Ürményháza

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Ürményháza
Јермeновци
Jermenovci
A Szent Anna római katolikus templom
A Szent Anna római katolikus templom
Table separator.png
Ürményháza címere
Hivatalos? Nincs adat
Használatban van? Nincs adat
Table separator.png
Tájegység Bánság
Körzet Dél-Bánsági
Község Zichyfalva
Rang Falu
Terület 41,7 km²
Népesség (2002)
  • 1033 fő
Irányítószám 26363
Körzethívószám 013
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…

Ürményháza (szerbül Јермeновци / Jermenovci) a Vajdaság Dél-Bánsági körzetében fekszik, a Duna-Tisza-Duna-csatorna bal partján.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1838-ban 674 lakos
  • 1851-ben 1043 lakos
  • 1856-ban 1279 lakosából 1267 római katolikus, 29 görögkeleti, 5 evangélista, 5 pedig zsidó
  • 1863-ban 1468 lakos
  • 1864-ben 1352 lakos
  • 1910-ben 1606 lakosa volt, melyből 1581 magyar 16 német, 2 tót, 2 oláh, 2 szerb
  • 1948-ban 1724 lakos
  • 1953-ban 1714 lakos
  • 1961-ben 1792 lakos
  • 1971-ben 1672 lakos
  • 1981-ben 1454 lakos
  • 1991-ben 1158 lakosából 871 magyar, 84 szerb, 59 szlovák, 38 jugoszláv, 24 román[1]
  • 2002-ben 1033 lakosából 714 magyar, 113 szerb, 64 szlovák, 20 jugoszláv, 19 román[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Nevét Ürményi Ferenc temesvári kincstári jószágigazgató tiszteletére kapta. A helyiek Örmiháza, Örménháza néven is szólítják.[2]

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Telepítése

Ürményháza a kiszáradt Versec-alibunári mocsár sík területén települt, Ürményi Ferenc temesvári kincstári jószágigazgató kezdeményezésére.[2] 1817 márciusában a Mária Terézia-csatorna (ma Duna-Tisza-Duna-csatorna) jobb partján elterülő kincstári birtokra Majsáról, Apátfalváról és Rákospusztáról 62 római katolikus magyar családot telepített.[2] Ezek közül 60 házhelyet és földet, 2 pedig csak házhelyet kapott.
Az új telepes falu eleinte közigazgatásilag és egyházilag is Zichyfalvához tartozott, azonban már 1820. január 1-től külön anyakönyvet vezetettek Ürményházáról. Ebből tudjuk, hogy 1820-ban az új településen a születések száma 29 az elhalálozások száma 27, a házasságötések száma pedig 5 volt, s telepítést követő évben a falunak már 482 lakosa volt.
Az első iskolát 1833-ban nyitották meg, tanítója Nemcsics Mihály volt. Az iskola épülete imaházul is szolgált,[3] mígnem 1834. október 27-én a mai iskolával szemben az utca közepén új templomot kezdtek építeni, amelyet 1835. február 5-én Martinszki József zichyfalvi plébános avatott fel.

1844-ben került sor a második telepítésre, amikor még mintegy 100 dohánytermesztő, szegedi gyökérzetű család jött ide.[2] A falu népe eleinte csak gabonát termelt, a második telepítés során viszont a dohánytermesztés bontakozott ki. A kincstár a termésből előbb dézsmát szedett, majda lakosok mint harmados, később mint feles dohánykertészek numerusonként 26 forint haszonbér mellett bírták földjeiket. Kötelezték azonban magukat arra, hogy 4 holdon dohányt termesztenek.[2] Az egyre nagyobb méreteket öltő dohánytermesztés miatt dohányfelügyelőt, azaz dohánybírót neveztek ki a faluban. Ez a "dohányláz" 1848-ig tartott.

[szerkesztés] A szabadságharc alatt

Telepes ház

1848 szeptember 23-án a szerb felkelők megrohanták a helységet s a védelmül egybesereglett 2000 magyar népfelkelőt onnan kivervén, a falut felgyújtották. A magyar lakosság elmenekült, egy részük egész a Maros vidékéig ment. A menekültek zöme a következő év májusában tért vissza Zichyfalvára, onnan pedig november elején költöztek vissza ismét Ürményházára.
A szabadságharc idején a templom is leégett, de 1854-ben újjáépítették, 1855-ben pedig újra felszentelték[4] - a temploma a szegedi táj Keddasszonyát, Szent Annát tiszteli védőszentül.[2]
A Kincstár közbenjárására 1868-ban Nyári József makói származású plébános személyében a falu önálló lelkészt kapott.

[szerkesztés] A szabadságharc után

1856 január 5-én, amikor Rózsa Sándor a faluban tartózkodott, Huszka János, a falu bírája a helyszínre hívatta a zsandárokat, és körülzárták a házat, ahol a betyár és társai voltak. A bíró maga szólította fel őket megadásra. Rózsa Sándor ekkor előbújt rejtekhelyéről, pisztolyával lelőtte a bírót, és a csendőrök pillanatnyi zavarát kihasználva betyárjaival együtt megszökött. Csupán egy cinkostársát sikerült elfogni. A hagyományok szerint ez volt Rózsa Sándor utolsó gyilkossága. A rablások és a lopások azonban a későbbiekben sem szüntek meg a faluban és környékén.
1863. május 10-én nagyobb összecsapásra került sor a betyárok és a csendőrök között. A kanaki csendőrlaktanya őrmestere kilenc csendőr kíséretében üldözőbe vette a környéken felbukkanó betyárokat, és a faluban sikerült is bekeríteni őket. A tűzharcban két betyár, a csendőrőrmester és egy csendőr életét vesztette.
A későbbiek folyamán hasonló, véres összecsapásokra nem került sor, a lopások és rablások azonban nem szűntek meg. 1877-ben például elrabolták a községi pénztárládát, amelyben 377 forint volt. Hasonló rablással két évvel később is kísérleteztek, de az újonnan vásárolt Wertheim-féle súlyos vasszekrényt már nem tudták elvinni.

[szerkesztés] A 19. század

A Szent Anna katolikus templom

A falu lakossága a szabadságharc utáni nehéz évek ellenére is szaporodott. Voltak családok, amelyek annyira megerősödtek, hogy a kincstártól is béreltek földet (1858).
1873-ra a lakosok ajánlatot tettek a kincstárnak, hogy hajlandók a határt örök áron megváltani. Az örökváltság 1880. szeptember 1-én kezdődött, törlesztési ideje 20 és fél év. volt. Az ürményházi családfenntartók a temesvári magyar királyi jószágigazgatósággal mint eladóval örök-adás-vételi szerződést kötöttek, melyben feltüntették a vevő nevét, a térvázlat szerint megjelölt telekkönyvi ingatlanok számát, a dátumot, a megterhelési összeget 8% annuitási törlesztéssel, valamint azt hogy az utolsó részlet kifizetésének végső határideje 1900. május 1., azzal, hogy a kincstár nem szavatolta sem a föld minőségét, sem jövedelmezőségét, sem pedig térfogatát.

1874-ben a régi helyére új iskolát építettek, mely 1892-ig ötosztályos, majd ezt követően hatosztályos lett. 1901-ben megalapították a település könyvtárát, 1913 óta pedig van óvodájuk is.[3]
1870-ben kiöntött a Mária Terézia-csatorna és a Rojga-folyó, s ennek következtében három évig nem lehetett a szántóföldeket megművelni. Mivel az árvizek a már részben ármantesített területeket is gyakran elöntötték, és ez nagy károkat okozott a mezőgazdaságban, 1870-ben, mérnöki tervrajz alapján, a falutól keletre egy vezérárkot ástak, az un. Kisbegét. Ezt az idők folyamán többször is mélyítették, és még ma is megfelel rendeltetésének.

[szerkesztés] 20. század

1918-tól az SZHSZ királyság része, majd 1941-44 között német megszállás alá került, 1945-től Jugoszlávia része.

Ürményháza helységnévtáblája

A háború után kőolaj után kutattak a falu határában és 1952 november 9.-én a Vajdaságban először feltört a kőolaj.[5] Gazdag kőolajmezőkre bukkantak, s ennek következtében 1955-ben a falutól nyugatra egy új lakótelep épült, az ún. Kolónia. A lakások a kőolaj-kitermelésben dolgozó munkások részére készültek. 1973-ban kőolaj után kutatva 60 fokos sós, jódos vízre bukkantak, aminek vegyi összetételét megvizsgálva kiderült, hogy a gyógyvíz elősegíti az ízületi gyulladások, a reuma és hasonló betegségek gyógyítását, forró gőzének belélegzésével pedig az asztma is gyógyítható.[6]

[szerkesztés] Oktatás

A második világháború végén az ürményházi iskola algimnázium lett, majd az iskolahálózat átszervezésével 1966-ig hatosztályos, majd pedig 1966-1975-ig nyolcosztályos volt. A nyolcosztályos iskola megnyitásával párhuzamosan a felnőttképző tagozat, az esti iskola is működött. Akkor az ürményházi polgárok jelentős hányada itt szerezte meg a nyolcosztályos bizonyítványt, ez aztán munkavállalásra és továbbtanulásra nyújtott lehetőséget. Az ésszerűtlen központosítás következtében 1975-től megszűntek a felsős tagozatok a faluban, és a tanulók mindennap a zichyfalvi központi iskolába utaztak. 1995-ben a szülők és a pedagógusok követelésére újraindították a felsős tagozatokat a faluban, és iskolájuk ismét nyolcosztályos lett.[3]
2009 őszén az iskolába csak 2 magyar elsős indult,[7] 2010-ben pedig 6 magyar és 8 szerb.[8]

1996-ban megalakult a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület.[5]

[szerkesztés] Népszokások

Egy helyi monda így meséli el a falu alapítását:

Szögedében táncon volt egy nemes. Egy grófkisasszonnyal akart táncolni, de ez nem ment el vele. A nemes dühében szétvágta a kardjával a kisasszony fejét. Még akkor éjszaka idemenekült. Itt még akkor nem volt sem vonat, sem törvény: a nemes is az első alapítók közé tartozott, akik között sok szökött jobbágy, bajbajutott nemes is akadt.[2]

1888 nyarán nagy jégverés dúlt a falu határában. Ennek emlékére Sarlós Boldogasszony napját fogadott ünnepnek nyilvánították. Megfogadták, hogy abban az évben nem lesz tánc a faluban, csak a templomba járnak. A lányok és legények túl akartak az öregek eszén járni, és kint a pusztában készültek mulatni, de végül csendőrök oszlatták szét őket. Ekkor határozták el azt is, hogy minden halottat abban a faluban kell eltemetni, ahova születésénél fogva tartozik.[2]

[szerkesztés] Irodalom

[szerkesztés] Forrás

  • Fehér Lajos: Ürményháza-Jermenovci múltjának és jelenének rövid vázlata. Ürményháza, 1984.
  • Milleker Bódog: Ürményháza története (1817–1906), Versec 1906.
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Budapest, Országos Monografiai Társaság, 1912.
  • Sándor Zoltán: Lesz-e szórványkollégium az elöregedő faluban? Hét Nap, 2004. november 10.
  • Slobodan Ćurčić: Broj stanovnika Vojvodine. Novi Sad, 1996.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ a b c d e f g h Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75 II., Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976.
  3. ^ a b c Kecskés István: Privatizálják tornatermünket? Magyar Szó, 2004. november 20., 21.
  4. ^ A templom építését Borovszky 1886-ra teszi. Borovszky, 1912
  5. ^ a b Martinek Imre: Ürményházi képeslapok. Hét Nap, 2010. szeptember 15.
  6. ^ S.Z.: Elöregszik a falu. Magyar Szó, 2004. október 21.
  7. ^ Martinek Imre: Akiknek "könnyű" Hét Nap, 2009 augusztus 5.
  8. ^ Kocsis Árpád: A kenyeret szerbül kell kérni Magyar Szó, 2010 augusztus 2.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök