Ludas

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Ludas
Шупљак
Šupljak
A katolikus templom
Szent Katalin római katolikus templom
Table separator.png
Ludas címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Észak-Bácskai
Község Szabadka
Rang Falu
Terület 130,0 [1] km²
Népesség (2002)
  • 1310 fő
Irányítószám 24418
Körzethívószám 024
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Ludas (szerbül Шупљак / Šupljak) Bácska északi részén helyezkedik el, Szabadkától néhány kilométerre keletre, a Ludasi-tó mellet.
A falunál fekvő tó kedvelt hétvégi kirándulóhely és turisztikai központ, ezenkívül Szerbia egyetlen pusztai tava, mely közel eredeti állapotában maradt meg.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1851: 2950 lakos
  • 1864-es kimutatáson Ludaspuszta lakosainak száma 3238
  • 1880-ban a falu lakossága már 4129 lelket számlált
  • 1948: 3052
  • 1953: 2975
  • 1961: 2769
  • 1971: 2246
  • 1981: 1650
  • 1991-ben 1427 lakosából 1255 magyar, 63 bunyevác, 46 jugo., 28 horvát, 11 szerb[1]
  • 2002-ben 1310 lakosából 1146 magyar, 58 bunyevác, 39 szerb, 25 horvát[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Első írásos említése Ludasyghaz néven történt 1335-ben. A török hódoltság alatt Ludas néven tüntetik föl, utána Ludaspuszta, majd a XX. században Ludas.

Szerb és horvát elnevezése a laza, „ritkás” földre utal. Régebben Stara Storina-nak is nevezték.

[szerkesztés] Története

Ludas ősrégi Szabadka környéki település. Régészeti vonatkozásban Észak-Bácska kivételes jelentőségű helye, hiszen a Ludasi-tó környékén rábukkantak a kb. Kr.e. 16000 évvel ezelőtti társadalom (a jégkorszak utolsó szakasza) nyomai mellett a kőkori, rézkori, bronzkori, kora vaskori, szarmata kori, népvándorlás és honfoglalás kori leletekre is.[2]

1951-ben a Ludas-Budzsákon folytatott ásatások során a jégkorszak befejező szakaszából – a vastag lösz- illetve homokréteg legfelső szintjében – tűzhelyeket és pattintott kovakőszerszámokat találtak,[3] amelyek ma Szabadka közelében a legrégibb fellelhető régészeti tárgyaknak tekinthetők.

[szerkesztés] Őskora

A jégkorszak végét követő korszakban, a megváltozott földrajzi és éghajlati viszonyok között az ember még inkább otthonra talál Ludason és környékén. A megváltozott életfeltételek eredményeként Kr.e. 7000 táján a Ludasi-tó környékét vadászcsoportok népesítették be. A halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből élő csoportok valószínűleg kevesen lehettek, mert eddig csak a tó mellett levő Pörös kaszálón kerültek elő apró kovaszilánkok. Ilyen leleteket Vajdaságban még Palánkán találtak. A pörösi leletek értékesebbek, mert az úgynevezett tardenoisien kultúrába tartoznak.[4]

A Kárpát-medencében Kr.e. 5000 körül a délkelet irányból érkező népek letelepedése a vidéken is ösztönzi az első földművelő–állattenyésztő neolitikus társadalmi feltételek kialakulását. Az első ilyen közösség, amely az úgynevezett Körös-Starčevoi kultúra tartozéka, a Ludasi-tó partjainál telepedett meg.[5] A Vajdaságban két legjelentősebb Körös-telep Nosza és Ludas mellett található: az egyik a Gyöngyparton, a másik a Budzsákon; mindkettő a tó partján.[6] Kr. e. 3500 körül a neolitikus Körös-Starčevoi kultúra helyébe egy fejlettebb, a vinčai kultúra lép, amely egyelőre csupán véletlen leletek alakjában van jelen a Ludasi-tó környékén.

Egy újabb neolitikus kultúra, a tiszai kultúra (Kr.e. 2800) nyomaira bukkantak a kutatók, majd a rézkor középső szakaszából (Kr.e. 2200 körül) Nosza-Gyöngyparton temetőt ástak ki. Ezenkívül jelen van: korabronzkori kultúra (Kr.e. 2000–1850) a Ludasi-tó környékén; a bronzkori Vatyai kultúra (Kr.e. 1800) a Ludasi-tó melletti Csurgón; a bronzkori halomsíros kultúra (Kr.e. 1300–1200) a Ludasi-tó környékén (Pörös-kaszáló); a későbronzkori, úgynevezett csorvai csoport (Kr.e. 1200–1000) a Ludasi-tó környékén; az urnamezős kultúra leletei a Ludasi-tó környékén (Pörös-kaszáló) és a Körös-ér közelében.[7]

Időszámításunk után különböző újabb népek – szarmaták, germán törzsek, gótok, alánok, hunok, szlávok, avarok, magyarok – fordultak meg vidéken.

[szerkesztés] A középkor

Ludas (északon) és a Ludasi-tó

Ludas első írásos említése Ludasyghaz néven történt 1335-ben (Szabadkát először 1391-ben említik). Ugyanis ekkor Károly Róbert király – a kői káptalan által – bevezetteti Magyar Pált Felső Adrián (vagyis Adorján) birtokába, s Adrián egyik szomszédjaként említi az oklevél Ludasegyházat, a későbbi Ludas helységet és pusztát.[8] – Egy 1355. évi határjárás szerint Adrián (Adorján) szomszédságában Kanizsa, Martonos, Pusztaegyház és Ludasegyház terült el.[9] – Ludasegyház utolsó középkori említése az 1367. évi határjáráshoz fűződik.
A Lázár-térkép első, 1528-ban befejezett térképe is feltünteti Ludast, később pedig minden jelentősebb országos térképen szerepel a település.

[szerkesztés] Ludasegyház

Az egykori Ludasegyház nagy valószínűséggel a tó déli csücskénél terült el. Ezt szemlélteti Győrffy György neves történész „Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza” című ismert művében is. A falu lakossága a XVIII. századtól főként a Ludasi-tó nyugati partjának észak-déli vonulata irányában telepedik meg. Azonban a tó déli része, a Kanizsai út közelében, mindenkor sűrűn lakott. Antunovits József 1865. március 7-ei jelentése szerint: „Ludas, ez falu volt. Most is meglátszanak romjai a Budincs szálása környékén; jelenleg egy 3000 lélekből álló kertészség egy fiók plébániával s három tanyai iskolával. – Ludasnak egy része Suplyáknak neveztetik, mert annak földje ritkás”.[10] Budincs a Budincsev(ics) családnévre utalhat, s a levéltári kutatások alapján kiderült, hogy a Budincsevics birtok egy része egykor a Györffy által feltételezett faluhelytől kissé északra terül el. Viszont a birtok nagyobb területe nyugati irányban majdnem Palics alá nyúlt be, s a térképek tanúsága szerint a szállás is itt volt.

[szerkesztés] A török hódoltság

A török hódoltság alatt, 1543-ban a helység Ludas alakban fordul elő a kalocsai érsek tized-adó összeírásában. Az 1572. évi kamarai összeírás Kelebiát, Tompát és Ludast kun pusztáknak mondja, melyeket a sizmatikus rácok lakják.[11] Majd az 1580. évi török adóösszeírás a szabadkai náhijehoz tartozó Ludason 29 (Szabadkán 49, Palicson 10, Tavankúton 16, Novi-Bajmokon 21, Nagyfényen 15 stb.) adózó házat tüntet fel.[12] Egyik 1589. évi törökből fordított német nyelvű iratban Ludasnak továbbra is 29 háza van, Szabadkának 49, Pálegyháznak (Palicsnak) 20, Tavankútnak 21 stb.

A XVI. század második felétől többnyire szláv településként jegyezhető: Bajmok, Györgyén, Ludas, Madaras, Palics, Tavankút, Tompa helységek, valamint Szabadka város is.[13] 1649. június 26-án Csongrád vármegye szendrői közgyűlésén – a megyéhez tartozó helységek névjegyzékében – Szabadka környékéről Ludast említik szerb lakossággal.

1650-ben a kalocsai érsek dézsmalajstromában Ludas 16 forintnyi adóval szerepel. Két évvel később, 1652-ben a források ismét említést tesznek Ludasról. Arról értesülünk, hogy Wesselényi Ferenc gróf bácskai birtokait a füleki uradalomhoz sorolják, gondozásukat Mihalek Miklós uradalmi tisztre bízzák. Az összeírásban a Szabadka környéki települések közül Ludas szerepel 1 skarlát szőnyeg, 8 pár karmasin csizma és 10 icce vajadóval évente.[14] 1655-ben pedig azt tudjuk meg, hogy gróf Wesselényi Ádámot beiktatták Bács megyei birtokaiba, közöttük találjuk Ludast és Csantavért is.

Az 1670/80-as évekről sokkal bővebb ismereteink vannak. Ugyanis több dokumentum a füleki végvári katonák Szabadka környéki kegyetlenségeit, a lakosság félelmét tükrözi.[15] 1677-ben Lucas Constantini gvárdián a szegedi konventben kelt levelében kártérítést követel Koháry István füleki főkapitánytól a ludasiak részére, akiknek 300 forint értékű lovaikat a végvári katonák elhajtották. Majd ludasi és kelebiai jobbágyok emelnek panaszt a főkapitánynál a füleki katonák fosztogatásai miatt és kérik Koháry oltalmát. 1678 elején Kecskeméti G. szegedi gvárdián kéri a főkapitányt, hogy adja vissza a ludasi szerbeknek azt az oltalomlevelet, amelyet állítólag a pozsonyi kamarától kaptak, hogy békén maradhassanak a végvári katonák támadásaitól.

A Ludasi-tó

1679 júliusában Verebély Mihály szegedi szerzetes emelt panaszt, amiért a füleki katonák fosztogatják a ludasi jobbágyokat; sokukat elrabolták, és elhajtották marháikat. – 1679-ben Egyegi Ferdinánd szegedi gvárdián tudósít a szegény ludasiak romlásáról. Amennyiben a kamara nem intézkedik, végképp elpusztulnak a szegedi klastrom nagy bánatára. Lévai, füleki, szendrei és olnadi katonák elhajtották 400 marhájukat, 80 lovukat, és a lakosok közül 35-öt megkötöztek „... kezesség mellett 2000 tallér sarcban bocsátották el. Kár ilyen derék falunak elpusztulni, melyben vagyon 1500 lélek, a ki meggyónhatik és igen-igen ájtatos nép, kiknek ájtatossága ha a kamara látná, csodálkoznék rajta” – írja a gvárdián. Majd röviddel később követeli a Magyar Királyi Kamara Koháry főkapitánytól, hogy szigorúan büntesse meg azokat a katonákat, akik kifosztották Ludast. – 1679 szeptemberében Lucas Constantini gvárdián Gyöngyösön kelt levélben most arról tudósítja a füleki főkapitányt, hogy 93 végvári katonából álló csapat Ludason megölt egy keresztényt, és a helyiségbeliektől 400 tallért zsarolt ki.

A török hódoltság alatt a ludasi, a szabadkai és a többi helység „dalmatáinak” lelki vigasztalását a Szeged-alsóvárosi Ferences Rendház lelki pásztorai nyújtottak. A török uralom vége felé (1682) Ludas helység és a szomszédos falvak dalmatái a szegedi konvent kerített falai közé futamodnak, és mintegy hat hónapig a ferences atyák oltalmát élvezik. – Egy másik adat szerint Ismail Oggia bég, szabadkai szpáhi a Körösön túli pusztákat, Csorvát, Öttömöst, Kisülést és Belesoviczet a ludasiaknak adta bérbe.

A török budai veresége (1686) hírére a szabadkaiak is felbátorodtak és előjöttek rejtekhelyeikről. A Ludasi-tó partján tábort ütöttek, árkokkal vették körül és a külső oldalait feltöltötték. A töltésre kézi ágyúkat raktak, és e táborba helyezték el családjaikat, ingóságaikat. Thököly szétvert erői Szabadkának tartva rábukkantak a táborra, feldúlták, és sokakat megöltek vagy rabságba hurcoltak. Sokan közülük a lápba menekültek.[16] Sándor atya vezetésével a megmaradt szabadkai dalmaták átgázoltak a Ludasi-tó vizén és Szegeden, a ferenceseknél leltek menedéket.

[szerkesztés] A török után – újratelepítés

Szabadkát a császári seregek a török uralom alól 1686 szeptemberében szabadították fel. A tiszai határőrvidék szervezésével Ludaspusztát (a falu később ilyen alakban is előfordul) a szabadkai milíciának engedték át. Az 1740-es években – egyelőre tisztázatlan körülmények között – szegedi magyar dohánykertészek települnek meg Ludason.[17] A ludasi kertészek 1750 körül már – Bács–Bodrog vármegyében elsőként – meghonosították a dohányt.[18] A hatóság 1754-ben kötelezi a kertészeket, hogy minden lánc után fél mázsa dohányt szolgáltassanak be adó fejében. 1789-ben az egyik kimutatás 62 ludasi dohánykertészt,[19] egy másik 1862-ben 112 kertészt tüntet fel.[20]
Kiss József és Gabriel Vlassich mérnökök XIX. század elejei térképein a dohánykertészek főleg a Ludasi-tó nyugati és keleti környékén helyezkednek el.

Egy 1875-ből származó beadványon – Szarpaka János ludasi bíró névjegye mellett – látható két dohánylevéllel díszített és Ludas község felírással ellátott pecsét. Ez is bizonyítja, milyen sokáig játszik meghatározó szerepet a dohánytermelés e tájon. Még ma is él sok „finánctörténet” az idős emberek emlékezetében. – Ludason és környező pusztáin termesztett több ezer mázsa dohányt többnyire a szegedi dohányraktár vásárolta fel.[21] – A kertészek mellett Ludason más foglakozású személyekkel is találkozunk. A tanítón és a lelkészen kívül korán jelentkezik a faluban a kovácsmesterség, majd az 1800-as évek közepén – Tukarcsi József személyében – a hentes. A Bugyi csárdán kívül számos lakásban italméréssel is foglalkoztak.

[szerkesztés] A 19. század

A „csónakos ház” a Szalma-tanyán

Ludasnak 1851-ban 2950 lakosa volt, s 1853-ban a következő 13 szárazmalom-tulajdonos nevéről emlékeznek meg a levéltári források: Piukovich Márkó, Sánta László, Varga Tamás, Stojkovich Lázó, Csákány Antal, Budincsev Péter utódai, Vojnich Jakab, Vörös Imre, Varga István, Kuntits Péter, Rudits Vranits Pavo, Romich Stipán és özv. Koinné.[22] A ludasi és a környező puszták kertészei terményeiket jórészt a szabadkai piacon értékesítették, de juttatnak belőle Bácska több más településére is. A kocsival és lóval nem rendelkező szegényebb sorsú lakosok egy időben az alsó-ludasi iskola melletti Bugyi-gyöpön tartott hetipiacon árusították terményeiket. Híres-nevezetesek voltak egykor a ludasi nádvágók és a halászok is, de nem vallottak szégyent (a múlt század végén) a Királyhalmán telepített szőlő művelőjeként, napszámosemberekként sem.

E táj mozgalmas életéről tudósítanak az egykorú levéltári iratok, a régi újságok. A Bácskai Ellenőr 1883. április 22-ei száma többek között így tudósít Ludasról:

Városunknak van sok prediuma, de egyik sem olyan nagy lélekszámban, mint a mekkora Ludas. Lakossága öszszes száma „ kik azonban apró tanyatelkeken laknak láncsorozatban – a négyezret megközelíti, ha felül nem haladja... Lakossága nyelvre nézve bent a községben: tiszta magyar. A körül fekvő szálásokon; leginkább bunyevác. Mind a két faj azonban... testvéries szeretetben megfér egymással... Amiként általánosan is tudva van, a gabonatermelő földmívelést nagyban űzi. De emellett oly nagyban és oly kiváló ügyességgel foglalkozik a konyhakertészettel, különösen pedig a dohány-termesztéssel, hogy e tekintetben e széles határú Bácsmegyében aligha van oly község, amely vele kiállja a versenyt.

Ludaspusztának (most Hajdújárás) hívták egy időben a Ludasi-tó északi részének környékét is, ahol – egy 1855-ből származó irat tanúsága szerint – kb. kétszáz évvel ezelőtt telepedett meg a lakosság: „Majd nem 70 évek lefolyta óta, mióta a nevezett Puszta megtelepedése kezdődött, annak gulya és ménesei legeltetésére a ludasi rét, s a volt fekete csárda körüli legelő át engedve volt... Jelenleg, – midőn egy részről a Puszta népesületével s annak barom tenyésztési előhaladtával barmaik száma megszaporodott... miután e Puszta lakói csupa földműveléssel foglalkoznak... ezen járásról gulyáik és méneseik legeltetése eltiltatott” – panaszolják Ludaspuszta elöljárói, de kérelmüket elutasítja a városi tanács.[23] Mint tudjuk a híres Fekete csárdát – amely állítólag már Rózsa Sándornak is a kedvenc mulatóhelye volt – „közbiztonsági okokból” 1855-ben lebontják. Sok rablótámadásnak, „házásásnak” is szem– és fültanúi lehettek a falu lakói. Báló Éva ludasi lakos 1861 augusztusában többek között így írt:

(...) mint egy három hét előtt ismeretlen tettesek által egy éjjel lakházam kiásattván mindenemtül megfosztattam, s ez által pedig a bekövetkező téli időszak nyomorának kitéve leendek, miután a gonosztevők által nem csupán házi eszközeim, télre összetakarított élelmi szereim, hanem családomnak egész ruházata is elraboltatott...

De nemcsak a gonosztevőktől stb. kellett a lakosságnak tartania, hanem a különböző betegségektől is. Az 1831-es nagy kolerajárvány terjedésével kapcsolatosan még térkép is készült Ludasról és környékéről. A vitaminhiány okozta, s az általános elgyengüléssel járó betegségben (vagyis skorbutban) szenvedő ludasiak névsorát is őrzi a levéltár. Ludaspusztán 1864. május 11-e és 31-e között huszonnégy skorbutos beteget részesítettek orvosi kezelésben.[24] Az 1864-es kimutatáson Ludaspuszta lakosainak száma 3238 lélek.

Néprajzi gyűjtemény

Az 1860-as években rendkívül aszályos évek köszöntöttek Szabadkára és környékére. Ekkor Bács-Bodrog vármegye főispánja kiadja közleményében, hogy a bécsi „műkiállítás” jövedelméből 770 forintot a „gyarmatosok”, azaz a ludasi kertészek részére juttatnak. Összesen 190 szűkölködő család részesült 1864 nyarán némi anyagi támogatásban, amely távolról sem enyhítette kellő mértékben az ínséget. Hiszen nagyon sokszor a névjegyzék hat-hét családtagot tüntetett fel. Az aszályos évek után gyorsabb fejlődés tapasztalható, és 1880-ban a falu már 4129 lelket számlál.

[szerkesztés] Közművelődés

Ludason már a XVIII. században postaállomást létesítenek, lakossága 1818-ban meghaladja a kétezret. Szabadka város 1821-ben templomot és iskolát építtet. A templom építésének időpontja több helyen másképp szerepel, így a Magyar Katolikus Lexikon 1824-et említ,[25] míg Borovszky 1832-őt.[26] A templomot Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelték; 1873-ban nagyobbították, toronnyal látták el; 1935-ben új szentélyt építettek.[25]

1832-ben a faluban Tolmács Euthim tanít, majd 1838-tól Kopp József. Az iskolát a „szülők látják el és fizetik a tanítót”. A ludasi iskola 1860-ban a városi elemi iskolák igazgatása alá kerül.
1869-ben a tanköteles diákok száma 850 (442 fiú és 408 leány). Közülük csak 112 járt rendesen iskolába.[27] Annak ellenére, hogy a tanítás immár új iskolában is folyhat, hiszen a csantavéri Basch Jakab 1862-ben 4699 forint összegért felépíttet itt egy „tanodát”. Ellenben a másik, a templom és a paplak közötti régi iskola ekkortájt már nagyon rossz állapotban volt. Egyébként 1832–1906 között Szabadka környékén 25 tanyai iskola nyílt meg, melyek között találjuk a kővágói, bíbicháti, a felső-ludasi, az alsó-ludasi I., alsó-ludasi II. és a suplyáki iskolákat is.[28]

[szerkesztés] 20. század

Ludason a XX. század elején dalárda és tűzoltó-egyesület alakult, de a műkedvelés is főleg 1945 után élénkül fel. A kultúra terjesztésében ekkortájt nagy szerep hárul a falusi tanítókra. És Ludas különösen sokat köszönhet néhány kiváló „tanítómesterének”, akik elkerülve a faluból sokáig fontos közéleti tevékenységet fejtettek ki. Gyár vagy nagyobb üzem híján a lakosság mind nagyobb számban Szabadkán helyezkedett el, s a falu elöregedésének a veszélye nyilvánvalóvá vált. Újabban azonban Ludas évszázados óhaja teljesült: aszfalt útburkolatot kapott. Ezzel új jövő elé néz, hiszen nagyobb számú fiatal munkaerőt köthet helyhez, és könnyebben kapcsolódhat be az ország gazdasági vérkeringésébe. – A természeti adottságai lehetővé tennék az idegenforgalom fellendítését is.

[szerkesztés] A Ludasi-tó

A tó térképe

Ludast rendkívül széppé és érdekessé teszi a Ludasi tó, amely a falu nagyrészt felöleli; 4,5 km hosszú, felszíne 328 hektár. A tó Speciális Természeti Rezervátum, kezelését a szerbiai Természetvédelmi Intézettel és a felelős minisztériummal együttműködve a Palics–Ludas Közvállat, valamint a pár éve megalakult önkéntes helyi természetvédelmi csoport végzi. Szerbiában botanika szempontjából a Ludasi-tó az egyetlen viszonylag még megőrzött állapotban lévő pusztai tó, ezen kívül gazdag állatvilág, madárvilág rezervátum.

Mocsárjellegéből kifolyólag a legrégibb térképek nem tüntetik fel a tavat. Először egy XVII. század végi,[29] majd C. F. Kaysser mérnök 1747. évi térképén látható, északkeleti partján egy templomrom megjelölésével. Ezen a kerek alakú tó északi részén, nagy kiterjedésű erdőséget is megfigyelhetünk. – A Pozsonyban kiadott „Ungarisches Magazin” című lap 1871 évi száma említést tesz arról, hogy a Ludasi-tavon hattyúk költenek, melyek a Palicsi tavat is felkeresik.[30]

Ludas lakosainak életében fontos szerepet játszott a Ludasi-tó. A mocsaras, lápos vidék, a tó náddal benőtt vízivilága jó védelmet nyújtott a portyázó török csapatok ellen, később pedig a betyároknak szolgált rejtekhelyül. – A barátok feljegyzéseiből tudjuk, hogy a török veszedelem idején a nép a tó partján árkot ásott és szekérvárat formált.

Legnagyobb veszedelemkor a nádasba bújtak, naphosszat a vízben állottak és a közeledő ellenség zajára a víz alá is merültek nádat tartva szájokban, melyen át levegőt szívtak, hogy meg ne fulladjanak; míg a... vad tatárok... lovaiktól, barmaiktól... élelmi szereiktől fosztották meg őket, sőt közülük nem egyet rabbá is tettek. Csak éjjel merészeltek átázva s fázva a nádasból előjönni... de reggelre ismét elbújtak a nád közé. A környéken portyázó ellenség azonban cselhez folyamodott; s hogy onnan kicsalja, a nép nyelvén talán foglyai által egyesek neveit kiáltatá: »Kata! Bára! Mára! Jertek ki bátran, az ellenség már elment!« S többen hittek a csalfa hívásnak és az ellenség prédája lettek”[31] A barátok tanácsára a Ludasi-tóba elrejtőző lakosság egy időre Szegedre menekül, az alsóvárosi Ferenc-rendi zárdába.

A nádrengeteget főként házi szükségleteire hasznosította a lakosság. A szabadkai levéltárban fellelhető az 1830-as és 1880-as évekből a tó felosztási térképére, amely a nádvágók által kibérelt területeket jelöli, illetve az alábbi helynevekkel ismerkedhetünk meg: Nagytisztás, Nagyrét, Csurgó (valószínűleg ebből származik a tó nyugati partján elterülő településrész neve), Nagy Gáj, Kis Gáj, Tábor.

A Ludasi-tó varázslatos világa több művészt, írót ihletett meg. Vajda János 1883-ban többek között így örökítette meg:

Fogadni lehet rá, hogy mint a ketrecben nevelt oroszlán, ha egyszerre a Szahara közepén elszabadulna, a végtelenben találná magát, úgy egy olyan városi kalitkájából kiszabadult kanáriszerű kiránduló, a Velencei tó helyett itt a »Ludas« közepére érve, egyszerre csak szorulni érezné a mellét, és tán nem is szégyellené megvallani, hogy – Szeretne másutt lenni (...) Akár a nagy óceán közepe! Ugyanaz a döbbentő, nyomasztó érzete a teljes elhagyatottságnak. Csak ég és föld, azaz víz, annyival rosszabb az óceánnál, hogy azt meg lehet úszni, (ha tudsz,) – ezt pedig se lábolni, se úszni! Azután ott elláthatsz messze, szemed keresgélhet valami mentő deszkaszálat a csalókán csillogó távolban, – itt be vagy zárva fejed fölé boruló nád és sás csatornákba, melyek kérlelhetetlenül hallgatagok visszhangtalanok, némák, mint a Chartreuse sötét cellái s csak a memento morit sugdossa a füledbe...[32]
A Ludasi-tó

Kosztolányi Dezsőt sem hagyta hidegen a ludasi táj. Bizonyságul szolgál erre „Késő ősz a Ludasi pusztán” című verse. A Kosztolányi családnak ismerős volt ez a táj, annál is inkább, mert a költő édestestvére (Árpád) Ludason orvosként tevékenykedett.[33]

Itt említjük meg, hogy a vajdasági magyar költészet egyik legismertebb képviselője, Gulyás József, ludasi születésű, és talán legjobb versei éppen a szülőföldet idézik.

A nemzetközi védelem alatt lévő és kb. 547 kataszteri hold területű tóval kapcsolatban elmondható még, hogy az 1940-es évek végén teljesen kiszáradt, s akkor – köszönve a ludaspusztai kisdiákoknak is — számos értékes régészeti lelet került napvilágra, amelyek most a szabadkai Városi Múzeum anyagát gazdagítják.
A tó egyedülálló növény- és állatvilága mindig vonzotta a szakemberek érdeklődését. Az utóbbi időben figyelemre méltó tevékenységet fejt ki e tekintetben a Csornai Richárd Ökológusok Egyesülete által évente megrendezésre kerülő nemzetközi ökológiai tábor.

[szerkesztés] Forrás

  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Magyar László: Ludas és a Ludasi-tó. Ludasi jegyzetek 1. Környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó évkönyv, Palics-Ludas t.f. közvállalat, Palics, Csornai Richárd Ökológusok Egyesülete, Szabadka
  • Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima,. Republički zavod za statistiku, Beograd. ISBN 86-84433-14-9 (2004)
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Hronološka istorija Subotice–Szabadka történeti kronológiája. Knjiga I. Kötet. DO “Monografija” TSZ. Subotica. 1989. 1. (Kézirat). A továbbiakban: Szabadka történeti kronológiája.
  3. ^ Szekeres László: Amit az idő eltemetett. (Kis vajdasági régészet). Újvidék, 1981. 18-19. A továbbiakban: Szekeres L.: Amit az idő eltemetett.
  4. ^ Szekeres L.: Amit az idő eltemetett 20.
  5. ^ Szabadka történeti kronológiája 2.
  6. ^ Szekeres L.: Amit az idő eltemetett.
  7. ^ Szabadka történeti kronológiája 2-3.
  8. ^ Iváni István: Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. I. kötet. Szabadka 1909. 92. A továbbiakban: Bács-Bodrog vármegye helynévtára.
  9. ^ Bács-Bodrog vármegye helynévtára 92.
  10. ^ Szabadkai Történelmi Levéltár (a továbbiakban SzTL), 701/polg. 1865.
  11. ^ Szabadka történeti kronológiája 46.
  12. ^ Szabadka történeti kronológiája 50.
  13. ^ Szabadka történeti kronológiája 54.
  14. ^ Szabadka történeti kronológiája 57.
  15. ^ Szabadka történeti kronológiája 61-63.
  16. ^ Tormásy Gábor: A szabadkai római kath. Főplébánia története. Szabadka 1883. 15-16.
  17. ^ Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75 II., Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976.
  18. ^ Dudás Gyula: Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája. II. kötet. Zombor 1896. 428.
  19. ^ SzTL, 13. B. 78/iur. 1789.
  20. ^ SzTL, 1348/polg. 1862.
  21. ^ Társalkodó 1843. áprilisi és májusi számai
  22. ^ SzTL, 470/aec. 1853.
  23. ^ SzTL, 119/aec. 1855.
  24. ^ SzTL, 2874/polg. 1864.
  25. ^ a b Magyar Katolikus Lexikon
  26. ^ (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  27. ^ SzTL, 3115/polg. 1869.
  28. ^ Pálinkás József: Szabadka népoktatása 1687–1918. Életjel 1974. 66.
  29. ^ Matijevics Lajos: Bácska történeti víznevei. Újvidék, 1986. 90.
  30. ^ Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. II. rész. Szabadka. 1892. 140.
  31. ^ Iványi István: Szabadka szabad királyi város története I. rész. Szabadka, 1886. 94.
  32. ^ Penavin Olga — Matijevics Lajos: Szabadka és környéke földrajzi neveinek adattára. Újvidék 1976. 142.
  33. ^ Üzenet 1985. február-március. 2-3. Szám. (Kosztolányi Dezső emlékszám). 191.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök