Óbecse

Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Óbecse
Бечеј
Bečej
A fő tér a magyar és a szerb templommal
A fő tér a magyar és a szerb templommal
Table separator.png
Óbecse címere
Hivatalos? Igen.png
Használatban van? Igen.png
Table separator.png
Tájegység Bácska
Körzet Dél-Bácskai
Község Óbecse
Rang Község
Terület 239,97[1] km²
Népesség (2002)
  • 25.774 fő
Irányítószám 21220
Körzethívószám 021
Table separator.png
A térképen: Klikk
Térkép betöltése…
A római katolikus templom

Óbecse (szerbül Бечеј / Bečej, németül Alt-Betsche) a Vajdaság földrajzi középpontjától kissé észak-keltere, Bácska keleti részén, Zentától 40 km-re délre a Tisza jobb partján fekszik. Jellegzetes Tisza parti kisváros a bácskai „zsíros” termőfölddel körülvéve. A községhez Óbecse városon kívül még Bácsföldvár, Péterréve, Pecesor, Drea és Csikéria (Radicević) tartozik.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Népessége

  • 1765-ban 1848 lakos
  • 1820-ban 8351 lakosából 4580 katolikus, 3758 ortodox
  • 1890-ben 16.965 lakosából 10.673 magyar, 5877 szerb
  • 1910-ben 19.372 lakosából 12.488 magyar, 6582 szerb és 193 német volt
  • 1971-ben 26.470 lakosából 15.728 magyar, 9048 szerb
  • 1991-ben 26.634 lakosából 13.464 magyar, 9477 szerb, 2267 jugo., 34 német[1]
  • 2002-ben 25.774 lakosából 11.725 magyar, 11.197 szerb, 808 jugoszláv, 298 horvát, 185 cigány, 172 montenegrói, 59 albán, 27 szlovák[1]

[szerkesztés] Nevének eredete

Első írásos említése 1091-ből való Bechey néven,[2] majd 1238-ból, amikor IV. Béla király Becse falut a fehérvári kereszteseknek adta.[3]

Neve a régi Becse török-magyar személynévből származik, melynek jelentése kánya. A Becse név több okmányban (1199., 1200., 1216.) is mint férfi-név fordul elő.
Egy másik elmélet szerint nevét Szent Gellért kortársáról, comes Bechről kapta. Ugyancsak Szent István alatt telepedett le itt két francia család: Beche és Gregor, és így talán ezekkel is összeköttetésben lehet a neve.
Egyes kutatók véleménye szerint a becs szavunk avar eredetű, és olyan őrzőhelyet jelent melyet értéktárolásra használtak, főleg háborús időben.[2] Ezt az állítást alátámaszthatja az Óbecsétől délre fekvő sáncmaradványok, melyekkel kapcsolatban ezt írja Bárány Ágoston, Temes és Torontál vármegye helytörténésze: Ama’ roppant sánczok, miket némellyek hibásan romai műveknek állítanak, az avarok’ munkáji...[4]

Szerbül az 1990-es évekig Stari Bečej / Стари Бечеј

Levéltárban fellelhető névváltozatai:[5]

  • Alt- oder Serb. Betse
  • Serbisch-Betsche
  • Stari Bečej
  • Ó-Becse
  • Rátz-Becse
  • Vetus-Becse
  • Magyar-Becse

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] A 9. századig

A község jelenlegi területén a régészeti ásatások során az emberiség ősi időszakából származó tárgyakat is találtak. Az eddigi ásatások és feltárt anyagok alapján megállapították, hogy ezen a területen már Kr. e. 5000 évvel, azaz a korai neolit korszakban létezett település.
A város jelenlegi helyén és annak környékén az őstörténelem minden korszakában és kultúrájában volt élet. Településeket találtak a neolit, eneolit, bronz- és vaskorszakból.

Időszámításunk kezdetén ezeket a területeket a szarmaták lakták. A nagy népvándorlások viharos éveiben e térségen sok törzs vonult át, hosszabb vagy rövidebb ideig tartózkodva itt, maguk mögött hagyva házaikat és sírjaikat. A legtöbb tárgyat az avarok hagyták maguk után a VI. és a IX. század között, akik halottaik sírjába sokszor gazdag adományt helyeztek. 1973-ban a Kárpát-medence egyik legnagyobb avar temetőjét tárták itt fel, amiről egy, az óbecsei Városi Múzeum 1989-ben kiadott katalógusában ezt olvashatjuk: „134 sírt fedtek fel. A sírleletek nagy része avar eredetű...”

[szerkesztés] A középkor

[szerkesztés] Környező települések

A középkorban a mai Óbecse város területén és környékén számos település kialakult. Ezek közül egyesek megszűntek, mások viszont tovább fejlődtek és léteznek ma is, így pl. Óbecse, Bácsföldvár és Péterréve. Két középkori település nevét is tudjuk, melyek ugyan már megszűntek, de nevük fennmaradt. Ezek: Botra és Perlek.

Botra falu Óbecsétől délre feküdt. A VIII. és a IX. század között ezen a területen egy egész sor település volt. Egyebek között rátaláltak egy templom alapzatának a maradványaira is, amelyet sírok öveztek.
Északra a Perlek nevű falu helyezkedett el. Ez a falu a XI.–XII. században alakult. A török feljegyzések már 1650-ben említik, de 1698-ban már elnéptelenedettet. A régészeti ásatások folyamán a falu területén egész sor létesítményt találtak: félig földbe vájt veremházakat, takarmányárkokat, hulladékgödröket, kutakat, árkokat.

[szerkesztés] A város

Az ortodox templom

A mai település középkori maradványaira még nem találtak rá, valószínű, hogy azok a jelenlegi város alatt vannak, ami megnehezíti a kutatásokat. Becsét először 1091-ben, majd 1238-ban oklevélben említik mint erődítményt, melyet IV. Béla ekkor adományozott a székesfehérvári szerzeteseknek (villa Wechey).[3] Ugyanezt az adományt Lajos király 1377-ben erősíti meg. Az 13381342. évi pápai tizedjegyzék szerint a becsei plébános mind a hat évre előre fizetett adót.

Zsigmond király 1419-ben Brankovics Györgynek adta Becsét és várát[3], 1441-ben pedig Brankovics Beche várát a Tisza szigetén és Becse várost a rév- és vámjoggal rokonának Birini Pálnak adta. Az 1467-ben említett Beldszentmiklós Óbecse határán lehetett; ez a Szántai Marhárt család birtoka volt.

[szerkesztés] A vár

A középkori vár

A várat valószínűleg 13001320 között építették a székesfehérvári keresztes lovagok konventjének. Később a birtok a Losoncziakhoz került, azután a XV. században Brankovics György és István despotákhoz tartozott, majd a Hunyadiakhoz, és 1500 körül a Vingárti Geréb családhoz került.
A törökök 1551. szeptember 19-én foglalták el és a kezükön található 1688-ig. A karlócai béke előírása szerint 1701-ben lerombolják.[6][7]

Engel Pál adatai szerint: A középkorban a még Torontál vármegyéhez tartozó Becse vára, 13151411-ig, királyi illetve királynéi tulajdonban volt, majd 1459-ig a szerb despotáké, aztán egy rövid és bizonytalan tulajdonosi birtoklás után, egy Szokoli nevű nemesemberé (1464–1516)
A vár ma a középkori Aracs és Törökbecse közti területen, a Tisza árterében található. A vár tartozékát képező település sorsa a váréval volt azonos, említették civitásként (mint királynéi birtok) és oppidumként is. A török hódoltság alatt városként említik (1567.). Ekkoriban a becsei nahije székhelyeként, hane adóegységi besorolása volt, ahol keddenként rendszeres hetipiacot tartottak.[8]

[szerkesztés] A török kor

A XV. században kezdődött meg a Tisza két partján elterülő település különválási folyamata, az írásos forrásokból ugyanis arra következtethetünk, hogy a középkorban a két Becse még egy település lehetett (Óbecse és Törökbecse). A településnek fontos szerepe volt a Dózsa-féle parasztfelkelés idején: Perleknél, Óbecse határában húzatták karóba a ceglédi plébánost.

1529-ben Becsénél kelt át Szapolyai János, mikor Mohácsra ment a szultán elé. 1551-ben Ferdinánd birtokában volt a vár, de még abban az évben elfoglalta Mohamed Szokol beglerbég, és egészen 1687-ig török fennhatóság alatt állt. A török idők alatt az itt élő lakosság elmenekült, az üresen maradt házakat az előrenyomuló szerbek foglalták el.[9]

A török kori térképeken Becse nincs feltüntetve. A Tisza bácskai oldalán az 1553. évi térképen csak Földvár és Perlek, a túlsó parton pedig Bechew szerepel. A török defterek a szegedi nahijében a bácskai Becsének környékét, így Béla, Botra, Perlek, Földvár, Kutas, Kétvilla falvakat felsorolják, de Becsét magát nem találjuk, ahogy az 1699. évi Bács megyei összeírásban sem.

[szerkesztés] 17. század

Felújított polgári ház

Az 1690. évi török határmappán fel van tüntetve a Perleknek megfelelő Berlacko falu, alatta egy katonai raktár (1697-ben egy Becse nevű proviantház szigetét említik) és ez alatt a Tisza kanyarulata mellett Kovin-acko falu. Ez a Kovin-acko felel meg helyre nézve a mai Becsének. (A sörgyár melletti városrészt ma is Kovinnak nevezik; ugyanott van ú.n. „Kovini tér és Kovini iskola” is, a mit másképp, „tolvajiskolának” is neveznek). Így tünteti fel a tájat Müller 1709. évi térképe is Bedeczko alatt Kovin-aczkó és a túlsó parton Becs. Mégis egy 1699. évi térképen Neu-Becsét találunk. Ezt a nevét bizonyára azért kapta, mert új telep volt. Az 17231725. évi bánsági mappán a túlsó Becsével szemben a bácsi oldalon van Cubin (= Kubin = Kovin) oder Becsey, amiből látszik, hogy a mai Óbecsének az a Kovinackó felel meg, amely e szerint Becsének régebbi neve is lehet.

[szerkesztés] 18. század

1700-ban Becse, Péterréve és Mohol katonai helyeknek voltak kitűzve, 400 adózó házzal, 1702-ben pedig a Tiszai Határőrvidékhez tartozott, és katonai sánc lett.[9]

A városi könyvtár

Az 1720. évi vármegyei perben Bodrog vármegye azt mondja, hogy Új-Becse Bácsba tartozik, mert az akkori Bodrog vármegye fölött terült el. 1740-ben panaszolja Bács vármegye, hogy Becse katonai város 90 katonát tartozik adni, pedig van itt 270 aki adót fizethetne. Becsének hat pusztája volt ekkor: Csikéria, Kőkút, Irizset, Szilvás, Kétvillova, Perleg és Botra.

Az osztrák-török háború után 1758-tól és a pozsareváci békét követően a törökök elvesztik a Bánságot és ez szükségtelenné teszi a határőrvidék létezését. A megyei hatalom követeli a határőrök kiváltságainak megszüntetését, ami azonban nagy ellenállásába ütközik. A bécsi kormány, hogy lecsillapítsa a határőrök elégedetlenségét, 1751-ben Tiszai Koronakerületet alakít, melynek székhelye Óbecse lett. Ezzel egy időben mezővárosi rangot, vásárjogot és egyéb kiváltságokat kapott.[10]

II. Ferenc adománylevele a Tiszán-inneni Koronakerület jogállásának módosításáról, 1800.
A Tiszai korona-kerület a hajdani tiszai határőrség részét képezte. E határőrség feladata a törökök a Bánságból való kiűzésével megszűnt. Az 1715/XCII., 1723/XXXII. és az 1741/XVIII. törvénycikk által polgári közigazgatás alá rendelték. E polgárosítást azonban sokféle igazgatási okból csak tíz évvel később lehetett bevezetni. Közben számos család kivándorolt, Mária Terézia a kedélyek megnyugtatása, valamint telepítések alapítása céljából 1751. június 28-án kelt kiváltságlevelével a kerület lakóinak jelentékeny kedvezményeket adott, mely kedvezményeket az 1774. augusztus 1-jén kelt oklevél, majd Ferenc királynak az 1800. március 14-én kiadott és a Magyar Királyi Udvari Kancellária útján kiállított kiváltságlevele megújított. Noha e kiváltságlevelek első pontja szerint a kerület nem volt eladható, mégis az 1790-91/VII. törvénycikk az elidegeníthetetlen koronajavak soraiba iktatta.


A fönn említett kiváltságlevelek és az azok alapján kötött szerződések (ilyen szerződéseket kétszer kötöttek az 1796-tól 1821-ig és az 1835-től 1860-ig terjedő időszakra) szolgáltak irányadóul minden olyan kérdésben, melyek a Tiszai kerület lakossága és a tulajdonos királyi kincstár közt a birtokviszonyokra vonatkozólag felmerült.

A koronakerület majdnem egy évszázados fennállása alatt Óbecse fejlődésnek indult, elsősorban a kisipar és a kereskedelem terén. Különböző gazdasági és társadalmi tevékenységek fejlődésével a város a közép Tisza-mente politikai és művészeti központjává vált. Ebben az időben megnövekedett a lakosság száma is, úgyhogy az 1820-as évi népszámláláskor Óbecsének 8357 lakosa volt.

A újra betelepülő magyarok 1757-ben érkeztek ide a Jászságból és a Kiskunságból: Nagyabonyból, Nagykőrösről, Tápiógyörgyéről, Alpárról, Algyőről, Majsáról, Dorozsmáról, Kunfélegyházáról, Kunszentmártonról.[11] 1767-ben újabb magyar telepesek érkeztek a Felvidékről és a Kárpátokból.[11] Bodor Antal állítása szerint 1770 körül a kamara a tömegesen elvándorolt szerbek helyére Pest és Csongrád megyei magyarokat is telepített ide.[12]

Az óbecseiek származástudati hagyományában és a XX. század eleji történeti irodalomban egyaránt fellelhető vélemény szerint Óbecse 1757-től megindult benépesítésében alpáriak is részt vettek. Gyetvai Péter több kiváló népesedéstörténeti forrást elemezve nem talált alpári származásra utaló nyomokat. Talált viszont több olyan családot, akik Majsáról érkeztek Óbecsére. Valószínű, hogy egy-egy majsai származás-megjelölés mögött esetleg egy korábbi, alpári eredet is megbújhatott, amelynek családi hagyomány által dédelgetett emlékét akár a XX. századig megőrizhették.[13]

1761-ben Rácz-Becse néven új telep alakult külön plébániával. 1763-ban Becsén római katolikus templom épült, melyet 1786-ban újabb és erősebb templommal cseréltek fel.

[szerkesztés] 19. század

A valamikori Szent István tér, ma a köznyelven Pogácsa

Quits 1810 körüli térképén a város Ó-Becse név alatt szerepel. Már ekkor magas fokon állt ipara. A szabók, szűcsök, vargák, csizmadiák, kovácsok, kerékgyártók, takácsok 1815-ben; a kalmárok 1820-ban; a kőművesek, ácsok, asztalosok 1829-ben; a gombkötők, üvegesek és szitakötők 1837-ben kaptak céhszabadalmat.

1848. április 26.-án a településen zavargások törtek ki. 1849. április 19.-én Perczel serege elfoglalta a szerb felkelőktől, június 25.-én Jelačić bán seregét visszaverték.
A szabadságharc alatt működött itt katonai kórház, és Damjanich főhadiszállása is itt volt egy időben.

Az 1848/IX. törvénycikk az úrbéri tartozásokat megszüntette, a kerületi községek megtagadták tartozásaik teljesítését. A bíróság, melyhez a koronauradalom e tartozások behajtása végett fordult, az ügyet a politikai hatósághoz utalta, ez pedig döntését annak a kérdésnek előző megoldásától tette függővé, vajon a vitás birtokviszonyok úrbéri természetűek-e vagy sem. Így maradt e kérdés megoldatlanul, mígnem Becse 1870-ben a földesúri terhek alól megváltotta magát. Az 1870 február 26-án aláírt váltsági szerződés szerint a kegyúri jog és teherviselés átruházásából kifolyólag a római katolikusok autonóm hitközséggé szerveződhettek.[14]

A belvárosi római katolikus templomot, amely az 1848-as mozgalmakban sokat szenvedett, 1895-ben a hívek adakozásából fényesen helyreállították. Az alsóvárosi plébániát 1900-ban alapították, de már 1894 óta mint helyi káplánság működött és az iskolahelyiségben tartotta az istentiszteletet. Az evangélikusoknak 1898 óta van anyaegyházuk.

Óbecsére az első vonat 1889. augusztus 15-én érkezett Zenta felől. Tíz évvel később, 1899-ben megépült az Újvidékig vezető vonal is, majd 1906-tól Verbászon keresztül megindult a vasúti közlekedés Zombor és Óbecse között. A vasút hanyatlása az 1980-as évektől indult meg és aránylag rövid idő alatt bekövetkezett a vég is. Először 1978-ban szűnt meg a személyszállítás az Óbecse–Verbász vonalon, majd Óbecse és Zenta közöt, később Újvidék és Óbecse közötti vasúti személyszállítást is leállt.[15]

A XIX. század végére Óbecse a térség egyik legfontosabb mezőgazdasági központjává vált. Gabonakereskedelme messze földön híres volt; az óbecsei búzát a pesti és a bécsi tőzsde külön jegyezte.

Az első világháborús magyar emlékmű
  • További érdekességeket Becse város XIX. századi történetéből itt olvashat.

[szerkesztés] 20. század

1918-ban az SZHSZ-királyság része lesz. A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Óbecsei járásának székhelye volt. A két háború között Óbecsén újra fellendült az ipar, amely 1500 munkást foglalkoztatott és az itt dolgozók száma később sem csökkent jelentősebben.

1941. április Virágvasárnapján a magyar csapatok felszabadították a várost a 21 éves szerb megszállás alól, amely szűk négy évre ismét Magyarország része lett. A következő (1942.) évi magyar razziának 206 áldozata volt,[16] többségében kommunisták és bűnözők.

Becse városa 1944. október 8-án „szabadult” fel, a megtorlás azonnal megkezdődött, s hosszabb ideig tartott, mint más városokban. Elsők között tartóztatták le és kínozták halálra Petrányi Ferenc plébánost, aki az 1941-es bevonulás idején tábori misét mondott a magyar katonáknak és beszédében üdvözölte bevonulásukat. A foglyokat a Centrál Szálló épületébe hurcolták, akiket a civil és katonai őrök állandóan vertek. A legtöbb áldozat holttestét a szálló emésztőgödrébe dobták, míg másokat az udvaron ástak el. Becsén nyilvános kivégzések is voltak. A magyarokra a katonai közigazgatás ideje alatt kötelező volt a munkaszolgálat, az anyaországból is visszahozták a becsei illetőségűeket. A becsei áldozatok száma Mészáros szerint 200-250 fő,[17] míg Cseres könyvében ez 300 és 600 közötti.[16]
A szerb partizán csapatok a megtorlás részeként a hajdani Szent István téren álló I. világháborús obeliszket szétverték, s később helyére felszabadulás emlékművet állítottak. 1962-ben lebontották a fő tértől nem messze álló zsinagógát; ma lakótelep van a helyén.[18]

1947-től Jugoszlávia része lett. 1955-ig járási székhely, amikor is a verbászi járáshoz, majd ugyanabban az évben az újvidéki járáshoz csatolják. A jugoszláv közigazgatás átszervezésével 1960-ban megalakult a mai Óbecse község, mely több környező településsel közös közigazgatási egységbe foglalja a várost.

Az 1991-es háború alatt és után sok magyar elmenekült az Anyaországba, helyükbe több ezer szerb menekült érkezett.

[szerkesztés] Történelmi emlékek

[szerkesztés] Templomok

A város központjában található a belvárosi katolikus templom, mely eredetileg 1763-ban (1776.[19]) épült Szűz Mária Mennybevitele tiszteletére. 1786-ban jelentősen átalakították, 1830-ban újjáépítették, majd több felújítást és bővítést követően 1923-ban elnyerte mai alakját.
A Than Mór festette oltárkép belvároson


A II. világháború után is több felújítást ért meg a templom, melynek során lecserélték az eredeti oltárt egy műmárvány oltárra (1970.), a falfreskók egy részét átfestették (1959.), Perusini Angelo terazzo-mozaik padlózatát cementlapokra cserélték (1968.), új orgonát készíttettek (az eredeti 1958-ban leégett), az ajtókat lecserélték (1966.), az Oberbauer cég által kivitelezett keresztutat eltávolították (1970-ben) és a külső homlokzat díszítéseit leverték (1973.).
A templomban Than Mór két oltárképe látható; a főoltárképet, mely Mária mennybevitelét ábrázolja Bécsben festette 1855-ben, a mellékoltárképet ami Szent Jánost ábrázolja1876-ban.

A város másik katolikus temploma Alsóvároson található, Páduai Szent Antal tiszteletére épült 19031905 között.[19]

A református templom

A református templom a fő tértől nem messze a Zöldfás utcában található, melynek építéséhez Ferenc József külön adománnyal járult hozzá. A templom 1896-ban készült el Urbán Konrád tervei alapján, tipikusan klasszicizáló kiképzésben – a kiugró párkányzatokon és az oromfal sarkain elhelyezett autilizáló vázadíszekkel.

A pravoszláv templom 1858-ban épült. A templom belsejét Uros Predić akadémiai festő alkotásai, a klasszikus-romantikus ékesítésű ikonosztáz és 63 ikon díszíti.

[szerkesztés] Kápolnák

A Tiszától nem messze áll a katolikus és az ortodox kápolna. A Nepomuki Szent János tiszteletére épült katolikus kápolnát az 1820-években építette Szalmássy Ferenc és neje.

A temető kápolnája 1862-ben épült Német Antal Pécsky és neje adományából. Oltárképét – Szent Mihály arkangyal a harsonával – Than Mór festette 1862-ben Pesten. Orgonája 1863-ban készült. A kápolnát 1972-ben újrafestették.

[szerkesztés] A városháza

A városháza és a főtér

A téren a Városháza emeletes épülete áll, amelyet 1881-ben építettek. Mellette Jović Eufemija bárónő 1894-ben klasszicista stílusban épült palotája. Ez a két épület 1902. óta egy egészet képez, úgyhogy a képviselő-testület épületének homlokzata 60 m hosszan nyúlik a tér irányában.

[szerkesztés] A tér

A teret ezenkívül az 1861-ben épült, valamikori elemi iskola épülete (a mai Gépészeti Iskola), a néhai Central kávéház épülete (a mai Művelődési Központ), a Közgazdasági-kereskedelmi Iskola épülete, a Proleter Nyomda (a valamikori Tisza menti Takarékpénztár) 1886-ban épült épülete, a Fadip irodaháza (valamikor Apfel-, később Komáromi-ház 1901-ből) és Dundjerski Bogdan 1904-ben épült háza övezi.
A tér hajdanán fákkal borított volt, több szobor is állott, köztük egy obeliszk az I. világháborús magyar katonák emlékére. Mára ebből nem maradt semmi. A teret betonnal borították le s közepére egy bronz szobrot (a felszabadulást megtestesítő női alak) emeltek szocreál stílusban.

[szerkesztés] A Türr István-zsilip

A Türr István-zsilip

Az óbecsei Türr István-zsilip a Ferenc József-csatorna Tisza felőli torkolatánál épült. A vízlépcső Hainz Albert, a csatorna műszaki igazgatójának tervei szerint készült az 18951900-as időszakban. A tervek elkészítésében és megvalósításában Türr István is részt vett. A zsiliprekeszek elektromos meghajtásúak, az ehhez szükséges villamos energiát a zsilip mellett felépített vízerőmű szolgáltatja. A maga idejében az egyik legkorszerűbb építménynek számított az egész világon. E vízszabályozó művek tervezésében maga Gustave Eiffel (a párizsi Eiffel torony, a Budapesti Nyugati pályaudvar tervezője) is részt vett.

A zsilipek által bezárt víztükör már a századelőn olyan feltételeket biztosított, hogy ott a vízilabdázás hagyományai kialakultak. Miután már nagyapáik is éltek e nemes vízsporttal, nem csoda, hogy a volt Jugoszlávia nemzeti válogatottjának gerincét a becsei válogatott képezte.

[szerkesztés] Fürdői

Valamikor híres volt a Sós-féle az ártézivíz (sárgavíz) gyógyhatását felhasználó fürdő. Női- és mozgásszervi betegségekben szenvedők találtak itt gyógyírt problémáikra. A víz kiváló fogyasztásra is, enyhén kénes szagú (ami röviddel a kútból merítés után elillan nagy részben) és még ma is sokan csak ezt fogyasztják. Jódtartalma pótolja a talaj, tehát a táplálék jódhiányát ami a pajzsmirigy egészséges működését biztosítja. Óbecsén ma is működik két sárgavizes medence a strandon, de nem gyógycélokra használják. A gyógyfürdőt szinte teljesen leépítették.

[szerkesztés] Bogdán-kastély

A Bogdán-kastély

A Bogdán kastély (Hotel Fantast) Becse és Topolya közötti úton Becsétől 14 km-re található. A 65 hektárnyi terület magában foglalja a kastélyt, a lovardát, a kápolnát, a kiskastélyt, a parkot, és a kiszolgáló épületeket. Bogdan Dunđerski nagybirtokos építette 19191923 között. Az 1980-as években szállóvá alakították át. Nevét a tulajdonos Fantast nevű telivér ménjéről kapta.

A család Hercegovinából származik, Gacko környékéről. A XVIII. század elején kerültek Szenttamásra. A vagyon alapjait itt veti meg Gedeon Dunđerski. Ezt fia Sándor gyarapítja. Így három generáció alatt a nagybirtokosok sorába léptek. Bogdan Dunđerski 2600 hold földet örökölt. A földművelés mellett a lovakkal is foglalkozott. A ménese messze földön híres. Időnként 1400 darab telivér is a tulajdonában volt.

A kastélyban több építési stílus keveredik. A torony és a négy szögletes kupola neogótikus. A bejáratok neoklasszicista stílusban lettek kivitelezve.

A kastély közvetlen környezetében van egy nyitott medence, amit a volt gazda személyes vendégei vehettek igénybe. Magát a kastélyt tömör fal övezi, amelyet két kovácsoltvas kapu ékesít. Az egykor alapított lovarda ma is sikeresen szolgálja ki a lovaglás szerelmeseit. A kastélyt körülvevő, szépen ápolt park pedig teljessé teszi az idelátogatók időtöltését.

A neobizánci stílusban épült kápolnát 1923-ban építették. Belsejét Uroš Predić festőművész ikonjai díszítik.

[szerkesztés] Híres szülöttei, polgárai

  • Allaga Géza – 1841-ben született Óbecsén. Nevéhez fűződik a cimbalomoktatás elindítása és a cimbalom irodalmának megteremtése
  • Kovács Huszka Ferenc – 1869. január 28-án született Óbecsén. A kalocsai jezsuita főgimnáziumban tett sikeres érettségijét követően, érseki jutalmazottként a bécsi Pázmáneumban tanulhatott. Pappá szentelését követően már segédlelkészként visszakerült szülővárosába Óbecsére, ahol alsóvárosi plébánossá történt kinevezését követően templomépítésbe kezdett. Közel három évtizedes plébánosi tevékenységét követően viharos időkben, 1920. április 11-én lemondott papi állásáról. 1927-ben megjelent növénytani kötete, az Óbecse határának virágos növényei című munkája. 1923-tól a Budapesthez tartozó Kamaraerdőben lelkészkedett. 1944-ben Budapesten hunyt el hetvenöt éves korában.
    A korabeli tudósítások szerint az övé volt a történelmi Magyarország legszebb és leggazdagabb magántulajdonban lévő herbáriuma. Tudományos ismereteiről és tapasztalatairól hét alkalommal tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémia és a Természettudományi Egyetem növénytani tanszékének országos hírű tudósai előtt, miközben külföldi látogatók keresték meg őt az óbecsei alsóvárosi parókián, hogy megcsodálják világhírű gyűjteményét. Meghatározó szerepe volt a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteményének létrehozásában, neve ismert volt a világ valamennyi jelentős testvérintézményének tudósai körében.
  • László Fülöp – festőművész, 1869-ben született Óbecsén
Emléktábla Than Károly és Than Mór szülőházán
  • öreg Mezey János, dél-alföldi kántor. 1809-ben született Soltvadkerten, és ott kezdte kántorkodását is. Húszévesen Kiskunhalasra, aztán Kalocsára került, majd 1831-től 1848-ig Óbecsén élt és alkotott. 1850-ben a kunszentmártoniak kántora volt, de 1861-ben visszakerült Óbecsére és 1880-ban itt hunyt el. Öreg Mezey Jánosnak 24 gyermeke volt, két lánya és 22 fia. Fiai közül tízen lettek kántorok. A krónikások feljegyezték, hogy a Tisza mentén ő volt kora legképzettebb és legszebb hangú kántora. A kántorkirály, ahogyan a Dél-alföldön emlegették, erőteljes férfi volt, hatalmas bajusszal, himlőhelyes arccal. A századforduló idején a Mezey család tagjai kántorkodtak Óbecsén, Péterrévén, Törökbecsén, Vingán, Kiszomborban, Makón, Mezőkovácsházán, Mindszenten, Szegeden, Szentesen, Csongrádon, Kunszentmártonban, Cibakházán, Kecskeméten, Cegléden, Jászapátin, Sárszentmiklóson, Kaposváron, Kalocsán. Számos Mezey-szerzemény került a 19. és a 20. századi katolikus énekkönyvekbe. Legtovább talán az 1960-as évekig maradtak meg a mise előtti énekek, és a családi ájtatosságok, de népszerűek voltak az adventi, a karácsonyi, valamint a Mária-énekei is. Öreg Mezey János korában Óbecse a vidék leglátogatottabb búcsúhelye volt, az egész környékről jöttek a hívek az augusztus 15-i Nagyboldogasszony búcsúra, hogy megcsodálhassák a becseiek templomát és híres kántoruk hangját.
  • Than Mór – 1828-ban született Óbecsén. Szülőháza máig áll a központban. Híres festőművész, freskói többek között a Nemzeti Múzeumban a Keleti pályaudvar épületében láthatóak
  • Than Károly – 1834-ben született Óbecsén. Híres kémikus. Nagy szerepe volt a XIX. századi magyar kémia elismertetésében

[szerkesztés] Képek

[szerkesztés] Címerek

[szerkesztés] Templomok

[szerkesztés] A Bogdán-kastély

[szerkesztés] A város épületei

[szerkesztés] Forrás

  • Becse történelméből. Becse, Becse-belvárosi Rkt. Plébániahivatal, 1985.
  • Bárdos Dezső: Pünkösdkor már ilyen volt a helyzet Szerbiában. Turizmus és Gasztronómia, 2004. július, o. 8-9. (ISSN14169908)
  • (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
  • Deák Zoltán: A történelmi emlék Óbecse. Turizmus és Gasztronómia, 2003. június, o. 6 (ISSN14169908)
  • Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület telepítéstörténete. I-III., Kalocsa 1992.
  • Iványi István: Bács Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. I-V. Szabadka, 1991.
  • Mák Ferenc: Történelmünk elfeledett alakja (1.) Kovács Huszka Ferenc, aki az Alsóvárosból eljutott a Tudományos Társaságig. Magyar Szó, 2009. január 31.
  • Óbecse Képviselő-testülete és Óbecse turisztikai Szervezete. Információs kiadvány. Óbecse, 2007.
  • Penavin Olga, Matijevics Lajos: Becse és környéke földrajzi neveinek adattára. Újvidék, A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, 1983.
  • Szilágyi Edit: A kántorkirály emléke Magyar Szó, 2009. április 23.
  1. ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Magyar Tudományos Akadémia
  2. ^ a b Körmendi Ferenc: Földrajzi neveink és jövevényszavaink más megközelítésben. Ada, Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, 2006.
  3. ^ a b c Iványi I. 1991/IV. 95.
  4. ^ Bárány Ágoston: Temesvármegye emléke. Nagybecskerek, 1848.
  5. ^ Történelmi Levéltár Zenta
  6. ^ Đorđe Busković, Smit Rudolf R.: Középkori várak a Vajdaságban. Bánáti Dunai Nyomda, Újvidék, 1939. Fordította: Szatanek József, Pécs 2002.
  7. ^ Anjou kori okmánytár I. 380. oldal
  8. ^ Engel Pál: Magyar középkori adattár. Magyarország világi archontológiája 1301-1457. Középkori magyar genealógia. Budapest, 1996.
  9. ^ a b Iványi I. 1991/IV. 94.
  10. ^ Iványi I. 1991/IV. 97.
  11. ^ a b Gyetvai P. 1992/I. 656.
  12. ^ Bodor Antal: Délmagyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest, 1914.
  13. ^ Gyetvai Péter: A tiszai koronakerület újranépesedése a XVIII. században. In: Iványosi-Szabó Tibor (Szerk.):Bács-Kiskun megye múltából II. Kecskemét, 1979. o. 343-406.
  14. ^ Lásd az 1869–72. képviselőház iratait IV. kötet 163–171.I. Vö.: Deák Ferenc: Adalékok a magyar közjoghoz 146.I.
  15. ^ Gergely József, Lajber György: Kísértetállomás. Magyar Szó, 2005. április 16.
  16. ^ a b Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Budapest, Magvető kiadó, 1991.
  17. ^ Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I.-II. Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 1995.
  18. ^ "Serbia 3. Jewish Heritage outside Belgrade" (angol). Jewish Heritage Europe. New York: Jewish Heritage Europe.
  19. ^ a b Magyar Katolikus Lexikon
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Eszközök