Kabol
Ковиљ
Kovilj
  
| |
| Hivatalos? | 
|
| Használatban van? |
|
| | |
| Tájegység | Bácska |
| Körzet | Dél-Bácskai |
| Község | Újvidék |
| Rang | Falu |
| Terület | 105,1 km² |
| Népesség (2002) |
|
| Irányítószám | 21243 |
| Körzethívószám | 021 |
| | |
A térképen:
 Térkép betöltése… | |
Kabol (szerbül Ковиљ / Kovilj) Újvidék vonzáskörzetéhez tartozó település Dél-Bácskában, a Vajdaság Dél-Bácskai körzetében. A mai település Alsó-, és Felsőkabol egyesítésével jött létre 1944-ben.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Népessége
- 1900. évi népszámláláskor Alsókabolban 2003 lélek volt 395 házban, anyanyelv szerint 1697 szerb, 208 magyar, 77 német
- 1900. évi népszámlálás adatai szerint Felsőkabolban volt 2739 lélek 523 házban, anyanyelv szerint 2453 szerb, 175 magyar, 93 német, 22 kisorosz
- 1948: 5368 lakos
- 1953: 5436
- 1961: 5448
- 1971: 5290
- 1981: 5279
- 1991-ben 5242 lakosából 4521 szerb, 335 jugoszláv, 163 magyar, 80 horvát[1]
- 2002-ben 5599 lakosából 5056 szerb, 140 magyar, 97 jugoszláv, 71 horvát[1]
[szerkesztés] Nevének eredete
Kahol (Kabul) helynév egy 1301-ben kelt oklevélben fordul elő, a szláv kobola szóból képződött, mely magyarul lovat jelent. Az 1904. évi miniszteri rendelet szerint a községnek idővel Kovilra átváltozott névalakját ismét a régi Kabolra változtatták vissza.
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Alsókabol
[szerkesztés] Őskora
Alsókabol Bácska délkeleti sarkában, Újvidék és Pétervárad közelében fekszik. Azelőtt Alsókovil, hajdan pedig Kabol volt a neve. 1301-ben a bácsmegyei Barlad szomszédja gyanánt említik. A Kabol névre nézve Bél Mátyás azt állítja, hogy a magyarok Kobolt-nak, a szlávok Kobilának mondják, s hogy lovat jelent, mert a monda szerint itt botlott meg Attila lova.
1308-ban Sebesszeg határjárásánál Koboli Györgyöt és Andrást említik, mint bácsvármegyei nemeseket. 1316-ból Csánki említi Kabwl-t. 1439-ben és 1454-ben ugyanilyen néven fordul elő Csánkinál.
1421-ben a törökök elől menekülő bosnyák ferencesek pápai engedéllyel kolostort nyitottak.[2] 1454-ben Péterfi de Macedonia elzálogosította a Gimesi Forgácsoknak. 1486-ban a bácsmegyei Kaboldot a Bazini Grófok ellenére a király a káptalannak ítéli oda. Szerémi György emlékiratában azt mondja, Kobol-ban Remete Pál szerzetének klastroma állt, mely 1528-ban már elpusztult. Oláh Miklós 1536-ban szintén említi Cabol-t („deinde Kysdi, Cabol et aliae arces”).
[szerkesztés] A török kor
A török defterek a titeli nahijében Kobilat 1554-ben hét, 1570 körül 22 és 1590-ben 38 adózó házzal említik. Marsigli 1690. évi térképén feltünteti Kobila falut s mellette a szerb monostort. 1697 augusztusban Jenő herceg Kobilban tartózkodott és jelentést is írt a vidékről. Az 1702. évi kincstári birtokok összeírásánál Kobilla bérbirtokként szerepel.
[szerkesztés] 18.–19. század
1728-ban közvetlenül mellette találjuk Felsőkovil kincstári falut. Ugyanez évben Alsókobil már határőrvidéki sáncként fordul elő és egy gyalogos meg egy lovas százada volt. Kapitányát Vászónak nevezték. Ide tartozott a falu területének fele, a zárda és három puszta, úgy mimt Szentiván, Berladin, Miklosevácz.
1731-ben a vármegye panaszolja, hogy Kobila katonai sánc az előző években magához ragadta Maliszentiván, Becskerek és Kralovcze kincstári pusztákat, továbbá Kobila (Felsőkovil) és Gardinovácz kincstári falvaknak nagy részét. 1740 körül ismét a vármegye panaszából tudjuk, hogy Cobila város (oppidum) katonai sánc, a mely száz katonát állít ki és négyszáz adófizető lakosa van. Hét puszta tartozik hozzá, de ebből csak Szentivánt, Belladint, Miklosicsot és Gralovcsét ismerjük.
1745-ben a dunai határőrvidékből a szegedibe tették át Kobilt. 1750-ben is sánc maradt, mert sajkásnak szánták; 1752-ben azonban egyelőre a vármegyének adták át. 1769-ben mind a két Kovil helységet a sajkás szervezetbe sorozták be, míg végre 1873-ban ismét a vármegyéhez került.
Az ortodox templomot 1851-ben, a római katolikus imaházat 1891-ben építették.
[szerkesztés] Felsőkabol
Előbbi neve Felsőkovil vagy Kobila. Felsőkabol csak 1702-ben fordul elő. 1715-ben Felsőkobilon a vármegye 26, 1717-ben 33 adózó lakost talált. Neveikről ítélve mind szerbek. 1722-ben néhány görög kereskedőn kívül volt 34 és 1727-ben 83 adózó egyén.
1728-ban már határozottan két Kobilról van szó; és pedig a régi Alsókobil mellett, hozzá egész közel volt az új, Felsőkobil kincstári falu. Ennek pusztái voltak: Kralovadike, Kotyeve, Szentiván. Az eddig kincstári Felsőkobil falu 1746-ban szintén határőrvidéki hely lett, a hol a Szabadkáról kitelepített katonaság lakott. 1751-ben a tiszai kerület új szabadalmaiban szintén része volt. 1759-ben Putnik Mózes szerb püspök kapott reá donációt. 1769-ben a sajkás szervezetbe vették fel, majd 1873-ban visszakerült a vármegyéhez.
A községbeli ortodox templom 1825–29-ben épült.
A híres zentai ütközet előtt itt volt Savoyai Jenő főhadiszállása. 1848-ban az egész község leégett.
[szerkesztés] 20. század – Kovilj
1918-tól mindkét település a Szerb-Horvát-Szlovén királyság része lett; a világháborúig Bács-Bodrog vármegye Titeli járásához tartoztak. 1941–1944-ig ismét a Magyar Királysághoz kerültek, majd 1944 október 15-én Jugoszlávia része lett, s ekkor egyesült a két falu is; innentől csak Kovilj néven szerepel.
[szerkesztés] Vérengzések
Az 1941-es bevonulás alkalmával három magyar polgárt találtak bűnösnek, akiket minden bírósági ítélet nélkül, gyorsított eljárással kivégeztek. 1942-re vonatkozólag a háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság anyagában semmi nem található Kabol községről.
1944-ben a magyar lakosok egy részét elhurcolták és kegyetlenül megkínozták. Ugyancsak bántalmazták a helybéli székely telepeseket is. Az áldozatok száma az eltűntekkel mintegy 28 fő.[3] Matuska Márton cikkében 24 (+7) személy személy neve szerepel,[4] Galambos László 37-et említ, igaz, a kaboli agyonvert, kivégzett, főbe lőtt magyarokat és a magyar hadseregben illetve a partizán hadi egységekben hősi halált haltak is egybe veszi.[5]
| „ | Név szerint gyűjtötték és terelték össze az embereket az alsókaboli községházára. Onnan Dunagárdonyba szállították őket, elevenen kínozták, a vérüket itták és agyonverve a Dunába vetették. Hacsak azóta meg nem halt, Budiszaván él Pápista József (feleségét Katicának hívják), aki édesapja és nagybátyja mellől szabadult el, ő mesélte, hogy elevenen felhasogatták a foglyok bőrét, sóval és erőspaprikával szórták be, az ő körmei alá is gombostűket szurkáltak.[4] | ” |
[szerkesztés] Az ortodox monostor
Az Alsókovil melletti ortodox szerb monostorról a szerb hagyomány azt tartja, hogy szent Száva alapította 1237 körül; más verzió szerint azonban a XV. században a bevándorló szerbeket kísérő szerzetesek építették, úgy mint a többi szerémi klastromokat. Csakhogy ezek a szerbek a Szerémségben és a temesi vidéken telepedtek meg, Bácskában pedig ez időtájt alig két-három szerb birtokos család ismeretes. E klastrom is valószínűleg csak a XVI. század elején épülhetett, amikor a szerbek Bácskában nagyobb számmal telepedtek le. Az sem lehetetlen, hogy a szerb kalugyerek a Szerémi György által említett monostort foglalták el, a mint az Bátmonostornál is történt. Csak az bizonyos, hogy a monostor a török korban már fennállt.
[szerkesztés] Elpusztult települések
A mai Kabol vidékén már az Anjou-korban ismernek egy Batlad nevű helyet, mely a XV. században szereplő Barladi család névadó birtoka volt. Első okleveles nyomát 1301-ben találjuk, a mikor Licheert fia István zálogjogon visszaszerzi ezt a régi jószágát, amelyet Miklós comes fia Moys vásárolt meg tőle. A Barladi családról a XIV. században több adatunk is van; így oklevél említi 1339-ben az e családbeli Péter fiát Miklóst, majd 1348-ban Herbord fiát Márkust, aki Tőttös László ügyvivője volt. Ebből a családból ismerünk 1437-ben egy Barladi nevű királyi embert is.
A mohácsi vész után a falu még fennállt, mert az 1553. évi defter is megemlékezik róla s Barladin névvel a titeli náhijébe sorozza két fizető és négy nem fizető házzal; 1570-ben és 1590-ben tizenkét házzal Preladin néven említik a defterek. Újabban, 1728-ban, a kovili katonai sánchoz tartozó puszta volt.
[szerkesztés] Forrás
- (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
- Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
- Slobodan Ćurčić: Broj stanovnika Vojvodine. Novi Sad, 1996.
- ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
- ^ Magyar Katolikus Lexikon
- ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
- ^ a b Matuska Márton: A Dunafalvi szindróma, Gondolatok hiányzó emlékművek felet. Magyar Szó, 2009 január 31.
- ^ Galambos László: Áldozataink (7.) Káty, Budiszava (Tiszakálmánfalva) és Kabol magyar közösségeinek II. világháborús áldozatai. Magyar Szó, 2009 augusztus 9.
| ||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
