A Vajdaság települései és címerei
Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
A Vajdaság települései és címerei oldal az első magyar nyelvű, Vajdasággal foglalkozó internetes enciklopédia, mely 2006-ban kezdte el működését közel egy éves tervezés és előkészítés után. Alapítója és főszerkesztője Varga Gergely (Admin). Az oldal teljesen magánkezdeményezésből és magáneszközökből jött létre, majd kisebb támogatásoknak köszönhetően végleges címre és tárhelyre költözött.
Legfontosabb célkitűzése a Vajdaság településeinek történetével kapcsolatos anyagok gyűjtése és publikálása ismeretterjesztő, kulturális és oktatási célokra.
A Vajdaság települései és címerei egy MediaWiki szoftveren futó, Wiki alapú rendszer, hasonlóan a Wikipédiához. Az oldalt bárki szerkesztheti, de a gyors ellenőrzésnek köszönhetően csak az oldal számára értékes és megbízható információk maradhatnak benne a szócikkekben.
A települések elnevezéseinél törekszünk a Magyar Nemzeti Tanács által elfogadott és bevezetett magyar helységnévkönyv alapján eljárni, ugyanakkor több alkalommal ettől eltérünk a település történeti hagyományai és szokásai miatt. – Az MNT által elfogadott szabályozás csak 28 község települései tér ki, ellenben a Vajdaságban 44 község található, s szinte mindegyikben van, illetve volt magyar lakos, így magyar elnevezés is.
A helységek és községek címerei általában az adott helyi közösség hivatalos honlapjáról, illetve levélváltás útján kerülnek fel az oldalra.
Sajtó
Az oldal kétszer is szerepelt a sajtóban, a Magyar Szó mellékletében a Kilátóban (még a régi, vajdasag.netoktato.hu címen).
- Felseu- és Olsowadrian (2008 augusztus 30.)
- Az adorjáni Sarlós Boldogasszony százötven esztendeje (2008 szeptember 12.)
Statisztikák
Az oldal jelenleg (2010 július 4.) 222 településről tartalmaz valamilyen adatot:
- 149 településhez tartozik címer (ebből 15-höz nincs leírás)
- 73 ismeretlen címerű település, de leírás tartozik hozzájuk
Továbbá:
- 44 községcímer – Magyarcsernye községnek nincs címere
Meg kell említeni, hogy a legtöbb község címere egyben annak központjának is a címere, így ezt a tényt is figyelembe véve összesen 160 címer található az oldalon.
Friss: az oldalon jelenleg 222 település van az adatbázisban. Ez az összes település kb. 47.2%-a. (2010 07. 28.)
Üzenet hagyása
- Üzenet hagyása itt
- vagy itt lehetséges
Külső hivatkozások
- Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (magyar nyelven)
- Vajdasági Magyar Folklórközpont (magyar nyelven)
- Határon Túli Magyarok Információs Központja (magyar nyelven)
- A Vajdaság Autonóm Tartomány Kormánya (szerb, angol nyelven)
- Vajdaság Autonóm Tartomány, Tartományi Parlament (szerb, angol nyelven)
- A Vajdaság turisztikai oldala (magyar, szerb, angol nyelven)
- Magyar Szó – vajdasági magyar napilap (magyar nyelven)
- Vajdaság MA – hírportál (magyar nyelven)
- Vajdasági Levéltár (szerb nyelven)
- Nagybecskereki Levéltár (szerb nyelven)
- Újvidéki Városi Levéltár (szerb nyelven)
- Nagykikindai Levéltár (szerb nyelven)
- Pancsovai Levéltár (szerb nyelven)
- Történelmi Levéltár Zenta (magyar, szerb nyelven)
- Szabadkai Történelmi Levéltár (magyar, szerb, angol nyelven)
Lábjegyzet
- ^ A macska 2008 februárjában elpusztult.

