Pacsér

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Pacsér
Пачир
Pačir
A falu főutcája a katolikus templommal
A falu főutcája a katolikus templommal
Table separator.png
Pacsér címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Észak-Bácskai
Község Topolya
Rang Falu
Terület 76,8 km²
Népesség (2002)
  • 2948 fő
Irányítószám 24342
Körzethívószám 024
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Pacsér (szerbül Пачир / Pačir, németül Patschir) a Telecskai dombság északi lankáin, a Bácsér-patak partján terül el, Bajmok és Bácskossuthfalva között, Szabadkától 31 km-re dél-nyugatra. Tengerszint feletti magassága 103–112 m.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1910: 5052 lakosából 3208 magyar, 1439 szerb, 246 német 153 horvát
  • 1991-ben 3309 lakosából 2169 magyar, 736 szerb, 150 jugo, 99 bunyevác[1]
  • 2002-ben 2948 lakosából 1766 magyar, 864 szerb, 68 bunyevác, 55 jugoszláv, 45 horvát, 29 cigány[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Az első írásos dokumentumban Pacher néven említik mellyel 1409-ben találkozunk. Csak valamivel később kapta a Pachyr, majd végül a Pacsér nevet.

[szerkesztés] Története

Már az 1409. évi Rég, Bakoch és Chamokla határjárásában mint szomszéd helységek említve vannak Páris, Vanna, Pachér és Szentmárton Bodrog vármegyében. 1462-ben Mátyás király az akkor Csongrád vármegyéhez tartozó Bajmokot és egész környékét, így Pacsér falut is anyjának, Erzsébetnek adományozta, hogy annak udvartartása díszesebbé lehessen.
Egy 1481. évi okmány szerint Mátyás király Bodrog vármegyei Boroth, Báál, Kakuch, Apátitelke és Pacsér nevű birtokokat, melyek azelőtt Borothi Bíró György birtokai voltak, Markos Péter és Marhártszántói Jánosnak adományozza. 1504-ben Pacsért ismét Bodrogban említik.

[szerkesztés] 16.–18. század

1509-ben Török Imre birtoka lett, aki kúriát emeltetett. A török korszakot megelőző, illetve a török időkből a magyar, illetve török adólajstromokból tudunk létezéséről (1520., 1580., 1582., 1630., 1670., 1678.). Átlagban 16 házával a kisebb falvak közé tartozott. A török időszakban, valamint a kuruc korszak után elnéptelenedett, és csak pusztaként emlegették (Nagy- illetve Kis-Pacsér pusztaként). 1726-tól a Krivaja völgyében meghúzódó kincstári pusztát zombori pásztorok birtokolták, közülük néhány család először ideiglenes pásztorszállást, majd később állandó és családi tartózkodásra is alkalmas házat épített magának. Az 1750-es években szlavóniai határőrök is kaptak itt bérleti jogot.

1763-ban Cothmann Antal kamarai elnök Pacsérról mint a legnagyobb és legértékesebb (1000 forint értékű) bácskai kamarai pusztáról tett említést. Zombor város elöljárósága biztatta a letelepülni szándékozókat, ugyanis a kincstárral 1766-ban szerződést kötött Pacsér határának benépesítésre. A szerződés szerint Zombor köteles volt három év alatt 40 családot a pacséri völgybe telepíteni. Ez meg is történt, és az 1770-es évek elején a falu már 35 telkes gazdával és 45 házzal szerepelt a vármegyei adójegyzékben.
1775-ben szerb pásztorok érkeztek a településre és 44 lakóházuk volt. 1777 elején az itt lakó szerbek minden engedély nélkül templomot építettek. 1786-ban Ürményi kamarai adminisztrátor meghagyja a vármegyének, hogy a pacséri szerbeket Szent-György napjáig úrbérileg el kell rendeznie.

Csak úgy mint Bácskossuthfalvát, Pacsért is hosszú ideig a nem, illetve később a betelepítendő vidékek közé sorolták. 17831786-ban azonban megtört a jég, amikor mintegy 1000 nagykunsági református vallású magyar érkezett Kisújszállásról. Bodor Antal szerint a faluba települő kisújszállásiak mellett törökszentmiklósiak is jöttek.[2] Az idetelepülők lelkészt és tanítót is hoztak magukkal, és 1789-ben már felépült a református iskola.
A telepesek azonban elégedetlenek voltak. A földet túl rossz minőségűnek találták. 1788 november 12.-én 110 miskolci család el is költözött, majd 1791-ben csak szigorú tiltás mellett marad helyben a többi család. A kamara, hogy csillapítsa a kedélyeket még ez évben jóváhagyta a református templom építését, amely köré 1797-ben cinterem, 1810-ben pedig kőtorony épült. 18331835 között épült fel a ma is meglevő református templom.

Egykorú levéltári adatok szerint a XVIII-XIX. század fordulóján tizenhárom megyei főtisztviselő (alispán, főszolgabíró, táblabíró stb.) bérelte a kamarától Pacsér határát; majd 1801-ben a kamara eladásra kínálta a birtokosoknak az általuk bérelt földeket s ők a lehetőséggel élve 108.000 forintért megvásárolták a kb. 11.000 hold (egyes források szerint 19.000 hold) kiterjedésű birtokot, amelyet nem osztottak fel egymás között, így a birtok osztatlan egészként ún. nemesi komposszessziót (birtokközösséget) alkotott. Fényes Elek 1851-ben kiadott „Magyarország geographiai szótára” c. munkájában „Pacsér” címszó alatt az alábbiak szerint sorolja fel a földesurakat:

Ódry, Pocskay, Mészáros, Császár, Szucsin, Rezsny, Kászonyi, Koronay, Horváth, Huszár, Matyasovszky, Polyák, Vojnics.

A közbirtokossághoz – amint az Pocskay Sándor táblabírónak adományozott latin nyelvű donációs oklevélben olvasható részletes birtokleírásból kitűnik – szántó, rét, legelő, kaszáló, szőlő, gyümölcsös, halastó, halastóhoz szolgáló csatorna és árok, juhászat, italmérés, húskimérés, malom stb. tartozott. A birtokleírás egyes elemeit megtalálhatjuk a későbbiekben említett Szucsics-féle végrendelet hagyatéki leltárban is.
Az első közbirtokosok közül a pacséri birtokkal együtt a „de Pacsér” (pacséri) előnevet is megkapta pl. az Ódry, a Pocskay, a Mészáros, a Császár, a Szucsics-, későbbiekben pedig az eredeti birtokszerzők közé nem tartozó Tocsek és a Csillaghy család is. A Vojnics család megtartotta a „bajsai” előnevet, a Kászonyi család pedig – a korábban megszerzett „tolcsvai” előnév mellett – ettől kezdve a „tolcsvai és pacséri” előneveket viselte.

[szerkesztés] 19. század

A református templom

A katolikus vallású birtokosok magukkal hozták katolikus vallású magyar és bunyevác cselédségüket; ők alapították meg a katolikus plébániát és 1824-ben templomot is építettek. Az új birtokviszonyok 1867-ig nem sokat lendített a falu gazdaságán, de a kiegyezés után Pacsér feléledt. A nagy földbirtokosok támogatásával kikövezték a nemzetközi utat, két vasútállomás épült, és elsősorban ez utóbbinak köszönhetően a település bekapcsolódott az egyre dinamikusabban fejlődő Magyar Királyság gazdasági életébe.

Pacsér községnek 1848 előtti időből két címerpecsétje ismeretes. Az elsőn egy húsvéti bárány zászlóval (ez a lakosság kunsági eredetére mutat) felette korona, alatta három egymás mellett levő halomból 3–3 kalász emelkedik ki. Körirata: „Sig. Poss. Batser. 1790.” A másik ugyanazon képpel, de a következő körirattal: „Bacser Helység. 1836.”

Heksch „Die Donau” című munkája szerint egy Kalmár István nevű pacséri születésű pesti hivatalszolga új vallásos eszmékkel foglalkozva, 1854-ben Pacsérra toloncoltatott s itt alapította az addig még ismeretlen nazarénus vallási szektát.

A század közepétől fejlődésnek indult a mezőgazdaság. Az 1870-ben végrehajtott tagosítással eltűntek az ugarföldek és a legelők, áttértek egy korszerűbb földművelésre. A gazdaság fejlődésében nagy szerepet játszott a Szabadka-Bácsszőlős vasútvonal megépítése 1869-ben, ami a pacséri határ nyugati részén keresztül vezetett, majd 1895-ben a Bajmok-Bácskossuthfalva közlekedési útvonal kiépítése is amely a falu közepén megy át, és végül a Szabadka-Cservenka útvonal létrejötte is.

[szerkesztés] 20. század

A főutca madártávlatból

1908-ban a hódsági vasútvonal kiépítésével, ami a falu keleti részét érintette, Pacsér valóságos vasúti csomópontnak számított a dinamikusan fejlődő éveiben. Az iparos műhelyei mellett, – amelyek külföldre is szállítottak – a faluban malom működött, két szóda víz gyáros, két szövetkezet amelyek tejfelvásárlással foglalkoztak, és alkoholgyár ami egészen Budapestre és Bécsbe is szállította termékeit.

1918-ban megtört a fejlődés lendülete, az addig Magyarországhoz tartozó település az SZHSZ része lett. A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Topolyai járásához tartozott. Ezt a törést a falu napjainkig nem tudta kiheverni. Gazdasági és ezáltal kulturális, politikai élete is egyre jobban visszaesett és mára a szakadék szélére került a nagy múltú, valaha virágzó bácskai falu.

1941-ben újra Magyarországhoz került. Az április 11-én a bevonuló magyar katonaság állítólag 16 vagy 82 helybeli szerb polgárt legyilkolt. Később a háborús bűnöket kivizsgáló bizottság 11 helyi magyar polgárt talált bűnösnek ebben, akiket rögtönítélő bírósággal halálra ítéltek. Az ítéleteket végrehajtották.
1944. őszén a partizánok bejövetele után megkezdték az emberek összegyűjtését, helybelieket és vendégmunkásokat egyaránt. Tömegesen hurcolták őket Bajmokra. A pacsériakat egy iskolában tartották fogva. 15-ös csoportokban vitték őket kihallgatásra, akiket később kivégeztek, azok neveit feljegyezték. A tömeges kivégzéseket a Bajmok felé vezető úton hajtották végre a 8.Vajdasági Brigád 3. zászlóaljának katonái. A három tömegsírt később akácerdő telepítésével leplezték. A pacséri áldozatok száma kb. 200.[3]

[szerkesztés] Napjainkban

A második világháborút új gazdasági rendszer követte. Az egykor jelentős kisipar eltűnt a faluból, viszont téglagyár épült, építőipari vállalat alakult. Megindult még két másik vállalkozás, a kelmefestés és a hordógyártás is, azonban ezek kudarcba fulladtak.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  • A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza., Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka 2003.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest 1914.
  3. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök