Nagybecskerek

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Nagybecskerek
Зрењанин
Zrenjanin
A városháza
A városháza
Table separator.png
Nagybecskerek címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bánság
Körzet Közép-Bánsági
Község Nagybecskerek
Rang Város
Terület 190,9 km²
Népesség (2002)
  • 79.773 fő
Irányítószám 23000
Körzethívószám 023
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Nagybecskerek (szerbül Зрењанин / Zrenjanin vagy Veliki Bečkerek, németül Großbetschkerek, románul Becicherecul Mare) a Vajdaság Közép-Bánsági körzetében helyezkedik el a Béga folyó partján. A VajdaságÚjvidék és Szabadka után – harmadik, Szerbia hatodik legnagyobb városa.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1773-ban a lakosság összesen 721 házban élt, ebből 625 házban ortodoxok és 96 házban pedig római katolikusok laktak
  • A XIX. század végére számban a magyarok voltak a legtöbben, majd a németek és a szerbek megközelítőleg ugyanannyian
  • 1910-ben a népszámlálás szerint 26.006 lakosa volt, ebből 9148 magyar, 8934 szerb, 6811 német, 456 szlovák és 339 román nemzetiségű volt
  • 1948: 33.775 lakos
  • 1953: 38.715 lakos
  • 1961: 49.020 lakos
  • 1971: 71.424 lakos
  • 1981: 81.270 lakos
  • 1991-ben 81.316 lakos, 52094 szerb, 14312 magyar, 8531 jugo., 1495 cigány, 615 román, 237 német[1]
  • 2002-ben 79.545 lakos, 56560 szerb, 11605 magyar, 1948 jugo., 1577 cigány, 633 román, 140 német[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

A város neve már legrégebbi okiratokban is előfordul s mivel a XIV. század eleje óta állandóan szerepel, a legkülönbözőbb formákban fordul elő: Beche, Becke, Bechereky, Bechkereky, Bekuskereki, Bekuskerequi, Pechbereky, Pechkereki, Bechekereke, Bechekereky, Pechkereky, Bocherecki, Bochkereki, Beurquerel, Betschkereck, Weschekargekh;[2] Valószínűleg Nagybecskerek is az a város, a melyet a Névtelen Beguey néven említenek.
Neve az újabb kutatások szerint avar eredetű, s őrhelyet jelent.

A város hivatalos szerb elnevezése 19351941-ig, majd pedig 1944–1946-ig Petrovgradra változott, a szerb Karađorđević Péter király, illetve unokája – az akkor még kiskorú – Karađorđević II. Péter tiszteletére.
Mai szerb nevét Žarko Zrenjanin bánsági partizánhősről kapta, aki a II. világháború ideje alatt a vajdasági kommunisták és partizán harcosok vezetője volt.

[szerkesztés] Története

Közigazgatásilag mindig Torontál vármegyéhez tartozott és kevés kivétellel annak mindig székhelye volt, ha a vármegyei szervezet fennállott. Egyetlenegy adatunk van csak rá, hogy Nagybecskerek a Torontállal szomszédos Bács vármegyéhez tartozott volna: a bácsi káptalannak egy 1336-ból kelt oklevele bizonyítja ezt. Különben a Tisza volt a vármegye természetes határa és ez semmi határbeli eltolódást nem engedett meg.

[szerkesztés] Az első történelmi nyomok

A Béga Becskereken

Nagybecskerek már a történelem előtti időkben lakott hely volt; ezt bizonyítják a város közepén, a vármegyeház alatt emelkedő dombon végzett ásatások. A várterület mélyebb talajából rakásszám kerültek elő a cervus communis agancsai, csont- és bronzszerszámok és házieszközök; az ásatások közben kiégett tűzpadokra akadtak, körülöttük konyhahulladékok és agyagipari cikkek hevertek: mind arra vall ez, hogy e hely a népvándorlás kora utolsó periódusában egy népnek szolgált hosszabb ideig lakóhelyéül s hogy a vármegyeház magaslata összefüggő sírhalmok láncolata.[3] Bár a város közvetlen területén sohasem akadtak római leletekre, a közelben fekvő bántelki puszta elég bizonyság rá, hogy a római uralom alatt Nagybecskerek nemcsak lakott hely volt, hanem erődítéseknek is helyéül szolgált, mint az középponti fekvéséből önként következik is. Nagymennyiségű római pénzt, urnákat, téglákat, falakat találtak itt.

A város a római uralom elvonulta után is megmaradt lakott helynek; bizonyos, hogy a népvándorlás egyes hullámai újra, meg újra fölfrissítették lakosságát, a vele szemben félkörben húzódó avar gyűrű pedig arra mutat, hogy ezen az oldalon Nagybecskerek volt a mögötte elterülő vidék kulcsa, míg, a túlsó oldalon a természetes védelem híjján nagy védelmi művekre volt szükség.

[szerkesztés] Az Árpádok kora

A magyarok bejövetelének idejéből nincs adat Becskerekről, sőt a vidékről sincs sok. A vidéknek sok része lehetett a kereszténység első századában dúló pogány lázadásokban; 1089-ben a felkelt kunok pusztították a vidéket.[4]

[szerkesztés] Vegyesházi királyok

A Nepomuki Szent János katedrális

A legrégibb magyar lelet is az Anjouk korából való: Róbert Károlynak egy kis ezüstpénze, került elő 13201321 tájáról. 1331-ben Nagybecskereken már vásár volt [5] s ugyanebből az évből egy oklevél bizonyítja, hogy Becskereken, – „Civitas Becke” – Chelp Andrásnak Böldrei Erzsébet ellen való ügyében egy országbírói törvénybe idéző parancs hirdettetett ki.[6] Az 1332-ből való pápai tizedlajstrom szerint Becskereknek már volt egyháza, papja, kit Jánosnak neveztek, plebániája, mely az általa fizetett tized szerint a tekintélyesebbek közé tartozott.
Egy 1336. évbeli oklevél szerint, melyet a bácsi káptalan állított ki, Becskerek még nem volt vár és Bácshoz tartozott; úrnője Erzsébet volt. 1344-ből a titeli káptalannak maradt egy oklevele, a mely az akkori viszonyokra vet érdekes világot: László fia János, a becskereki tributarius, a település alatt megkergette és megsebesítette János csőszti bíró legényét, fiát és három lovat elvett tőlük. Az ügyet békésen intézték el: János mester felkereste a becskereki Johannest és elégtételt nyert tőle.

A város nem volt mindig székhelye a vármegyének: a XIV. század elején a torontáli alispánnak Becskerekről kelt ugyan egy levele, de 1347-ben a megyei gyűlést Olnason tartották, és 1364-ben sem magán Becskereken, hanem mellette. Sőt a XV. század elején Becse volt egy ideig a székhely és a vármegyét is Becséről nevezték ekkoriban.[7]

Zsigmond király Becskereket 1398-ban, mikor Bosnya ellen hadakozott járt itt először – történelmi emlékek tanúsága szerint – amit egy levele árul el „in crastino festi beati Michaelis” keltezve. Ő ajándékozta oda az egész területet Brankovics Györgynek, a szerb despotának; később Brankovics Birini Pálnak több értékes birtokkal együtt Becskereket is odaajándékozta. A levélből úgy látszik, hogy Brankovics csak a várost ajándékozta oda Birininek, a várat nem. Brankovicstól a rendek 1450-ben vették el Becskereket s az egész Délvidéket; a rendek határozatát Hunyadi János foganatosította s mindenesetre a Becskerek fontos voltának bizonyságára szolgál az, hogy Hunyadi sem kerülte el, mikor 1451-ben erre lent járt. Július 18-án egy levele innen kelt a kormányzónak. Később azonban a birtok újra visszaszállott Brankovicsra, kivel Hunyadi János olyan egyezséget kötött, hogy fia Mátyás, elveszi a Brankovics unokáját, Erzsébetet s így mindkét család megmarad eddigi birtokaiban. A házasságból semmi sem lett, de úgy tetszik, mintha az egyezség mégis érvényben maradt volna. Erre vall legalább az, hogy Hunyadi Mátyás ezeket a birtokokat Becskerekkel együtt Szilágyi Mihálynak ajándékozta arra az esetre, ha Brankovics György hűtlen lenne. A szerb despota uralma különben az országrész közigazgatási szervezetén semmit sem változtatott, mert ezt törvényes intézkedés tiltotta meg.

Tulajdonosa többször is változott a városnak: egy időben a csanádi káptalan uradalmaihoz tartozott, máskor megint Szél Pál volt a tulajdonosa ,[8] azután megint a szerb despotáé lett, 1482-ben Brankovics Wuk volt a földesura.

1433-ban Bertrandon de la Broquičre, a nevezetes francia utazó, aki a Szentföldről szárazföldi úton igyekezett haza, átutazott Becskereken, Beurquerel néven megemlítve azt szűkszavú útleírásában.

[szerkesztés] Az első török harcok

A bíróság épülete a prostetáns templommal

Az 1482. év nevezetes fordulót jelent Nagybecskerek történetében: legelőször ebben az évben volt szerepe a törökök elleni harcokban. A Hunyadiak török-ellenes harcainak idején Becskerek még tökéletes nyugalmat élvezett, ebben az évben azonban Kinizsy, Dóczy Péter és Brankovics Wuk a becskereki mezőkön ütközött meg a szendrői basával, diadalmasan. A törökök 3000 embert veszítettek s vele egész táborukat; a győztesek sok foglyot ejtettek, gazdag zsákmány és fegyverkészlet került a kezükbe s a javát mindennek Hainburgba küldték a királynak, ki akkor ott táborozott.[9]

[szerkesztés] A becskereki vár

Becskerek jelentősége a törökök előnyomulásával fokozatosan nőtt; a mint Pancsova, Új-Palánka és az ország déli védővonala végig török kézre került, Becskerek a Délvidék kulcsává lett. Helyzete és vára erre már előre predesztinálták. Ma már nem lehet megállapítani, hogy mikor építették ezt a várat, úgy látszik, 1505-ben még nem volt meg, de hiteles forrás, egy 1551 augusztus 20-án Budán kelt levél mondja, hogy bevehetetlen erőd volt ez, amely mindenben a temesvári várhoz hasonlított. Először Istvánffy említi 1536-ban. A török források maguk is azt mondják, hogy csak feladással lehetett bevenni és vesztének csakugyan az elégtelen őrség volt az oka. 1605-ben viszont már azt írják róla, hogy elpusztult, a mi a török uralom következménye volt.[10]

[szerkesztés] A mohácsi vész után

Becskerek elestét olyan alkudozások előzték meg, amelyek csak egy igen fontos erősség körül folyhatnak le. Utolsó magyar tulajdonosa Szapolyai János, illetőleg az ő halála után Izabella volt. De Szapolyai nem bírhatta békében kedves várát – Szentkláray egyenesen azt állítja, hogy ő építette azt 15271528-ban, Fekete Iván zavargásai miatt, kinek Ferdinánd kifejezetten odaígérte Becskereket, mint olyan birtokot, mely valamikor a szerb despotáké volt; úgy látszik, egy időre el is vesztette Becskereket és Becsét, míg Mohamed el nem foglalta a két várat és neki vissza nem ajándékozta.[11]

A vár fontosságát mindenki érezte, mind magyar, mind török részen, s mind a császáriak, mind a nemzeti király hívei. A vár 1551-ben Ferdinánd kezére került, kinek a kolozsvári szerződés értelmében, a többi délvidéki várakkal együtt átadatott. Ez év augusztus 19-én Becskerek átadásáról ezt írja Fráter György Ferdinándnak: „Azt hiszem, megtettem kötelességem”.[12]

[szerkesztés] Becskerek eleste

A bíróság épülete a Béga túlpartjáról

Ferdinánd már nem is vehette birtokába, mert Mohamed, ruméliai beglerbég, azonnal elindult ezeknek a váraknak elfoglalására. Október 19-én bevette Becsét és két nappal később Becskerek is kezére került. Balogh Lőrincz, a vár bátor castellanusa, a török közeledtének hírére megtette, amit tehetett; Báthory Endre, temesi grófot, Losonczy Istvánt, Aldanát értesítette a veszedelemről, puskaport kért és pénzt a zsoldosok kifizetésére. Báthory küldött is pénzt – szeptember 19-én 1000 forintot, – de mire küldönce Becskerekre ért volna, a zsoldosok már elmentek onnan, Zoltay Mihály nevű kapitányukkal együtt. A vár helyzetét csak nehezítette a szerbek magatartása, akik Aracson gyűlést tartottak és nyíltan megadták magukat a töröknek.[13] Losonczynak szeptember 27-iki levele szerint a beglerbég szeptember 24-én, egy csütörtöki nap déltájt érkezett Becskerek alá; másnap hajnalban négy ágyúval törette a várat egész reggelig; a várost is minden oldalról lövette és gyújtani kezdte. A várban oly kevesen voltak, hogy nem lehetett segíteni a városnak. Pénteken reggel egy ember kiment a várból a táborba és jelentette, hogy átadják a várat. Az őrség összesen ötven emberből állott; Zoltay Mihály zsoldoskapitány még az ostrom előtt elmenekült.
Szokoli Mohamed a várat birtokába vette, őrséget állított, a rác küldöttséget kegyesen fogadta s Malkovics basát a vár és a vidék parancsnokává kinevezte.[14]

Becskerek elestével védtelen maradt az egész Alvidék: Szárcsa, Aracs, Galád, Horogszeg, Csanád, Nagylak pár nap alatt török kézre került.

[szerkesztés] Kísérletek a visszafoglalásra

Losonczy 1552 májusában készülődött rá, hogy Becskereket visszafoglalja vagy legalább rác lakosságát biztonságba helyezhesse és ezt a tervét Ferdinándnak is jelentette, ki óvatosságra intette és arra, hogy beszélje meg Castaldoval és Aldanával. Közben Temesvár is elesett és a várnak minden pártfogója elveszett.
Egész kis jelentőségű epizód 1552-ben a Nagy Bálint és a Tóth Péter vitézkedése Becskerek alatt, kik Kaszim-ot, a becskereki béget 400 hajdúval megtámadták, megsebesítették s a várba visszaűzték. Vitéz csapatukat Szeged alatt érte utol végzete.[15]

Izabella 1556-ban Szalánczy Jánossal és Kemény Jánossal a szultántól kérette Becskerek várát, mert az neki öröksége; ekkor II. Henrik, francia király is ígérte közbenjárását, de hasztalan.

[szerkesztés] Szerb felkelés

A város mégis visszakerült egy időre a török kézről. 1594-ben a Palatich György, lugosi bán kezdeményezésére felkelt szerbek, románok és bolgárok foglalták vissza Vladika Tódor, Doczián, Lugosi János, Majsócz Péter és János vezérlete alatt; török őrségét felkoncolták és innen intézték további hadműveleteiket. Seregük már több ezer főből állt – a becskereki szerbek is csatlakoztak hozzájuk. A temesvári basa négy ízben próbálkozott meg a vár visszavételével, de hasztalanul veszítette el 25.000 emberét fiait is közöttük.

A szerbek egyre biztosabban érezték magukat s már Versecet ostromolták, mikor a temesvári basa ötször annyi, 30.000 főnyi sereggel indult ellenük. A szerbek némi habozás után maradtak, s kint a vár előtt álltak szembe a törökkel; de egyrészt kis számuk miatt, másrészt, mert a különböző nyelvű csapatok nem értették meg egymást s hadirendjük összezavarodott, alig 300 ember kivételével mind elvesztek. Az egykorú krónikás szerint a török ekkor hosszú időre még az emlékét is kitörülte a szerbeknek Torontálban.[16] A török többé nem erősítette meg a várat, s így indult eg gyors pusztulásnak.

[szerkesztés] Török uralom alatt

Sokollu Mehmed pasa

Becskerek eleinte szandzsáknak volt a székhelye és a budai beglerbéghez tartozott, később azonban, mikor a temesvári vilajetet szervezték, egy-egy török földesúré volt; Hammer – Purgstall szerint Szokoli Mohamed jámbor alapítványaihoz tartozott. Béget, muftit, kádit, kesedárt kapott s ha várával nem sokat törődött is a török, úrilakok, mecset, fürdők épültek benne keleti stílusban. A mecset 1815-ig áltt, mikor is lebontották. Vára 1594-ben új felvonókaput kapott, melyet a szerbek leromboltak.[17]

A város történetében csak a XVI. század végén válik ki némi élénkség: a Schwarzenberg és Pálfy harcainak idején, a budai beglerbég, Mohamed Saturdsi nagyvezírtől kért segítséget, ki Belgrád alól, téli táborából Becskerekre vonult és 45 napig várta ott a tatár kánt, ki augusztus 30-án jött meg s ünnepélyes fogadtatásban részesült. Szeptember elején 7000 tatár indult Becskerekről és egész Debrecenig pusztított.[18] Ugyanekkor, 1600-ban Mihály, a havasalföldi vajda, a Rudolffal folytatott alkudozásaiban ki akarja vinni, hogy minden vár amit a töröktől visszavesz örökös jogon az övé legyen; a kijelölt várak között Becskerek is ott volt; de Rudolf ebbe nem egyezett bele. 1606-ban, a bécsi béke szerint a Tisza bal parti részei Bocskayéi lett, s így Becskerek is Erdélyhez csatolódott volna. Ez a béke azonban a Bocskay halála miatt sohasem lépett életbe s a magyarok nem is remélték, hogy Becskereket egyhamar visszavehessék.
Bethlen Gábor is 1618-ban ezt írta a temesvári basának:

Becskereket és egyéb falukat soha hírrel sem hallotta senki közülünk, hogy hódítani akarták volna.[19]

[szerkesztés] A visszafoglalás

A török uralom a XVII. század végén szűnt meg. Becskerek ezekben a harcokban ismét fontos stratégiai pont lett, de vára annyira elromlott, hogy a törökök már egy kardcsapásnyi védelemre sem tartották érdemesnek, és a község lakossága majdnem egészen kihalt.

Veterani Frigyes 1695-ben a császártól jóváhagyott terv alapján indította meg a vidék felszabadítását. Hadi műveleteinek középpontja Becskerek volt; 5000 főnyi gyalogos és lovas sereget akart felállítani előtte, hogy a pancsovai oldalról Temesvár felé vonuljon vele. Musztafa a lugosi mocsarak közé szorította be Veteranit, ki ott maga is elveszett. Két év múlva azonban Rabutin már tiszántúli részeket elfoglalta, csak Temesvárt és Orsovát nem; Becskereket sáncokkal, ágyúkkal látta el és legénységgel erősítette meg, úgy hogy 1698-ban már Jenő herceg is itt verte fel táborát, mikor Temesvár elfoglalására készült.[20]

Az 1699-ben megkötött karlócai béke kimondta, hogy a későbbi Temesi Bánság területe, így Becskerek is török kézen marad s a győztes fél mindössze annyit kötött ki magának, hogy az ezen a területen levő várakat lerombolhassa és a töröknek ne legyen joga újra felépíteni azokat.[21] A rombolás munkálataival gróf Marsigli Alajos volt megbízva, titkos utasítással arra, hogy azokat minél tovább halogassa; a bontást ismételt török sürgetésre gróf Oettingen Farkas végeztette el 1701 márciusától nyár derekáig.[22]

A város csak a zentai győzelem után került vissza magyar kézre. 1717-ben Jenő herceg ismét innen indult Orsova ostromára.

[szerkesztés] A török uralom után

Torontál vármegye térképe a XVIII. századból

A török uralom végére Becskereken mindössze száz ház maradt meg; az akkori népességi viszonyokat tekintve ez 6–700 főnyi lakosságot jelent.

[szerkesztés] Az utolsó török veszedelem

Az 17371739. évi török háborúk újra próbára tették a város lakosságát. 1738-ban a Délvidék néhány hónapra ismét török kézre került, s az új telepesek menekülni voltak kénytelenek. Az első biztos hely Becskerek volt. 1738. szeptember 19-én jelenti Greiner János, a paráci altiszttartó a temesvári kormányzóságnak, hogy a hivatalnokok onnan mind Becskerekre menekültek és engedelmet kér rá, hogy ő is oda mehessen, mert ő sincs biztonságban.[23]

A becskerekiek állandóan készen várták a törököket és kémszolgálatot is szerveztek erre az időre; 1739 június 16-án Kerle Antal figyelmeztette a pancsovai tiszttartóságot, hogy a törökök 4–500-an hét sajkán Kolumbác felé vonultak. A várost is elérte azonban a veszedelem: 1739 augusztusában a törökök egész a községig portyáztak, egy embert agyonlőttek és csak akkor vonultak vissza, amint azt augusztus 20-án rémülten jelentette Temesvárra a becskereki tiszttartóság. Becskerekről is sokan menekültek ekkor biztosabb vidékekre.

[szerkesztés] Közbiztonsági állapotok

1739 szeptemberében, közvetlenül a török látogatás után, a jobbágyok fellázadtak és pusztították a várost; a tiszttartóság sürgősen kért kézműveseket az épületek helyreállítására és egyben újra sürgeti a kormányzóságot, hogy végre küldjön csendbiztost Becskerekre a rablók ellen. A jobbágyok lázadásából származó kár igen nagy volt és a tiszttartó néhány nap múlva újra jelentést is tett róla. A város meg is kapta a kért Sicherheits-Commando-t, de ez csak növelte bajait. 1737 novemberében a tiszttartó panaszkodik, hogy a rablók Orlováton garázdálkodtak.
1740-ben a kerületben lakó marhakereskedők – Becskerek ebben az időben középpontja volt a délvidéki marha- és lókereskedésnek – megunták az örök bizonytalanságot, és Becskerekre költözködtek, amely mégis bátorságosabb hely volt, mint a kerület, bár ott is megtörtént 1741 júliusában, hogy a rablók behatoltak a városba, Vuk bíró házába, de mivel a bírót nem találták odahaza, feleségének mind a két kezét levágták, egy Stahl nevű embert meglőttek és mikor lárma támadt, szekérre kaptak és sértetlenül elvágtattak.

A felszabadulás után, egész 1733-ig a városban lakott a szerb püspök és ez igen növelte a szerbek önérzetét, ami sok viszálykodásnak lett okává.

A Kereskedelmi Akadémia épülete

A város fejlődését a pestis több ízben szakította meg; 17381740 között különösen a város vidékén dúlt a pestis, de bőven szedte áldozatait magából a városból is; a pestis miatt nem tudták ekkor Becskerekre beszállítani a szénát, pedig csak Csanádról 600 szekérrel kellett kapniuk. A pestis következménye volt a városnak az az új terhe is, hogy a katonaság számára kenyeret süssön; ez ugyanis a pestis előtt a Zenta-vidéki községek kötelessége volt. A pestisnek örökös fészke volt az egész Délvidék területe, a melyet majdnem megszakítatlan mocsarak borítottak.

[szerkesztés] Telepítések

[szerkesztés] Szerbek

Jenő herceg Becskereken már nem talált törököt, hanem csak pravoszláv szerb lakosságot. A herceg császári katonaságot helyezett a várba s annak oltalma alatt áttelepítette a Tisza jobb partjáról azoknak a szerb bevándorlóknak egy részét, akik Csarnojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével települtek oda. Velük költözött Becskerekre Diakovics Izsaiás, az első délvidéki görögkeleti püspök.
Nagybecskerek szerb lakossága nyert akkor is, mikor a Maros-Tiszai Határőrvidéket feloszlatták és onnan kb. 2400 család költözött be a Temesközbe. A város lakosságának zöme hosszú időn át szerb volt, akik a város szervezetén belül bizonyos autonómiára tettek szert.

A főtér a katedrálissal

1769-ben, mikor Nagybecskerek kiváltságlevelét Mária Teréziától megkapta, a szerbek külön kiváltságot nyertek arra, hogy maguknak tanácsot választhassanak; a tanácsnak egy királyi biztos és egy királyi ügyész állt az élén.

[szerkesztés] Németek

A császári kormánynak érdeke volt hogy Nagybecskereket is katolikus németekkel telepítse be, de ennek a telepítési akciónak a sikere hosszú időn át késlekedett. Az első német telepesek megérkezéséről nincs közvetlen adatunk; 1724-ből azonban van egy adat, a mely szerint Wasy csákovai tiszttartó azt jelenti, hogy a Becskerekre vitt német családok, akik ott nem akartak letelepedni, hozzá mentek át. 1727-ben pedig a becskereki tiszttartó jelenti, hogy Joachim kapitány számára az Oberinspektor rendelete következtében Becskerek közelében helyet csinált. 1729-ben összeszámlálták a nagybecskereki német családokat, amelyek 1729 november 1-től kezdve kontribuálnak; de ez a jegyzék nincs meg, minthogy elveszett az a névsor is, a melyet a nagybecskereki tiszttartó 1737-ben készíttetett a bevándorolt német családokról és a melyet a kormányzóságnak be is terjesztett. Egy összeírás, a mely 1734-ből való, a német helységek közé sorolja Nagybecskereket is, de ebből aligha lehet arra következtetni, hogy lakossága ne lett volna vegyes.

A református templom

1737 szeptember 5-én Gottlieb császári biztos belgrádi tutajon harminc német családot szállított Nagybecskerekre, hova 1751-ben a telepítési ügyekben fáradozó Hof-Commission is ellátogatott; a következő évben, 1752-ben ismét német telepeseket kapott Nagybecskerek.

Perlasz gróf 1763. évi kimutatása szerint az egész becskereki kerületben egyetlenegy német család sem volt található, – a klíma következménye volt ez, mert állandó fészke volt Nagybecskerek a különböző ragályos betegségeknek s a mocsarak kiszárítása nélkül nem tudott a telepesek szorgalma a fertőzött levegővel megküzdeni. Várady János azonban ezzel szemben arról tudósít, hogy Nagybecskereken ekkor is voltak Lotharingiából származó német telepesek; s hogy Nagybecskerek az Aldana-féle térképen nem szerepel a német községek között, e szerint csak arra mutatna, hogy lakossága kevert volt, de mindenesetre azt jelenti, hogy a németek számba sem jöhettek a szerb lakosság mellett.

A II. József 1782. szeptember 21-i gyarmatosítási pátense következtében Zweibrücken tájáról 1785-ben a frankfurti császári rezidens közbenjárására nagyszámú német telepes került Nagybecskerekre, kik ott földet, réteket, úti költséget, más kedvezményeket, valamint adó és teher alóli mentességet kapva, letelepedtek.[24]
Egy kimutatás szerint Nagybecskerek 36 házba 36 telepes családot kapott; összesen pedig 2988 család költözött be. Ez volt a német telepítés utolsó részlete Becskereken. A XIX. század végére azonban számban közvetlenül a magyarok után következtek és körülbelül annyian voltak, mint a szerbek.

[szerkesztés] Magyarok
Becskerek belvárosa

A Délvidék visszafoglalása után Belgrádból költözött Nagybecskerekre néhány magyar család, a magyarok ugyanis a török hódoltság alatt teljesen kipusztultak a város lakossága közül. Arra pedig egyáltalában nincs adat, hogy a magyarok bármikor is tömegesebben vándoroltak volna be a városba; 1768 körül Baranya vármegyéből költözött be ide néhány magyar család.
A század vége felé különböző földesurak Szeged vidékéről telepítettek a vármegyébe dohányművelő magyarokat, akik tekintélyes módon gyarapították a város lakosságát.

[szerkesztés] Spanyolok

Nagybecskerek történetében kapott helyet a bécsi kormány legszerencsétlenebb telepítési kísérlete, amelynek a spanyol telepítés volt a célja. 1735-ben indultak meg a tárgyalások biscayai spanyolokkal akiket a bécsi kormány a Délvidéken akart elhelyezni. 1736 augusztus 8-án Hagen jelentette a Temesi Bánság kormányzójának, hogy a letelepítendő spanyol családok számára Nagybecskerek mellett talált alkalmas helyet; s mindjárt be is terjesztette jóváhagyásra a Kayser mérnök-százados terveit az építendő telepről. A felterjesztés sürgősen ment Temesvárról Bécsbe, honnan a következő év február 23-án érkezett vissza gróf Hamilton ezredes és kormányzó rendelete, a melyben a választást és az előzetes terveket jóváhagyja s rendeli, hogy a telepet pontosan jelöljék ki és erre a célra bizottság szálljon ki Nagybecskerekre; a spanyolok mind telket kapjanak s számukra a házakat a kincstár költségén, a lehető legjobb ponton építsék fel.
A spanyolok meg is érkeztek s Nagybecskereket Új-Barcellonának nevezték el; de nagyon rövid ideig élhettek az új telepen mely a várostól külön, attól kis távolságra feküdt; a klímát nem bírták el s két év alatt valamennyien áldozatává lettek. 1739-ben már nem volt életben közülük más, mint körülbelül 50 árva gyermek, kiket a kormányzóság különböző telepeken igyekezett elhelyezni.
1744-ben már a telepet jobbágyok foglalták el, kik a romba dőlt házak helyére új hajlékokat építettek maguknak.

[szerkesztés] Gazdasági viszonyok a XVIII. században

A török hódoltság végén a lakosság foglalkozása az állattenyésztés volt; lakóházainak száma 100 volt, mégis tekintélyes nagyság volt ez, mikor a község legnagyobb része üresen állt. Mikor a Temesi Bánságot szervezték, Mercy járási székhellyé tette Nagybecskereket és tiszttartót nevezett ki oda; Mercynek mindig nagy gondja volt erre a városra; alatta faültetvényeket, iparnövény termesztést, selyemtenyésztést kapott Nagybecskerek; Mária Teréziának a kikindai kiváltságolt részek számára adott szabadalomleveléből látható, hogy sörgyára is volt. A meginduló telepítések élénkebbé tették a város életét, kézművesek költözködtek ide és a tiszttartóságnak is megszaporodott a dolga; ekkor a módosi altiszttartóság is a nagybecskereki tiszttartósághoz tartozott.

A XVIII. században alapított sörgyár

1737 április 22-én Nagybecskerek hetivásárt kért, hogy az épülő spanyol-város számára az élelmiszereket könnyebben előteremthesse; az első hetivásár még az év május 18-án volt. Szeptemberben már vásárt kért a tiszttartóság és meg is kapta az engedelmet évente két vásár tartására. Ekkor még kezdetleges volt a város ipara és a spanyol város építésére megérkezett munkások nem tudtak dolgozni, mert nem volt szerszámuk, azt Versecről kellett hozni.

Az 17381739-i török harcok, a pestis és más veszedelmek nagyon megviselték a várost, úgy hogy az adója elengedéséért folyamodott; a válasz azonban kedvezőtlen volt: viselje a város békességgel, mondja az 1738 december 9-én kelt végzés, ami reá ki van róva, mert a terheket éppen a háborús idők miatt nem lehet elengedni. Később azonban a város fejlődése szépen haladt, 1746-ban a kormányzóság egy egész utca építését rendelte el és a hidakat is felújíttatta.

A szabó céh alapítólevele 1765-ből

A magyarok, németek földműveléssel és iparral foglalkoztak, a szerbek fő foglalkozása pedig a kereskedelem volt; Nagybecskerek ebben az időben a lókereskedelem középpontja volt. Átmeneti kereskedelme is volt már; a Begán, Temesvár felé, nagy mennyiségű lisztet szállítottak.

1745-től kezdve Krazeisen Sebestyén sört főzött és a jogért 150 forintot fizetett évente; gyára jól mehetett, mert a következő évben már új épületekkel toldta meg és a kubini vámszedőtől vámmentességet kért azokra az építési anyagokra, a melyekre szüksége volt. 1752-ben pedig újra hat évre vette bérbe a sörfőzési jogot s ekkor már évi 700 forintot fizetett érte.
A városba kézművesek is költöztek, bár ez nem ment mindig simán; 1752-ben Mitrovics Dániel borbély nem kapott engedelmet a letelepülésre, mert illetlen módon több városban is ajánlkozott és különben is már két borbély van Becskereken, akiknek üzletét csak rontaná és akik nem tudnának megélni.
A jobbágyság helyzete is javult lassan, bár felesleges munkák, mint a sóért való fuvarok, nagy terhet róttak nyakába; 1753-ban ki is jelentették, hogy hajlandók a sóért mázsánként 18 krajcárral többet fizetni, ha vízen Becskerekre szállítják, ha azonban nekik maguknak kell Lippárról szállítaniuk, a rendes árat fizetik.

[szerkesztés] A vármegye visszaállítása

Nagybecskerek pecsétje

1769-ben Mária Teréziától megkapta a mezővárosi rangot, azzal a biztatással, hogyha ipara kellően fejlődik, városi rangot nyer és városi kiváltságokat kap. Szabadalomlevele 1869 június 6-án kelt. A szabadalomlevél megnyerését rövid idő múlva, 1778-ban a vármegyei szervezet visszaállítása követte s Nagybecskerek városa így ismét vármegyei székhellyé lett. A visszacsatolás ünnepségét 1789 június 13-án nagy pompával Nagybecskereken ülték meg; a vármegye első rendszeres alispánja Mártonffy József lett.
A város fejlődésére nézve igen nagy jelentőségű volt ez a közigazgatási újjászerveződés. Az ezt követő idők egészen a szabadságharcig a békés és erőteljes fejlődés korává lettek, a melyet csak két ízben szakított meg komolyabb természetű akadály.

A II. József központosított közigazgatási rendszerében Nagybecskerek a temesvári kerülethez tartozott és így ismét elvesztette minden fontosságát.

1807-ben a város tűzvész áldozatává lett; a tűz délután 4 órakor az Oppovai utcában, a Bega partján támadt, a sörháznál; belekapott a Bega fahídjába, azt felégette s így csapott át a másik parton fekvő városrészbe. A tűz erejét vihar fokozta, mely szétszórta a tűz szikráit és egyszerre nyolc-tíz helyen borította lángba a várost. Leégett a városháza, a vármegyeháza, a parókiák s a városnak legnagyobb része, csak a római katolikus és a görög-keleti templom és Szent Vendel kápolnája maradt meg. A tűz következtében a megyeszéket ideiglenesen Nagyszentmiklósra tették át és ott is maradt az, míg az új vármegyeháza Nagybecskereken fel nem épült, ami 18171820 között történt meg.

[szerkesztés] A fejlődés útján

A Nemzeti Múzeum épülete

Nagybecskerek lakossága kevert volt, azonban az 1840 táján alapított Nemzeti iskola élénk bizonysága annak az egységes munkának, melyet a város fejlődéséért folytatott. A város gazdasági tekintetben is jelentős átalakuláson ment át ebben az időben. A szabadalomlevél elnyerése óta mindig azok közé a jómódú kisvárosok közé tartozott, melyek gazdasági tevékenységük körébe csak legszorosabb környezetüket vonják be, de azt teljesen kielégítik; a harmincas évekkel kezdődő fellendülés korszaka azonban Nagybecskereket a lassanként kiépülő modern közlekedési vonalakkal bekapcsolta az ország gazdasági vérkeringésének erei közé, egy ideig úgy látszott, mintha megsínylené közvetlen környékének elveszítését, azonban hamarosan megtalálta a maga helyét az új viszonyok között; a gőzhajózás áldásait legelőször 1844-ben érezte a város, mikor az Első cs. és kir. szab. D. G. T. a városban egy megbízott irodát alapított; ugyanerre az évre esik a Torontáli Takarékpénztár alapítása ami a város hiteligényeinek átalakulását jelenti.
A legközelebbi vasútállomás egész 1883-ig Nagykikinda volt, mikor végre Nagybecskerek is vasúti állomást nyert. 1856-ban rendezték be távíróállomását. 1845-ben alapította benne Pleitz Ferenc az első könyvnyomdát.
Az 1830-as évekre esik az Amerika nevű városrész megalapítása is; eredetileg erdő volt itt, melyet a kincstár kiirtatott.

[szerkesztés] A szabadságharc

A márciusi leirat Nagybecskereken is nagy lelkesedést keltett és csodálatos módon a különböző nemzetiségek békéjét hozta magával. Április 13-án valamennyi felekezet hálaadó isteni tiszteletet tartott (katolikusok, lutheránusok, reformátusok és pravoszlávok) a közös egyetértés örömére. A Horvátországban és a Szerémségben meginduló horvát zavargások azonban hamar megbontották ezt a békét. Az április 8-iki szerb küldöttség sikertelensége Becskereken is megindította a szerb lázadást. A szerbek a templomokba rontottak, összetépték a magyar nyelvű anyakönyveket.[25] A szerb lázadás egyszerre kezdődött a kikindaival: április 23-án délután már erősen izgattak a szerbek a magyarok és németek ellen, húsvét harmadnapján reggel pedig megrohanták a községházát, hogy a március 28-án odatűzött magyar zászlót letépjék; ezt azonban Hadzsits Lázár, a város szerb származású bírája élete veszélyeztetésével megakadályozta. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy a városnak új tisztikart válasszanak, bár törvénytelenül; csak a bírót hagyták meg.

A becskereki zavarok rávették a kormányt, hogy a Délvidéken Csernovics Péter kormánybiztosságával ostromállapotot hirdessen.[26]
Június 9-én Becskerek magyar és német lakosait a szerbek közeledtének híre ejtette rémületbe; azok azonban megálltak Perlasznál és bár a délvidéki seregek gyengék voltak velük szemben, még sem érhettek el pozitív eredményt. Június 23-án végre Becskereken vontak össze a délvidéki haderőt és azt oda beszállásolták méltán tartva tőle, hogy a szerbek perlaszi tábora Becskerekre nézve rejti a legnagyobb veszedelmet. A 2500 főből és egy hatfontos ágyú-ütegből álló hadtest parancsnoka Kiss Ernő huszárezredes volt, kinek Becskerek mellett terjedelmes birtokai voltak.

Kiss Ernő szobra a fő téren

Nagybecskerek az egész szabadságharc alatt megmaradt a délvidéki harcok egyik legfontosabb pontjának 1848-ban, bár a küzdelmek a Kiss Ernő vezérlete alatt váltakozó szerencsével folytak és a fölkelők perlaszi tábora a városnak állandó veszedelme volt. Július 15-én Sztratimirovich megtámadta a becskereki tábort, de minden túlereje mellett is kénytelen volt visszavonulni. Kiss Ernő ekkor arra gondolt, hogy elhagyja Nagybecskereket, de mégis ott maradt, hogy a várost őrizetlenül ne hagyja. Közben Mészáros Lázár is lent járt Nagybecskereken és egy éjszakát töltött ott. A magyar sereg augusztus 6-án bevette Neuzinát, szeptember 2-án pedig a perlaszi tábort ostromolta meg s ott 12 ágyút, 20 mázsa puskaport, 60.000 töltényt zsákmányolt.
A szerbek még szeptember folyamán több ízben megpróbálták perlaszi pozíciójukat visszaszerezni, de sikertelenül, sőt december 14-én még a tamáslakai hídfő is magyar kézre került, bár igaz tetemes áldozatok árán. Kiss Ernő ekkor már becskereki táborából Pancsova felé kezdett hadműveleteket, ezek azonban nem jártak sikerrel és épen ezek okozták azt, hogy Kiss Ernőt visszahívták erről a fontos állásról. Elvonulása után Nagybecskerek szinte védelem nélkül került január 16-án szerb kézre. A lakosok rémülten menekültek, de mivel a szerbek ekkor már a szerb vajdaság szervezésével voltak elfoglalva, melynek székhelyéül Nagybecskereket szemelték ki, ez megmentette a várost a pusztításoktól.

A „Nagy-híd” a XIX. század elején

A várost Perczel Mór szabadította fel, ki április 29-én megütközve Todorovich-csal, azt hátrálásra kényszerítette. Todorovich így kiűríttette Nagybecskereket, mely a legnagyobb örömmel várta Perczel Mórt.

Az áprilisi detronizáció után Torontál vármegye visszakapta régi szervezetét, 1848-ban kinevezett főispánját és Nagybecskerek újra vármegyei székhely lett. Közben minden rosszra fordult: augusztus 14-én Nagybecskerek már Jellasichot volt kénytelen fogadni.

Nagybecskerek az abszolutisztikus kormányzás alatt közigazgatásilag minden jelentőségét elvesztette, csak 1853-ban lett ismét kerületi székhely, míg végre a februári pátens visszaállítva az ősi alkotmányos jogokat, Nagybecskerek is újra vármegyei székhely lett.

[szerkesztés] A dualizmus kora

Az Erzsébet-híd a XX. században

Az 1867-es kiegyezést követően, az Osztrák–Magyar Monarchia idején Nagybecskerek addig nem tapasztalt fejlődést ért meg: gyárak és üzleti vállalkozások, gazdasági, közhasznú és művelődési egyesületek alakultak. A város 1883-ban vasúti összeköttetést, 1892-ben telefont, 1896-ben villanyvilágítást kapott. Több jelentős új középület készült el ekkoriban a város központjában: a római katolikus plébániatemplom (1868.), a színház (1884.), a vármegyeház (ma: Városháza) (1888.), a református templom (1891.), a Pénzügyi Palota (ma: Múzeum) (1894.) és a bíróság (1908.).

[szerkesztés] Közigazgatási történet

1716 után Nagybecskerek is a temesi bánságnak volt egy része és a 13 kerület közül egynek a székhelye; Torontál vármegyét 1778-ban visszaállították így Nagybecskerek ismét vármegyei és járási székhely lett. A szerb vajdaság és a Temesi Bánság idején, az abszolutizmus alatt, Nagybecskerek eleinte nem volt székhely; az 1850-iki második provizórium idején Torontál vármegye megyefőnököt és Nagybecskerek cs. kir. tartományi törvényszéket is kapott, mikor az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elválasztották. Az 1853. évi újabb szervezet szerint a koronatartományt öt kerületre osztották s ekkor Nagybecskerek is kerületi székhely lett; törvényszéke kerületi törvényszékké alakult át. Végre 1860 december 30-án a király a Bánságot visszacsatolta az országhoz; az első főispán Karácsonyi László lett és 1861-ben megtartották az első tisztújítást. A februári pátens végre teljességében visszaállította az ősi alkotmányos állapotot. 1872-ben pedig Nagybecskerek rendezett tanácsú városi jogot nyert.

[szerkesztés] Felsőmuzslya telepítése

1888-ban Nagybecskerek határában Felsőmuzslya néven kincstári telepet szerveztek, mintegy 400 magyar családdal. Ez a telep 1905-ben, a város ellenkezése mellett önálló községgé alakult s a kormány az új község számára a telepesek 4000 hold földjén kívül 6795 hold kincstári földet is kihasított a város határából, minek következtében annak területe 22893 holdra csökkent.

[szerkesztés] A 20. század

Becskerek madártávlatból

Az I. világháború után Nagybecskerek a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (1929-től Jugoszlávia) került. 1918 és 1929 között a királyság fővárosával azonos megyében volt, majd 19291941 között a Dunai Bánság részét alkotta. 19411944 között német megszállás alatt ált, az Autonóm Bánság része volt.

1945-től a szocialista Jugoszlávia, azon belül a Vajdaság Autonóm Tartomány városa. Ez a periódus a város rohamos gazdasági fejlődését hozta. Mindenekelőtt az élelmiszeripar területén, de néhány jelentős vegyipari, fémipari és textilipari létesítmény is működött a városban.

A délszláv háborúk érzékenyen érintették a nagybecskereki gazdaságot: a város egyik súlyos problémája a magas munkanélküliség.

[szerkesztés] Vallás

Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök címere

A város a Nagybecskereki Egyházmegye székhelye. Az egyházmegye a trianoni békeszerződésig a Csanádi Egyházmegye része volt, amelyet Szent István király alapított a 11. században, és amelynek első püspöke Szent Gellért volt.
A Csanádi Egyházmegye területe a Bánságot jelentette, azaz a Maros folyótól délre, a Tiszától keletre, és az Al-Dunától északra eső területet. Keletről a Gyulafehérvári Érsekség határolta. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után a Csanádi Egyházmegye területén három ország osztozott. A Jugoszláviához eső részen alakult meg a Nagybecskereki Egyházmegye. A püspökség területe 9387 km2.

[szerkesztés] Nagybecskereki katolikus püspökök

  • msgr. Jung Tamás (1911. december 10. – 1992. december 5.), apostoli kormányzó (1972–1988)
  • msgr. Huzsvár László (1931. február 21. – ), megyéspüspök (1988–2008)
  • Dr. Német László (1956. szeptember 7. – ) hivatalban 2008. július 5-től

[szerkesztés] Híres emberek

[szerkesztés] Itt született

  • 1817. október 17-én Lázár Vilmos honvédezredes, aradi vértanú
  • 1863. július 17-én Dr. Kemény Ferenc,a magyar olimpiai mozgalom szülőatyja,a NOB alapító tagja
  • 1885. július 24-én Antalffy-Zsiross Dezső orgonaművész, zeneszerző, karmester.
  • 1930-ban Petrovics Emil zeneszerző
  • 1943-ban Tietze Jenő Tiszteletbeli kanonok, Apostoli Protonotárius, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend lovagja és commendatora

[szerkesztés] Itt tanult

  • Szentkláray Jenő történész, akadémikus
  • Fülep Lajos művészetfilozófus

[szerkesztés] Itt tevékenykedett

  • Lauka Gusztáv író, humorista

[szerkesztés] Épített örökség

  • A városháza épülete eredetileg 1816-ban épült, mai arculatát 1887-ben nyerte el Pártos Gyula és Lechner Ödön munkája nyomán, neobarokk stílusban.
  • A pénzügyi palota épülete, mely ma a múzeumnak ad otthon. 1894-ben épült neoreneszánsz stílusban Kiss István tervei alapján
  • A színház mely 1839-ben épült klasszicista stílusban.
  • A bíróság épülete ami 19061908 között épült Eigner Sándor és Marcus Rehmer tervei alapján romantikus stílusban.
  • A katedrális mely 1864 és 1868 között épült neoromán stílusban Stevan Đorđević tervei alapján.
  • A Kis-híd mely 1904-ben épült.
  • A Bence-ház, mely szecessziós stílusú, 1906-ban épült .
  • Az evangélikus templom mely 1837-ben épült klasszicista stílusban, a protestáns templom amely 1891-ben épült neogótikus stílusban.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Címerek

[szerkesztés] Templomok

[szerkesztés] Középületek

[szerkesztés] Hidak a Béga fölött

[szerkesztés] Forrás

  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Budapest, Országos Monografiai Társaság, 1912.
  • Bárány Ágoston: Torontál vármegye hajdana. 1845.
  • Engel Pál: Magyar középkori adattár Budapest. 1996.; Vár és hatalom. Az uralom territoliális alapjai a középkori Magyarországon.
  • Ortvay T. dr.: A kund kapitányság. 1875.
  • Kisléghi Nagy Gyula: Torontál vármegye őskora.
  • Ortvay Tivadar dr.: Csanád egyházmegyei okmánytár. 1874.
  • Szentkláray Jenő dr.: A becskereki vár. 1886.
  • Pesty Frigyes: Brankovics György rácz deszpota birtokviszonyai.
  • Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
  • Horváth Mihály: Utyesenich Fráter György élete. 1882.
  • Kammerer-Velics: Magyarországi Török Defterek. 1886.
  • Baróti Lajos dr.: Adattár Délmagyarország XVIII. századi történelméhez. 1893.
  • Illésy János dr.: Vásárszabadalmak jegyzéke.
  • Fényes Elek: Magyar Országnak mostani állapotja. 1840.
  • Szentkláray Jenő dr.: Száz év Délmagyarország történetéből. 1896.
  • Gracza György: A magyar szabadságharcz története. 1896.
  • Szentiványi Ferenc: Nagybecskerek város. 1911.
  • Milan Tutorov: Banatska rapsodija – istorika Zrenjanina i Banata. Novi Sad, 2001.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Ortvay: Tört. Adattár, I., 443.
  3. ^ Szentkláray: A becskereki vár, 12. old.
  4. ^ Engel I. 186.
  5. ^ Bárány, 162.
  6. ^ Ortvay, id. m. I., 400.
  7. ^ Szentkláray: A becskereki vár. 15. oldal
  8. ^ Ortvay id. m. I. 251.
  9. ^ Fessler: V. 389, Bárány 20.
  10. ^ Kyrimi Ibrahim: Legbiztosabb út városok és országok megismerésére. egykorú török kézirat
  11. ^ Szerémi: Emlékir. Magyarorsz. roml. Cap. LXIX. 242. old.
  12. ^ Károlyi Árpád: Fráter György levelei, Tört. tár. 1880. évf.
  13. ^ Szentkláray: A becskereki vár, 27. old.
  14. ^ Pesty Frigyes; Szentkláray id. m. 30.
  15. ^ Hammer – Purgstall II. 218.
  16. ^ Fessler Kováchich után, VII. 313. Bethlen Farkas: Hist. Libr. VII. 182., 227. és köv. lapok; Szentkláray, Ortvay
  17. ^ Ortvay: Tört. Okmánytár, I. 491.
  18. ^ Hammer – Purgstall, II. 626. Griselini.
  19. ^ Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor és a porta. Tört. Tár, 1881., 621. old.
  20. ^ Griselini, I. 122; Böhm; Bárány; Ortvay.
  21. ^ Wagner: Franc. Pait, II. 451; Fessler, IX. 270; Griselini
  22. ^ Ozmán aga temesvári dragomán feljegyzései
  23. ^ D. A. II. 24.
  24. ^ Czoernig III. 22., 37
  25. ^ Horváth: Magyarország függ. harczának tört. I. 145.
  26. ^ Rüstow: A magyar hadj. tört. I. 22.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök