Fehértemplom

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Fehértemplom
Бела Црква
Bela Crkva
Fehértemplom központja
Fehértemplom központja
Table separator.png
Fehértemplom címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bánság
Körzet Dél-Bánsági
Község Fehértemplom
Rang Község
Terület 39,2 km²
Népesség (2002)
  • 10.675 fő
Irányítószám 26340
Körzethívószám 013
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Fehértemplom (szerbül Бела Црква / Bela Crkva, németül Weißkirchen, románul Biserica Alba) a Vajdaság Dél-Bánsági körzetében fekszik, Versectől 33 km-re délre, a Néra-folyó völgyében. A szerb-román határ 2 km-re van a várostól.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1891-ben 9041 lakosából 6040 német, 1497 szerb, 670 oláh, 574 magyar[1]
  • 1910-ben 11.524 lakosából 6062 német, 1994 szerb, 1806 román, 1213 magyar, 312 cseh
  • 1935-ben 5044 katolikus lakosából 4167 német, 470 cseh, 263 magyar
  • 1991-ben 11.636 lakosából 8561 szerb, 1033 jugo., 561 cseh, 302 montenegrói, 236 magyar, 201 román, 190 cigány, 54 német[2]
  • 2002-ben 10.675 lakosából 8222 szerb, 511 cseh, 267 jugoszláv, 266 cigány, 188 román, 180 magyar, 131 monenegrói, 29 német[2]

[szerkesztés] Nevének eredete

Első íráros említése 13321337. évi pápai tizedjegyzékekben történt Alba-Ecclesia (Fehéregyház) néven. Újratelepításekor Weiszkirchen, majd a XIX. században Fehértemplom.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Őskora

A régészeti kutatások alapján Fehértemplom vidéke már a történelem előtti korszakban is lakott volt. 1873-ban egyéb őskori leleteken kívül, különösen érdekes bronz-ékszerek és ékkövek kerültek a felszínre, a milyeneket Kr. e. az V. században itt élő agathirszek viseltek.
Később a dákok laktak e vidéken, de Kr.u. 101-ben a rómaiak kiszorították őket régi lakóhelyeikről. 106-ban megtört a dákok uralma s ettől kezdve a rómaiak a mai Fehértemplom vidékén ütöttek tábort. Emléküket számos lelet őrizte meg. Vitteleius, Traján, Marcus Aurelius, Sept. Severus és Gallienus pénzein kívül, egy rendkívül érdekes sírkőtöredék került a napfényre, mely a II. légió egyik közkatonájának, Aurelius Candidusnak az emlékére készült.

Attila halála után, az öntudatra ébredt germán népek 454-ben a Nera-folyó mellett – melyet az egykorú gót krónikás Nétadnak nevez – a mai Fehértemplom közelében verték meg Attila fiait, kik közül Ellák a halálát lelte. E csata után, közel 110 éven át tanyáztak itt a germán eredetű gepidák, míg végre 567-ben az avarok megtörték uralmukat; de azért a gepidák nem vesztek ki, sőt az avarok és a mindegyre jobban beszivárgó szlávok között is évszázadokon át megőrizték nyelvüket és szokásaikat.

[szerkesztés] Árpádok kora

A magyarok beköltözködése után az itt talált avar-, szláv- és gepida-maradékok is lassanként kivesztek. Hogy a honfoglaló magyarok a mai Fehértemplom vidékét, a Nera völgyét is megszállták, azt következtetni lehet azokból a leletekből, a melyek a XIX. század negyvenes éveibe negy ház pincéjének ásatása alkalmával a felszínre kerültek. Ez alkalommal egy régi pogány temetőre akadtak, mely valószínűleg a nagyvajdák (vezérek) korából származik. A mai Palánk környékén is hasonló temető nyomaira akadunk.

A tatárjárás utáni korszakban, amikor a vármegyék területének kialakulása megtörtént, a mai Fehértemplom vidékét Krassó vármegyéhez csatolták.

[szerkesztés] Vegyesházi királyok alatt

Szent Anna római katolikus templom

A XIV. század negyedik évtizedében, az 13321337. évi pápai tizedjegyzékekben a krassói főesperesi kerületben előfordul egy Alba-Ecclesia (Fehéregyház) nevű helység, melynek akkor Miklós volt a plébánosa. Valószínűleg ez lesz az a Fejéregyház, ahonnan Fejéregyházi Kelemen fia Mihály származik, akit Tamás fia István, Krassó vármegye főispánja és harami várnagy, valamint a vármegye szolgabírái 1355-ben a Guluez (Gyülvész?) nevű földterület beiktatására küldött ki. Ez a Fejéregyházi Kelemen fia Mihály alkalmasint egy személy azzal a Fejéregyházi Mihállyal, aki a László nádor oppelni hercegtől 1370-ben kiállított oklevélben Krassó vármegye szolgabírájaként szerepel. Mindössze ez a három adat ismeretes a középkorból Fejéregyházáról, melynek a Nera közelében, tehát a mai Fehértemplom helyén kellett feküdnie.

[szerkesztés] Török hódoltság

A XIV. század második felében a törökök előnyomulásával még Nagy Lajos király uralkodása alatt vette kezdetét a Balkán félszigetről ősi lakóhelyeikből kiűzött délszlávok letelepedése, akik mindegyre növekvő rajokban szállották meg az ország déli részeit, honnan a magyarság lassanként elköltözött. Így kerülhettek a XIV. század végén vagy a XV. század elején az ortodox szlávok Fejéregyházára is. Mikor 1552 július 26-án Temesvár elestével a Marostól délre eső ország rész is a törökök uralma alá került, a másfél századon át már e tájon lakó szerb nép beletörődve a török járomba, az egész hódoltság alatt itt maradt, bár az egykori Fejéregyház, ha ugyan előbb nem, de mindenesetre még a hódoltság elején teljesen elpusztult s csak emléke élt a környéken lakó szerbek között. Fejéregyház név is a szerbektől származott át az utókorra.

[szerkesztés] A visszafoglalás után

A Temesvár visszafoglalása után, még 1716-ban, császári mérnököktől készített térképen, ott, a hol a mai város terül el, nagykiterjedésű erdőségek vannak feltüntetve. Az 1717. évi kamarai jegyzékben sem fordul elő, tehát ez a vidék akkoriban teljesen lakatlan volt.
A törököktől visszahódított terület kormányzója gróf Mercy Klaudius Florimundus táborszernagy 1717-ben egy vadászkirándulás alkalmával a Nera-folyó völgyét felkeresvén, annak vadregényes vidéke annyira megtetszett neki, hogy egy új német telep alapítását határozta el.

Német polgárház

Az első telepesek 1717-ben – hagyomány szerint – Mária Terézia királynő születése napján (máj. 13) telepedtek le s valószínűleg azok közül a svábok közül valók voltak, akiket Savoyai Eugén herceg eredetileg Buda környékére és a Csepel-szigetre telepített.
Az első települők teljesen vadon helyre jöttek, nekik kellett írtani az erdőt, hogy hajlékot építhessenek maguknak. Mintegy 60 házat építettek, ahol ugyanannyi család nyert elhelyezést. Az új telep csupán egy utcából állott. A telep közepén, ahol jelenleg a városháza áll, egy régi templom romjaira bukkantak, melyet az első települők csakhamar oly karba helyeztek, hogy még ugyanaz évben az újpalánkai tábori lelkész istentiszteletet tarthatott benne. A törökök támadásai azonban mindegyre nagyobb aggodalmakat keltettek az új települők között.
A hadvezetőség gróf Esterházy József tábornokot küldte ki a neravölgyi német gyarmatosok megoltalmazására. Esterházy Palánknál visszaszorította a törököket s így az új telep megmenekült a pusztulástól; de azért ugyanekkor a járványos betegségek, a túlfeszített munka, a nélkülözések sok áldozatot követeltek közülük.

[szerkesztés] A 18. század

Az új telep, melyet lakosai Weiszkirchennek neveztek el, már néhány év múlva annyira meggyarapodott, hogy gróf Nádasdy László csanádi püspök 1723 januárjában plebániát alakított, majd 1724-ben a kerületi kincstári tiszttartóság székhelyét is ide helyezték át, gróf Mercy tábornok pedig a Landmiliz székhelyévé tette; miáltal az új telep jelentősége is mindegyre növekedett.
Mikor báró Falkenstein Béla csanádi püspök 1736-ban körútjában a helységet meglátogatta, itt már iskolát is talált. De a püspök a tanuló ifjúság ismereteivel nem lévén megelégedve, az újpalánkai kapucinus barátokat, akik 1724 óta látták el az itteni plébániát, felmentette a lelkipásztorkodási teendők alól s helyükbe világi papot nevezett ki. De az 1738 tavaszán fellépő pestis és a török támadástól való félelem következtében az akkori plébános, a helység lakosainak legnagyobb részével elmenekült.
A lakosok egy része Versecen, Temesvárott, Szegeden, Újaradon húzta meg magát, sőt egyesek Kecskemétre, Budára, Futakra és Zimonyba is elmenekültek. A törökök előnyomulásának hírére a környékbeli falvak román lakossága azután rátámadt a helységre, azt kirabolta és felgyújtotta. Akik itt maradtak, szörnyű napokat éltek át. A fékevesztett tömeg rablásvágyának kielégítése után a férfiak egy részét legyilkolta, a nőket pedig fogságba hurcolta. Ekkor pusztult el a községháza is és ekkor semmisültek meg a község alakulására vonatkozó iratok is. Midőn azután az 1738. év vége felé az elmenekült lakosok visszaszálingóztak, leégett házak és üszkös gerendák fogadták az érkezőket. Sokan kétségbeesve ismét eltávoztak, de egy részük itt maradt.
1739 januárjában a román rablóbandák ismét fenyegetően léptek fel, ekkor azonban a Temesvárról küldött katonaság szétverte őket.

Az ortodox templom

Alig menekült meg a helység a román rablóbandáktól, ismét a pestis szedte áldozatait. A járvány már 1738-ban lépett fel, de csak 1739-ben tört ki teljes erővel s az 1740. év végéig tartott. A pestisben elhaltakat külön temetőben földelték el.

A belgrádi békekötés után (1739 szept. 18) az egész lakosság nagy buzgalommal fogott a helység helyreállításához. Még az év őszén helyreállították a községházát, az iskolát és a templomot, ahol a visszatért plébános 1740 január 16-án tartotta az első keresztelőt. Csakhamar felépültek a lerombolt házak is, s alig néhány év múlva a helység kiheverte a szörnyű pusztítást.
Mivel a belgrádi békekötés értelmében Palánk, Kevevára, Pancsova stb. erősségeit le kellett rombolni, a hadvezetőség a katonaság számára a marosontúli tartományban építtetett kaszárnyákat. Így építtetett báró Engelshofen tábornok Fehértemplomban egy gyalogsági kaszárnyát, mely 1744-ben készült el. Szintén ez év táján épült a kerületi főnöki lak, mely később a határőrezred őrnagyának a szállásául szolgált. Ugyanez időtájt kebelezték be Suhaj és Salhausen pusztákat, miáltal Fehértemplom területe észak felé jelentősen megnagyobbodott.
Újabb telepesek is érkeztek a helységbe, leginkább német-lotharingiai családok, miáltal a lakosság száma is jelentősen nőtt. 1751-ben több szerb család is telepedett itt le eredetileg Suhaj-pusztán, de e puszta bekebelezése után engedélyt nyertek a temesvári igazgatóságtól a helységben való letelepedésre, hol 60 házból álló külön telepet alkottak, melyet később Rácvárosnak neveztek el.

1767-es pecsétje[3]

A hubertusburgi békekötés után, 1768-ban, II. József császár délmagyarországi körútja alkalmával ellátogatott Fehértemplomba is. A császár Albert szász-tescheni herceg és gróf Nostitz kíséretében május 5-én lóháton érkezett a helységbe, ahol az ott állomásozó négy század katonaság és 400 felfegyverzett bányász fogadta. A császár a plébánián vett szállást és másnap folytatta útját Pancsova felé.

1762-ben már kincstári selyemfonógyár is volt Fehértemplomban. 1765-ben leégett, de csakhamar újra felépítették és 1772-ben megnagyobbították. Az 1788. évi török háború folyamán ismét elpusztult, de az 18081809. években újra felépült s ettől kezdve 1838-ig használták gyári célokra.

1773-ban a dunavölgyi Határőrvidék területének terjesztése alkalmával, József császár másodízben látogatott el Fehértemplomba, hol május 16–17-én tartózkodott.
Mikor 1775-ben, a bánáti katonai Határőrvidék szervezésének befejeztével, a Határőrvidéket német-szerb és román-szerb határőrezredre osztották fel, az utóbbi törzsének székhelye Fehértemplom lett.

1774-ben épült fel az elemi iskola a kincstár költségén. 1775-ben kezdték építtetni az ortodox templomot, melyet 1780 december 31-én szenteltek fel.

A Határőrvidék szervezésével Fehértemplomot is a román-szerb bánáti Határőrvidékhez csatolták, s ez az állapot 1792-ig tartott.
Mikor 1787-ben II. József császár a közeli török háborúra az előkészületeket megtette, Fehértemplom valóságos táborhoz hasonlított. A császári sereg egy része itt nyert elhelyezést, azonfelül nagy raktárak épültek itt és a délmagyarországi hadtest parancsnoka: gróf Wartensleben is itt ütötte fel főhadiszállását.
1788 június 10–11-én Ferenc főherceg is megfordult Fehértemplomban, hogy a hadsereg elhelyezkedését megszemlélje. Augusztus 20-án II. József császár is Fehértemplomba érkezett, gróf Lascy Móric táborszernagy kíséretében; ugyanazon a napon megérkezett a fősereg is, mely teljes hadirendben vonult Pancsováról Fehértemplom felé. Másnap II. József császár táborkarával és Ferenc főherceggel felment a Kálváriahegyre, hogy a terepet áttekinthesse. Fehértemplomban való időzése alkalmával elrendelte, hogy az ellenség betörése esetén a lakosok meneküljenek el, hogy rabságba ne hurczolják őket. Amint azután híre járt, hogy a törökök átlépték a Dunát, főleg a német lakosság Temesvárra és Aradra menekült.
A törökök szeptember 20-án, Pancsova megszállása után, Fehértemplomot is elfoglalták. A templomokat, a városházát, a katonai raktárakat és a kórházakat felgyújtották és a lakóházak nagy része is a lángok martaléka lett, de Pancsova visszavétele után a törökök is elhagyták a Határőrvidék területét, mire az elmenekült lakosság ismét visszatért házi tűzhelyeihez.

A román ortodox templom

1789 január 10-én a katolikus istentiszteletet a plébánia-lakban tartották meg, mivel a templom teljesen elpusztult.
A lakosok még jóformán hozzá sem fogtak elpusztult házaik helyreállításához, mikor híre jött, hogy a császári fősereg három hónapon át Fehértemplomban fog táborozni. Május végén érkezett meg az egész fősereg, gróf Hadik András vezérlete alatt. Hadik azonban megbetegedett, s augusztus 3-án elhagyta Fehértemplomot, de 17-én délután báró Laudon Gedeon érkezett ide, hogy a fősereg vezérletét átvegye. Csak augusztus 30-án, tehát három havi táborozás után kezdték meg a császáriak a kivonulást Fehértemplomból és szeptember 3-án maga Laudon is – a tüzérséggel és táborkarával – Belgrád felé vette útját.

Amíg a háború tartott, a németajkú lakosság legnagyobb része nem mert visszatérni Fehértemplomba. Csak a sistovai békekötés (1791 aug. 4.) után tértek ismét vissza Fehértemplomba, hova ekkor a környékbeli Kusics, Lagerdorf, Russova, Szokolovácz s az elpusztult Kvuglicz helységek német lakosai is átköltöztek.

[szerkesztés] Mint önálló község

1792-es pecsétje - Freie Kommunität

Mária Terézia királynő már 1777-ben szabadalmakat adott a helységnek s a határőrezred parancsnokságának hatósága alól kivette; de II. József császár megszüntette a helység kiváltságait s ismét a határőrezred parancsnoksága alá rendelte. I. Ferenc király azonban a fehértemplomiak kérésére 1792-ben visszaállította kiváltságait s ettől kezdve Fehértemplom önálló községként (freie Kommunität) szerepelt tovább. A kiváltságlevél alapján az új városi tanácsot 1793 április elején szervezték. Az első polgármester Paidalli György százados volt.

Fehértemplom a kiváltságlevél értelmében évenként egy bizonyos adóátalányt tartozott fizetni, mely 1792-ben 7000 frt volt, szükség esetén azonban még más szolgálmányokra is kötelezték. Háború esetén 30 embert tartozott kiállítani, de egyébként, a lakosok a katonai, illetőleg határőri szolgálat alól mentesek voltak.
A tanács és a határőrezred parancsnoksága között azonban 1793-tól napirenden voltak a viszálykodások. Peretics alezredes információi következtében Bécsben 1801-ben már el is határozták a tanács feloszlatását s a helységet ismét a határőrezred parancsnoksága alá akarták helyezni. I. Ferenc király már ki is bocsátotta az erre vonatkozó leiratot, melynek végrehajtását azonban Schmitz József és Kara Dima tanácsbeliek személyes közbenjárásukkal megakadályozták.
A viszálykodások a tanács és a parancsnokság között ezután sem szűntek meg, minek következtében legfelsőbb rendeletre a határőrezred törzsét Karánsebesre akarták áthelyezni. Mivel azonban ott alkalmas épületek nem voltak, a rendelet végrehajtását 1803-ra halasztották el és azt 1803 április 13-án végre is hajtották. Ettől kezdve csupán a rendes cs. kir. sorhadi katonaság maradt itt, egy őrnagy parancsnoksága alatt.

A városi tanács ezidőtájt egy új katolikus templom építésének az ügyével foglalkozott. Az új templom alapkövét már 1805 május 12-én le is tették a régi főőrség helyén. A templom építése 1806-ban nyert befejezést.

[szerkesztés] Szerb fölkelés

A városháza

A XIX. század elején a Balkán-félszigeten kitört szerb mozgalmak hullámai csakhamar a Határőrvidék területére is átcsaptak. Az itteni szerb lakosok között meglehetősen titokban szintén szították a felkelés eszméjét és 1808 június 11–12-én Petrovics György lázító felhívását terjesztették a szerbek között. Mivel félő volt, hogy az esetleg fellázadó szerbek elsősorban a német lakosságú Fehértemplomot fogják megtámadni, Branovaczky ezredes azonnal három századot rendelt a helységbe, majd Mallia cs. kir. zászlóst néhány katona kíséretében Krusiczára (Körtéd) küldte, hogy az ottani szerbek magatartásáról hírt hozzon. Mallia zászlós azonban alig ment be Krusiczára, a szerbek elfogták s Gyorgyevics Péter helyettes lelkész elé vitték, aki őt halálra akarta ítélni. Ezután Gyorgyevics a környékbeli román helységekbe ment, hogy a lakosokat csatlakozásra szólítsa; ezek azonban nem ültek fel a lázítónak. Eközben a bezárt Mallia zászlós egy ismerőse segítségével kiszabadult, s Fehértemplomban jelentést tett az ezredesnek, aki 13-án hajnali két órakor riadót fúvatott, a határőrkatonaságot harcra készen a katolikus templom mellé és a Suhaj-puszta melletti erdőbe rendelte.
A szerbek egy nagyobb csapata Rámánál türelmetlenül várta már a támadás jelét, hogy a Dunán átkelve Délmagyarországba törjön. Ezt a jelet Jovanovics Márián fehértemplomi nyugdíjas kapitánynak kellett volna megadnia, aki azonban megtudva, hogy az összeesküvést felfedezték, lóháton Ó-Palánkára vágtatott, itt átkelt a Dunán és Szerbiába menekült.
Mivel a Krusicza felől várt támadás még mindig késett, Schmitz József, a polgári lövészcsapat kapitánya és Golubovics őrnagy csapataikkal oda mentek s a meglepett lázadókat gyorsan lefegyverezték. A főcinkosokat Fehértemplomba szállították és fölöttük haditörvényszék mondott ítéletet. Mivel az egész felkelés értelmi szerzője Jovanovics kapitány idejekorán elmenekült, csupán a térparancsnok, Scribetic hadnagy lakolt halállal, akit felakasztottak; Gyorgyevics helyetteslelkész és Zsumanka hadnagy pedig a temesvári börtönben haltak, míg a többi főbűnöst életfogytiglani sáncmunkára ítélték.

[szerkesztés] A 19. század elején

Néhány nappal a krusiczai lázadás leverése után június 17-én Lajos József főherceg érkezett Fehértemplomba és két napon át tartózkodott itt.

1808-ban két század polgárőrséget szerveztek. Az egyik századnak Schmitz József, a másiknak Werner W. lett a parancsnoka. A polgárőrség zászlaját 1809 ápr. 30-án szentelték fel. A zászlóanya, az akkori polgármester Weber Ferenc Károly nejétől adományozott szalagon a következő jelmondat állott:

Treu bis zum Grabe! Wir siegen oder sterben – für Gott! den Kaiser! und das Vaterland!
A főutca a XIX. század végén

1815-től a főhadparancsnokság rendeletére Fehértemplomot a városok közé sorozták. Az 1817-ben megtartott összeírás szerint a városnak ekkor 4737 lakosa volt, akik közül 2705 római katolikus, 1949 ortodox, 9 evangélikus és 74 zsidó.

1828-ban tették le az új városháza alapkövét, de csak 1830-ban fejezték be. Az 1831. és 1836. években országszerte pusztító kolerajárvány a várost megkímélte és csupán a Nera-csatorna melletti téglavető telepen lépett fel, ahol egy család esett a ragálynak áldozatul.
1837 december 23-án éjjel földrengést éreztek, mely 1838 január 23-án megismétlődött. Az utóbbi alkalommal oly heves volt a lökés, hogy több kémény bedőlt és a római katolikus, valamint az ortodox templom erősen megrongálódott.

1838-ban új határőrzászlóaljat szerveztek, melynek székhelye Fehértemplom lett. 1841 június 23-án József nádor érkezett a városba gróf Szécheny István társaságában. A nádor az aldunai Kazán-szoros megnyitására ment, mely alkalommal a város polgársága nagy fénnyel és lelkesedéssel fogadta. 1845-ben az eddigi szerb-bánáti határőrzászlóaljat ezreddé alakították át és az új ezred törzsének székhelye Fehértemplom maradt; ezredparancsnok Macchio Flórián lett, akinek nagy érdemei vannak a város szépítése körül.
Az 1846-ban megtartott összeírás szerint a városnak ekkor 6452 lakosa volt.

[szerkesztés] 1848–49-ben

Az 1848. évi márciusi események hírét a fehértemplomi polgárság is kitörő örömmel üdvözölte. A fővárosból hazatérő kereskedők példájára a lakosság nemzetszínű kokárdát tűzött fel s nyilvános helyeken, kávéházakban és vendéglőkben proklamációkat osztogattak szét. A lelkes hangulatot azonban csakhamar aggodalom váltotta fel, mikor a polgárok a környékbeli szerb falvakban történtekről értesültek. A városi tanács attól tartva, hogy az 1808-ik évi események ismétlődni fognak, követeket küldött Temesvárra a védelmi intézkedések végett. A temesvári hadparancsnokság Maderspach Ferenc századost és Phillipovszky Tamás tűzérhadnagyot küldte Fehértemplomba, hogy a város polgárságából egy nemzetőrcsapatot szervezzenek. E két férfiú rövid idő alatt jelentős eredményt ért el; mert mikor 1848 máj. 24-én a szerbiai felkelők áthajóztak a Dunán, hogy az itteni szerb lázadóknak segítsenek, itt a polgárkatonaság már szervezve volt.

Látkép a XIX. század végén

A szerbek még első szervezkedésük alkalmával tettek kísérletet arra, hogy Fehértemplom polgárságát csatlakozásra bírják. 1848 június 18-án egy szerb küldöttség jelent meg a varázsligeti szerb táborból a városban és a város átadását követelte. Dreihann Ferdinánd alezredes az akkori térparancsnok azt tanácsolta a polgárságnak, hogy a támadás elkerülése végett tűzzék ki a fekete-sárga és a szerb lobogót. A polgárság azonban nem követte ezt a tanácsot, hanem a verseci magyar táborba küldött segítségért.
Négy nap mulva azonban Stanimirovics Mita vezetése alatt újabb küldöttség jelent meg Fehértemplomban; itt egyenesen báró Dreihann Ferdinánd alezredeshez ment, aki hosszas tanácskozás után átadta nekik a városban levő három ágyút és 215 fegyvert, sőt elbocsátotta a határőrezrednek a városban táborozó tartalékszázadát is, viszont a szerb felkelők arra kötelezték magukat, hogy Fehértemplom környékéről elvonulnak.
A fehértemplomiak ekkor Ferdinánd királyhoz fordultak oltalomért. Egy feliratot intéztek a királyhoz, amelyet három fehértemplomi polgár Schmitz János, Radulovics Gergely és Marquardt Frigyes nyújtott át; de a küldöttség választ nem kapott. Annyit azonban elértek a fehértemplomiak, hogy a magyar kormány figyelmét magukra irányították. Mészáros Lázár hadügyminiszter közbelépésére az áruló Dreihann Ferdinánd alezredest elmozdították s helyét az akkor már nagy népszerűségnek örvendő Maderspach Ferenc foglalta el, aki csakhamar körülsáncoltatta a várast, melynek védelmére Vukovics Sebő kormánybiztos 750 fegyverest küldött.

Augusztus 1-én a szerbek egy küldöttsége jelent meg a városban, hogy azt meghódolásra bírja. A városi tanács önérzetesen utasította vissza e felszólítást, a következő szavakkal:

Mit Raubern und Mördern gibt es keine Unterhandlungen, für solche ist der Strick des Standrechts.

A küldöttség távozása után futárt küldtek Versecre báró Blomberg Frigyes ezredeshez, segélyért. Blomberg öt század gyalogost, két ágyút és egy század lovast küldött a város védelmére és e segédhad az augusztus 1–2 közötti éjjelen meg is érkezett.
Másnap azután két század a Zsifkovics gyalogságból, egy század a Rukawina ezredből és 300 fehértemplomi polgár vonult ki a szerbek ellen, akiket visszavertek. Az első összecsapás alkalmával a fehértemplomiak közül hárman estek el, köztük Werhofsky dunagőzhajózási ügynök, volt cs. kir. főhadnagy, a ki önként csatlakozott a polgárőrséghez.

Pecsétje 1848 aug. 19.-1849 jan. 21.

A császári csapatok már augusztus 4-én elhagyták a várost. Erre 19-én hajnalban Sokoli Bobalics Petár, az egész varázsligeti szerb táborral Versec felől rátámadt a városra s miután a sánc védelmére kiküldött őrséget lemészárolta, az ágyút elfoglalta s abból lövetni kezdte a várost.
A váratlan támadásra felriadt lakosság között iszonyú zavar támadt; de Maderspach nem veszítette el hidegvérét, gyorsan összeszedi embereit s Bobalics ellen tör. Mialatt Maderspach Bobalics ellen küzdött, azalatt Knicsanin háromezer emberrel a város egyik védetlen oldaláról szintén betört azzal a céllal, hogy a szerb negyedet elérje s ott a szerbekkel egyesüljön. A szerbek abban a hiszemben, hogy már az egész város Knicsanin birtokában van, az ablakokból kezdtek lövöldözni polgártársaikra. A véres utcai harc hajnaltól délután három óráig tartott, míg végre a fehértemplomi polgárok visszavonulásra kényszerítették a szerb lázadókat.

A városban 75 ház esett a tűz martalékául. A polgárőrségből 51-en, a Vukovicstól küldött csapatból nyolcan estek el, 42-en megsebesültek és négyen eltüntek. A szerb felkelők mintegy 500–600 embert veszítettek. Visszavonulásuk után a polgárok haragja a helybeli szerb lakosok ellen fordult s közülök sokat megöltek.
A kormány, hogy e hű város ne maradjon őrség nélkül, a 9-ik honvédzászlóalj négy századát rendelte ide, mely Vitalis Sándor őrnagy alatt augusztus 22-én érkezett meg és már másnap összeütköztek a szerb felkelőkkel, akik 20 halott hátrahagyásával, visszavonultak Krusiczára.

Városi élet a XIX. században

A szerbek látván, hogy a fehértemplomiakkal nem boldogulnak, alkudozásba bocsátkoztak velük; Skublics Rafael azonban a polgárok nevében augusztus 24-én visszautasította a békefeltételeket, melyeket Mayerhofer cs. kir. konzul terjesztett eléjük. Másnap megérkezett Blomberg ezredes is, egy század lovas élén és a tanácsházba rendelte a város vezérférfiait, ahol rá akarta őket beszélni a békefeltételek elfogadására. A város polgárai azonban visszautasították Blomberg ajánlatát, mire ő elhagyta a várost és az odarendelt császári csapatokat is visszavonta, s Vitális Sándor őrnagy is lemondott a városi őrség parancsnokságáról és szintén elhagyta Fehértemplomot, helyét pedig Rácz Sándor százados foglalta el.
Mivel a környékbeli falvak a szerb lázadók hatalmában voltak, Fehértemplomban nagy élelemhiány mutatkozott. E bajon segítendő, Rácz Sándor helyettese Villámi Gyula honvédszázados augusztua 29-én Blomberg lovasainak fedezete alatt társzekereket küldött Versecre, hogy onnan élelmiszert és lőszert hozzanak. Blomberg azonban ahelyett, hogy élelmiszert küldött volna, még a társzekerek fedezetéül kirendelt császári lovasságot is Versecen tartotta.

Knicsanin augusztus 30-án harmadízben támadt Fehértemplomra, melynek őrsége csupán három honvédzászlóalj és mintegy kétszáz temesi nemzetőr volt. Ezúttal is megismétlődött az augusztus 19-iki viadal, mert a honvédek a városi polgárság hősies támogatása mellett visszaverték a szerbeket, akik halottakban és sebesültekben 300 embert veszítettek.

Ez a kudarc elvette a szerbek kedvét egy újabb támadástól, különösen azóta, mióta Maderspach ismét visszatért Fehértemplomba. Sőt szeptember 7-én már a fehértemplomi őrség lépett fel támadólag a szerbek ellen, kiűzte őket varázsligeti táborukból, sáncaikat pedig szétrombolta.
November 30-án, az időközben alezredessé előléptetett Maderspach a szerbeket a Karas melletti táborukból is kiverte.

A közben itt állomásozó vörössipkás zászlóalj december 4-én hagyta el Fehértemplomot, ahová helyette a honvédelmi bizottmány a 28-ik honvédzászlóaljat rendelte; de 1849 január 19-én ez a zászlóalj is elhagyta a várost és Versecz felé vonult.
E honvédzászlóalj távoztával a város teljesen magára volt hagyatva. A kétségbeesett polgárok erre négytagú küldöttséget menesztettek Thodorovics csász. tábornokhoz oltalomért. A tábornok nagyon barátságtalanul fogadta a küldöttséget, mely azonban annyit mégis elért, hogy a tábornok a császári csapatoknak a rablást a városban megtiltotta. A császári had január 21-én vonult be Fehértemplomba, ezt követte a szerbek csapata. Ezt a rablóhadat, mely zsoldot nem kapott, a fehértemplomiaknak kellett két hónapon át eltartaniok. Január 25-től kezdve három hónapon át a szerbek kezében volt a közigazgatás és az igazságszolgáltatás is.

A városi múzeum

Bem tábornok április 19-én bevonult Lugosra, április 27-én pedig Temesvár alatt táborozott. E hírre Theodorovics császári tábornok, aki a honvédsereget Fehértemplomnál szándékozott feltartóztatni, sürgősen intézkedett, hogy a szerb bánáti ezred Szászka, Greovacz, Rebenberg és Krusicza helységeket sáncokkal erősítse meg, a város lakosait pedig felszólította, hogy élelmiszerekkel hosszabb időre lássák el magukat. Csakhogy ezek az intézkedések megkéstek, mert május 8-án már híre járt, hogy Károlyi alezredes közeleg Versec felől. E hírre a szerb Odbor tagjai a szélrózsa minden irányába szétfutottak.

A fehértemplomi császári helyőrség, mely Eszler alezredes és Riebl őrnagy alatt állott, a magyarok első támadására meghátrált; egy részük foglyul esett, a másik részük pedig önként megadta magát. A menekülő császáriakat a huszárok sokáig üldözték s közülük többet levágtak. Május 10-én estére Bem tábornok is megérkezett a székely gyalogsággal, de már 12-én Petrillova és Szászka felé nyomult. Bem tábornok Nyuni honvédőrnagyot nevezte ki Fehértemplom térparancsnokává, aki a város védelmére a nemzetőrség visszaállítását tervezte; de ebben a bekövetkezett események megakadályozták.

A magyar világ egészen a temesvári csatáig tartott. A temesvári csatavesztés hírére a megrémült város négytagú küldöttséget választott, mely augusztus 12-én tisztelgett Haynau császári fővezér előtt Temesvárott: Haynau először nem is akarta fogadni a küldöttséget, mely csak hosszas mentegetődzések után tudta tisztázni a fehértemplomiakat a lázadás vádja alól.

[szerkesztés] Az abszolutizmus kora

Szeptember elején megérkezett a szerb bánáti határőrezred törzse is Fehértemplomba. Ezzel beköszöntött a városban az önkényuralom korszaka. Az ezredparancsnokság szeptember 10-én elrendelte a fegyverek és a Kossuth-bankók beszolgáltatását. Egyúttal megtiltotta, hogy bárki is útlevél nélkül elhagyja a várost. Az önkényuralom első áldozata Khyo János polgármester volt, akit az ezredparancsnokság állásától elmozdított s helyébe Pavlovics János kapitányt nevezte ki, akit 1850-ben Imbrissevics Márton őrnagy váltott fel.
Az uralkodó első körútja alkalmával, 1852 júl. 17-én, Fehértemplomba érkezett és két napig időzött itt.

Katonai épületek

1854-ben az Oroszország és a törökök között támadt háború kitörése után Ausztria megszállta a dunai tartományokat. Ez alkalommal a megszálló sereg nagyrésze Fehértemplomon át vonult Moldvába. Ezenkívül még egy figyelő hadtest is táborozott a környéken, mely közel kilenc hónapig valóságos táborhely volt.
Időközben a város ipara és kereskedelme jelentősen fejlődött és a társadalmi élet terén is fellendülés volt észlelhető. Jakob Antal akkori polgármester 1854-ben férfi-daloskört alapított. 1855-ben újból megalakult a lövész egyesület, mely már 1838-ban is fennállt, de a szabadságharc alatt megszünt. 1856-ban készült el a báziás–oravicai vasút. 1856-ban épült fel a katonai tisztképző intézet, melyet azonban 1858-ban beszüntettek és a pancsovai katonai nevelőintézetet helyezték el benne.
1858 július 18-án nyitották meg a jassenova–temesvári vasutat, miáltal a város Budapesttel is közvetetlen összeköttetésbe jutott.

A szerb Vajdaság és a Temesi Bánság megszűnése után, Torontál, Temes és Krassó vármegyéket is ősi jogaikba helyezték vissza. Fehértemplom polgársága ekkor már türelmetlenül várta a Határőrvidék polgárosítását; de a zágrábi tartománygyűléstől a Határőrvidék feloszlatása iránt tett felterjesztés nem nyerte meg a legfelsőbb jóváhagyást és mindössze a közigazgatás terén helyeztek némi újításokat kilátásba. A polgárság azonban ezzel nem volt megelégedve, mert a város önkormányzata továbbra is a legszűkebb korlátok között mozoghatott, a városi igazgatás élére pedig – a polgárság élénk tiltakozása ellenére –, katonai személyiségek kerültek.

A hatvanas években több csapás érte a várost. 1861 jún. 2-án délután óriási vihar és jégeső verte tönkre a városi szőlőket. 1863-ban a nagy szárazság következtében nagy inség és főleg takarmányhiány volt, annyira, hogy egy pár ökröt 30 frtért lehetett kapni. 1864-ben a májusi fagy nagy károkat okozott a szőlőkben és 1866-ban tavaszszal ismét dér volt.

[szerkesztés] Kiegyezés után

1869-ben keletkezett az első népbank 100.000 frt alaptőkével. Ugyanez évben épült a tornacsarnok és a polgári lövész-egyesület lövőháza. 1871-ben a Határőrvidéken a polgári igazgatást elválasztották a katonaitól. Az ez által előidézett átmeneti állapot azonban csak rövid ideig tartott Fehértemplomban, mert az 1872. év elején szab. kir. várossá lett.
Az új szab. kir. város 1872 január 3-án tartotta első közgyűlését, amelyen a tisztikart megválasztották. Polgármester Bőhm Lénárt, a város érdemes történetírója lett, aki már azelőtt is jelentékeny munkásságot fejtett ki a város életében.
Az új szab. kir. várost május 7-én a király is meglátogatta. A lakosság kitörő örömmel üdvözölte és e napon lobogtak a város házain 1848–49 óta első ízben a nemzeti lobogó.

Az 1876:XXXIII. törvénycikk megszüntette a város önálló törvényhatósági jogát és Temes vármegyébe kebelezte. 1877-ben itt alapították a Vajdaság első múzeumát.

[szerkesztés] 20. század

A központ

Az I. világháború küzdelmei elkerülték Fehértemplomot, de a városban hadikórház működött. A kórházban elhunyt katonákat – összesen 235, ebből 135 birodalmi német, akik közül 126-an a szerbiai Szendrő (Smederevo) 1915-ös ostrománál sebesültek meg és hunytak el Fehértemplomon – a katolikus temető külön parcellájában helyezték örök nyugalomra. A hősi parcellában eltemetett első halott Alföldt (valószínűleg Alföldi) János, magyar huszár volt, akit 1914. augusztus 10-én helyeztek örök nyugalomra.[4]
Az I. világháborúban elesettek emlékére 1920-ban egy egyszerű, vörös márvány keresztet állítottak, majd 1922 őszén készült el a ma is álló emlékmű.

1944 őszén a várost a szerbek internálótáborrá alakították, ahol német lakossága gyakorlatilag megsemmisült. Itt raboskodott Kindl János Ede (1880-1963) plébános. Fehértemplom plébánosát Lenner Miklóst (1911-87) és káplánját, Hunyár Emilt (1913-78) a pancsovai táborba hurcolták.[5]

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Templomok

[szerkesztés] Címerei, pecsétjei

[szerkesztés] Képeslapok

[szerkesztés] Forrás

  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Temes vármegye. Budapest, Országos Monografiai Társaság, 1914.
  • Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
  1. ^ A Pallas Nagy Lexikona. Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893.-1897.
  2. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia
  3. ^ T.W.K.G.S. Teutsch (Deutsch) Weisskirchen Gemeinde Siegel
  4. ^ Nem felejtjük.Fehértemplom.. (Hozzáférés: 2010. május 29.)
  5. ^ Magyar Katolikus Lexikon
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök