Bácskossuthfalva

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Bácskossuthfalva
Стара Моравица
Stara Moravica
A kálvinista templom
A kálvinista templom
Table separator.png
Bácskossuthfalva címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Észak-Bácskai
Község Topolya
Rang Falu
Terület 88,3 km²
Népesség (2002)
  • 5699 fő
Irányítószám 24340
Körzethívószám 024
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Bácskossuthfalva vagy Ómoravica (szerbül Стара Моравица / Stara Moravica, németül Alt-Morawitza) a Vajdaság Észak-Bácskai körzetében, Topolya községben fekszik, Pacsértól dél-keletre, Szabadkától 34 km-re, Topolyától 17 kilométerre. Észak-Bácska egyik legmagyarabb települése.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1931-ben 8034 lakos
  • 1961: 6904
  • 1971: 6737
  • 1981: 6449
  • 1991-ben 6266 lakosából 5576 magyar, 278 szerb[1]
  • 2002-ben 5699 lakosából 4975 magyar, 505 szerb[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

A török időkben fordul elő először a település Omorovica néven. Ehhez hasonló változatok egészen a századfordulóig szerepeltek: Omorovicza, Bács-Omorovicza, Ómorovicza. 1907-től Kossuthfalva, 1912-től pedig Bácskossuthfalva volt a falu hivatalos neve, a Szerb-Horvát-Szlovén királyság kezdetétől Stara Moravica.
A második világháború ideje alatt Bácskossuthfalva, a határmódosítást követően pedig szerbül Stara Moravica, magyarul Ómoravica, vagy Moravica. A Magyar Nemzeti Tanács döntése értelmében 2003 óta ismét a Bácskossuthfalva név van hivatalos használatban.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Avar kor

Már az avar korban lakott volt a mai település határa. Több kisebb avar kori településről tudunk: Okor, Omár, majd Omárica, Omaricsa, Omorovics, Omarocsa. A mai Koplaló környékén 1975-ben, nagy számban talált avar sír hosszú ideig (IX. sz. elejéig) tartó félnomád, földművelő életformára utal.

[szerkesztés] 16. századig

Középkori magyar múltja azonban már zavaros. Négy elképzelés van a falu nevét, így történetét illetőleg: Maróthfalva,[2] Apáttelke,[3] Aranyos vagy Okor. Ez utóbbi tűnik legvalószínűbbnek. Okor 1192, illetve 1198-ban jelentkezett először az okiratokban, majd 1391-ben tolvajlási ügyben említették újból. 1454-ben a Perényiek birtoka lett. 1504-ben, illetve 1509-ben ismét említést tesznek a faluról, amely valószínűleg a mai Pacsér és Bajsa között terült el.

[szerkesztés] A török idők

A török korszak rányomta bélyegét a falura. Az 1580-as, 1590-es török defterek, illetve az 1679-es kalocsai dézsmalajstrom egyaránt említi. Ekkor jelentkezett a mai szláv hangzású elnevezés is. Feltételezhetőleg a Morava folyó egyik kis mellékfolyójáról, Morovićról (Morović) kaphatta nevét. Talán az e vidékről származó délszláv lakosság települhetett itt le a XVI. század folyamán.

[szerkesztés] 18. század

A török elleni háború, vagy a kuruc korszak idején valószínűleg elpusztult, de a feljegyzések szetint 1738, 1748, 1763 és 1768 között törökök rabolták. 1771-ben és 1780-ban mint kamarai pusztát említették, melyet főleg szabadkai és zombori marhakereskedők béreltek legeltetésre. 1763 és 1768-ban Vojnics és Rudics szabadkai lakosok bérelték évi 505 frt bérért.
Az 1768. évi kamarai térkép szerint Ómoravicza területe 6967 hold, vagyis 174 telek. 1780-ban is még Pacsérral együtt puszta volt.

Március 15.-i ünnepség a Kossuth-szobornál

A kamara sokáig nem akarta betelepíteni ezt a vidéket – Cothmann telepítési biztos e pusztát csak másodsorban tartja betelepítendőnek – ám II. József gazdaság orientáltságú belpolitikája, illetve szabad vallásgyakorlást hirdető eszméje elhárított minden akadályt. Ennek köszönhetőleg 1786-ban 334 kisújszállási, kunmadarasi, jászkiséri református magyar család települhetett le. A kezdeti nehéz és kemény évek után (árvíz) az emberek talpra álltak és megindult az élet.

[szerkesztés] 19. század

1801-ben több közbirtokosi család megvásárolta a kamarától a falut (Heinrich, Piukovics, Szalmási, Tomcsányi, Vojnics, később csatlakozott az Ungár és a Szemző családok), ami e század végére kisebb zendülést okozott, mikor a nyakasságukról híres ómoravicaiak aratósztrájkokat szerveztek, lépten-nyomon hangsúlyozván elégedetlenségüket a kizsákmányolás miatt.

A falu központjában álló református templom 1822. októberére épült fel.

Az 1831-ben itt tanítóskodó Táncsics Mihály későbbi munkáiban gyakran megemlékezett az itteni agrárproletariátusról. A nyakas kun-református magatartás az 18481849-es forradalom előtt, közben és után is kifejezésre jutott – a falu Kossuth-pártiságáról volt híres, habár ez a falu nagy részének a pusztulásához vezetett (1849.), a lakosság tántoríthatatlan maradt.

A századforduló tele volt eseményekkel. A falu Kossuth-szobrot állíttatott (7. a világon) amelyik a két a Kossuth-szobor közül az egyik a Vajdaságban (a másik Magyarittabén van). A szobrot először 1896. augusztus 20-án állították fel, a falu központi útkereszteződésében. Ezt 1919-ben a bevonuló szerb katonák ledöntötték és megrongálták. 1941-től 1944-ig ismét talapzatán állt a szobor, majd 1944-ben, a szovjet és szerb katonák elől a községháza szénapadlására menekítették. Onnan rejtélyes módon eltűnt, majd 1985-ben, egy kamrapadlásról, véletlenszerűen került elő. Restaurálása után 1994. március 20-án került újból felállításra, a községháza melletti parkban. A szobor 78 cm magas, közel 50 kg, bronzból készült.

Szüreti bál

Nagyon erős indulatok alakultak ki a falu neve körül is, amely előbb Kossuthfalva, később Bácskossuthfalva, majd a falusiak kérésére, miniszteri engedéllyel Ómoravica lett. Ez az a időszak, amikor a településnek sikerül megszerveznie és magához kapcsolnia Felső-Roglaticza pusztát, és ez az az időszak, amikor sor került a Szemző-Ungár botrányra, amely alapján Mikszáth Kálmán megírta híres regényét, Noszty fiú esete Tóth Marival címen.

[szerkesztés] I. világháborútól napjainkig

Az I. világháborúban nagyon sok helybeli férfi odaveszett. 1920-ban az SzHSz királysághoz csatolják. 1941-ben magyar csapatok fölszabadították, de 1944-ben a szerb partizánok bevonultak.

Több mint fél évszázaddal ezen események után, Bácskossuthfalva a topolyai község második legnagyobb települése. Ipara, mezőgazdasága, de főleg polgárai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a falu fennmaradjon és tovább virágozzon.

[szerkesztés] Címere

Bácskossuthfalva címere
  • A címer színe kék: a morovici ősök, a jászok és a kunok színe.
  • Közepén bíborvörös szív: a szeretet, az élet, a lüktető fejlődés és a lélek jelképe.
  • A két búzakalász az életet, az állandó megújulást jelképezi. A nyugvó huszárkard – gróf Hadik András lovastábornok kardja – a békesség jele. A lófős pajzson nyitott, leveles korona van, ez pedig minden olyan település jelképe, amely nem volt ugyan szabad királyi város, de benne szabad emberek éltek, élnek.

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás, lábjegyzet

  • Dévay Lajos: Nagy idők sodrában. A Sztáramoravicai Református Keresztyén egyház és község története 1786–1936. 1936.
  • Moravica monográfiája. Közlöny 2. Moravica, 1977.
  • Moravica megemlékezése Kossuth Lajos halálának 100. évfordulóján. Moravica, 1994.
  • Kiss Antal esperes: Templom, Ó-Moravica. 1996.
  • 9+1 Ómoravica 1978–2000. Ómoravica, 2000.
  • 25 éves a Moravicai 9+1 Művésztelep. Moravica, 2003.
  • Topolyai kalauz, 2002.
  • A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. Szabadka, Kiss Lajos Néprajzi Társaság, 2003.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Pesty Frigyes: Magyarország helynevei történeti, földrajzi és nyelvészeti tekintetben. Budapest, 1888.
  3. ^ Steltzer Frigyes Bács vármegye monográfusa
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök