Oromhegyes
Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Трешњевац
Trešnjevac
  
| |
| Hivatalos? | 
|
| Használatban van? |
|
| | |
| Tájegység | Bácska |
| Körzet | Észak-Bánsági |
| Község | Magyarkanizsa |
| Rang | Falu |
| Terület | 43,87[1] km² |
Népesség
|
|
| Irányítószám | 24426 |
| Körzethívószám | 024 |
| | |
| A térképen:
| |
Oromhegyes (szerbül Трешњевац / Trešnjevac) Szerbia északi részén helyezkedik el 102 méter tengerszint feletti magasságon. Közigazgatásilag Magyarkanizsa községhez tartozik, amely határterületet képez a Magyar Köztársasággal.
A Magyarkanizsa-Zenta regionális úttól 3 km fekszik, aszfaltozott út köti össze Tóthfaluval, Orommal és Szabadkával.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Népessége
- 1948-ban 2542 lakos
- 1961-ben 2357 lakos
- 1971-ben 2304 lakos
- 1981-ben 2135 lakos
- 1991-ben 2028 lakosából 1953 magyar, 32 szerb[2]
- 2002-ben 1868 lakosából 1797 magyar, 25 szerb[2]
[szerkesztés] Nevének eredete
Nevét a bácskai löszfennsíkon kiemelkedő Orompartról kapta. Kezdetben Kishegyes, de mivel már létezett egy ilyen nevű település Oromhegyesre változtatták. Levéltárban fellelhető névváltozatai:[3]
- Siposfalva
- Tetőhegyes
- Kishegyes
- Senćanski Trešnjevac
- Uzunovićevo
[szerkesztés] Története
A mai Oromhegyes területe már az őskorban lakott hely volt, amit a csiszolt kőkorszaki leletek is bizonyítanak, amelyek az Általános Iskola építésekor kerültek elő. Az első településre vonatkozó okirat 1271-ből származik, vagyis Fel-Adryanra, Felső-Adorjánra vonatkoztatható, amely már búcsújáró templommal és kolostorokkal is rendelkezett (valószínű a mai település elődje).
[szerkesztés] A település létrejötte
A mai falu kialakulása az 1848/49-es forradalom leveréséhez kötődik. A szóbeli hagyományok szerint Magyarkanizsa város legelőjéből Rózsa Sándor szétszéledt bandája telkeket szakított ki, majd pedig két szerb kisnemes (Sipos és Zákó) földterületeiket kimérették telkeknek és azokat olcsón eladták. A Sipos nevű kisbirtokos 6 lánc szántóföldjét és szőlejét adta el házhelyeknek, majd ezekre kezdtek el építkezni az ide sereglett szegény emberek, minden engedély és jogcím nélkül; ennek eredményeként 1857-ben már 437-en voltak.
Így jött létre Siposfalva és Zákóföld települések (a mai falu part alatti részén), amit Magyarkanizsa mezőváros vezetői, különösen Huszágh Miklós községi képviselő, nem néztek jó szemmel, hiszen elveszíteni látszott a városi legelő, valamint az olcsó munkaerő.
Kanizsa képviselő testülete végül belenyugodott a megváltoztathatatlanba, és a falu 1857-ben már tanítót is kapott Kálmán János személyében (a faluban lakók alkalmazták a képesítés nélküli személyt saját költségükön), majd pár év elteltével Kanizsa mezőváros képviselői gyűlése tanítói munkahelyet rendszeresített a településen – az adorjáni plébános felügyelete mellett –, ahová felvették Magyar Imre altanítót. A települést kezdetben Hegyes, Kis-Hegyes néven ismerték, de mivel már akkor létezett Kishegyes, így az itt lakók Tetőhegyes néven kezdték nevezni a falut. Magyarkanizsa elöljárói hatására Tetűhegyes csúfnevet kapta a falu (a feljegyzések alapján nem is alaptalanul), ezért a település lakosai Oromhegyes-ként kezdték emlegetni azt a XIX. század végén.
[szerkesztés] 20. század eleje
A következő évtizedekben kisipari műhelyek nyíltak, malom épült, artézi kutakat fúrtak, rendőrállomás, iskolaépület létesült. 1908-ban a templom épült amit még ebben az évben Szent Mihály tiszteletére szenteltek föl. Lassan kialakult a település magja, ebből pedig az utcák a régi Zentai úton, a Velebit felé vezető dűlőkön és az Orompart lábánál, illetve az adorjáni állomás felé húzódó út mentén.
A falu főutcáján található ártézi kutat 1912-ben fúrták.
Az első világháborút követően líkai szerb telepesek érkeztek a színmagyar faluba, akik közül csak nagyon kevesen tudtak beilleszkedni.
Köszönetképpen, az akkori belügyminiszter nevét vette fel a falu – Uzunovićevo-ként nevezték hivatalosan.
[szerkesztés] A II. világháború után
A II. világháború alatt nagyon sok szerb lakost Sárvárra hurcoltak, majd a háború végén a beérkező partizánok ártatlanokat mészároltak le bosszúból. Ekkor „önkénteseket” toboroztak a Petőfi-brigádba, akik közül sokan életüket vesztették a Bezdán környéki harcokban.
A II. világháború végén a bevonuló szerb partizánok 14 helyi lakost mészároltak le, annak ellenére hogy 1941. áprilisában (és később se a magyar fennhatóság alatt) semmilyen incidens sem történt a szerb lakosság ellen.[4]
Az 1940-es évek második felében parancsba adták, hogy minden magyar településnek kell hogy legyen szerb neve is. Mivel az akkori bíró parasztszekéren ment a járási központban, Zentán megtartott összejövetelre, egész úton azon gondolkodott, milyen szerb név lehetne elfogadható, de semmi sem jutott az eszébe. Kocsisa hívta fel figyelmét arra, hogy a háza előtt egy nagy cseresznyefa áll, ezért lehetne akár Cseresznyés-nek (Trešnjevac) is nevezni. Így lett a falu szerb neve 1946-tól kezdetben Senćanski Trešnjevac (Zentai Cseresznyés), majd a járások megszűnését követően csak egyszerűen: Trešnjevac.
[szerkesztés] Jelenkor
A helyi közösségnek, a fő utcáján kívül, még hat aszfaltozott utcája van. Mindegyik utcában járdák vannak kiépítve. A háztartásokba be van vezetve a villanyáram- és a vízhálózat is. A többi településhez hasonlóan úgyszintén itt is ki lett építve a gázhálózat, amelyet a lakosságnak több mint a fele használ. Digitális telefonközponttal is rendelkezik a falu.
Általános iskolája, óvodája, egészségháza és gyógyszertára is van a helyi közösségnek. Nagyon fejlett az állattenyésztés, különösen a marha-, és sertéstenyésztés és nagy múltja van a juhászatnak is. Van termelőszövetkezete, legelterjedtebb a búza és iparinövény-termesztés, de a zöldségfélék termesztése is nagyon népszerű.
A falu néprajzi hagyományai gazdagok és sokfélék. Mindezt híven, avatottan őrzi a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, amely az egész község részvételével minden évben megszervezi a Gazdag Ág szemlét a tárgyi és szellemi néprajz ápolásának részeként.
A boszniai háborúk alatt a Zitzer Club-ban tartózkodtak 93 napig a szolgálatot megtagadó tartalékosok, itt hozzák létre a Zitzer Szellemi Köztársaság-ot is, s így a háborús ellenállás egyik központjává vált. A külföldi média is figyelemmel kísérte ezt az eseményt.
[szerkesztés] Címere
Oromhegyes település címerét 2007-ben dolgozták ki, legújabb változatát 2009. 01. 09-én fogadták el.
- A kék alapon található hármas halom a főutca két oldalán található dombos területet és a Csákó-halmot (az I. zentai csata – 1686. október 19. vagy 20. – feltételezett helyszínét) jelképezi, míg a templom a valamikori Fel-Adryan területén elhelyezkedő templomok közül az egyiket.
- A címerben található kosfej a juhászoknak állít emléket, míg a két szimmetrikus búzakalász a település lakóinak fő foglalkozását, a mezőgazdaságot szimbolizálja
[szerkesztés] Képek
[szerkesztés] Oromhegyes zászlaja
 Oromhegyes zászlaja |
[szerkesztés] Forrás
- A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka 2003.
- Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
- ^ Befektetési kézikönyv, Regionalni centar d.o.o. „Most-Híd” Térségfejlesztési központ Kft., Szabadka 2005. (ISBN 86-907575-0-3)
- ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
- ^ Történelmi Levéltár Zenta
- ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
| ||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
