Pancsova

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Pancsova
Панчево
Pančevo
Az ortodox templom
Az ortodox templom
Table separator.png
Pancsova címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bánság
Körzet Dél-Bánsági
Község Pancsova
Rang Város
Terület 148,8 km²
Népesség (2002)
  • 77.087 fő
Irányítószám 26101
Körzethívószám 013
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Pancsova (szerbül Панчево / Pančevo, németül Pantschowa vagy egy időben Banstadt, románul Panciova, szlovákul Pánčevo) a Vajdaság Dél-Bánsági körzetében helyezkedik el, az Alföld és a valamikori Torontál vármegye területének déli részén, sík vidéken. A város a Temes folyó bal partján terül el, amely innen két kilométernyi távolságban torkollik a Dunába. Az átlagos tengerszín fölötti magasság 78 m.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1890-ben 18.289 lakos
  • 1900-ban 19.044 lakos volt, ebből a polgári népesség 18.512, a katonai 532. Az anyanyelvi megoszlás a következő: 7434 német, 7874 szerb, 2924 magyar, 382 román.
  • 1910-ben 20.808 lakosából 41.88% szerb, 35.89% német, 16.17% magyar
  • 1921-ben a lakosság 48%-a szerb és horvát, 37%-a német, 8%-a magyar, 7%-a román
  • 1948: 30.516
  • 1953: 34.748
  • 1961: 46.679
  • 1971: 61.588
  • 1981: 71.009
  • 1991-ben 72.793 lakosából 52.832 szerb, 6270 jugo., 4052 magyar, 1748 macedón, 16054 szlovák, 769 román, 229 német[1]
  • 2002-ben 77.087 lakosából 60.963 szerb, 3279 magyar, 1816 jugo., 1407 szlovák, 1196 macedón, 746 román, 172 német[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Neve a közeli Ponyavica patak nevéből származhat, az pedig a szerb ponjavica (= gyűszűvirág) főnévből. Ezt a betelepülő szlávok pancsevóra alakították és ebből lett a ma használatos magyar neve. Valószínűleg az eredeti magyar elnevezést is innen nyerte a város, amit néhányan a pancsol szóból vélnek eredeztetni.

Anonymus Panouceának nevezi, 1430-ban Panczal néven említik, 1433-ban Pensey, később Pancsova.
A Pancsal(y) alak alapja az ó-szláv pačina – vagyis pancsina – szó lehet, mely állóvizet jelent.[2]

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Őskora

Pancsova városa már az őskorban is lakott hely volt. Az áradások alkalmával talált hatalmas csatorna nyomai, a római érmek, edények és fegyverek arra utalnak, hogy a rómaiaknak is fontos telephelyük volt itt. Régi írások emlékeznek a Regnum Moravorum nevű országról, mely a IX. században a Bánság területén állott fönn és itt a Duna mellett volt Panuka nevű várról, amely – a hagyomány szerint és a rokonhangzásra támaszkodva – Pancsova őse lehetett.

[szerkesztés] Árpádok alatt

A honfoglalás korában a mai Torontál és így Pancsova helyén is oláhok, bolgárok és pecsenégek laktak. E vidék meghódítására Kadusa, Zuárd és Boyta vezérek indultak és az őslakókat megtámadva, azokat leverték, miközben két pecsenég vezér és három bolgár kenéz esett áldozatul. Zalán fejedelem futás közben a mai Pancsova helyén tartózkodott. A magyarok a menekülőket messze üldözve, szintén e helyen ütöttek tábort és így e vidék elfoglalása is végleg befejeződött.[3]

Mikor a Kopulcs vezérlete alatt szövetkezett kunok és besenyők, I. Szent László király 1092-ben itt a Temes torkolata mellett győzte le őket, amint a Dunán át akartak kelni.

Idriszi arab író 1153 körül Baissif-nak nevezi s kereskedelmi városnak mondja, ahol sok görög kereskedő tartózkodik.[2]

A keresztes hadak mintegy öt ízben Pancsovát érintve vonultak át az országon, részben hajókkal a Dunán, részben a szárazföldön. Azonban a gyülevész had rabolni kezdte a vidéket, mire Kálmán király sereggel indult ellenük, akik ekkor sietve elmenekültek.[4]

A tatárok betörésekor Pancsova sem kerülhette el sorsát, mert a mongolok egészen elpusztították. Azonban 1243 táján IV. Béla király a várost újra fölépítette és lakosait visszatelepítette.

[szerkesztés] Hunyadiak kora

A városi múzeum

Azután sokáig nincs történelmi adat Pancsováról. Csak 1430-ban, mikor Raguzai, azaz Tallóczi Matkó nándorfehérvári kapitány és Keve vármegye főispánja in villa Panczal prope Thornistam keltezi levelét.[2] Később pedig Bertrandon de la Broquiére márki – aki 1433-ban húsvét után a szentföldről visszatérve áthaladt Magyarországon – említi útleírásában, hogy Belgrádból a megáradt Dunán átkelve, Pensey nevű faluhoz ért.[2]

[szerkesztés] A török korban

A török háborúk idején Pancsovát elsőként érte a pusztulás szele. 1520-ban, még a mohácsi vészt megelőzőleg, a törökök megtámadták, a lakosokat kifosztották és a várost lerombolták. Hogy mikor épült föl, arról nincs adat, de 1552-ben már egy török bég vezérlete alatt erős török őrség tartja megszállva.
Később 15811584-ben Pancsova kincstári bérletként a Khodsa Szulejmán váci és Oszmán aga bátai lakosok bérletjegyzékében szerepel.

1598 márciusában Schwarzenberg és Pálffy visszafoglalta Győr várát; a budai begler bég azonnal hírül adta ezt Mohamed Saturdsi nagyvezérnek, aki Belgrád alatt volt téli szálláson; a nagyvezér bosszuló hadjáratra indult és a Dunán átkelve, a pancsovai rónákon táborozott, ahol a tatár kán érkezését várta. Csak szeptember elején hagyták el a török seregek Pancsova környékét.[5]

Az 1605. évből való egykorú török kézirat szerint, melyet a bécsi levéltár őriz így írnak róla: Pancsova Belgráddal átellenben, a Duna folyón túl, a Temesvár ejáletjében fekvő kerület székhelye; Sztambultól 25 napi távolságra; Belgrádból látható; szomszédai Becsk és Csákova.[6]

A pancsovai bérlet 1624-ben még a temesvári várak személyzetének fizetése között szerepel.[7]

Pancsova ezután csak egy század múlva jut újra némi szerephez a hadi történelemben. Savoyai Jenő harcainak idejére, a török kiűzésére esik ez az idő, mert fekvése miatt benne kellett lennie a törökök ellen irányuló hadmozdulatokban. Már Veteráni Frigyes is fölismerte fontosságát abban a tervében, amely Temesvár fölszabadítására irányult; ő azonban a lugosi mocsarak között elvérzett és Pancsova még mindig a török seregeknek szolgált útjául. 1695-ben Mustafa Pancsováról akart Temesvár és Lippa felé vonulni. 1697-ben Rabutin kirabolta és feldúlta Pancsovát; 1717-ben pedig, mikor Jenő Orsovát ostromolta, seregei a pancsovai síkon táboroztak.[8]

[szerkesztés] A vár visszafoglalása

Pancsova vára

Pancsova várát gróf Mercy tábornok még ez évben visszafoglalta a töröktől. Hogy ekkor a vár tervrajza milyen volt, az a történeti fejezetben közölt egykorú metszeten látható. A metszet oldalán németül a következő jegyzet van: Pancsova várának pontos tervrajza, mely a Temes folyó partján, Belgrád átellenében fekszik, mellvédő palánkkal, árokkal és különleges, négyszegletű várral. Temesvár szerencsés elfoglalása után – 1716 november 9-én – gróf Mercy, a császári lovasság generálisa elfoglalta és Spleni császári generalwachtmeister néhány huszárezreddel megszállta, a török őrség pedig Belgrádba vonult vissza.

[szerkesztés] Kerületi székhely

A törökök kiűzése után, mikor a Temesi Bánság kincstári igazgatását szervezték, Pancsova is kerületi székhely lett, a 12 kerület között, melyre a Temesi Bánságot gróf Mercy osztotta föl.[9] Az 1717. évi összeírás szerint Pancsován 70 ház volt s hozzá tartozott 36 falu, 776 házzal.

A Temesi Bánság

A következő félszázad igen gazdag történeti adatokban, mert a temesvári kormányzóság levéltárában talált adatokból[10] az egész bánság akkori képét hűen lehet rekonstruálni.
A törökkel kötött béke ellenére nem igen bízhattak a béke állandóságában, mert a várat megerősíteni igyekeztek. Ugyanis 1721 február 7-én utasítja a kormányzó Bunicz pancsovai tiszttartót, hogy az adóból Feigeli ezredes ottani katonai parancsnoknak az erődítmények építéséhez 800, március 14-én pedig hogy 1000 forintot adjon át nyugta ellenében. Azonban a népesség itt sem lehetett ez időben sűrű, mert a lakosságot telepítések útján is igyekeztek gyarapítani. Így 1724 májusában Bécsből telepeseket indítottak útnak Pancsova felé. De ez még nem volt elegendő, mert két év múlva, 1796 májusában azt jelenti a pancsovai bíró a kormányzóságnak, hogy ő több ízben írt hazájába telepesekért, de a fejedelem vesszőzés terhe alatt megtiltotta a kivándorlást. Azonban mégis kerültek telepesek, mert még e hónapban Bécsbe érkezett a külföldi telepesekből egy csoport, amely onnan Pancsovára indult hajón.

[szerkesztés] Közbiztonsági állapotok

A római katolikus templom

A közbiztonsági viszonyokra jellemző adat, hogy egy bezárt rabló azt vallotta, hogy Pancsován levő háza udvarán, az eperfatörzs alatt 1000 frt., egy ezüst galamb és török buzogány van elásva. Ennek megvizsgálására 1728 szept. 24-én Eberstatt János kapitányt küldték ki két tiszttel.
Számos adat foglalkozik a katonasággal és annak elhelyezésével. Így 1735-ben Pancsováról egy dragonyos századot rendeltek a Dunához, hogy az útlevelekre felügyeljen. Ez év május 18-án pedig a kormányzó utasítja a pancsovai tiszttartót, hogy a laktanya építését sürgősen fejezzék be, hogy az alattvalók házait a beszállásolt katonáktól felszabadíthassák és az előbbieknek ne legyen okuk szökésre, ami pedig gyakran előfordult. A lakosság egyébként sem lehetett megelégedve a katonaság hatalmaskodásaival, mert 1735 július 13-án azt jelenti a tiszttartó a kormányzónak, hogy az itteni kapitány és ideiglenes parancsnok néhány helyi lakost önkényűleg becsukatott.

Ez évben még jelentős esemény volt, hogy a belgrádi metropolita augusztus 1-ére tervezte a rác szabadalmak kihirdetését s ezt megelőzőleg a kormányzó július 20-án Pancsova várostól is két követet kért, akik közül a szükséges nyolc követet megválasszák. Később rablók is fordultak meg Pancsova vidékén, akiket ez év augusztus 21-én két pancsovai alattvaló átszállított a Dunán, amiért ezeket további intézkedésig lecsukták. Majd szeptember 18-án más zavargás történik. Ugyanis grockai alattvalók Bogdanovits pancsovai adófizetőnek kb. 100 disznóját erőszakkal lelőtték.

[szerkesztés] A lakosság terhei

A telepített lakosságnak nemcsak a katonaság hatalmaskodását és az önkényes kormányzást kellett tűrnie, hanem súlyos adóterheket is. E miatt számos panasz hangzott el, a melyek Bécsbe is följutottak. 1736 február 14-én gróf Hamilton kormányzósági elnök Bécsből azt írja v. Neffzer kormányzósági tanácsosnak, hogy nagyon sajnálja, hogy gróf Mercy adm. elnök a pancsovai kerületet folytonos adózásaival teljesen tönkretette. Igyekezzék elengedéssel és más kedvezményekkel rajta lenni, hogy a baj enyhüljön s hogy akik a kerületből Szerbiába és a Szerémségbe szöktek, ismét visszatérjenek.

[szerkesztés] A török háború 1737–1739

Az Uroš Predić Gimnázium épülete

A lakosság anyagi jóléte azonban ennek ellenére sem állhatott helyre, mert a következő évben kitört a háború, amelynek veszedelmeiből Pancsovának ismét bőven kijutott. Már 1737 július 20-án utasítja a kormányzó verseci tiszttartóságát, hogy sürgősen bocsássa rendelkezésére az építési bizottságnak a pancsovai hajóhíd építéséhez szükséges faanyagot. Október 6-án pedig Marchally generális azt írja gróf Scotty generálisnak, hogy Szerbiából a sebesült katonákat vitesse Pancsovára. Ezeket még e hónapban a pancsovai kórházban helyezték el, azonban újabb ágyakról nem gondoskodtak és e miatt nagy volt a zavar. Ezenkívül nőttön-nőtt a zavar a katonaság elhelyezése és ellátása miatt is. November 20-án már panaszkodik Eyersperg főhadnagy, hogy Pancsova nem győzi ellátni azt a sok katonaságot, amelyet Szerbiából iderendeltek.
A következő évben mindössze két jelentés vonatkozik a háborúra. 1738 június 20-án jelenti Wittovsky tiszttartó, hogy a vett parancs értelmében még aznap útra kel Belgrádba, hogy az ellenség mozdulatait megfigyelje és arról jelentést tegyen. Szeptember 10-én pedig Kerle Antal tiszttartósági jegyző jelenti, hogy az ellenség elől menekülő lakosság lassanként kezd visszatérni, de a járvány naponta egyre több áldozatot követel.

A következő év ismét súlyosabb napokat hozott a pancsovaiakra. A török 1739 februárjában Pancsovánál készült a Bánság területére törni. Már február 17-én Kerle Antal jelentést tesz az ellenség állásáról és hogy a lakosság menekül. A német lakosság nagyrészt Újaradra menekült a török betörések elől. A nagybecskereki tiszttartó február 24-én kelt jelentéséből szintén arról értesülünk, hogy Pancsova lakossága menekül és ha a parancsnokságot meg nem erősítik, egy lélek sem marad.

Mikor Versec török kézre került, a török elől Pancsovára menekült verseci alattvalók március hónapban csapatosan kezdtek előbbi lakóhelyükre visszatérni, mert a török megígérte nekik, hogy nem lesz bántódásuk. Ez alatt Pancsován is kezdtek megnyugodni, mert március 31-én biztos jelentések szerint a Duna innenső oldalán egy török sem látható. Április 1-én pedig azt jelenti a tiszttartó, hogy egy határvidéki pópa az ellenség végleges távozásáról értesítette őt. Ez az elvonulás azonban nem volt végleges, mert a török nemsokára betört és mivel a tiszttartóságnak is menekülnie kellett, a nagybecskereki tiszttartó augusztus 17-én kelt jelentésében azt olvassuk, hogy a nagyvezér 40.000 emberrel táborozik Pancsova mellett, a körülfekvő helységek megadták magukat a töröknek és a többiek is megtagadták a tiszttartóságnak az engedelmességet.

[szerkesztés] A háború lezárása – Belgrádi béke

A háború a belgrádi békével ért véget. A kormányzó szeptember 8-án értesíti a pancsovai kerületet, hogy az ottomán portával kötött békeszerződés szerint az ellenségeskedés megszüntetendő, a hivatalok szervezése a rendeletek leérkezése után folytatandó és a töröknek e hónap elsejétől semmiféle adót ne fizessen a lakosság. Az esetleg betörő rablóbandákat a katonai fedezettel üldözzék és irtsák ki, végül a megsemmisített pancsovai kerületi hivatal újból való fölállítása iránt intézkedik. E béke értelmében bontották le a pancsovai várat, melyhez az újpalánkai, verseci, csákovai, temesvári, becskereki és pancsovai kerületek szolgáltatták a munkásokat. Az adminisztrátor október 7-én hívja föl e kerületek tiszttartóit, hogy a pancsovai erődítmények lerombolásához kiállítandó napszámosokat név- és lakóhely szerint tartsák nyilván és ha azok közül valamelyik megszökne, az illetőket rabokként ingyen tartsák vissza a munkára.

Ezután még csak a következő évben hallunk háborús híreket. 1741 május 12-én a tiszttartó biztos forrásból értesülve jelenti, hogy a belgrádi janicsárok három napon belül meg akarják támadni Pancsovát. Ez a támadás azonban nem következett be.

[szerkesztés] A 18. század második fele

[szerkesztés] Egészségügy

A kórház épülete ma

A pestisjárvány a kitörése előtt már évekkel ott lappangott. 1738 augusztus 11-én a tiszttartó ismételten kéri egy ügyes orvosnak a kirendelését, mert a betegség egyre jobban terjed. A következő évben ismét volt néhány pestises beteg, mert a tiszttartó 1739 március 28-án jelenti, hogy a ragály már múlik. A pestis főfészke Belgrád lehetett, mert 1740 június 10-én Oelhafen v. Schöllenbach, a veszteglőintézet parancsnoka jelenti, hogy a pestis tanulmányozására Belgrádba küldött orvosok visszatérve, a ragály elmúlását jelentették. Október 8-án a kamara elrendeli, hogy a Pancsovára tervezett új veszteglőintézetet Újpalánkán állítsák föl. Azonban legnagyobb mértékben az 1743. évben tört ki Pancsován a pestis. Már az év elején, áprilisban föllépett a betegség és több családot megfertőzött. Mikor híre kelt, hogy Pancsován járvány ütött ki, a becskereki tábori orvos júliusban megvizsgálta a várost, de semmi betegségnek sem akadt nyomára. Ez azonban nem felelhetett meg a valóságnak, mert vagy a vizsgálat nem volt megbízható, vagy a lakosság tagadta el a bajt, anyagi terhektől félve.
Ugyanekkor a veszteglőintézetben több lakos feküdt betegen, akiket ragályosaknak gyanítottak, mire július 27-én a kormányzó a Pancsova és veszteglőintézet közötti közlekedést a legszigorúbban elzárta és megtiltotta. Az egészségi vizsgálat alkalmával a kerületi orvos a veszteglőintézet italmérésében alkalmazott szolgáló testén is a pestis jelenségeit észlelte, mire augusztus 9-én itt is elzárták a közlekedést. Augusztus 10-én a kormányzó elrendeli, hogy Kapaun kerületi orvos azonnal Pancsovára menjen és további intézkedésig ott szolgálatot teljesítsen. Hasonlóképen fölállítják Pancsova körül a kordont is. Augusztus 14-én Ivo minorita páter két napi főfájás után, valószínűleg pestisben, elhunyt. 20-án újabb pestises megbetegedéseket jelentenek. 23-án a kormányzó utasítja a város tanácsát, hogy a Pancsovára behurcolt pestis terjedése ellen minden óvóintézkedést tegyenek meg. Augusztus végén elrendelik Pancsován a vesztegzárt. Szeptember 3-án a tiszttartó jelentést tesz az augusztus 30-tól a veszteglő intézet kórházában elhalt és oda fölvett pestises betegekről. Ugyanezen a napon Pancsovát ismételten zárlat alá vetették és erről az összes kerületeket értesítették. 5-ére virradó éjjel a kórházból az egyik ápoló meg szökött, de elfogatása iránt intézkedtek.
Mivel pedig a pestis még mindig nem szűnt meg, Pancsova körül a katonai csapatok és hajdúk szeptember 11-én kordont vontak s ezt 13-án tették közhírré. Szeptember 17-én elrendelték, hogy a sót – a pestis miatt – ne Pancsováról, hanem Karánsebesről szállítsák.

A ragály, mely tömérdek áldozatot követelt Pancsova lakosságából, októberben még mindig dühöngött. Mivel a szaporodó pestisbetegek befogadására a veszteglőintézet kórháza kevésnek bizonyult, október 3-án a közeli magánházakat is e célra alakították át s november 2-án azt kérdi a tiszttartó, hogy ezeket a költségeket milyen alapból fedezze. Október 26-án a kormányzó utasítja a tiszttartót, hogy a pestiskordont fönntartó lovasság részére sárkunyhókat, a lovaknak pedig nádistállókat építsenek. Innen kezdve a pestis szűnni kezdett s október 30-án a kamara elrendelte, hogy a ragály csökkenése következtében az újonnan fölvett sebészeket bocsássák el.
A tiszttartó november 14-én azt jelenti, hogy a pestises betegek már mind javulófélben vannak, csak az exponált személyeket szállították a veszteglő intézetbe. 10-én elrendelik, hogy a pestis miatt alkalmazott külön személyzet 304 frt. havi fizetését csak addig utalják ki, amíg arra szükség van. November 28-án végre a katonai kordont is megszüntették, mert a pestis teljesen kidühöngte magát.

[szerkesztés] Pusztító viharok

A Temes Pancsovánál

A pestisen kívül más elemi csapások is súlyották Pancsovát. Egy ízben nagyobb tűz és többnyire viharok. Így 1733 május 26-án olyan nagy vihar volt, hogy az altiszttartó és a sebész lakása, a szárazmalom, a huszárok istállója és a várban a lovassági istálló megrongálódott.

1737-ben nagy tűz volt amiben az új telepesek házai leégtek, amiről gróf Hamilton kormányzósági elnök Bécsből június 1-én kér jelentést Neffzer tanácsostól.

1751 májusában nagy jégvihar pusztított, mely alkalommal a plébánia épület, a templomok és a veszteglőintézet annyira megrongálódtak, hogy a kijavításuk tetemes költséget igényel.

[szerkesztés] Belső viszonyok

A katolikus egyház ez időben készült templomot építeni, nemcsak a saját erejéből, hanem mások adományából is. A pénzeket azonban hanyagul kezelték, mert 1742 július 31-én jelenti a tiszttartó, hogy nem tud semmit arról a 100 frtról, amit a püspök a pancsovai katolikus templom építési költségéhez adott. A következő 1743. évben a pancsovai szerb egyház épített templomot és a munkálatok végzésére, a helybeli iparosok mellőzésével, Szlavóniából hozatott építőmestereket.
Ekkor költöztek Pancsovára a minorita atyák is, akik 1745-ben Raspass mészáros házát 300 frtért megvették, azonban az illető különféle ürügyek alatt halogatta a kiköltözést, tehát augusztus 4-én hivatalosan kellett kilakoltatni. A minoriták 1748-ban ajánlatot tettek, hogy hajlandók a plébánia teendőinek az ellátására, mire október 5-én udvari leirat utasítja a kormányzót, hogy a pancsovai minorita atyák ajánlatát a helybeli hatósággal tárgyalja meg és tegyen róla jelentést. A minoriták a plébániát meg is kapták. 1752-ben ismét templomépítésről van szó, mert a tiszttartó június 30-án megköszöni a templomépítési engedélyt.

A korzó

A város takarékosságának adja jelét, amikor 1744 június 13-án a tiszttartó azt tanácsolja, hogy lakbér megtakarítás szempontjából Merglbach hidászhadnagy üresen álló lakását Wolfgang katonai páternek rendezzék be. Azonban a hivatalos visszaélésnek is találjuk nyomát, mert 1745 szeptember 12-én följelentették a települési parancsnokot, hogy a vett parancs ellenére az útlevelekért 24 kr. helyett 41 kr.-t szed be az illetőktől.

1748 februárban a pancsovai erdőben három janicsár elvette egy Stoss nevű ember lovát és elnyargalt vele. Az ilyen természetű bajok orvoslására 1748 májusában Engelshofen generális a belgrádi basának Starferrel, a pancsovai kapitánnyal küldött levelet. Ez utóbbi egyidejűleg beküldte a katonai állományról, a vesztegzár alatt levőkről és az emigráltakról szóló jelentését Vogtern generálisnak. A basához intézett levélnek azonban nem sok foganatja volt, mert 1749 decemberében, mikor a pancsovai élelmezési tiszt Belgrád felé ment, az ottani janicsárok élesre töltött fegyverrel tüzeltek rá.

Pancsova térképe 1761-ből

1753 májusában összeírták Pancsován a lakosságot. Ugyanez évben hatásköri összeütközés volt a szerb egyházi hatóság és az adminisztrátor között. Ugyanis egy pancsovai házaspárt a nő elmebaja miatt a szerb egyházi hatóság elválasztott, a nőt kalugyer-apáca kolostorba küldte, a férfinak pedig a szerb püspök megengedte az újbóli házasságot. Mivel ebbe a kormányzó is beleszólt, az 1753 szeptember 20-án kelt udvari leirat megparancsolja neki, hogy ezentúl ilyen egyházi ügyekbe ne avatkozzék. Még egy házassági ügy fordult elő az év végén, a mely hatósági intézkedést igényelt. Mivel magyar és török alattvalók között tilos volt a házasság, a kormányzó december 24-én utasítja a tiszttartót, hogy Paith Jován pancsovai lakost, aki egy török nőt vett el, bűnös anyjával együtt a vesztegzár betartása nélkül kísértesse be, hogy elvegyék büntetésüket.

[szerkesztés] Török háború – 1788.

A XVIII. század második felében újból török háború veszedelme fenyegette Pancsovát. A háború megindítása előtt Temesváron 1787 november 19-én hadi parancsot bocsátottak ki, melynek értelmében Pancsovát meg kellett erősíteni. Ennek következtében Pancsova és Sztarcsova között egy erődítményt építettek, 500 ember befogadására; négy ágyúval volt fölszerelve és kellő élelmiszerrel is ellátták.

Üdvözlet Pancsováról (XIX. század vége)

A mehádiai völgyben történt ütközet után a török a Bánság területén folytatta a hadjáratot. Megtámadta Újpalánkát, Kubint és Pancsovát és mindhármat elfoglalta. Pancsován a török befészkelte magát és innen küldte szét portyázó csapatait, melyek az egész környéket elpusztították.
Innen intéztek váratlan támadást az 1788 október 17-én Tomasevácznál a Temesen átkelni akaró császári fősereg ellen is. Pancsovát visszafoglalandó, október 23-án gróf Nauendorf intézett támadást a török ellen, három hadosztály Wurmser huszárral, akik megrohanták az ellenség utóhadát, azt szétverték, mely alkalommal a török parancsnok Memich pasa is halálos sebet kapott. A törökök ennek következtében kivonultak Pancsováról, előbb azonban a várost felgyújtották, amikor ismét minden elpusztult. 1789-ben az ellenségeskedés megkezdése előtt újból elrendelték, hogy Pancsovát megerősítsék és Jabuka, Pancsova, Kubin és Újpalánka fedezésére 6 zászlóalj gyalogságot és 20 lovas századot vezényeltek ki.

[szerkesztés] Pancsova mint szabad város

A belváros este

1792-ben mozgalom indult meg, hogy Pancsovát önálló várossá alakítsák át, mire Urbán József kocsigyártó és Rusovics Nikola kereskedő Bécsbe utazott, honnan 1794 február 1-én azzal az örvendetes hírrel tértek vissza, hogy kérelmüket a császár kegyesen fogadta és teljesíteni ígérte. És csakugyan I. Ferenc király Pancsovát 1794 február 5-én önálló várossá (Freie Communität) emelte, azzal a kötelezettséggel, hogy a megállapított adómennyiségen kívül a maga köréből egy honvédelmi hadosztályt is alakítson. Ez évi február 28-án kinevezték Pancsova önálló város első magistrátusát. A magistrátus a következő tisztviselőkből állott: polgármester, két tanácsos, egy syndicus (meghatalmazott) egy rendőrségi és gazdasági segéd és egy napidíjas. Az első kinevezett tisztikar a következő volt: polgármester: Bongrad százados, syndicus: Lehner, ülnökök: Urbán és Rusovics; a többi hivatalnokok felerészt németek, felerészt szerbek voltak. A magistrátusnak kötelessége volt a rend fenntartására, a köztisztaságra és közbiztonságra ügyelni, a hagyatékokat letárgyalni, az árvavagyonokat kezelni, adókat kivetni és beszedni és polgári perekben, mint elsőfokú bíróság ítélkezni.
A polgárság június 11-én Csernely tábornok kezébe tette le a császár iránti hűségesküt.

[szerkesztés] Katonai hatóság

Pancsova nem sokáig örülhetett városi önállóságának, mert 1801 február 28-án katonai hatóság alá rendelték.
A pancsovai polgári lövölde építésére a hatóság 1814 augusztus 23-án adott engedélyt. A polgári lövészegyesületnek pedig az évi december 16-án külön lőteret engedélyeztek.

[szerkesztés] A szerbek a németek ellen

A bánsági szerb lakosok egy része – mert követeléseiket nem teljesítették – nagyon elkeseredtek és így könnyű volt őket néhány izgatónak arra csábítani, hogy a németeket, kik gazdagságuk miatt úgyis mindig szálka voltak a szemükben, leöljék vagy pedig kikergessék és saját külön területet alkossanak maguknak. E szándékkal bizottságok alakultak és csak a kedvező pillanatra vártak, hogy tervüket végrehajtsák. Az első támadásnak Pancsován kellett volna megtörténnie. Az előre megállapított terv szerint 1807 május 28-án, az úrnapi körmenet alatt akarták a fegyvertelen népet megtámadni és legyilkolni. Ez lett volna a jel az általános lázadásra. Ez a terv azonban nem sikerült, mert az összeesküvők egyike előző napon délután 3 órakor a pancsovai ezredes előtt felfedezte, ki a szükséges intézkedéseket azonnal megtette. Az úrnapi szokásos díszőrségen kívül négy Benyovszky zászlóaljat, két század bánsági német határőrt és egy osztály lovasságot vezényeltetett ki és ezeket a környező falvakban szállásolták el. Ez az intézkedés, úgy látszik, a lázadók harcias kedvét lelohasztotta és a támadás elmaradt. A körmenet után sem történt semmi zavargás. A főkolomposokat azonban elfogták és a büntető bíróságnak adták át.

[szerkesztés] A 19. század első fele

Pancsova a XIX. század végén

Pancsova 1839-ben szabad katonai városként még a bánsági végvidékhez tartozott és a 12. német-bánsági ezrednek volt a főtisztikari helye. Lakosainak a száma 10.644, akik közül 2871 római katolikus, 7643 ortodox, 66 evangélikus, 14 református és 50 zsidó. Lakosai közül 174 kereskedő és kalmár, 351 pedig kézműves. Határa 13.450 hold 1519 öl. Búza-, marha- és fakereskedése igen élénk s a lakosok között máris észrevehető vagyonosságot szült. A végvidéki kincstárba évenként 9000 frttal adózik.[11]

A XVIII. század közepétől 1838-ig a selyemhernyó tenyésztés nagy lendületet vett Pancsován, ahol két selyemfonódát állítottak föl, azonban a Bánság selyemtenyésztése a negyvenes évektől kezdve tetemesen csökkent.

[szerkesztés] 1848–49-ben

A márciusi események a Délvidéken nem várt változásokat idéztek elő. A Duna mentén és Pancsován is legnagyobbrészt szerbek laktak, akik különféle okok miatt forrongtak, amihez még a határőrök nagy elégedetlensége is hozzájárult. Pancsovára 1848 március 18-án érkeztek meg az első hírek a bécsi és a pesti eseményekről, amelyek az ifjúság és a város értelmisége körében nagy izgatottságot idéztek elő.

Pancsován az első felelős magyar minisztérium kinevezésének a hírére a dolgok nem úgy történtek, mint másutt a szomszéd városokban, hanem alkalmasnak találták az időt arra, hogy a magyar minisztériummal követeléseiket elismertessék. A város oly határozatot hozott, hogy ezentúl mind belső mind külső ügyeiben hivatalos nyelvül a szerb nyelvet fogja használni. Április 8-án szerb küldöttség járt a miniszterelnöknél, hogy ismerje el a szerbek nyelvigényét és nemzetiségi önrendelkezési jogát. De ez nem történt meg s ezzel megkezdődtek a szerbek pusztításai.[12]

A karlócai nagy nemzeti gyűlés után, mikor a szerb vajdaságot kihirdették, Rajacsics Józsefet pedig pátriárkává és Suplyikácz ezredest az újonnan alakítandó vajdaság vojvodájává választották meg, a központi bizottság (glavni odbor) rendelkezésére Drakulics volt határőri főhadnagynak megparancsolták, hogy a Pancsován levő hadi készleteket foglalja el és Perlasznál vonja össze táborát. Pancsováról szintén nagyobb erősítést küldtek a perlaszi szerb táborba, amely július 15-én támadta meg a magyarokat; ugyanazon a napon, a melyen Rajacsics pátriárka Insbruckból Pancsovára érkezett.[13] A Pancsováról Nagybecskerekre vezető országúton a Temes folyó tomasováci hídfejét szintén megerősítették a szerbek, kiknek a tábora november elején 17.000 emberre és 80 ágyúra rúgott. Ezt a sereget a Pestre távozott Kiss Ernő helyettese, Vetter tábornok november 30-án akarta megtámadni, hogy a szerbeket Pancsováig visszaszorítsa és megsemmisítse, de ebben a sűrű köd megakadályozta.[14]

Perczel Mór

Suplyikácz szerb vajda és tábornok Pancsován 1848 december 27-én gutaütés következtében meghalt. Két nap múlva, december 29-én Kiss Ernő tábornok öt zászlóalj gyalogsággal, több század huszárral és 24 ágyúval megkezdte a szerbek egyik főfészke, Pancsova ellen a támadást. 1849 január 2-án, mások szerint 3-án a város előtt, a jabukai oldalon a dolog ütközetre került. A szerbeket Mayerhofer és Knityanin vezették, kik két órai heves és elszánt harc után Kiss Ernő támadását visszaverték, mire a magyar sereg Nagybecskerekre vonult vissza. Ezután Rajacsics pátriárka, a szerb vajdaság szervezésének lelke, Pancsováról Nagybecskerekre tette át székhelyét.[15] Perczel Nagybecskerek elfoglalása után május 6-án Pancsova ellen indult, a várost bevette és a szerbeket szétugrasztva, egy részüket a Dunán is átkergette.

[szerkesztés] Világos után – A 19. század második fele

Pancsova térképe 1855-ből

A szabadságharc nemsokára szomorú véget ért és megkezdődött az abszolutizmus kora, amely azonban Pancsován, mivel a kamarilla titokban hathatósan támogatta a szerbeknek a magyarok ellen irányuló törekvését, épen nem volt oly terhes, mint máshol.[16]

Ebben a korban jelentősebb esemény volt a fiatal császár látogatása, aki 1852 július 17-én időzött Pancsován.

Közigazgatási tekintetben e korban, sőt még a kiegyezés után is a katonai Határőrvidékhez tartozott Pancsova, egészen 1872-ig, a Határőrvidék föloszlatásáig, amikor törvényhatósági jogot nyert.

[szerkesztés] Ipar, kereskedelem

A selyemfonó

Az iparnak és kereskedésnek, különösen ez utóbbinak szintén már a hódoltság után nyomát találjuk. A kereskedést leginkább a szerbek űzték. Így 1742 szept. 6-án a tiszttartó a vett parancs értelmében a szerbek boltjait és borméréseit bezárta. 1743 aug. 1-én megengedték, hogy a szerbek és törökök, csak a város területén kereskedhetnek és csak török árukkal.
Ez időben Pancsova volt a környék a réz, fa és gabona kereskedésnek a középpontja. Ugyanis a közeli bányák réztermését idehozták, itt rakták hajóra és innen szállították Budára, Komáromba és még tovább. Amikor pedig Pancsován a pestis dühöngött, a rezet Becskerekre szállították és itt rakták hajóra. A fát a Felvidékről tutajokon a Dunán szállították Pancsováig, honnan fuvarosok hordták szét a Bánságba.

A sörgyár

1740 április 20-án Pancsova minden kedden tartandó heti vásár és évente négy országos vásár tartására nyert engedélyt.
A malomépítésről 1727-ben találunk adatot, melyet a kincstárral való huzavona után a község épített föl és Menz nevű izraelita vett bérbe, ki az őrlendő gabona vékája után 21 krt szedhetett. 1728-ban már sörfőző is volt Pancsován, melynek bérlője a sör hordóját 3 frt 30 krért adhatta.

A XVIII.-XIX. század fordulóján is a lakosság tekintélyes százaléka foglalkozott iparral és kereskedéssel. 1890-ben iparral foglalkozott 5132, kereskedéssel 1804, 1900-ban iparral 5035, kereskedéssel 1952, lakos. A nagyipart a városi gázgyár, a sörgyár, Graumann Henrik gépjavító, vas- és faárú ipartelepe, a malmok és a téglagyárak képviselték.

[szerkesztés] 20. század

Az I. világháború végével az SzHSz királyság része lett. 1918 és 1922 között a Bánáti bánság része, 1922 és 1929 között a Belgrádi kerület része, majd 1941-ig Belgrád város adminisztrációja alá tartozott.

A II. világháború alatt (1941–1944-ig) német közigazgatás alatt állt, a háború végétől Jugoszlávia része lett.

Az 1999-es jugoszláviai háború alatt NATO bombatalálatok érték a várost is. A város manapság jelentős vegyipari központ, ahol kőolajfinomító üzem található.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Címerek

[szerkesztés] Épületek

[szerkesztés] Képeslapok

[szerkesztés] Források

  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Budapest, Országos Monografiai Társaság, 1912.
  • Slobodan Ćurčić: Broj stanovnika Vojvodine. Novi Sad, 1996.
  • Bárány Ágost: Torontál hajdana. Buda, 1845.
  • Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
  • (Szerk.:) Baróti Lajos dr.: Adattár Délmagyarország XVIII. századi történetéhez. Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Muzeum Társulat, Temesvár, 1893-1900.
  • Szentkláray Jenő: Száz év Délmagyarország történetéből. Temesvár, 1882.
  • Fényes Elek: Magyarország mostani állapotja. 1840.
  • Gracza György: A magyar szabadságharcz története. Budapest, Lampel, 1894.
  • Magyar statisztikai közlemények 1900.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ a b c d Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
  3. ^ Bárány Á. Torontál hajdana, 12. old.
  4. ^ Bárány i. m. 140.
  5. ^ Hammer II. Griselini.
  6. ^ Kyrimi Ibrahim: Legbiztosabb út a városok és országok megismerésére
  7. ^ Török: Defterek I. 416.
  8. ^ Bárány, 31.
  9. ^ Bárány, 35.
  10. ^ közölte: Baróti Lajos dr. Adattár Délmagyarország XVIII. századi történetéhez, 2 kötet
  11. ^ Fényes Elek: Magyarország mostani állapotja, 1839. VI. k. 201. old.
  12. ^ 25 év Magyarország történetéből, III. 493.
  13. ^ orváth: Magy. ország függ. harczának tört. I. 371.
  14. ^ Rüstow: A magy. hadj. tört. I. 81, 83–84.
  15. ^ Rüstow: i. m. I. 202.
  16. ^ Csanád egyh. megyei tört. adattár, I. 577.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök