Horgos

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Horgos
Хоргош
Horgoš
A katolikus templom
A katolikus templom
Table separator.png
Horgos címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Észak-Bánsági
Község Magyarkanizsa
Rang Falu
Terület 86,04[1] km²
Népesség (2002)
  • 6325 fő
Irányítószám 24410


24411

Körzethívószám 024
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…
A horgosi főutca

Horgos (szerbül Хоргош / Horgoš) a Vajdaság legészakibb települése, mellette található Szerbia Magyarország felé vezető legforgalmasabb közúti határátkelőhelye. A település – bár a Tisza határolja – mégsem a folyó mellett, hanem attól elég távol, mintegy 8 kilométerre nyugatra fekszik, jellegzetesen nem folyóparti jellegű.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1991-ben 7201 lakosából 6022 magyar, 411 szerb, 275 jugo., 265 cigány[1]
  • 2002-ben 6325 lakosából 5320 magyar, 438 szerb, 298 cigány, 114 jugo.[1]

[szerkesztés] Története

A környék régészeti lelőhelyekben nagyon gazdag, amiről kilenc lelőhely is tanúskodik. Ezek alapján megállapítható, hogy lakott hely volt már a legősibb időkben is. Ezek az ásatások bizonyítják a körösi, vincsai, bodrogkeresztúri, tiszapogári kultúrák jelenlétét. A népvándorlás korában éltek itt kelták, gepidák, szkíták, hunok, avarok, kunok, majd jöttek a magyarok és a szlávok. Jelentőségéről vallanak az ún. földvárak is. Ismert régészeti lelőhelyek Kamarás, Budzsák, Szücs-halom, Kőlapos.

A település létezését már igen korai, XI. századbeli írott források bizonyítják, amelyek a Garam nevű Benedek-rendi kolostor birtokaként egy halászfalut említenek Horgos néven, és gyakran esik szó Szent Péter településről is.
A XIII. század elejétől kunok népesítették be a tájat, akik igen nagy önrendelkezést kaptak IV. Bélától, laza önkormányzati területük határa pedig éppen a mai falu körzetét szelte ketté. A kunok emlékét őrzi néhány határnév is, mint a Kun-tó, Kis-Kun-tó, Kun-halom.
A középkor legjelesebb emléke egy kis templom maradványa és néhány sírlelet a tatárjárás korából a Kishorgosi major közelében. Ez egy önálló település létezésére utal a ma is Templom-dombnak nevezett határrész közelében.

Horgos mint településnév az írott forrásokban 1640. táján tűnik fel ismét. Ekkor kapta ezt a pusztát is egy magyar nemes haszonélvezetre, kiváltságként. Horgos egyébként jelentésében a „horog alakú” vonatkozással lehet kapcsolatos, és elsődlegesen egy tavat jelölt a mai Horgosi-réten, amely horog alakú lehetett mert Horgas-tónak nevezték.

A törökdúlás idején Horgos a szegedi határ része volt, amikor pedig a zentai csata után megszerveződött a tiszai határőrvidék, a horgosi és Szent Péter-i puszták a különböző katonai sáncok birtokába kerülnek.

[szerkesztés] A mai falu kialakulása

A rendszeres telepítés előtt Szent Péter- és Horgos-pusztán már folyt gazdálkodás. Egyaránt magyar és szláv származású kertészeket találunk a Bács vármegyei szolgabíró 1757/58-as összeírásában Tóth Anna, a horgosi vendéglőt vezeti, Mihajlo Vlach kertész, Mihajlo Dudas kertész, Kollár Antal 1747 óta lakik Szentpéteren, Szegedi Mátyás 1754 óta, Bende Mihály 1759 óta.[2]

1746. február 22-én keltezett királyi rendelet tervbe vette Horgos és Szent Péter-puszták eladását. Szeged városi tanácsa kapott a lehetőségen, és 17481749-ben megbízást adott Kárász Miklós főjegyzőnek, hogy a Helytartó Tanácsnál amelynek akkor ifjúkori barátja és ismerőse Grassalkovich Antal volt az elnöke, kijárja a horgosi és szentpéteri területek megvásárlását a város számára. Pozsonyba érkezve Grassalkovich csakhamar felvilágosította barátját, hogy az eladásra tervbe vett pusztákat Szeged városa nem kaphatja meg az 1715-ben hozott 16. törvénycikkely értelmében: „város mint holt kéz nem szerezhet adományt.” Felbiztatta hát barátját, hogy vásárolja meg saját maga részére a két pusztát.[3] 1749. március ötödikén Kárász Miklós kapva a lehetőségen Pozsonyban aláírta a szerződést a puszták megvételéről.

A Pozsonyban írt szerződés fontos tételeket tartalmazott:

  • A királynő Kárásznak és feleségének, Temesváry Anna Máriának, valamint örököseiknek (fiaiknak) adja örök jogon Tisza-Szent Péter- és Horgos-pusztákat, 15 000 rajnai forintért.
  • Kárász a készpénzt Pozsonyban leteszi.
  • Ha a két puszta másik feléért Andrássy Zsigmond (aki úgyszintén igényt nyújtott be a puszták megvételére) a 15 000 forintot nem fizetné meg, akkor Kárász azt is jogosult átvenni.

Időközben Martonos is fellépet a bérelt területek érdekében. Grassalkovich maga utazott le Zomborba 1749. június 29-én, s a Norma című okiratban elvégezte Tiszaszentpéter- és Horgos-puszták megosztását három részre: Andrássy Zsigmond, Kárász Miklós és Martonos község lakói között.
A területre megállapított összeg befizetése azonban késett, és a határok kijelölése sok bonyodalmat okozott az új szomszédok között. Ezzel magyarázhatjuk, hogy a Kárász által írt kérelemre 1750-ben nem érkezik meg az adománylevél Bécsből. Mária Terézia császárnő több ízben is tájékoztatást és véleményezést kért, így az adománylevél szerződés megkötése után csak 22 évre, 1771. március 11-i keltezéssel készült el. Időközben Kárász Miklós 1751-ben megváltotta a visszalépő Andrássy Zsigmond részét is újabb 15 000 forintért.

Az emlékezetes megadományozott Kárász Miklós, a Csongrád megyéhez tartozó birtokokon, Tiszaszentpéteren és Horgoson, amelyek a Szentmária városától Szegedre vezető úton vannak, így a közönségnek és az áthaladó katonaságnak szükségleteire, 100 telkes falut állandó folytonossággal felépítsen, s abba kizárólag katolikus vagy egyesült görög szertartású embereket telepítsen.[4]

[szerkesztés] Az első telepítések

A röszkei határátkelő, háttérben Horgos

Kárász Miklós több alkalommal is sikertelenül próbálkozott telepeseket hozni az új pusztákra, mert azokat a környező városok, Szeged és Szabadka a jobb életkörülményekkel elvonzották. Kárász jól ráérzett a császári udvar szándékára, amit igazán a két szomszédos szabad királyi város sugalmazott a kormánynak, hogy főleg a katonaság ellátásának terheit akarják az új falura hárítani, az azok számára épített pihenőhelyként. Ezért igyekezett ettől a kötelezettségtől mentes maradni, bár ez nem sikerült neki.
Kárász kénytelen eleget tenni az adománylevél elvárásának, így 17711772-ben hozzálát az új falu telepítéséhez; igaz, nem a kijelölt helyet veszi célul, hanem a Kis-Horgostól délebbre eső dombokat, ahol kedvezőbb körülményeket lát az új közösség megszervezésére. A telepítést az is sürgeti, hogy Kárász Pozsonyból 1771. április 11-én olyan felszólító levelet kap, melynek értelmében – ha nem intézkedik a falu telepítéséről –, kénytelen lesz befogadni azokat a német telepeseket, akiket a Temesi Bánságba irányítottak, ha ezeket ott elhelyezni nem lehetne.
Kárász ezután gyorsan cselekedett. Szentpéteren 1771. szeptember 24-én már alá is írták a szerződést ő és 59 jelentkező gazda. Az első telepesek a Budzsák, Vermes és Rózsa majorokba kerültek.

A szűkebb értelemben vett mai település a következő évben 1772-ben jött létre egy átgondolt betelepítési terv következtében. Körülbelül 120 család került akkor a faluba Magyarország különböző tájegységeiből, köztük nógrádi palócok, jászok és egy-két szlovák család is.[5] A későbbi évtizedekben még kb. 1000 új lakos települt melléjük, kisebb számban szegedi dohánykertészek is.[5]

A Kamarási vasútállomás a XIX. században

1820-ban épült ki a falu hét utcája, és ez képezi a település történeti magvát. Amikor a vármegyék újraszerveződtek, Horgos Csongrádhoz került s igazgatási központja is volt több alkalommal.

A XVIII. század végén és a XIX. század elején tájaikon is nagyon fellendült az utasforgalom. Bevezették a Horgost is érintő postakocsi-járatokat, és a falu egyik legfontosabb állomása volt.

Horgos címere 1857-ben

A XIX. században a horgosiak főleg földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, illetve háziiparral. Termékfeleslegeiket a szegedi és a szabadkai piacon értékesítették, és fellendül a kisipar is: 1837-ben már a szabók, kádárok, kovácsok, tímárok és csizmadiák alakítottak céhet, 1845-ben már iskola is működött.

1919-ig Csongrád vármegyéhez tartozott, a kiskundorozsmai járáshoz, járásbíróságilag, kataszterileg, adóügyileg pedig Szegedhez. Századunk elején 18.539 katasztrális holdnyi határral rendelkezett, és 7275 lakosa volt.

[szerkesztés] Az I. világháború után

Az I. világháború után Horgos is a többi bácskai településsel együtt az SzHSz királysághoz került. Az azt követő politikai változások előnyökkel is, hátrányokkal is jártak fejlődésében. Az agrárreform nagybirtokosai (a Kárász, Vermes, Reök családot) súlyosan érintette. Az elvett földeket az új, zömmel délszláv származású telepesek kapták, akik Magyarországról, Romániából kerültek ide, illetve a 150 optáns család, valamint a Gyáláról, Keresztúrról idekerült telepesek, de földhöz jutott 20 első világháborús önkéntes családja is.

A II. világháborúban rövidebb időre ismét Magyarországhoz tartozott, de az 1944-es „felszabadítással” ennek vége szakadt.
A partizánok 1944. október 10-én vonultak be a faluba. Virág János plébánossal együtt kb. 60 embert gyűjtöttek össze kivégzésre. A letartóztatottakat kegyetlenül megkínozták. A kivégzésekre 1944. november 20-án került sor. Az áldozatokat párosával összekötözve a nemzetközi úton a 7-es kilóméterkőig hajtották, majd a közelben kivégezték őket. Mivel a tetemeket nem hantolták el teljesen, ezért újra temették őket. A helyszín sokáig ismeretlen volt. 1964-ben a horgosi csárda közelében bukkantak rá a tömegsírra. A horgosi áldozatok száma 200-on felül lehetett.[6]

A horgosi vasútállomás

A falu társadalmi-gazdasági fejlődése 1945. után vett nagyobb lendületet. Szövetkezetek, gazdasági birtokok alakulnak. Horgosnak e korszak előtt nem volt számottevő nagyipara, noha fűszerpaprika termelése már akkor világhírnek örvendett, hiszen a leghíresebb Szeged után mindjárt a horgosi paprika következett, de előállítása néhány paprikamalom-tulajdonos kézműipari eszközeivel történt. Az igazi iparosodás az 1950-es, 60-as években indult el a Vitamin és más vállalatok pl. az Iglo megalakulásával.

[szerkesztés] Jelenkor

Horgos manapság a község egyik helyi központja. Igazgatási szerepet a helyi iroda és a helyi közösség képviselik. A településnek teljes magyar és szerb tannyelvű iskolája van, művelődési otthona és egyesülete is a Testvériség Művelődési Egyesület. Igen fejlett a kiskereskedelmi hálózata, van áruháza, bútorszalonja, piac- és vásártere is. Közlekedési szerepe ma is nagyon fontos, hiszen fontos útvonalak találkozásánál fekszik, a horgosi határátkelőhely pedig egyik legfontosabb összeköttetése Észak-Vajdaságnak Magyarországgal.

Horgos művelődési, néprajzi hagyományai már a múlt században közismertek voltak. A falu embereiről írt Törött szekér címen Mikszáth Kálmán, Csaplár Benedek, Gyulai Pál és Arany László munkatársa pedig betlehemes játékot jegyzett fel. Századunkban, 1906-ban pedig Bartók Béla gyűjtött itt népdalokat Balázs Béla íróval együtt. Ezt a munkát később a zombori származású jeles folklorista, Kiss Lajos is folytatta.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  • Palatinus István:A Kárász család és Horgos telepítésének története.
  • Országos Levéltár: Kárász dosszié P szekció, Budapest
  • Iványi István:Szabadka, szabad királyi város története. II., 118.
  • Gyetvai Péter: A Tiszai Korona-kerület telepítéstörténete. I., 672.
  • Révai Új Lexikona X. kötet 63. o. ISBN 963 9272 80 9
  • Az I. világháború horgosi hősi halottai (1914–1918)
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Vö.: Gyetvai P. Tkkt 1, 684.
  3. ^ Vö.: Iványi I.: Szabadka, szabad királyi város története II, 118.
  4. ^ Zentai Levéltár, Kárász anyag, Adománylevél 1771.
  5. ^ a b Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75 II., Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976.
  6. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök