Oromhegyes

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Oromhegyes
Трешњевац
Trešnjevac
Szent Mihály Főangyal római katolikus templom
Szent Mihály Főangyal római katolikus templom
Table separator.png
Oromhegyes címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Észak-Bánsági
Község Magyarkanizsa
Rang Falu
Terület 43,87[1] km²
Népesség (2002)
  • 1868 fő
Irányítószám 24426
Körzethívószám 024
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Oromhegyes (szerbül Трешњевац / Trešnjevac) Szerbia északi részén helyezkedik el 102 méter tengerszint feletti magasságon. Közigazgatásilag Magyarkanizsa községhez tartozik, amely határterületet képez a Magyar Köztársasággal.
A Magyarkanizsa-Zenta regionális úttól 3 km fekszik, aszfaltozott út köti össze Tóthfaluval, Orommal és Szabadkával.

Tartalomjegyzék

Népessége

  • 1948-ban 2542 lakos
  • 1961-ben 2357 lakos
  • 1971-ben 2304 lakos
  • 1981-ben 2135 lakos
  • 1991-ben 2028 lakosából 1953 magyar, 32 szerb[1]
  • 2002-ben 1868 lakosából 1797 magyar, 25 szerb[1]
  • 2011-ben 1763 lakos (a népszámlálás elsődleges adatai alapján)

Nevének eredete

Nevét a bácskai löszfennsíkon kiemelkedő Orompartról kapta. Kezdetben Siposfalva, vele párhuzamosan (nem messze attól) Zákóföld(je), együtt pedig Tetőhegy(es) néven emlegették. Ezt követően jelennek meg a Kishegyes és Kis-Hegyes nevek, de habár már létezett egy ilyen nevű település, mégsem amiatt, hanem az 1904-es névadási kötelezettség miatt ifjú Tóth József földbirtokos (ő alapította Tóthfalut) javaslatára Oromhegyesre változtatták (ahogyan Ókanizsa elnevezést is Magyarkanizsa névre). Levéltárban fellelhető névváltozatai (időrendi sorrendben):[2]

  • Siposfalva
  • Zákóföld(je)
  • Tetőhegy(es)
  • Kishegyes
  • Kis-Hegyes
  • Oromhegyes
  • Uzunovićevo
  • Oromhegyes
  • Senćanski Trešnjevac
  • Trešnjevac
  • Oromhegyes

Története

Oromhegyes területe már az őskorban lakott hely volt, amit a csiszolt kőkorszaki leletek is bizonyítanak, amelyek az Általános Iskola építésekor kerültek elő. Az első településre vonatkozó okirat 1271-ből származik, ugyanis ekkor Ket-Adryan névvel jelöltek két település Ol- és Feel-Adryant. Dudás Gyula XIX. századi jeles történész szerint Feel-Adryan (Felső-Adorján) a mai Oromhegyes területén helyezkedhetett el.

A település létrejötte

A mai falu kialakulása az 1848/49-es forradalom leveréséhez kötődik. A szóbeli hagyományok szerint Magyarkanizsa város legelőjéből Rózsa Sándor szétszéledt bandája telkeket szakított ki, majd pedig két szerb kisnemes (Sipos és Zákó) földterületeiket kimérették telkeknek és azokat olcsón eladták. A Sipos nevű kisbirtokos 6 lánc szántóföldjét és szőlejét adta el házhelyeknek, majd ezekre kezdtek el építkezni az ide sereglett szegény emberek, minden engedély és jogcím nélkül; ennek eredményeként 1857-ben már 437-en voltak.
Az így kialakult Siposfalva és Zákóföld települések önnállósodását Magyarkanizsa mezőváros vezetői, különösen Huszágh Miklós községi képviselő, nem nézték jó szemmel, hiszen elveszíteni látszott a városi legelő, valamint az olcsó munkaerő.

Kanizsa képviselő testülete végül belenyugodott a megváltoztathatatlanba, és a falu 1857-ben már tanítót is kapott Kálmán János személyében (a faluban lakók alkalmazták a képesítés nélküli személyt saját költségükön), majd pár év elteltével Kanizsa mezőváros képviselői gyűlése tanítói munkahelyet rendszeresített a településen – az adorjáni plébános felügyelete mellett –, ahová felvették Magyar Imre altanítót. A települést kezdetben Hegyes, Kis-Hegyes néven ismerték, de mivel már akkor létezett Kishegyes, így az itt lakók Tetőhegyes néven kezdték nevezni a falut. Magyarkanizsa elöljárói hatására Tetűhegyes csúfnevet kapta a falu (a feljegyzések alapján nem is alaptalanul), ezért a település lakosai Oromhegyes-ként kezdték emlegetni azt a XIX. század végén.

20. század eleje

A következő évtizedekben kisipari műhelyek nyíltak, malom épült, artézi kutakat fúrtak, rendőrállomás, iskolaépület létesült. 1908-ban a templom épült amit még ebben az évben Szent Mihály tiszteletére szenteltek föl. Lassan kialakult a település magja, ebből pedig az utcák a régi Zentai úton, a Velebit felé vezető dűlőkön és az Orompart lábánál, illetve az adorjáni állomás felé húzódó út mentén.

A falu főutcáján található ártézi kutat 1912-ben fúrták.

Az első világháborút követően 1921-ben Likából szerb telepesek (önkéntesek = dobrovoljacok) érkeznek a faluba, akik az akkori királyi belügyminiszter(Uzunović) tiszteletére megváltoztatták a falu nevét Uzunovićevora. A falu ezen a néven volt ismert 1941-ig, a visszacsatolásig, akkor visszakapja az Oromhegyes nevet.

A II. világháború után

A II. világháború alatt nagyon sok szerb lakost Sárvárra hurcoltak, majd a háború végén a beérkező partizánok ártatlanokat mészároltak le bosszúból. Ekkor „önkénteseket” toboroztak a Petőfi-brigádba, akik közül sokan életüket vesztették a Bezdán környéki harcokban.

A falu központja

A háború végén a bevonuló szerb partizánok 14 helyi lakost mészároltak le, annak ellenére hogy 1941. áprilisában (és később se a magyar fennhatóság alatt) semmilyen incidens sem történt a szerb lakosság ellen.[3]

Az 1940-es évek második felében parancsba adták, hogy minden magyar településnek kell hogy legyen szerb neve is. Mivel az akkori bíró parasztszekéren ment a járási központban, Zentán megtartott összejövetelre, egész úton azon gondolkodott, milyen szerb név lehetne elfogadható, de semmi sem jutott az eszébe. Kocsisa hívta fel figyelmét arra, hogy a háza előtt egy nagy cseresznyefa áll, ezért lehetne akár Cseresznyés-nek (Trešnjevac) is nevezni. Így lett a falu szerb neve 1946-tól kezdetben Senćanski Trešnjevac (Zentai Cseresznyés), majd a járások megszűnését követően csak egyszerűen Trešnjevac.

20. század vége

Oromhegyes madártávlatból

A boszniai háború alatt a falu nőinek bátor fellépésnek köszönhetően az akkor egyedüli biliárdterem és pizzéria, a Zitzer Club a háborúellenes ellenállás egyik központjává vált (1992. május 10. után). A tartalékosok 93 napig laktak ebben a barakképületben, eközben létrehozták a Zitzer Szellemi Köztársaságot, ami miatt a külföldi média is figyelemmel kísérte ezt az eseményt.

Jelenkor

A helyi közösségnek, a fő utcáján kívül, még hat aszfaltozott utcája van. Mindegyik utcában járdák vannak kiépítve. A háztartásokba be van vezetve a villanyáram- és a vízhálózat is. A többi településhez hasonlóan úgyszintén itt is ki lett építve a gázhálózat, amelyet a lakosságnak több mint a fele használ. Digitális telefonközponttal is rendelkezik a falu.

Általános iskolája, óvodája, egészségháza és gyógyszertára is van a helyi közösségnek. Nagyon fejlett az állattenyésztés, különösen a marha-, és sertéstenyésztés és nagy múltja van a juhászatnak is. Van termelőszövetkezete, legelterjedtebb a búza és iparinövény-termesztés, de a zöldségfélék termesztése is nagyon népszerű.

A falu néprajzi hagyományai gazdagok és sokfélék. Mindezt híven, avatottan őrzi a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, amely az egész község részvételével minden évben megszervezi a Gazdag Ág szemlét a tárgyi és szellemi néprajz ápolásának részeként.

Címere

Oromhegyes település címerét 2007-ben dolgozták ki, legújabb változatát 2009. 01. 09-én fogadták el.

  • A kék alapon található hármas halom a főutca két oldalán található dombos területet és a Csákó-halmot (az I. zentai csata – 1686. október 19. vagy 20. – feltételezett helyszínét) jelképezi, míg a templom a valamikori Fel-Adryan területén elhelyezkedő templomok közül az egyiket.
  • A címerben található kosfej a juhászoknak állít emléket, míg a két szimmetrikus búzakalász a település lakóinak fő foglalkozását, a mezőgazdaságot szimbolizálja

Képek

Oromhegyes zászlaja

Forrás

  • A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka 2003.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Történelmi Levéltár Zenta
  3. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök