Bácsújfalu

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Bácsújfalu vagy Szelencse
Селенча
Selenča
A bácsújfalui evangélikus templom
A bácsújfalui evangélikus templom
Table separator.png
Bácsújfalu címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Dél-Bácskai
Község Bács
Rang Falu
Terület 30,5 km²
Népesség (2002)
  • 3279 fő
Irányítószám 21425
Körzethívószám 021
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Bácsújfalu vagy másnéven Szelencse (szerbül Селенча / Selenča, szlovákul Selenča) a Vajdaság Dél-Bácskai körzetében, Bács községben fekszik Bácstól dél-nyugatra.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1900.: 3135 lakosa volt, anyanyelv szerint 65 magyar, 43 német, 2985 szlovák, 40 szerb
  • 1948.: 3800
  • 1953.: 3999
  • 1961.: 4155
  • 1971.: 4057
  • 1981.: 4008
  • 1991-ben 3705 lakosa volt, ebből szlovák 3432 (92,8%), cigány 158, szerb 33, jugoszláv 29, magyar 14 (0,4%)[1]
  • 2002-ben 3279 lakosa volt, ebből szlovák 2990 (91,2%), cigány 175, szerb 45, magyar 12 (0,4%)[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Szelencse feltehetően a régi Szőlős helység nevéből ered, s Szelencse névalakban már a török defterekben találkozunk.

[szerkesztés] Története

A községet Batthyány József kalocsai érsek telepítette a maga pusztai birtokán, Bács várostól északkeletre, a városhoz tartozó Derzsa és Nagybancsa nevű földterületen, a vármegye határozata értelmében a Kulpin-ból elbocsátott szlovák lutheránus telepesekkel. Ezekkel Batthyány érsek 1758-ban kötötte az első úrbéri szerződést. A telepítésnek még csak néhány régebbi szerb telepes állt ellen, de az érsek ezeknek 1758-ban megengedte, hogy onnan 1759. év Szent György napjáig elköltözhessenek – de házaik feltétlenül az új telepeseknek kellett eladniuk.
Az új telepnek, a melyhez Szelencse puszta is tartozott, 1758-ban még nem volt neve, a következő évben már Érsekújfalunak nevezték és pecsétjén ez a felírat volt: „Érsek Ujfalu 1759.” Később a lakosok a közeli pusztáról Szelencsének nevezte.
Az 1760-as években is többnyire Érsekújfalunak és néha Bácsújfalunak nevezték, ez utóbbi név a későbbi években általánosabbá vált. Későbbi pecsétjén a felirat: „Bács-Ujfalu 1789.” A pecsét belsején mindig egy szívből kinövő fa volt feltüntetve, melynek mindkét oldalán egy-egy szarvas ágaskodik; a szív mellett a falusi jelvények: szántóvas és csoroszlya.

1770 őszén az első szlovák telepesek nagyrésze elköltözött, s helyüket 124 katolikus magyar család foglalta el. A falut ez időtájt ismét Érsekújfalunak mondták. Az 1758. évi úrbéri szerződést a királynő rendeletére 1773. május 12-én megújítják. Az érsek örökös jobbágyainak nevezi a falu lakosait, akik az aláírásokból következtetve, mind magyarok. A falu Szelencse pusztát bírja haszonbérben, s a bácsi magtárból 940 pozsonyi mérő gabonát kell az érsek magtárába felfuvaroztatni. Bírót és esküdteket a falu az uradalomtól kijelölt egyének közül választotta. A vadászat általánosan tiltva volt, csak síketfajdra szabadott vadászni, ebből azonban minden hatodik párt be kellett szolgáltatni; farkasok ellen viszont hajtóvadászatra voltak kötelezve.

Az 1778. évi vármegyei összeírás szerint Bácsújfaluban 121 gazda, 46 házas és 13 házatlan zsellér volt. 1788-ban a filiából önálló római katolikus anyaegyházzá lett. Első temploma 1767-ben vert falból épült, fatoronynyal, 12×5 m terjedelemben, mostani templomát a kalocsai érsek, mint kegyúr építette az 179197. években a Szentháromság tiszteletére 29×11 m térfogattal. Ez 1886-ban leégett, de újra felépítették. Az evangélikus templom 1870-ben éült.

A század végén újabb szlovák telepesek érkeztek a faluba, akik máig a többségi lakosságot adják.[2] A község kétszer tűzvész áldozata lett, 1886-ban és 1899-ben. A lakosok temetkezési egyletet tartottak fenn és nagy részük kendertermeléssel és feldolgozással és zsákvászon-szövéssel foglalkozott.

1943-ban csatornaásás közben egy bronz bográcsban kora avar kori leletekre leltek. Többek között lószerszámokat (3 csikó, 2 oldalpálcás zabla, 4 kengyel) és -díszeket (rozetták, pitykék, rovátkolt lóhere alakú veret, szíjvégek), fegyvereket (kopja, balta, ezüst kardhüvely borítás) és mellpáncél darabokat, ivókürt tartozékokat, vascsatokat, vas kapafejet és a bronz bogrács fémtöredékeit. A leletek egyes darabjain égésnyomok voltak. A szerencsés véletlennek köszönhetően a falutól keletre Árpád-kori sodronying darabokat is találtak.[3]

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Forrás

  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Slobodan Ćurčić: Broj stanovnika Vojvodine. Újvidék, 1996.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ Bori Imre: Ezredéve itt. Újvidék, Forum Könyvkiadó, 2004.
  3. ^ A kutatás mai állása szerint nem ivókürt tartozékokról, hanem oldalpálcaborításról lehet szó; Csallány, D. 1953: A bácsújfalusi avar kori hamvasztásos lelet. Adatok a kuturgur-bolgárok (hunok) temetési szokásához és régészeti hagyatékához, Arch. Ért. 80, 133-141, XXXI-XXXV. tábla.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök