Kamanc

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Kamanc
Сремска Каменица
Sremska Kamenica
Kamanc madártávlatból
Kamanc madártávlatbó
Table separator.png
Kamanc címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Szerémség
Körzet Dél-Bácskai
Község Újvidék
Rang Község
Terület 30,2 km²
Népesség (2002)
  • 11.205 fő
Irányítószám 21208
Körzethívószám 021
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Kamanc (szerbül Сремска Каменица / Sremska, horávtul Srijemska Kamenica, németül Kamenitz) Újvidék egyik szerémségi városrésze, a Fruška Gora Duna felé ereszkedő lankáin fekszik, ahol a mai napig termesztik a táj híres szőlőjét.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1961-ben: 3646 fő
  • 1971-ben: 5051 fő
  • 1981-ben: 7532 fő
  • 1991-ben 7955 lakosából 5149 szerb, 983 jugoszláv, 752 horvát, 287 magyar, 183 montenegrói[1]
  • 2002-ben 11.205 lakosából 8806 szerb, 561 horvát, 358 jugoszláv, 256 magyar, 141 montenegrói, 102 szlovák[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

A helység nevét, a Tarcal hegyről lezúduló köves patakokról kapta.
Nevével először 1223-ban találkozunk egy birtokjegyzékben Camencz néven. 1439-ben Camavecz, 1500-ban Chamans, 1553-ban Kamentz, 1686-ban Kamancz, 1702-ben Camenicz.
Kamanc nevét illetően összefoglalóan elég nagy bizonyossággal tehát az állapítható meg, hogy a török hódoltságig Kamancz néven ismeretes, 1687-től, a török alóli felszabadulásától kezdődően pedig a Kamenicz elnevezés honosodott meg, majd Gönczy Pál Szerém vármegye térképén (amely 1897-ben készült) Kamenica szerepel. Ez lett e település neve az I. világháború után létrejött SZHSZ Királyság idején, a II. világháború utáni Jugoszláviában pedig Sremska Kamenica lett a hivatalos neve.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Az ókortól a középkorig

Már a római korban is, a IV. században létezett település a mai Kamenica területén, a Cusum római katonai erődítménytől nyugatabbra, a Köves (Újfalusi-)patak völgyében. A Cusum római castrum, a számítások szerint az Újvidéki Televízió lerombolt épületének környékén lehetett, félúton Pétervárad és Kamenica között.

A IX. század végén, a nagy népvándorlás utolsó hullámában megérkeztek a magyar törzsek és ezt a tájat is benépesítették. Közvetlenül a Dunába torkolásuknál alakult ki az első település, amelyet az itt maradt szláv lakosság után Kamennak, Kűnek neveztek, ebből lett a Kamancz – a későbbi Kamenica.

Nevével először 1223-ban találkozunk, azok után, hogy a Bizáncban megözvegyült Margit, II. Endre magyar király húga, udvartartását Péterváradon rendezte be. III. Horatius pápa is oltalmába vette az özvegyet, és 1223. március 30.-án kelt levelében megerősítette őt bizonyos szerémségi területek birtoklásában. Ebben a birtokjegyzékben szerepel Castrum Keu (Kő, ma: Bánostor) és Camencz, a mai Kamanc.

Kamanc központja

Új kutatások Camencz-et csak birtokként említik, holott jelentősebb számban lakott település lehetett már. Ezt a feltevést erősíti meg az 1237. július 8-án kelt bélakúti[2] cisztercita apátság adománylevele, amelyben Kamancnak (Villa Camanch) nevezték.
Az említett oklevél a csanádi főispánnak, Péternek elkobzott birtokaira hivatkozik, mivel az megölte Gertrud királynőt, II. András király feleségét, a későbbi IV. Béla király anyját. Ezért kellett Törce fiát, a gyilkos Pétert jószágvesztéssel büntetni. Az elkobzott javait a király a bélakúti apátságnak ajándékozta, Dél-Bácskában tíz falut és Szerémségben 25 helységet, köztük Kamancot is.

Már 1331-ben XXII. János pápa elrendelte az esztergomi érseknek, hogy az egész Magyar Királyságban írják össze a katolikus hitközségeket és az egyházi jövedelmeket. Ugyanakkor a pápa ígéretet tett a magyar királynak, hogy az összegyűjtött egyházi adó egyharmadát neki adja. Az akkori szerémségi püspökségben húsz önálló hitközség létezett, ezek egyike Kamanc volt. Tehát az 1331-es egyházi összeírás alkalmával Kamanc mezőváros, mint önálló hitközség szerepelt.

Kamanci utcarészelet

A XIV. század folyamán Kamanc környéke és a Tarcal-hegy vidéke színtiszta magyar lakossággal volt benépesülve. A lakosság túlnyomórészt szőlőműveléssel foglalkozott. Már akkor átgondolt művelés, ültetvényszaporítás, borkezelés folyt. Galeotto Marzio, a Mátyás király udvarában élt humanista mindenesetre úgy vélekedett, hogy a csodálatos szerémi nektárnak nincsen párja a földkerekségen. Az akkori történelmi források Szerémség e vidékét gazdaságilag az ország legvirágzóbb tájai közé sorolták. Kamanc a mérhetetlen nagy gazdagságát tehát elsősorban a szőlőtermesztésnek köszönhette. Tudunk arról is, hogy több száz szegedi polgár rendelkezett szőlőültetvényekkel a Tarcal északi és déli lejtőin.
A szerémi bor a Dunán és Tiszán eljutott egészen Pestig, majd Esztergomba, Komáromba, s onnan szekereken még távolabbra is. A másik ágon a Tiszán Szegedre, majd onnan Erdélybe és Kassára. Az egyik krónikás megemlítette, hogy a kassai püspök lakomáján csak kitűnő szerémi bort szolgáltak fel a vendégeknek.

[szerkesztés] 15. század – A huszitizmus magyarországi központja

A XV. században módosabb kamanci polgárok fiai is a külföldi egyetemeken tanultak. Így került 1420-ban Kamanczi Balázs is Prágába. Prága ebben az időben Husz János tanításaitól volt földúlva. A katolikus egyház Husz Jánost eretneknek nyilvánította és még 1415-ben Konstanzban máglyán elégette. Ez után az egész cseh nép, akik követték Husz János tanait, fellázadt a császár és a pápa ellen. Kamanczi Balázs is elfogadta Husz tanításait a prágai egyetemen és amikor mint teológus befejezte tanulmányait, hazajött szülővárosába Kamancra, ahol a nép között terjesztette a huszita tanokat.
Ebben az időben a kamanci hitközségnek legalább öt lelkésze volt és ezek közül hamarosan segítői akadtak a huszita tanok terjesztésében. A következő fiatal lelkészek: Újlaki Bálint és Pécsi Tamás. Mindketten a prágai egyetemen tanultak. Ez a három fiatal pap annyira kiterjesztette ezt a reformista tudományt – huszitizmust –, hogy az egész környéken: keleten egészen Szalánkeménig, délen Árpatarlóig (Ruma), nyugaton Újlakig voltak a híveik. Újlaki Bálint pedig egy évig Erdélyben tartózkodott, ahol szintén terjesztette a huszita tanokat.

Marchihai Jakab

A bácsi püspök aggodalommal kísérte a szerémségi eseményeket, és végül úgy határozott, hogy jelentést küld a pápának. A pápa 1436 tavaszán elküldte Marchiai Jakab ferences szerzetest, hogy kivizsgálja az ügyet, ha kell erőszakkal is felszámolja az eretnekséget.

Marchiai Jakab érkezése után Kamanc környékén eltemetett huszitákat kiásatta és a hullákat a mezőváros főterén nyilvánosan elégettette. A városka lakóira ez nagy hatást gyakorolt, voltak akik félelmükben visszatértek a katolikus valláshoz, de a fiatal kamanci huszita lelkészekre ez nem hatott. Ekkor Marchiai Jakab inkvizítor egy katonai fegyveres csoport élén betört a hitközség épületébe és elfogatta Újlaki Bálint és Pécsi Tamás papokat, míg Balázsnak előző nap sikerült megszöknie és átkelni a Dunán, eljutni Bácsra, ahol a püspök színe előtt a huszita tanokat megtagadta. Marchiai Jakab az elfogott huszita papokat előbb kihallgatta, majd átadta őket megőrzésre Jánosnak, az akkori kamanci bírónak.

1438 nyarán Kamanc lakossága szörnyű haragra gerjedt, hogy kedvenc papjaikat bebörtönözték. A vezetőjük Magyar Balázs szabómester volt, akinek karddal a kezében sikerült elkergetnie az inkvizítorokat és kiszabadítani Bálint és Tamás papokat. 1439. augusztus 19.-én azonban Marchiai Jakab visszatért, és leszámolt ellenségeivel. A két pap több száz hívővel elmenekültek messze keletre, Moldvába.

A Müncheni-kódex 169. oldala (A Huszita Biblia egyik fennmaradt része)
Bálint és Tamás huszita papok Moldvában telepedtek le és ott tovább tevékenykedtek, mert sem a pápa, sem a császár keze oda már el nem juthatott. Bálint és Tamás Kamancról magukkal vitték könyveiket és írásaikat és ott befejezték a bibliai Ó- és Új Szövetség lefordítását magyar nyelvre, amit nagyrészt már Kamancon készítettek el. Bálint és Tamás 1439-ig befejezték a szentírás fordítását. Ezt a fordításukat nevezték Moldvai Bibliának, Kamanci Bibliának vagy Huszita Bibliának, és ez volt az első magyar nyelvű Biblia. Bálint és Tamás több példányban kézzel írva sokszorosította a Bibliát, de ezekből teljes eredeti példány nem maradt az utókorra, csak könyvtöredékek, valamint az eredetiről készült korabeli másolatok.

Mezővárosi címen a történelem folyamán (Civitas san Oppidum Kamancz) Kamancz 1408-ban és 1471-ben szerepel. 1483-ban egy korabeli dokumentum arról tanúskodik, hogy Kamancot a kalocsai érsekséghez csatolták. Egy 1477-es okirat pedig arról ír, hogy Kamanc mezővárosa hogyan rendezte a bor megadóztatását a kalocsai érsekkel, név szerint Matacsinszki Gáborral. Voltak olyan kisérletek is 1494-től, hogy a kamanci hitközség elszakadjon a kalocsai érsekségtől és a szirmiumi érsekséghez csatlakozzon, de II. Ulászló király ezért a mezővárost szigorúan megrótta

Kamanc a XV. században Szerémség északi részében a leggazdagabb mezőváros volt. Messze földön híres latin iskolával rendelkezett, amelyet többek között Szerémi György – Kamanc szülöttje – is elvégzett. Egyes feljegyzések szerint a mezőváros színházzal is rendelkezett.

Hogy Kamanc a Szerémség egyik leggazdagabb mezővárosa volt a középkorban, több bizonyíték tanúskodik. A vatikáni „Arany Könyvben” be vannak jegyezve mindazok a zarándokok, akik Kamancról Rómába járultak. A középkorban csak a Kamanciak juthattak el Rómába (más helységből nincsenek bejegyzések). Így például 1493. május 31-én be vannak jegyezve Bartolomeus, feleségével Zsófiával, Urbán fiával és Margarita leányával. 1500. április 2-án özvegy Keresztes Apollonia, fia György és leánya Zsófia Kamancról. Ugyanez év április 4-én be vannak jegyezve özvegy Bíró Lajosné Ágnes leányával Zsófiával Kamancról. 1500. évben Rómába zarándokolt Bálint, feleségével Annával és fiával Demeterrel.

A mezővárosnak század végén már legalább félezer lakóháza volt, ebből 150 kő-, míg a többi földből vert ház volt. A mezővárosnak két római katolikus temploma volt. Az egyik templomnak azonban idővel elveszett a jelzése és teljes bizonyosság van arra, hogy annak az alapjaira építették később a görögkeleti (ma is létező) templomot.
Központi helyet foglalt el a latin iskola a Ludi Litarii. Az egész környék gazdag volt szőlőültetvényekben és gyümölcsösökben. A mezőváros borospincéiben legalább tízezer hordó jó minőségű bor volt.

Ortodox templom

A XV. század közepéig Kamancon zömmel magyar, római katolikus vallású lakosság élt. A század végén, de különösen a XVI. század elején megkezdődtek az állandó veszélyt jelentő török betörések, amikor portyázó török seregek többször megtámadták Kamancot is. Ennek nyomására délről elindult a török elől menekülő szerbek végtelen hosszú sora. Kamanc környékén a következő sorrendben épültek föl a görögkeleti kolostorok, templomok: Görgeteg 1471 körül, Krusedol 1500 körül, Ó-Hopovo 1502 körül, Rakovac (Dombónál) 1533-ban, Beocsini kolostor 1580-as években.

[szerkesztés] 16. század

1514-ben Dózsa seregeinek vezetői Kamancot tárgyalási központjuknak nevezték ki, és keresztes felkelő századot alakítottak, amelynek soraiban magyarokon kívül horvátok és szerbek is voltak. Báthory nemesi csapata Baksa falvánál (kb. a mai Újvidék Limán városrészének piaca körül létezett településnél) átkelt a Dunán, hogy feloszlassa a lázadó parasztok egységeit, de vereséget szenvedett és visszavonult.

1526-ban a török beveszi Kamancot. Verancsics Antal, aki egy Konstantinápolyba tartó küldöttséggel 1557-ben átutazott a városon és útinaplójában azt írja, hogy a törökök Kamancra való betörésükkor sokakat megöltek, gyújtogattak, fosztogattak. Mintegy 7000 borral teli hordót törtek össze, úgyhogy a városka utcáin is bor folyt. Sokan mindenüket hátrahagyva menekültek el a városból.

[szerkesztés] 17. – 18. század

1687-ben az osztrák–magyar seregek kiűzték a törököt a környékről, de 1690-ben visszafoglalták a települést. A következő évben ismét kiszorították a török csapatokat, de 1694-ben újra megszállták a várost, s innen indítottak támadást Pétervárad ellen. Vereséget szenvedtek, így Kamanczot is fel kellett adniuk. 1716. augusztus 2.-án azonban újra bevették a települést, s megint csak innen indítottak támadást Pétervárad ellen, de pár napra rá (augusztus 5-én) ismét vereséget szenvedtek.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ IV. Béla magyar király 1235-ben a franciaországi Troisfontaines-i híres kolostorból cisztercitákat telepített le a péterváradi sziklavár környékére, ezek felépítették kolostorukat és azt jótevőjük után Bélakútnak nevezték el.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök