Péterréve

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Péterréve
Бачко Петрово Село
Bačko Petrovo Selo
Peterreve 8.png
A főutca télen
Table separator.png
Péterréve címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Dél-Bácskai
Község Óbecse
Rang Falu
Terület 123 km²
Népesség (2002)
  • 7318 fő
Irányítószám 21226
Körzethívószám 021
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Péterréve (szerbül Bačko Petrovo Selo / Бачко Петрово Село) vagy népnyelven Pecelló, a Tisza mentén elterülő bácskai falu, amely közigazgatásilag Óbecséhez tartozik. A tipikusan alföldi jellegű település valamivel több, mint 600 hektáron fekszik, határát pedig 11,609 hektár földterület képezi. Az utóbbi évtizedekben egyre fogyatkozó lakosság száma ma már alig több mint 7000.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1991-ben 7958 lakos, 5975 magyar 1343 szerb, 255 jugo., 220 cigány[1]
  • 2002-ben 7318 lakos, 5175 magyar, 1567 szerb, 243 cigány, 80 jugo.[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Első írásos említése egy 1092. augusztus 25-én kelt oklevélben szerepel, a tihanyi apátság birtokaként. A kalocsai érseki urbárium adatai közt a falu 1543-ban Petrovoszelló néven szerepel. A török defterek feljegyzéseiben a szegedi nahijéhez tartozó települést 15481550 között több szláv néven említik (Petrovcse, Péterint, Peterin, Petrin) ami arra utal, hogy a falunak szerb lakossága lehetett. Írásos dokumentumokban előforduló nevek:[2]

  • Peterrewe
  • Peturreu
  • Peturrewy
  • Péterin
  • Petrin
  • Petrovosello
  • Petrovoszelo
  • Petrovoszelló
  • Bácspetrovoszello
  • Bácspéterréve
  • Petrovo Selo
  • Bačko Petrovo Selo
  • Bačko Petrovoselo

A XIX. század végén törvénnyel véglegesítették a helységneveket. Ekkor a magyar változat vált hivatalossá, és ez volt érvényben az I. világháború végéig. Ezt követően az országhatárok módosulásával a falu hivatalos neve is változott. Ma a Bačko Petrovo Selo a település hivatalos neve, de engedélyezett a helységnév táblákon és magyar szövegben a magyar változat – Péterréve – használata is.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] A 13. századig

A fő utca a katolikus templommal

A falut mint Tisza menti települést 1092. augusztus 25-én, Szent László király oklevelében említették először: ...Peterreus iuxta Tyza cum portu. Az oklevél a tihanyi apátság birtokai között sorolta fel.

A fentiekből kitűnik, hogy a falu története több, mint 900 évre nyúlik vissza. A régészeti ásatások és a feltárt leletek tanúsága szerint azonban már ennél jóval korábban, Kr.e. 3000-4000 évvel is éltek itt különböző népcsoportok. Az 1960-as évek végén, 70-es évek elején a Csík-patak partján végzett ásatások újabb kő és bronzkori veremlakásokat, tárolóvermeket, agyagedényeket, pala és kőszerszámokat hoztak a felszínre. A későbbi korok feltárásai során Péterréve területén szarmata edényeket és fegyvereket találtak, melyeket a becsei Múzeumban őriznek.

A XIII. század közepén IV. Béla király uralkodásának idején a Magyarországon végigsöprő tatárjárás ezen a vidéken is megtette pusztító hatását, a lakossága elpusztult. Ennek ellenére 1247-ben, Pongrác gróf Tisza melletti birtokait számba véve, említettek egy Halász nevű falut, mely „ott van, ahol a Harangod folyó Morotvába szakad, mely Péterréve felől jön”.

[szerkesztés] A 14.–15. század

Péterrévei képeslap

A XIV. század végétől az előrehaladó török hódítás ellen szervezett harcokban a szerbekkel együtt a magyarok is részt vettek. A közös hadviselés mellett jellemző, hogy birtok ajándékozások révén egy–egy földterület többször cserélt gazdát, így Péterréve is különböző hűbérurak tulajdonába került – 1412-ben Brankovics György Péterrévét Perlekkel és Asszonyfalvával együtt megkapta. Brankovics nem sokkal később, 1440-ben elzálogosította, egyes források szerint 1441-ben pedig rokonának, Birinyi Pálnak ajándékozta.

Egy 1522-ből származó tizedjegyzékben még szerepel a település neve, s az is, hogy a dézsmabúzát bizonyos Kustár Tamás szérűjén tárolták, s a bácsi várba vitték.

Az észak felé nyomuló török hadak elől a lakosság elmenekült; elnéptelenedett a vidék, így Péterréve is. Az 1526-ban bekövetkezett mohácsi vész után rövidesen Magyarország jelentős része török uralom alá került. A falu a hódoltság alatt is lakott volt, ugyanis a Szegedi náhije 1590-ben Petrovoselót 9 adózó házzal említette. Ebben az időben költözhetett ide egy Petar Tašin nevű halász, akit a helybeli szerbek a falu névadójának tartanak (bár a korábbi századokban a Péterréve helységnév szerepelt az írott forrásokban).
A kalocsai érseki urbárium adatai közt a falu 1543-ban Petrovoszelló néven szerepelt, a török defterek feljegyzéseiben a szegedi nahijéhez tartozó települést 15481550 között több szláv néven említik (Petrovcse, Péterint, Peterin, Petrin) ami arra utal, hogy a falunak szerb lakossága is lehetett.

[szerkesztés] A 17. század

Római katolikus templom

1690-ben a török által készített határtérképen Mohol alatt két települést jeleztek, Staro Petrovoselót és ez alatt Petrovoselót templommal. 1698-ban jelentős számú szerb menekült érkezik. A szerb lakosság szervezett betelepítése már 1690-ben megkezdődött, amikor a III. Arsenije Čarnojević pátriárka által vezetett bevándorlók közül többen ezen a vidéken találtak új otthont.

Az 1697-es győztes zentai csata és az 1699-es karlócai béke után Magyarország felszabadult a több mint másfél évszázados török uralom alól. Ezután jelentős változásokra kerül sor a Tisza mellékén is.

[szerkesztés] A 18. század

II. Lipót császár az ország határainak megerősítése céljából 1702-ben létrehozta a Tisza menti határőrvidéket. A betelepült, katonáskodó szerbeknek kiváltságot biztosított szolgálataikért. A határőrvidék megszüntetése után többen tovább vándoroltak e vidékről. 1750-től Mária Terézia rendeletével a Tisza menti helységek Bács vármegyéhez kerültek, és Tisza korona–terület néven külön közigazgatási egységet alkottak. Ehhez a területhez tartozott Péterréve is.

A rendelkezésre álló források szerint az 1700–as évek közepétől néhány évtized alatt újra benépesült a Tisza melléke. Több hullámban érkezett a betelepülő magyar lakosság. Péterrévére 1755–ben 150 család érkezett. Az ide költözők nagy része azonban tovább települő volt. Ezek a családok a török hódoltság idején többször vándoroltak vagy menekültek egyik helyről a másikra. Éppen ezért néprajzi szempontból nem képeznek egységes csoportot, a különböző tájak szokásai és hagyományai keverednek egymással.

A Mindszentek plébániatemplom belülről

Péterréve iparosainak számáról 1771-ből van az első adat, mely szerint a kerületben működő 201 iparosból mindössze 26 céhbeli mester volt négy településen (Kanizsán, Zentán, Péterrévén és Szenttamáson).
Az 1770-es években, amikor a szerb lakosság tömegesen vándorolt el a sajkás kerületekbe és a torontáli határőrvidékre, helyére magyar lakosság települt; Bodor Antal szerint a Jászságból, Heves, Hont és Nógrád megyéből.[3][4] Az itt lakó katolikus magyarok számára csak 1772-ben építették fel a nádtetős, vert falú templomot. Az iskola 1774-ben, a lelkészlak 1777-ben készült el, a pravoszláv templommal egy időben. A katolikus hívek a gyenge, vert falú templom helyére 1805-ben építették fel a ma is meglevő, tartósabb anyagból készült Mindenszentek-templomot.

[szerkesztés] A 19. század

A XIX. század utolsó negyedében megindult a falu fejlődése. A lakosság nagy része a község 20.150 holdnyi határában állattenyésztéssel és földműveléssel foglakozott, de mind nagyobb szerepe lett az itt lakók életében a kereskedelemnek, amely szorosan kapcsolódott a tiszai hajózáshoz.

Péterréve címeres pecsétje (1904.)

Az első céhek 1815-ben alakultak. 1886-ban megkezdi működését az Iparos Egyesület, majd 1895-ben az olvasókör, melynek hagyományait a helyi népkönyvtár folytatja. Ekkor már a falu bankintézettel, postával és távíróval, szikvízgyárral, téglagyárral rendelkezett, a helyi zsidóság több kisebb gyárat tartott fent.

A kiszárda épülete

1854-ben a falu egyharmada leégett, a katolikus templom épülete is megrongálódott. A tűzveszély elkerülése vagy enyhítése végett 1883-ban megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület.
A századfordulóra megépült a falu számos, településképet meghatározó épülete, köztük 1891-ben a zárda. A zárda épülete hadikórházként is működött: a nővérek 143 sebesültet fogadtak be és ápoltak itt.

1889-ben megépült a falut átszelő vasútvonal.

[szerkesztés] A II. világháború

A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság 3 embert talált bűnösnek az 1941-es eseményekkel kapcsolatban, valamint további 5-öt, az 1942-es események miatt annak ellenére, hogy nincs adat sem a bevonulás körül sem pedig az 1942-es megtorlással kapcsolatban számottevő péterrévei bűnökről a magyarok részéről.

A Vörös Hadsereg 1944. október 8-án érte el Péterrévét és két nappal később megalakult a helyi Ideiglenes Népfelszabadító Bizottság. Október 13-án albizottság alakult a háborús bűnök és károk kivizsgálására. 1944. október 17-én bevezették a katonai közigazgatást, így megkezdődhetett Péterrévén is a megtorlás. Két nyilvános kivégzés volt, sokan munkatáborba kerültek. Ezt követte 1945-ben a magyarok többségének vagyonelkobzása.
1954-ben partszakadás következtében a Tisza parton sok ember holtteste került elő, akiket tarkón lőttek. A hozzátarozók többet felismertek, de a rendőrség szétzavarta a népet, majd az éjszaka folyamán a cigányokkal elásatta a tetemeket.

A péterrévei áldozatok száma Mészáros szertint 360 fő körül lehet,[5] Cseres könyvében egy pap adatgyűjtése alapján ez 600 körüli.[6]

[szerkesztés] Péterréve ma

A XX. század kilencvenes éveinek elején Péterrévét a Vajdaság legnagyobb falvaként emlegették, azonban az 1990-es a lakosság száma folyamatosan csökkent. Napjainkban a faluban a régi gyárak közül csak a téglagyár működik, és néhány magánkézben lévő vállalkozás.
A lakosság etnikai összetétele kisebb–nagyobb mértékben többször módosult, emellett a XIX. század második felére kialakult jelentős magyar többséget megőrizte, még ha arányaiban az utóbbi évtizedekben a magyarság rovására változott is.

[szerkesztés] Vallás

[szerkesztés] A Mindenszentek római katolikus templom

Századeleji képeslap a templommal

A templom 1805-ben épült, s ma is áll. Alapterülete 22x7 öl (41,25 x 14,25 m), magassága 10,5 m. Feltehetően 1805. szept. 21-én, Kováts János esperes vizitációja során lett felszentelve, de erre utaló pontos adatokat eddig nem sikerült feltárni.
1854-ben hatalmas tűzvész pusztított a faluban, melyben a templom is leégett. Nagy áldozatok és a hívek odaadó munkája árán sikerült újjáépíteni.
A torony eredetileg csak 4 öl magasságúra épült s négy harang volt benne. Mostani magassága az 1940-es évek elején felállított új toronysisakkal és kereszttel együtt 41 m, s három harangja van.

A templom homlokzatát 1937/1938-ban felújították, 1941/1942-ben pedig elkészült a belső festés. A barokk mennyezetfreskókon Szent Imre herceg, a magyarok Nagyasszonya, Szent István megkoronázása és Szent László képe volt látható.

[szerkesztés] A Szent Imre római katolikus kápolna

Az elmúlt század harmincas éveiben a lakosság létszámának gyarapodása folytán kicsinek bizonyult a meglévő templom. Így a múlt század 40-es éveiben a vasútállomás közelében két lakóház összekapcsolásával egy kápolnát létesítettek, melyet Szent Imre hercegről neveztek el. Kezdetben vikáriaként, később, Holló András plébános idehelyezése után önálló plébániaként működött.
Az 1980-as évek derekán az eredeti épületet lebontották, s helyén új, korszerű kápolnát emeltek.

Háromalakos oltárképét Skrabány Viktor óbecsei festőművész festette. A közel 2,5 m magas képen a templom névadója, Imre herceg látható édesapja, Szent István király és Gellért püspök társaságában. A keresztút fafaragásos stációi Kalocsán készültek.

[szerkesztés] A Szent Miklós pravoszláv templom

A pravoszláv templom

A falu legmagasabb pontján áll a Mária Terézia uralkodása idején, 17771780 közt épült bizánci stílusú pravoszláv templom. Védőszentje Szent Miklós, templombúcsúja minden év május 9-én (a Gergely-naptár szerint május 22-én) van. A templomépület 35 m hosszú, 13 m széles, a torony 35 m magas. A templom ikonosztázát 17921793-ban a kor ismert festője Teodor Ilić Češljar festette. Munkáját nem tudta befejezni, Péterrévén érte a halál 1793-ban. Az ikonosztáz 57 kisebb-nagyobb ikonból áll. Ezek egy részét maga Češljar festette. Az eredeti képek sok helyen sérültek, restaurálás után olykor csak töredékekben maradtak fenn.

[szerkesztés] A Szentkút

Péterréve határában, a topolyai út mentén, nem messze a Csík folyócska kiszélesedett részétől áll egy rendezett, parkosított terület. A fákkal, bokrokkal szegélyezett bejárat a Szentkúthoz vezet, melynek vizétől testi bajaikra gyógyulást. A Szentkút gyógyító hatásáról régóta beszélnek. Írott feljegyzések a XIX. század végéről maradtak fenn, de igazi kegyhellyé csak a XX. század hetvenes éveiben vált. Ekkor épült fel a helyi hívek munkájával és adakozásából a Mária mennybemeneteléről elnevezett kápolna, majd a 80-as évek során a mintegy 6 hektár területen elterülő kolostor és a hozzá tartozó gazdasági épületek.

[szerkesztés] Oktatás

[szerkesztés] A Kiszárda

A Kiszárda épülete a XX. század első évtizedében épült, gyönyörű kupolás épület. Homlokzatát a monarchia korának jellegzetes anyagával, sárga színű, igen kemény Klinker-téglával burkolták. Kovácsoltvas kerítése, enyhén ívelt ablakai, sarokra nyíló, lépcsős bejárata kisebb kastélyra emlékeztet. Négy tanterem és lakás volt benne. Megépítésekor igen korszerű, világos, egészséges épület volt. Kezdetben csak leányiskolaként működött. Ma a helyi iskola és a becsei iskoláskor előtti intézmény közös tulajdonát képezi. 1978. óta üresen áll. Egyik szárnyát úgy-ahogy felújították. Ebben egy óvodai csoport működik, míg az épület többi részét kikezdte az enyészet.

[szerkesztés] A Nagyzárda

A Nagyzárda

Az 1891-ben felépült Nagyzárda ma is működő iskolaépület. Többszöri jelentős felújítás után ma 16 tanteremmel és tornateremmel rendelkező, viszonylag jól felszerelt, a mai követelményeknek megfelelő iskolának számít, ahova a helyi alsó tagozatos tanulók járnak.
A főbejárattól kissé északabbra a tetőtérből egy ívelt fülke emelkedik ki, amelyben a gyermekét ölében tartó Mária szobra áll. A kommunizmus időszakában igen gyakran le akarták bontatni. Egy 1985-ben végzett nagy felújítást is csak úgy tudott sértetlenül megúszni, hogy a helybeli érintettek és a felújítást irányító építésvezető az állványzat labilitására hivatkozva folyton halogatták a bontás megkezdését, majd a legmagasabban fekvő falrészek festése után azonnal visszabontották az állványokat.

1920-ban valamennyi, korábban elsősorban felekezeti irányítás alá tartozó iskola állami hatáskör alá került. Ily módon az egyházak formálisan kivonultak ugyan az iskolák irányításából, ám továbbra is igyekeztek megőrizni befolyásukat. Míg az egyházi irányítású iskolák igazgatói feladatait a mindenkori plébános látta el, az államosítást követően képesített tanügyi munkások kerültek az igazgatói székbe.

A Samu Mihály Általános Iskola a Nagyzárda épületében

1955-ben az óbecsei járási népbizottság döntése értelmében a községben működő iskolák mindegyike valamelyik helyi kommunista harcos nevét vette fel. Így Péterréve iskolája a falu szülöttéről, Samu Mihályról kapta a nevét, amelyet az egyik becsei iskolával együtt mai napig visel.

1985-ben egy nagyszabású iskolafelújító akció keretében teljesen felújították a Nagyzárda épületét. Vízvezetéket, központi fűtést kapott, kicserélték a nyílászárókat, felújították a homlokzatot. 1994-től napjainkig évente történnek jelentős beruházások. Új vizesgóc épült, lecserélték a százéves deszkapadlókat, felújították a lépcsőházat, kétszer átfestették a belső tereket, egyszer a homlokzatot, felújították a tetőzetet, s lecserélték az elöregedett bútorzat és berendezés jelentős részét, folyamatosan vásárolnak tanfelszerelést.

[szerkesztés] Egyébb oktatási intézmények

A két háború közötti időszakban Péterrévén 8 belterületi és két tanyasi iskolaépületben folyt a tanítás. Az 1855-ben felépült Kisiskolában három tanterem és egy tanítói lakás volt. Két váltásban 6 tagozat számára volt itt hely. A XX. század hetvenes éveinek végén árverés útján került magántulajdonba majd lebontásra. Helyén lakóházak épültek. Az 1858-ban épült központi iskolát a második világháború után lebontották. Helyén alakították ki a központi parkot, és emlékművet állítottak.

Ma is áll a pravoszláv templom melletti két szerb iskola épülete. Mindkettőben 1978-ig volt tanítás szerb és magyar nyelven összesen hat tagozat számára. Ezenkívül mindkét épületben két-két tanítói lakás is volt. Egyiket lakóházzá alakították át, s tulajdonosa megvásárolta. A másik igen leromlott állapotban használaton kívül áll. 1995-ben a péterrévei Pravoszláv Hitközség visszavásárolta, de máig nem sikerült neki igazi rendeltetést adni, sem pedig felújítani. Az épületben lévő két tanítói lakásban azonban még mindig laknak.

A főutcán lévő harmadik, valaha igen szép, villaszerű iskolaépület tulajdonosa és használója a Becsei Népkönyvtár péterrévei fiókja. 1978-ig jártak ide első és második osztályos diákok. Két tanteremben 4 tagozat fért el. Tanítói lakásában ma is egy nyugalmazott tanítónő lakik. 1996-ban került át elbirtoklás útján a könyvtár tulajdonába.

Az ún. Kelemen-iskola épülete többszöri felújítást követően ma jól felszerelt óvoda. Két iskoláskor előtti csoportnak ad helyet délelőtti váltásban. Tanítói lakásának helyiségeiben az óvoda konyhája van.

A tanyán élő diákok számára a század elején felépült és a 60-as évekig működött két tanyasi iskola is.

Az ötvenes évek legvégén megépült a Makádi-telepen lévő iskola, ahova elsős és másodikos tanulók jártak. 1978-ban a polgárok összefogásából (helyi járulékból) megépült az új, korszerű iskola, ugyanakkor a központon kívüli ún. „kültelki” iskolákban megszűnt a tanítás.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  • A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka 2003.
  • Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. - Budapest 1914.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Gyetvai Péter: Kishegyes lakóinak származási helye születési anyakönyvek adatai alapján. Hungarológia Közlemények XVI:60. 939-1039., 1984.
  • Iványi István: Bács Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. I-V., Szabadka 1991.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Történelmi Levéltár Zenta
  3. ^ Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra, Budapest 1914.
  4. ^ Gyetvai említést tett egy későbbi, újabb, nagyobb beköltözésről. Szerinte 1776-ban Péterrévére 16 család jött, többségük Kiskundorozsmáról. Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület telepítéstörténete. I-III., Kalocsa 1992.
  5. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
  6. ^ Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Budapest, Magvető kiadó, 1991.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök