Gombos

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Gombos
Богојево
Bogojevo
A Szent László katolikus templom
A Szent László katolikus templom
Table separator.png
Gombos címere
Hivatalos? Nincs adat
Használatban van? Nincs adat
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Nyugat-Bácskai
Község Hódság
Rang Falu
Terület 38,3 km²
Népesség (2002)
  • 2120 fő
Irányítószám 25245
Körzethívószám 025
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Gombos (szerbül Богојево / Bogojevo, németül Gombosch) Közép-Bácska nyugati részén fekvő kisközség, a Dunától mindössze másfél kilométernyi távolságban. Közigazgatásilag Hódság községhez tartozik. Lakosainak legnagyobb része magyar nemzetiségű, de élnek itt cigány, szerb, horvát és más nemzetiségűek is.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1900-ban 2999 lakosából 2827 magyar, 153 német, 20 szlovák
  • 1910-ben 3225 lakosából 3008 magyar
  • 1991-ben 2301 lakosából 1598 magyar, 197 román, 183 cigány, 169 jugo., 74 szerb[1]
  • 2002-ben 2120 lakos, 1157 magyar, 374 cigány, 287 szerb, 163 román[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

A XIII. században Boldogasszonyfalva, vagy Boldogasszonytelke. Később a XVIII.-XIX. században szerb hatásra Bogoja.
1899-ig hivatalosan Bogojeva, majd Gombos. A települést Gombos formában mint Bogojevához tartozó, 20-25 házból álló települést az 1860-as években említették először. A falusiak tudatában a falu a Duna partján lévő Gombos István csárdájáról kapta a nevét.

Szerb neve (Bogojevo / Богојево) Boldogasszony nevéből ered.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] A középkor

A környéken már 6000 éve megtelepedett az ember. A falu határában több kőkori település nyomai is fellelhetőek, mint azt az 1952-es, Wellenreiter Pál vezette ásatás leletei is bizonyítják. Később avar földvár állt itt, ennek nyomai már nem láthatóak.

Gombos az Árpád-korban már jelentős település volt. Vára a 13. században már állt. A település neve ebben az időben Boldogasszonyfalva vagy Bodlogaszonyteleke volt, templomának védőszentje után.[2] A település és környéke mint ősi Bács vármegyei helység a Keresztúriak birtoka volt, azonban Korogi István bán ezeket erőszakkal magának foglalta el, mire Zsigmond király 1390 március 26-án, a bácsi káptalan által a Keresztúriakat jogaikba ismét visszahelyeztette. 1410-ben Keresztúri László a többi között Boldogasszonytelekén Szilágyi Lászlóval volt kénytelen osztozkodni. E Boldogasszonytelekén épült Bogojeva szerb falu, a Dunához közel, Erdőddel szemben.

1494-ben II. Ulászló városi rangra emelte és polgárainak kiváltságokat adott. Később II. Lajos országgyűlést tartott itt. 1526-ban a török felégette, ezzel elvesztette korábbi jelentőségét. Több mint száz év múlva, 1677-ben szabadult fel a török iga alól.

[szerkesztés] A török után

Már 169193-ban a bácsi prépostságnak adott dézsmát, s ekkor Bagovo népven szerepelt az okiratban. Az 1699. évi adóösszeírásban nem sorolták fel, 1715-ben viszont 12 adófizetőjét említették. 1753-ban a királyi kamara az itteni szerb lakosságot Parabutyra akarta áthelyezni, és helyébe ide, és Karavukovora németeket telepíteni. Minthogy azonban ilyenek nem jelentkeztek, a vármegye 1755-ig régi állapotában hagyta e két szomszéd helységet.

Gombos madártávlatból
1755-ben a szomszédos Karavukovora magyarok települtek. Iványi kutatásaiból tudjuk, hogy ekkor hozták létre Gombos határában Új-Karavukovát. Az 1768. évi kamarai térképen Bogojeva csak mint Ó- és Új-Karavukova pusztája volt feltüntetve Szond és Karavukovo között.[3] 1759 december 15-én a kamara a két helységre még 200 római katolikus magyar vagy szlovák családot keresett, s ezzel Horváth Miklós szabadost bízta meg.

Az 1768. évi kamarai térképen Bogojeva csak Ó- és Új-Karavukova pusztájaként van feltüntetve, Szonta és Karavukovo között. 1771-ben Iványi szerint magyarok jöttek a szomszédos Karavukovoról, amikor az 1770. évi dunai kiöntések miatt a bogojevói szerbek Rácmiliticsre költöztek.[4] – Régebbi lakóhelyük Magyar-Karavukovo is az úrbéri rendezéskor 1772-ben, mint puszta részben Bogojevához tartozott. Ez évben 101 magyar család (közöttük két iparos) volt itt, 105 lóval, 70 ökörrel. Bodor Antal viszont úgy vélte, hogy a magyarokat Gombos István adminisztrátor telepítette 1760 körül a faluba, amelyet később róla Gombosnak neveztek el.[5]

A falunak 1771-től vannak plébániakönyvei, 17731774 között épült fel a Szent László király tiszteletére szentelt római katolikus temploma, melyet 1848-ban felújítottak; a falu kápolnája 1899-ben épült. Az 17981801. évi úrbéri szerződés szerint 34 4/8 szesszió volt itt, a lakosság 130 házban lakott (91 telkes gazda és 39 házas zsellér), földesura a királyi kamara volt.

[szerkesztés] 19. század

Az Erdő utca 1916-ban

1887-ben Gombostól Vajszkáig ármentesítő-csatorna készül, amely rengeteg földet biztosított a Duna és a belvizek ellen. 1836-ban Bogojeván 165 házban 1458 ember lakott. A mostani község nagy részét 1866-ban tűz pusztította el; 1876-ban pedig az árvíz okozott nagy károkat.

1892-től Szlavóniából, Nova Gradiska környékéről a kincstár telepeseket hozott a faluba. Előbb a Biboja utcát, a későbbiekben az Erdő utcát telepítették be új lakosokkal. Ez a folyamat 1898-ban fejeződött be. Az új népességet a falu őslakóssága „csángók”-nak nevezte. Ez a ragadványnév még a harmincas években is használatos volt. Betlehemjáráskor külön szervezkedtek a betlehemesek a csángó és a falusi fiatalokból, sőt egymás területeit sem járták.

1868-ban a Nagyvárad-Szeged-Szabadka-Eszék-Fiume vasút elérte a Dunát Gombosnál is. A vasúti híd megépüléséig a szerelvényeket gőzkompok szállították át a Dunán. A kompkikötő az úgynevezett Duna-kanális volt. A vasútállomás (ma Öregállomás) nevét a Gombos István csárdájáról kapta. A későbbiekben a vasútállomás nevét vette föl a falu is.

A gombosi híd 1910-ben

1899-ben Bogojevának és a hozzátartozó Gombos telepnek Gombos lett a hivatalos neve.

[szerkesztés] 20. század

1918-ban 80 óvodás volt a faluban, s hat tanító 550 gyermeket tanított.

A SzHSz királyságban némileg megváltozott a falu nemzetiségi összetétele. A vasúti csomópontra egyre több szerb nemzetiségű vasutas érkezett, és szaporodott a cigányság is. Az I. világháború előtt az Öregállomáson is építettek iskolát, hogy a vasutasok gyermekei ne gyalogoljanak 3 kilométert a falusi iskoláig. Most ez az iskola elhagyatottá vált. A faluban a gyermekek között érvényesítették az ún. Névelemzési rendszert, azaz a szláv hangzású vezetéknevűeket szerb tagozatba kényszerítették, annak ellenére, hogy egy szót sem értettek szerbül. Ebből a célból nyílt meg és dolgozott a szerb óvoda. A közoktatási törvény tiltotta, hogy más nemzetiségű kisebbségi vagy zsidó gyermekek magyar tannyelvű tagozatra járjanak. Ennek következménye az lett Gombos esetében is, hogy a szlávos hangzású vagy német előnevű tanulók mind szerb tagozatra járhattak. Így 1941-ben az iskolának a négy alsó osztályban 394 tanulója volt, s ebből csak 141 járt magyar tagozatra A magyar tagozatos tanulók összevont (1-2., illetve 3-4.) osztályba jártak. A 3. osztálytól az ún. Nemzeti tárgyakat (történelem, földrajz) a magyar tagozaton is szerbül tanították.

A községháza az 1940-es évek közepén

1941-ben Gombos ismét Magyarország része lett egészen 194445-ig, amikor is megérkeztek a „felszabadító” partizánosztagok. A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság Gombos lakosai között egyetlen háborús bűnöst sem talált. A magyar lakosság körében a nyilaskeresztes pártnak nem volt egyetlen helyi tagja sem. A partizánok 1944. október 26-án érkeztek Gombosra, a katonai közigazgatás bevezetése után. A gombosi áldozatokat éjszaka hurcolták el, de sem a végrehajtók kilétét, sem azt, hogy mikor és hol végeztek a foglyokkal, azóta sem tudja senki. Valószínűleg a többséget helyben végezték ki. A gombosi áldozatok száma 18 fő.[6]

A II. világháború után kezdődött a lakosság fokozatos elvándorlása. Gombos mint fontos vasúti csomópont számos polgárnak munkalehetőséget is biztosított. A hatvanas évek második felétől ezt a falut is érintette a vendégmunkás-járvány. Elég sokan vállaltak állást külföldön. Az ötvenes évektől egyre általánosabbá vált a középiskolai iskoláztatás. Főleg Szabadkára mentek a fiatalok, mert ott volt minden középiskolai szakon magyar nyelvű oktatás. A polgárháborúk előtt Szabadka gazdasága a végzett fiatal munkaerőnek munkát is tudott biztosítani, tehát ott is maradtak sokan.

[szerkesztés] Kulturális élet

Gombosi népviselet

A falu népviseletéről írt emlék nem igen maradt ránk, inkább az idősebbek visszaemlékezése alapján mutathatjuk be a régebbi idők népviseleti anyagát. Az első magyar néptáncbemutatót, a Gyöngyösbokrétát, 1936. június 14.-én, rendezte meg, a Gombosi Gazdakör, az aratóünnepély és a gazdanap keretében. Ma a Gyöngyösbokréta a délvidéki magyarok évenként megrendezett néptáncbemutatója – fesztiválja. A szolid kulturális és művelődési élet mellett, munka folyik az Arany János Magyar Művelődési egyesületben, Önkéntes Tűzoltó Testületben, a Fácán Vadászegyesületben, a Harcsa Sporthorgász Egyesületben, a Tamaskó József Méhész Egyesöletben, a Dunatáj sportegyesületben, a helyi közösségben, a József Attila Általános Iskolában, és más szervezetekben.

Cziráky Gyula, Kalocsa főegyházmegyei áldozópap, bogojevai-lelkész, a megyei Történelmi Társulat működő tagja, az 1898-an kiadott Bács-Bodrog vármegyei Bogojeva és Gombos múltja című, kismonográfiájában így ír a településről:

Aki a saját szemeivel nem látta, csak a földrajzból ismeri, azt gondolja, hogy Gombos puszta – pedig minden más lehet, csak puszta nem. A pusztának unalmas egyhangúságát, itt föl nem találhatni. Már kilátása, maga sem pusztai, hanem festői. Zöld rétek, susogó nádasok, csöndes erdők s locsogó Duna-közt emelkednek ki itt-ott házaik: átellenében pedig -a szlavóniai partokon- a 600 esztendő viharával megküzdött erdődi várromok nyúlnak a meredek partú halom tetejében az ég felé.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  • A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka 2003.
  • Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest 1914.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Iványi István: Bács Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. I-V., Szabadka 1991.
  • Sörfőző Ferenc: Gombos története-gyűjtemény
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ A Pusztafalu nevű dűlőben a régi falu templomának az alapjait még a 20. század elején is lehetett látni.
  3. ^ Iványi I. 1991/II. 58.
  4. ^ Iványi I. 1991/II. 59.
  5. ^ Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest, 1914.
  6. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök