Karlova és Beodra

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
(Karlova szócikkből átirányítva)
Karlova és Beodra
Ново Милошево
Novo Miloševo
A beodrai magyar templom
A beodrai magyar templom
Table separator.png
Karlova és Beodra címere
Hivatalos? Nincs adat
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bánság
Körzet Közép-Bánsági
Község Törökbecse
Rang Falu
Terület 171,0 km²
Népesség (2002)
  • 6763 fő
Irányítószám 23273
Körzethívószám 023
Table separator.png
A térképen: Klikk
Végzetes hiba: Parameter coordinates must be one or more valid locations.


Karlova és Beodra (szerbül Ново Милошево / Novo Miloševo) a Közép-Bánsági körzetben, Törökbecse községég északi részén helyezkedik el, Bocsártól dél-keletre.

1946-ban a két falu egyesült, s nevüket Miloš Klimáról, Novo Miloševo-ra változtatták. Karlova szerb többségű település, Beodra pedig magyar.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1948-ban 9536 lakos
  • 1953-ban 9356 lakos
  • 1961-ben 9276 lakos
  • 1971-ben 8548 lakos
  • 1981-ben 7805 lakos
  • 1991-ben 7309 lakosából 5346 szerb, 1104 magyar, 365 cigány, 355 jugo.[1]
  • 2002-ben 6763 lakosából 5146 szerb, 986 magyar, 361 cigány[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

[szerkesztés] Beodra

A hagyomány szerint az elnevezés egy földbirtokosnőtől ered, akit úgy hívtak hogy Beldora. Ugyanakkor 1450-ben e tájékon Beldre név alatt megemlítenek egy helységet, ami valószínűleg a mai Beodra elődje.[2] A török uralom alól való felszabadulás után a falut Boldiának hívták majd Bekának, míg végül Beodrának (a németek Peadrának vagy Beudrának).

[szerkesztés] Karlovo

1918-ig Karlovo volt a település neve III. Károly tiszteletére, majd Dragutinovo. Németül Karlowo.

[szerkesztés] Novo Miloševo

1946-ban Karlova (Dragutinovo) és Beodra adminisztrációs úton egyesült, és az új nevét egy II. világháborús partizánharcosról kapta Miloš Klimáról, Novo Miloševo-ra.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Beodra

[szerkesztés] Középkor

A középkorban Böldre (Beldre) néven említik az oklevelek. A Kállay-család levéltárában őrzött „Reketorine Kapituli Eclesiae Tituliensis” című 1331-ben kelt okmányban Buldrei Fülöp leánya, (filia Philippi de Buldre) Erzsébet úrnő (Domina Elisabeth) birtokba helyezési ügyben Cheph András ellenében, mint alperes szerepel.

A XV. században több birtokosa volt. Az 141448. években a Berekszói Hagymás családé, mely egyízben 1448-ban Beldrei előnévvel fordul elő. Birtokosok voltak még e helységben a Beldrei Himfiek az 14341451 években, később a Dócziak, akik 1482-ben Böldrén kívül Szentes és Szeg helységeket is bírták.

Bárány Ágoston kutatásai Beodrát az 1450-ben e tájékon Beldre név alatt említett helységgel azonosítják. Ez időben vallott beldrei Himfi János ügyvédeket Arachon a torontáli alispán Noaf és a szolgabírák előtt. Az erről kelt bizonyítványban a providusok közt két beldrei egyén neve is olvasható, Kenes János és Vayda Lukács-é. E szerint ez időben Beldrét Himfi János bírta. Bárány azt véli továbbá, hogy e Himfi fia vagy unokája lehetett a hatalmas Hem nevű temesi grófnak, ki 1374. – ik év körül e tájékon lakott, – s onnan a Hemfi vagy Himfi.

Az 1461. és 1482. évi oklevelek két Böldre helységről emlékeznek meg. E két helység egyike Böldreszeg, a mai Karlova helyén feküdt. 1572-ben Telegdy Miklósé, a kitől azután testvére Mihály s ennek utódai örökölték.

[szerkesztés] A török után

A beodrai pravoszláv templom

A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1695-ben Frigyes Ágost szász herceg Peadrán át akarta vezetni seregét a török ellen, de a helységet környező mocsarakon nem tudott áthatolni, így más utat volt kénytelen választani.

A XVIII. század elején a helység elpusztult, mert az 1717. évi összeírásból hiányzik, sőt a gróf Mercy-féle térképen is a lakatlan helységek között találjuk. 17231725-ben felvett térképen olvasható, hogy a becskereki kerülethez tartozó község azok között van felsorolva, melyek a török dúlásai alatt egészen elpusztultak és lakhatatlanok voltak.

[szerkesztés] Első telepesek

Akacs, Kerektó és Somogy helységekből magyarok és szerbek telepedtek Beodrára, akiket a hatóságok fékezhetetlen kicsapongásaik miatt előbbi lakóhelyeikről eltávolítottak.
1740. körül görög keleti szerbek érkeztek a faluba, kiknek nem csekély része a szomszéd Karlova megtelepítésekor előnyösebbnek találta itt megvonni magát az időközben másfelé is elszármazott magyarok helyein.[3] A görög keleti szerbek 1759-ben saját költségükön templomot építettek, ellenben a római katolikus magyarok - eleinte számra csak kevesen - több mint 70 éven át imaház, pap és oktatás nélkül, a törökbecsei filialisták jobbágyi alárendeltségben a királyi kamara alatt éltek, a szomszéd plébániákba járva s vagy a törökbecsei, vagy a kikindai lelkész által gondozva időközönként.

[szerkesztés] A Karátsonyi család birtokaként

A beodrai Karátsonyi-kastély

1781-ben Karátsonyi Bogdán bérbe vette a kincstártól a beodrai uradalmat, 103.000 forintért és ettől kezdve a magyar katolikus lakosság is évről-évre szaporodott. 1794-ben, és a következő években németek és magyarok (feltehetően szegedi dohánykertészek[4]) telepedtek le Beodrán. A Karátsonyi-család 1796-ban helyi káplánságot alapított itt, mely 1832-ben plébániává alakult át. 17961805 között újabb német telepesek költöztek Beodrára.

1796 szeptemberben a sürgetett cupellanus localis, Spurnyai Adjutus ferences atya személyében megérkezett a faluba. A helységet ekkor Német-Beodrának írták, s mindeddig Törökbecse filiálisa volt.

1799-ben Beodra „possessio”, Novoszelv és Tamásfalva torontáli „praediumokkal” együtt Karácsonyi Bogdán örmény családföldbirtokába jutott a magyar királyi kamarától 101,585 forint. 50 koronányi vételáron. A Karácsonyi-család Beodrát 1781,[5] 1782. óta árendában tartotta. A bevezetési és statutionális okmány a birtoklási törvény megállapítása után csak 1799-ben lett kiállítva II. Ferenc császár által, intézve a csanádi káptalanhoz, mely azt ugyanazon év július 1., 2., és 3. – án végrehajtotta azt, s hivatalos okmányával megerősítette. Az új birtokviszony alatt ismét telepítettek magyarok, kik házaikat egy utcában építették fel.

Beodra pecsétje 1867-ből

1805-ben mezővárossá lett, és évenként három országos vásár tartására nyert kiváltságot. A római katolikus templom 1838-tól 1842-ig épült.

Képeslap Beodráról

Beodra a XIX. század végére közel 4100 lakosú nagyközséggé vált, vasútállomással, posta- és távíróhivatallal, takarékpénztárral rendelkezett, ismert volt ecetgyáráról és cementbányáiról. A községben két nagyszabású kastély volt (ma már csak egy áll). Az egyiket Karácsonyi Lajos 1857-ben építtette – amit Karátsonyi Jenő örökölt – a másikat pedig Karátsonyi László 184246 között. Később ez utóbbi Karácsonyi Andor tulajdona lett.

[szerkesztés] A katolikus templom

A ma ismert Bűnbánó Szent Mária Magdolna templom 1842-ben épült. A templom bútorzatát több mint száz évvel ezelőtt Fogarasi János asztalossegéd készítette. A templom másik nevezetessége egy Karátsonyi Irma által 1893-ban varrt gobelinkép, amely Máriát és a kis Jézust ábrázolja. A grófi család több, a trianoni békediktátum előtt eltávozott tagja az altemplomban kialakított családi kriptában lelt örök nyugalomra, a grófi címert pedig ma a beodrai cserkészcsapat őrzi.

[szerkesztés] Jelenkor

Beodra ma a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség központja, melynek elnöke Bővíz László, egyben a beodrai plébános is. A Karátsonyi-család jelmondatát – Kegyesség, becsület, kitartás – a cserkészzászlóra is ráhímezték.

[szerkesztés] Karlova

A karolvai szerb templom

E község helyén állott a középkorban a fent eméített Böldreszeg falu. A XVI. század elején Telegdy Istvánnak volt itt része, melyben őt II. Ulászló király 1508 május 22-én, új adomány címen megerősítette.

Az 15501552. évi török hadjáratok alatt elpusztult. 15681570-ben, mikor a Telegdy család birtokait felsorolják, e falu neve már eltorzítva jelent meg.

A XVII. század folyamán teljesen elpusztult. A mostani falu, melyet III. Károly király tiszteletére Karlovának neveztek el, 1740-ben települt. Szerb lakossága a tiszai végvidékről, Aradról származott. A határőri szolgálathoz szokott szerbek azonban nem igen tudtak beletörődni a polgári életbe és bár a községet 1774-ben a kikindai kiváltságos kerülethez csatolták, az 177578. években a helységből mégis 44 család a dunai Határőrvidékre költözött.

1817 augusztus 1-én a kikindai kerülethez tartozó többi községgel együtt kiváltságlevelet nyert.

A szerbek temploma, egy régibb templom helyén, 1836-ban épült. 1876-ban a községet Torontál vármegyébe kebelezték. 1855-ben és 1870-ben árvíz pusztított itt. 18631864-ben nagy ínség uralkodott és e mellett még a kolerajárvány is dühöngött.

1918. után Dragutin Ristić-ről, megkapta a Dragutinovo nevet.

[szerkesztés] A Karátsonyi-család

Az örmény származású Karátsonyi család a XVI. század végén Franciaországból települt Moldvába, majd Erdélybe. Itt vette fel a Karátsonyi nevet, címerlevelét is feltehetően egy erdélyi fejedelemtől kapta. Nemességét ezt követően erdélyi fejedelmek és magyar királyok is többször megerősítették.

A Karátsonyi-család címere

A család a XVIII. – XIX. században a Magyarország iránt tanúsított hazafiságának köszönhetően köztiszteletnek örvendett. Beodrát első ízben 18 ezer holddal együtt Karátsonyi Kristóf fia kapta donációba a törökök ellen küldött harcosaiért a XVIII. század elején – ekkor vette fel a család a „Karátsonyfalvi és Beodrai gróf” nevet. A család egy másik ősének, Karátsonyi Lázárnak (Torontál vármegye alispánja, majd országgyűlési követ) pedig közjóérti áldozatkészségéért, valamint a franciák ellen vívott háborúba küldött száz fős saját csapatáért Ferenc császár a Temes vármegyében fekvő nagy-zsámi uradalmat adományozta. A magyar grófi címet 1874-ben Karátsonyi Guidó (császári és királyi kamarás, belső titkos tanácsos, országgyűlési követ, osztrák gróf) szerezte meg, aki jelentős adományokkal támogatott különböző alapítványokat és a Magyar Tudományos Akadémiát. A gróf országos ismertségre az erénydíj alapításával tett szert 1881-ben, amelyet a vagyontalan, de jó erkölcsű leányok kiházasítására hozott létre. Fia, Aladár és unokája, Jenő is császári és királyi kamarás, utóbbi főrendházi tag volt.

A család tárgyi emlékeinek szomorú sors jutott, mint annyi más magyar történelmi családénak – 1846-ban épített egyemeletes, klasszicista stílusú urasági kastélyuk, amely az egyik legszebb bánáti kastély, kísérő építményével együtt egyelőre pusztulásra van ítélve. Utóbbi utolsó tulajdonosát, Mohot Ádámot 1944. őszén azok a partizánok verték agyon, akiknek ő korábban kenyeret adott.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás, lábjegyzet

  • Bárány Ágoston: Gyászkönyek... Beodrai Karácsonyi Lázár... felett. Temesvár, 1827.
  • Bárány Ágoston: Torontálvármegye hajdana. Buda, 1845.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Budapest, Országos Monografiai Társaság, 1912.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Bárány Ágoston kutatásai alapján.
  3. ^ Innen van, hogy a helyi hagyomány, megegyezőleg a püspöki levéltárral és plébániai feljegyzésekkel, helytelenül azt véli, miszerint itt régente csupán szerbek laktak.
  4. ^ Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75 II., Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976.
  5. ^ Borovszky S.
  6. ^ Ma nem áll, romjait a tulajdonosoknak való visszaadás előtt (Hágai bírosági tárgyalás) eladták építőanyagnak 1932 körül.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök