 1237-ben említik mint Bács vármegyei helységet. IV. Béla magyar király, Pirost a bélakúti (Pétervárad alatt) cisztercita apátságnak adományozta a következő településekkel együtt: Zajol, Bivalyos, Baksafalva, Kű-Szentmárton, Vásáros-Várad, Csenei és Mortályos. Ezek a helységek mind a mai Újvidék város területén voltak.
1267-ben mint a Harsány és Kér nevű birtokok éjszaki szomszédját s mint a péterváradi apátság birtokát említik. 1432-ben Garay Miklós nádor birtokai között sorolták fel Futakkal együtt.

[szerkesztés] A török idők alatt

A török uralom alatt a defterek a bácsi náhiban 1553-ban említik: Irmák, Alpár és Cserin helységeket, három-három adózóval tartották nyilván. A Cserin név, nem lehetett más mint Piros szláv elnevezése, ami arra utal hogy abban az időben szerbek lakták a falut.

A XVI. század végén a szerbek tömegesen telepszenek le erre a vidékre és legtöbbször a régi nevét alkalmazzák a településnek. Így például Piros-Cserin, Zajol-Sajlovo, Baksafalva-Bakšić, Kömend-Kamendin, Csenei-Čenej, Vásáros Várad-Varadinci.

1553-ban és 1590-ben a török defterek 20 adózó házzal említették.

[szerkesztés] 18. század

A török kiűzése után Piros pusztaként kerül a futaki uradalomba, amelynek része is maradt – 1717-től faluként – az uradalom fennállásáig. 1747-ben a falut 50 szerb lakta.
1786 körül gróf Hadik, futaki földesúr Tiszaroffról, Tiszaderzsről, Tetétlenről és Heves megyéből 50 református magyar családot hozott a Piroson lakó szerbek mellé. A református lakosság az idők folyamán nagyon megerősödött, s az I. világháború végéig még református elemi iskolája is volt a közösségnek a faluban. 1787-ben Szabó Mihály tanító összeírása szerint, a magyarok száma 583, míg a szerbek száma kb. 700 lélek lehetett.
1789-ben kolera pusztított Piroson, sokan megbetegedtek, meghaltak. 1790-ben a futaki földesúr kívánságára, Virág Mihály megyei kiküldött összeírta Piros lakosságát: ekkor 557 magyar és 552 szerb lakta.

1798-ban kezdték építeni a református templomot. A szerződés szerint gróf Hadik kötelezte magát az épületanyag biztosítására, ami a templom felépítéséhez szükséges. A templomot tölgyfarönkökből, gerendákból építették és sárral tapasztották be. A régi templomot 1844-ben döntötték le és téglából újat építettek, amely még ma is áll. Az új templom 1836-ra készült el. Katolikus temploma 1780-ban, ortodox temploma pedig 1849-ben (az első elpusztult 1709-ben) épült.

[szerkesztés] 19. század

A főutca az ortodox templommal

1831-ben a falut újabb csapás érte, megjelent a kiütéses tífusz és havonta 50-60 ember halt meg, így a falu hat hónap alatt elvesztette lakóinak egynegyedét.

Az 1848-as forradalom Piroson is maradandó nyomot hagyott. Ez év szeptemberében egy szerémségi szerb felkelő csapat érkezett. A szerbek Ausztria oldalán harcolva tömegesen támadták a magyar felkelőket Dél-Bácskában. Piros magyar lakossága családostól menekült Feketehegyre, Ómoravicára és Pacsérra. A magyar szabadságharc leverése után a családok csak 1849. végén tértek vissza otthonaikba, amelyeket részben kifosztva és megrongálva találtak.
Habár 1849 után a jobbágyságot felszabadították, a pirosi magyarok továbbra is függő viszonyban maradtak a földesúrral. A helyzet annyiban változott, hogy most béresek, napszámosok lettek. 1851-ben a Hadik grófok az uradalmat eladták Brunswick főnemesi családnak.

1870-ben elérte a falut is a Szabadka-Újvidék vasútvonal. A hagyomány szerint, mivel a jegyzőnek a falu alatt voltak a jó minőségű földjei ahová a vasutat tervezték, kérelmére a síneket 3 km-rel keletebbre helyezték el a tervezettől azzal a kifogással, hogy a gőzmozdony tüzet okoz, ha a vasút a falu alatt vezet.

A falu gazdaságilag csak a XIX. század végén lendült fel. Különösen a jó minőségű ekevasak használata terjedt el ebben az időben, de már megjelentek az egyes mezőgazdasági gépek is, az első arató-cséplőgépek. (A falu 1820-as évekből származó pecsétjén két pálmaág között ekevas, s ezek között egy kalász látható a következő körbe írt szöveggel: Sig. Com. Piros. 1792.)

Általános iskola

1874-ig nagyon rossz állapotban volt a magyar iskola, ezért a református gyülekezet úgy határozott, hogy a hívek segítségével új iskolát épít. Az új épületbe a főutcáról szárazkapu bejáraton lehetett bejutni, jobbra és balra pedig egy-egy tanterem és tanítólakás volt.
A bejáratban erről egy emléktábla tanúskodik, a következő felirattal: A pirosi református hívek áldozatából épült 1874-ben.

[szerkesztés] 20. század

Határa 1909-ben 5166 kataszteri hold volt. Legnagyobb birtokosa a gr. Chotek család, akinek az uradalma 632 kh.-t tett ki. A század elején alapították hitelszövetkezetét, az I. világháború végéig református elemi iskola működött a faluban.

1944. október 23-tól kezdődött meg a helybéli magyar férfiak összefogdosása. A községházára hurcolták őket, ahol kínozták és végül november első napjaiban kivégezték őket. A holttesteket a temető végében földelték el. A pirosi áldozatok száma 25.[2]

A háború alatt a Délvidéki Magyar Közművelési Szövetségnek fiókintézménye működött a településen.

1952-ben iparilag is fejlődésnek indult a falu, ekkor épült fel a csatorna túlsó partján a kendergyár, majd bővítették a faluban a gőzmalmot. Ekkorra befejeződött a falu villamosítása is. 1955. szeptember elsején közigazgatásilag Újvidék község területéhez csatolták. 1980-ig a felső tagozatban magyarul is tanítottak, de azóta csak az alsó tagozatban folyik magyar nyelven a tanítás.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  • Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest 1914.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Iványi István: Bács Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. I-V., Szabadka 1991.
  • A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka 2003.
  • Révai Új Lexikona, Főszerkesztő: Kollega Tarsoly István (Szekszárd, 2005.) 15. kötet 775. p. ISBN 9639556 23 8
  • Uri Ferenc: Piros története. Bácsország V. évf. 1999. május–június
  1. ^ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) MTA nevű ref-eknek
  2. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök