Csóka

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Csóka
Чока
Čoka
A római katolikus templom
A római katolikus templom
Table separator.png
Csóka címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bánság
Körzet Észak-Bánsági
Község Csóka
Rang Község
Terület 49,3 km²
Népesség (2002)
  • 4707 fő
Irányítószám 23320
Körzethívószám 0230
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Csóka (szerbül Чока / Čoka) a Vajdaság Észak-Bánsági körzetében helyezekedik el, a Tisza bal partján, Zentától keletre.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1948: 4115
  • 1953: 4342
  • 1961: 4770
  • 1971: 5214
  • 1981: 5414
  • 1991-ben 5244 lakosából 3204 magyar, 1575 szerb, 229 jugo.[1]
  • 2002-ben 4707 lakosából 2703 magyar, 1541 szerb[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

A helység régi elnevezése a Csaka, amely Borovszky szerint személynév és csak később alakították át Csókára.[2]

[szerkesztés] Története

Csóka közvetlen környékén ásatásokat végeztek (köztük tevékenykedett Móra Ferenc), melyek közül a legismertebb a Kremenyák.[3] Az innen származó régészeti anyagot meghatározott specifikusság jellemzi, így a régészetbe bevezették a „Csókai kultúra” fogalmat.[4]

[szerkesztés] Középkor

A települést a Csanád nemzetség ősi vagyonaként jegyezték be. Írásos dokumentumban 1247-ben említik először Chaka néven. Ekkor Kelemenös bán fiáé, Pongrácz királyi helytartóé volt; s amikor a csanádi és aradi káptalan a birtokokat meghatárolta, a már említett Pongráczot erősítette meg Csóka birtokában minden halastavaival, szántóföldjeivel, kaszálóival, rétjeivel s összes haszonélvezeteivel együtt, melyek a falu régi és megújított határmezsgyéi között húzódtak. Utána, az 1256. február 17-i birtokosztály (osztozkodás) alkalmával is a Kelemenös fiak kapták Csókát halastavaival együtt.
1280-ban amikor a kunok (akiknek a közeli Homokrév közelében szentelt székjük volt) földúlták, Pongrácz fiának, Tamás ispánnak a tulajdona volt. Tamás a király előtt bebizonyította, hogy ez a falu a Csóka nevű halastóval együtt az ő birtoka, de ekkor már fel volt dúlva, és sokáig nem is került sor újratelepítésére. Az 133335. évi pápai tizedlajstromok nem is említenek benne plébániát.

Károly Róbert uralkodása elején Csókát elvette a Csanád nemzetségtől hűtlenség címén, és csak 1321. július 29-én adta vissza újból, a csanádi püspök közbenjárására. Az 1337-es évi osztozkodás alkalmával a birtok legelő felőli része a Telekdi családnak jutott, mig a Tisza felőli rész a Makófalvi családot illette meg. Mind a két család arra törekedett, hogy a falu népessége jelentős mértékben növekedjen, és miután 1334. március 28-án a Telekdyek része megszaporodott, Makófalvi Gergely fia csókai birtokrészét átengedte más birtokokért Csanád érseknek és unokaöccseinek.
1360. október 22-én a Telekdyek megosztoztak birtokaikon, pontosabban három felé osztották szét uradalmukat: Telekdy Miklós fiai, György és Miklós kapták Csókát a halastóval és a Sula nevű mocsárral együtt. Utódaik között aztán még apróbb darabokra esett szét a Telekdy-rész, s idővel egyik-másik darabja idegen kézre jutott. Így pl. 1469. június 23-án „a budai káptalant bevezetik Temerkény falu birtokába”.[5]
1469-ben tulajdonosként Deák Sövényházi Albert özvegye, Telekdi Lőrinc özvegye és Serényi Orosz László voltak bejegyezve. 1508. május 22.-én Telekdi István kieszközölt magának új ajándéklevelet.

A XVI. század első felében jelentősebb helység volt Csóka, hiszen Oláh Miklós 1536-ban írt munkájában is megemlíti, illetve érdemesnek tartja a nevezetesebb délvidéki falvak közt felsorolni.

[szerkesztés] A török időkben

A községháza

Temesvár eleste után megkezdődött a település pusztulása, a nemesek és a jobbágyok elmenekültek, helyükre néhány szerb pásztor érkezett. A török feljegyzésekben 1557-től 1558-ig csupán 13 lakost említenek.

1561. július 12-én Nádasdy Tamás nádor Telekdy Mihálytól hűtlenség címén (mivelhogy az „őrült dühében” János király fiához pártolt) elvette Csókán levő birtokrészét, és Kerecsényi Lászlónak adományozta. Míg a Makó család utolsó utóda birtokrészét végrendelettel 1563-ban Ilona nővérére és fiára Cokoli Györgyre hagyta. Később Kerecsényi visszaadta Telekdy Istvánnak itteni részét.
1564-ben az adóösszeíró a király (a Makó családról átruházott birtokrész) és Telekdy István nevén 5 1/2 portát meg tud adóztatni, de Gyula eleste után teljes mértékben a török lett az úr, így 1580-ban itt csupán 4 szerb pásztor lakta. Ez után azonban száz évnél is tovább tartó homály borul a falura, jeléül annak, hogy teljesen elpusztult.[6] A zentai csata leírásában sem említik, noha bizonyos, hogy 1697-ben a török tábor Csóka területén állott.

[szerkesztés] A török után

Az ortodox templom

A török vereség után a régi település helyére még 36 szerb pásztor érkezett. Az 1717. évi összeírás szerint már negyven ilyen pásztor lakott itt, vagyis a helység lakosainak száma kétszáz körül lehetett. 1753-ban Csókát, már mint szerb települést jegyezték föl, ekkor 192 háztartása volt.
1768-ban Magyarország déli részének beutazása alkalmával II. József császár Kikindáról Csókára jött, majd meglátogatta a zentai csata színhelyét.

1773-ban megalapították a szerb iskolát és felépítették a pravoszláv templomot. 1779-ban Torontál vérmegyéhez csatolták.

[szerkesztés] A falu újjáéledése

Amikor Bécsben eldöntötték az állami javak eladását, Csókát 1782-ben Marczibányi Lőrinc vásárolta meg nyilvános árverésen 95500 forintért (a kikiáltási ár 82860 forint volt) és 500 szegedi magyar családot telepített ide, akik részben magán Csókán, részben az uradalomhoz tartozó pusztákon dohánykertészként vertek gyökeret.[6]
1784-ben Marczibányi Lőrinc a saját udvarában és költségén 300 embert befogadó, hat öl hosszú és három öl széles imaházat építtetett, amelyet 1785. február 22-én Kassil Miklós óbesenyői esperes-plébános ünnepélyesen fölszentelt. 1785-ben megalakult a római–katolikus káplánság a temesvári püspök irányítása alatt, míg 1808-ban plébániává alakították.[7] 1797-ben mezővárosi rangot kapott.

1800 táján Baranyából és Tolnából származó magyar családok, sőt kisebb számmal felvidéki szlovákok is érkezetek a településre.[6] Bodor Antal is hasonló véleményen volt, amikor arról tett említést, hogy Marczibányi „1782 körül Csókára dunántúli és alföldi magyarokat s trencsén-, lipót-, gömörmegyei tótokat telepített, kik azóta elmagyarosodtak”.[8]

A mezővárosi rang megerősítését és az évi vásárok megtartásának jogát 1801. szeptember 19-én kapta meg.

A Marcibányi kastély

A római katolikus templomot a Marcibányi család bőkezű segítségével emelték az 18031809-ig terjedő időszakban. Marcibányi Lőrinc ellátta a templomot sok drága templomi képpel, melyeket a katolikus kolostorok bezárása alkalmával vásárolt meg.

Nevezetesen egy 103 nehezéknyi monstranciát (szentségtartót) tiszta ezüstből, jól megaranyozva, mely a budai apácáké volt. Egy 52 nehezéknyi tiszta ezüst hasonlag jól megaranyozott cibóriumot, mely szintén a budai apáca-zárdában vétetett. Egy 21 neh. ezüst kelyhet. Egy 26 neh. ezüst kelyhet, mely a pozsonyi Trinitáriusoké volt. Egy 48 3/8 neh. ezüst lámpát, a váczi domonkos zárdából. Egy 54 neh. ezüst füstölőt a budai karmeliták zárdájából...[9]

1848-ban a faluban történt szerb-magyar összecsapás következtében az egyházi tárgyak egy része elpusztult,[10] s a megmaradtak közül pedig sok 1949-ben teljesen tönkrement.

1830-ban, 1836-ban és 1949-ben kolera pusztított a településen, és 141 személy vesztette életét. 1841. június 20-án „iszonyú zivatar dühöngött Csóka fölött, a vetéseket elpusztítá, a villám többször lecsapott a templom tornyába, s az akkori szokás szerint a vész ellen harangozó templomszolgát agyonsújtá, a toronykeresztet ledobta, s mindenféle mondhatlan károkat okozot”.

Az 184849-es magyar szabadságharc szomorú emlékeit is rögzítette a történelmi adattár.

Maga a plébános Szegedre követte a ráczok és szerviánok elől menekülő híveit, kik 1849. január 24-én virradatkor oly sietséggel futottak, hogy a kocsik az utcák végén egymásba akadtak. A plébánia hiteles könyveiben, melyek magyarul voltak írva, az említett martalócok iszonyú pusztítást vittek végbe, úgyhogy most több évi anyakönyvek hiányzanak.

A szerviánok 1849. február 2-án vonultak be Csókára, a midőn az itt maradt 19 kath. magyar közül a 73 éves jegyzőt, Demény Istvánt és a 66 éves Hornyák János bírót a községháza előtti eperfákra fölakasztották, Törteli Györgyöt az utcán szaladtában agyonlőtték, Lipót Józsefnek pedig betegágyban vágták el a nyakát.[9]

A magyarok tehát Szegedre és vidékére menekültek, s csak április 27-től kezdve szállingóztak vissza, miután egy önkéntesekből alakult sereg megtisztította a vidéket. A visszatérők iszonyú pusztítást tapasztaltak, s mindezt tetézte az újabb kolera.

[szerkesztés] A 19. század második fele

Üdvözlet Csókáról

1850-re esik tornyai Marczibányi Liviusnak utód nélküli halála, minek következtében a családi szerződések értelmében Csóka a patronátusi joggal Marczibányi Lőrincre és törvényes utódaira maradt.
1851-ben Marczibányi Lőrinc a romos paplakot felújította és kibővítette. A templom rendbetétele is erre az időre esik. „A kegyúr és a plébános szerződést kötöttek Maurer Pál pesti művésszel, ki a főoltárt 5000 p. frtért, a szószéket pedig 1300 p. forintért gipszmárványból fölállította, a Szentháromság főképet pedig Giergl Alajos pesti művész 430 p. frtért festette.”

1855-ben a Tisza átszakítva a gátat kiöntött, és tetemes kárt okozott ezen a vidéken.

1856 decemberében már a bukás szélén állott az akkor szépnek nevezett csókai uradalom. Marczibányi Lőrinc természetesen menteni akarta a menthetőt, 10 ezer forint kölcsönt akart fölvenni Pesten, de bizalmasa ténkedései miatt „hitelében annyira megingattatott”, hogy senkitől sem kapott pénzt, sőt „oly lárma keletkezett, hogy a csőd ekkor már kevésbé maradt el.” Végre 1857-ben Marczibányi elbocsátotta bajkeverő bizalmasát, csakhogy későn tette, mert akkor már annyira el volt adósodva, hogy a csődöt nem tudta elkerülni.
A csókai uradalmat 1868-ban Barber Ágoston és Klusemann kőbányai sörfőzők vették meg 855 ezer forintért, majd Sváb Károly tulajdonába ment át. Nem sokkal azután az uradalmat a Léderer-fivérek vették meg, akik híres gazdaságot hoztak itt létre. Föllendítették a növénytermesztést és állattenyésztést, kiváló ménesük, tehén- és göbölyállományuk, sertésfalkáik, juhnyájaik stb. voltak. A magtermesztésben, különösen a virágok szaporítóanyagának az előállításában párját ritkította a csókai uradalom, de szőlészete és borászata is híres volt. Négy szeszgyár épült; Árenda-majorban, Macahalmán, Réti-majorban és Széki-majorban.

A Darányi Ignác földművelési miniszter által javasolt dunántúli tejszövetkezeti vállalkozások Délvidékre való kiterjesztésekor Csókán is megalakult a tejszövetkezet, amelynek 1902-ben 41 tagja volt.[11]

[szerkesztés] XX. század

Az autóbuszállomás

1918-tól az SZHSZ királyság része lett – ekkor leginkább mezőgazdasági vidék volt, míg a gazdaság alacsony szinten működött. Adminisztratív szempontból Csóka továbbra is Torontál vármegye törökkanizsai járásához tartozott, majd a vármegye fölszámolása után a Dunai bánsághoz csatolták.

Az 1941.-es felszabadulás idején a Léderer birtokot átvették a németek és Hermann Göring Werke konzorciumába sorolták.

1944-ben ezt a vidéket a partizán egységek és a III. Ukrán front Vörös hadseregének részei foglalták el. A „fölszabaduláskor” a Népfelszabadító Mozgalom fegyveres erőinek „mészárosai”, akiket a csókaiak emlékezete „idegbajos partizánokként” tart számon, 27 helyi lakost gyilkolt le bírósági ítélet nélkül.

Közvetlenül a „fölszabadulás” után megalakultak a néphatalom első szervei. Megválasztották a népbizottságot, élén Svetozar Onjin elnökkel, majd sor került a társadalmi és politikai szervezetek megalakítására is.

1945-től Csóka gyorsan fejlődött. A volt Léderer birtokból létrejött a Csóka Állami Mezőgazdasági Birtok, Csóka a község székhelyévé válik, melyhez Szanád, Tiszaszentmiklós, Padé, Hódegyháza, Feketetó, Egyházaskér és Kanizsamonostor települések tartoznak.
A lakosok száma állandó növekedést mutatott köszönhetően a szerb betelepítéseknek. Növekedett a tanügyi és kulturális intézmények száma, a gazdasági, illetve a mezőgazdaság és ipar is gyorsan fejlődött. A falu Észak-Bánság fontos gazdasági, politikai és kulturális központjává vált, s fejlődése felfelé ívelt egészen a XX. század utolsó évtizedének kezdetéig, amikor az országban uralkodó helyzet miatt megkezdődött a gazdaság stagnálása, leépülése.

[szerkesztés] Történelmi települések

A község határában feküdt a középkorban Kingert falu, mely a Csanád nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Az 1360-ban végbement osztozkodás alkalmával Pongrác fiai Tamás érsek és öccse Kelemen mester kapják.
A helység a XV. században a Kelemen maradékainak, a Telegdyeknek birtokában volt. Ezeknek egyike Telegdy András 1495 február 28-án a többi birtokaival együtt Bodófalvi Ferenc deáknak zálogosította el. A XVI. században már nincs adatunk róla.

Csóka határában feküdt még Kiszenta is, mely a zentai rév balparti kikötője körül keletkezett. E kis falut 1247-ben a Csanád nembeli Pongrácz ispán bírta; utána maradékai: a Telegdyek örökölték. 1495-ben Telegdy Andrásnak volt itt része.

E határban feküdt még Baromlak falu is, mely 1247-ben Kelemenös bán fiáé Pongrácz ispáné. 1280-ban a kunok felprédálták.

A mai Lőrincfalva kertésztelep helyén a középkorban Tarján falu feküdt, mely a Csanád nemzetség birtoka volt. Az 1256. évi nemzetségi osztály alkalmával a Kelemenösfiaké lett. Róbert Károly király uralkodásának kezdetén elvette a helységet a Kelemenösfiak utódaitól, a Telegdyektől s csak 1321-ben kapták ismét vissza. A XV. században már nincs adatunk e helységről. Puszta maradt s ettől kezdve Csóka sorsában osztozott Lőrincfalva-puszta, mely 1854-ben települt, nevét Marczibányi Lőrinctől vette.

A községtől észak-nyugatra, a Tisza közelében feküdt Imretelek, mely a XIX. század hetvenes éveiben pusztult el.

[szerkesztés] Kulturális élet

A Művelődési ház

Kulturális élete a kulturális amatőrizmusra alapul, amely a XIX. század második felében kezdődött, a Negyvennyolcas Kör ME megalakításával, amely 1918-ig tevékenykedett. A második világháború előtt, majd a háború után 1960-ig ipari tanulók iskolája is működött a településen. A 60-as években mezőgazdasági szakközépiskola is volt itt. Jelenleg vegyészeti-élelmiszeripari középiskola működik Csókán.

A könyvtár a Művelődési és Oktatási Központ kötelékébe tartozik. Az intézmény csaknem 15 000 kötettel rendelkezik, amelynek kb. egyharmada magyar nyelvű könyv, a bejegyzett olvasók száma pedig félezer. A szűkös olvasóteremben öt napi- és nyolc hetilap, valamint hat folyóirat áll az olvasók rendelkezésére. Említést érdemel, hogy az első olvasókör néhány száz kötettel és több magyar, német és szerb nyelvű újsággal 1868-ban nyílt meg Csókán.

A település művelődési életében hol kisebb, hol pedig nagyobb szerepet játszottak, játszanak a művelődési egyesületek, így a Jedinstvo és a Móra Ferenc Művelődési Egyesület is.

[szerkesztés] Gazdaság

A borászat

Jellegzetességei közé tartozik a kastély – parkjával, melyet besoroltak a jelentős kulturális emlékek sorába és védelem alá helyezték. A közismert csókai borpince egyedülálló az országban, melynek kapacitása 10.000 vagon bor. A klímafeltételeket és a levegő nedvességtartalmát természetes úton szabályozzák (homokkal), korszerű technológia alkalmazása nélkül, amely a boroknak külön minőséget ad.

A csókai határ, a különféle vadak gazdag vadászterületeként ismert és mint a legnagyobb európai madár – a túzok rezervátuma. A Tisza, az Aranka és a nagyszámú holtág, melyek a meder áteresztésével keletkeztek és amelyek szennyezetlenek és halban gazdagok, a horgászok igazi paradicsomai.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Budapest, Országos Monografiai Társaság, 1912.
  • Ortvay Tivadar, Szentkláray Jenő: Történelmi adattár Csanádegyházmegye hajdana s jelenéhez. 1871.–1874.
  • Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75 II., Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976.
  • Cs. Simon István: Csóka. 1996.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Borovszky, 1909
  3. ^ Cs. Simon István: „Szép, derült őszvolt.” Móra Ferenc és Csóka. Csókai füzetek 1. Csóka, 1999.
  4. ^ Farkas Zsuzsa: A rátarti, konok kis falu. Hét Nap, 2006 június 21.
  5. ^ A Tömörkény nevű település Csókától néhány kilométerre délre feküdt, és 1529-ben Bali bég rablóhadjáratának esett áldozatul.
  6. ^ a b c Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75 II., Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976.
  7. ^ Magyar Katolikus Lexikon
  8. ^ Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest, 1914.
  9. ^ a b Ortvay Tivadar, Szentkláray Jenő: Történelmi adattár Csanádegyházmegye hajdana s jelenéhez, 1871.–1874.
  10. ^ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. I-IV. 1851. Pest
  11. ^ Jeszenszky Ignác: Torontál vármegye gazdasági monográfiája. Megyei monográfiák. Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota. Közgazdasági Szemle 1904:5.11
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök